Podcast in Limbo #4: Félbevágott 2019

Itt a következő adás. Az év első feléről beszélünk a bevételekből elindulva minőségről, marketingről, és hasonlókról. Kicsit más dolgokra is kitérve.

LetöltésRSSSpotify.

A tovább mögött helyben is hallgatható.

human
írta
2019. 07. 08. 18:50
megjelenés
16
hozzászolás


16 hozzászólás a “Podcast in Limbo #4: Félbevágott 2019” bejegyzéshez

  1. Érdekes volt a téma. Ha egy javaslattal élhetek: jót tenne egy egészséges vita ennek a két órának, mert a “két fagyasztó beszélget” egy idő után a két órát, négynek éreztette.

    A papagájos kérdés rém egyszerű:
    -Mennyi egy töketlen fecske maximális repülési sebessége?
    Vonjuk le a logikus következtetést:
    Ha a papagáj nem röhög, akkor az a ajtó kőből van, és mehetsz.
    Ha röhög, akkor fából van, tehát boszorkány, és pokolra való.

  2. Ez az első podcast, amibe belehallgattam, és basszus fingom sincs, hogy kik beszélnek egymással, mert a bemutatkozás luxus.

  3. LA: házigazdaként nem mutatkozom be mindig, a másik résztvevő nevét pedig mondom az introba. én sok podcastot hallgatok, és nem mindben kezdik azzal, hogy “hello, xy vagyok”

  4. jiliac: tök jogos, mármint szerintem nem baj, hoyg egyetértünk, de a játékidő nekem is soknak érződött vágás közben (pedig kivettem vagy fél órát:), ezt a problémát már mi is kiszúrtuk és igyekszünk változtatni rajta.

    a következő adásban amúgy pont nem értünk egyet, szóval remélem akkor az jobban tetszik majd :)

  5. Szerintem nem volt hosszú, sőt lehetne hosszabb is, én szívesen hallgatnám. Munka közben nagyon jó, mindig olyan podcasteket keresek amik jó hosszuak 3 4 óra

  6. Szerintem az egyik legnagyobb a baj, hogy mindenki franchiseban gondolkodik már ,mert az elmúlt évek, sőt évtized során azért nem egy kettő jött nem beszélve a reamake, reebot, folytatás filmekről.
    Egyszerűen nincs ötletük már.
    És ha van is egy közép kategóriás pénzes film nem biztos hogy elég hozzá
    És szerintem ez is hozzájárult ahhoz hogy a közép kategóriás filmek eltűntek. Ha csak a film nem kiemelkedő valamilyen szinten az embereket nem érdekli,rossz kritika,látvány vélemény, vagy bármi okán és megette a fene.

    Az embereknek felvittek az inger küszöbét,a túlzott hype, meg ha trailert néznének meg elolvasnak az adott film történet, és nem az döntene el hogy x y oldal, milyen pontot meg egyéb dolgokat ad rá. Jó nem mondom ha van kritika olvassa az ember de ha ez eltantoritja akkor sajnos ez van

    Persze ez, a fenti említett filmekre sem garantált a siker, sőt mekkora buktak vannak te jó ég. Mert azért ömlik bele a pénz, csak látvány, de buta történet, rossz karakterek,aztán nesze neked blockbuster.

    Masik a CGI túlzott használata,ami kell nem azt mondom, de jó pár film minek használja mikor xar, értem valahogy meg kell oldani a robbanást meg ilyenek de ha egyszer szarul nezki akkor meg minek.

    Végére.
    Azért vannak persze jó filmek minden kategóriában. Sőt kinek mi a jó a film, és csak a magam nevében beszélek én meg nézek minden filmet legyen az jó v rossz.

  7. Bálint: igen, behúzható az rss, amúgy az itunes visszadobta és még nem resubmiteltem.

  8. Többször szabadkoztok, hogy túl hosszú egy műsor.
    Nem értem miért, ha valami jó, akkor azt az ember nem szereti abbahagyni. Én mindig a kocsiban hallgatom és nem szeretem, ha gyorsan vége :).

    Amúgy nekem is az az érzésem, hogy egyre kevesebb eredeti és jó blockbuster készül. Főleg, hogy ezalatt korábban nem csak képregényfilmeket értettek, hanem egy braveheart vagy farkasokkal táncoló is annak számított. Vannak témák, amiknek jól áll a több részes megvalósítás (pl. DÜNE), de az hogy mindenre rá akarják húzni, megöli a kreativitást. Nem azzal fogalalkoznak, hogyan tudnának egy jó filmet csinálni, hanem hogy hogyan tudnak kapásból “frencsájzt” összeszkábálni.
    Javítsatok ki, de mintha Nolan sem feltétlenül 3 részben gondolkodott volna elsőre.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.