Bevételek: a Marvel Cinematic Universe kiégése az mi?

Az új Pókember ott folytatja, ahol Captain Marvel és az Endgame abbahagyta, vagyis kérdés nélkül dominál a piacon.

Csalóka lehet a hétvégi kezdés első blikkre, hiszen a 92 millió három nap alatt kevés egy MCU filmtől, de azonnal húzzuk is alá, hogy már múlt kedden moziba küldték, szóval a rajongók hétközben, na meg a kinti 4 napos ünnepen szorgosan gyűjthették a zsozsót a Marvelnek és ez vasárnappal bezárólag már 185 millió volt. Így azért már mindjárt más, a globális félmilliárdos eredményt viszont “lefelé” kell kicsit kozmetikázni, mert Kínában egy hét előnye volt Spidermannek.

Mindent összevetve viszont – figyelembe véve az átlagos MCU filmek lefutását és az erős nyári hétköznapokat is – nagyjából 350-370 millió környékén zárhat otthon Pókember, nemzetközileg pedig szinte biztosan 1 milliárd fölött, de most még 1.1 a valószínűbb. Pedig megfáradtak már a képregény mozik, nagyjából az első Antman óta mindenki vizionálja az első komolyabb MCU csalódást, és csak nem akar eljönni, pedig valahol még logikus is lett volna, hogy a Végjáték után sokan elengedik a franchise-t. Ehelyett a Marvel idei három filmjéből három termel 1 milliárd felett és nem úgy látszik, hogy fékezni akar ez a vonat.

És a legfurcsább az egészben, hogy ezt körülbelül ugyanannyira köszönheti a Disney a konkurenciának, mint a saját brandüknek. Hétről hétre az a téma, hogy minőségileg mennyire pocsék filmeket szállítanak a mozikba a stúdiók, így egy stabil, megbízható franchise darab egyszerűen biztonságos döntés. A MCU kapcsán mindig is az volt a fáma, hogy tudod mire számíthatsz, nem csalódhatsz túl nagyot, ezért egyértelmű befektetés lehet pénzben és időben is, ha valaki nem jár rendszeresen moziba. Olyan mint a kedvenc pizzériád, ahol nem köszön szembe a fine dining, de tudod, hogy bármit kérsz, annak stabil minősége lesz. És amíg a Disney ezt nyújtja a Men in Black Internationalök, meg Dark Phoenixek mellett, addig nem kell aggódnia, a többiek meg vakarhatják a fejüket, hogy mennyire az ellenség malmára hajtják ezekkel a szarokkal a vizet.

Hatodik helyre került a Midsommer 6,5 milliós hétvégével, ami teljesen semleges eredmény, mivel a kritikák ugyan a végletekig magasztalták, a közönségtől relative alacsony pontokat kapott.

Továbbra is arat az Aladdin, már simán 300 millió fölött Amerikában és 900-at megugorva globálisan, az Endgame pedig szépen araszol az Avatar után a mozizszám bővítés után, de cirka 20 millió még mindig kell neki az alltime worldwide aranyéremhez.

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Spider-Man: Far from Home – $92,579,212 – össz: $185,063,062
  2. Toy Story 4 – $33,860,355 – össz: $306,117,899
  3. Yesterday – $10,055,420 – össz: $36,188,160
  4. Annabelle Comes Home – $9,450,438 – össz: $49,837,154
  5. Aladdin (2019) – $7,515,649 – össz: $320,705,265
  6. Midsommar – $6,560,030 – össz: $10,900,344
  7. The Secret Life of Pets 2 – $4,675,595 – össz: $140,658,930
  8. Men in Black International – $3,782,098 – össz: $72,137,783
  9. Avengers: Endgame – $3,118,317 – össz: $847,881,150
  10. Rocketman – $2,612,554 – össz: $89,014,938
abelh
írta
2019. 07. 10. 15:43
megjelenés
17
hozzászolás


17 hozzászólás a “Bevételek: a Marvel Cinematic Universe kiégése az mi?” bejegyzéshez

  1. Durva, hogy mekkora bevétele volt anno az Avatarnak. Ennek ellenére nekem teljesen semleges érzéseim vannak a közelgő folytatáshoz. Simán lehet nagyon jó, de nem egy Star Wars. Ha valaki azt mondja, hogy Avatar, oké, ha azt hogy Star Wars, már lázban is vagyok. Persze ez is csak egy vélemény.

  2. Egyetértek.Örülök, hogy a Dark Phoenix,Men in Black,Godzilla 2 szarokat a közönség megbüntette a pénztáraknál.

  3. Minato: Kétlem, hogy az Avatar folytatás új rekordot állítana be, ahogyan a Star Wars IX. is max. 1,5 milliárdig fog menni.

  4. “És amíg a Disney ezt nyújtja a Men in Black Internationalök, meg Dark Phoenixek mellett, addig nem kell aggódnia, a többiek meg vakarhatják a fejüket, hogy mennyire az ellenség malmára hajtják ezekkel a szarokkal a vizet.”

    a-f*ckin-men.

  5. Off:
    Minato!
    Tökös gyerek vagy, hogy ebben a Star Wars ellenes környezetben, így felvállalod a “fogyatékosságod”!
    Respect!
    És csatlakozom! :-)

    On:
    Hálivúd lassan belefullad az újrázásokba. Maradnak a képregények filmrevitelei új ötletek híján.

  6. Avatar annó tetszett, így a folytatásra is beülök, az SW brandet a dízni sikeresen lejáratta a szememben, már nem hoz lázba, viszont az új Pók-film nagyon jó szórakozás volt, még így felnőtt fejjel is. Leglaább a Marvel mozik tartanak egy szintet, ha más nem is.

  7. Én meg azt gondolom, hogy egy pókember még mindig egy “tök híres”, barátságos és közkedvelt :) karakter akire mindig sokan kíváncsiak. Ezért van a bevétele ott ahol van. Szerintem nem ettől a filmtől kell nézni/várni a visszaesést MCU-nál.

  8. “a kritikák ugyan a végletekig magasztalták, a közönségtől relative alacsony pontokat kapott”
    Nahát, döbbenet :D Ez a közönség, hogy a fenébe meri alulértékelni, azt, amit a kritikusok végletekig magasztaltak? :D

  9. Yakhead: és amikor egyetértenek a kritikusok meg a közönség, akkor mi van az elméleteddel, véletlen egybeesés? sőt, a midsommar imdn 10 ezer szavazat után még 7,8-on áll, ami magasabb, mint a rottenen a kritikusok pontszáma, hiszen az csak Average Rating: 7.48/10

    sőtsőt: most nézem, a rottenen valójában az a % a kritikusoknál 6/10 és afölötti pontokat jelent, míg a közönség %-a a 7/10 vagy többet adókat jelenti. Avagy az oldal direkt generálja a feszültséget, hiszen így gyakrabban lesz eltérés a két % között. arról nem is beszélve, hogy a szigorítás óta iszonyat kisebbség számít csak a nézői pontszámba.

  10. Mondjuk a nem csalódhat dolog inkább érvényes a laikus “csak úgy MCU-ra beülő” alakokra, mint a rajongókra.
    Mert személy szerint utoljára 2016-ban távoztam elégedetten MCU-moziról.

  11. “És amíg a Disney ezt nyújtja…”
    A Disney ezt nem nyújtotta, mert ez még mindig Sony termék, igaz a Marvel égisze alatt, de a bevételek a Sonyhoz mennek.

  12. Keszi

    A Disney csinálta a filmet, a bevétel viszont tényleg a Sony-é.
    A Sony legutóbb a Venom-ot hozta, jövőre pedig a Morbius érkezik tőlük.

  13. Nyilván azért ilyen és ekkora a bevétel, mert az univerzum része.
    Önállóan már nem lenne képes 6-800 millio fölé menni.

    Szerintem a disney hibátlanul csinálja eddig. Ne kezdjünk el vitatkozni, hogy ez most jó v rossz stb stb…

    De az MCU nagyon egybe van és stabilan termel.

    Jó helyen és jókor vannak időzítve a filmek.

  14. Olyan rongy minőségű filmek jönnek ki mostanában, hogy csoda hogy meg járnak az emberel moziba

  15. Hát ha biztos, én személy szerint csak a látvány miatt megyek már csak moziba

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.