$12,5 milliárd dollár veszteség

Ennyit okoz majd a stúdióknak, streaming szolgáltatóknak a kalózkodás és a különböző streaming szolgáltatásokon történő jelszómegosztás 2024-re. Jelenleg 9 milliárdot “véreznek” ki így évente.

Igen, már rögtön ebben az egy sorban is látszik, hogy egyrészt onnan indítanak, hogy a letöltés egyenlő a jelszómegosztással. Azt most nem tudom, hogy miből jön ki az összeg: gondolom mindenki, aki barát vagy családtag jelszavában lép be, arról azt feltételezik, hogy amúgy előfizetne.

Viszont Parks Associates szerint a most kialakuló streaming háború miatt fog növekedni ezt az összeg: egyszerűen a felhasználók elérik a maximum összeget, amit ilyesmire szánnak, és letöltenek-jelszótmegosztanak majd inkább, mivel annyi szolgáltatás lesz. Ugye jön a Disney+, az HBO Max, az AppleTV+, a Quibi, és van a Hulu, Netflix, Amazon, meg akik most hirtelen nem ugranak be. És ezek csak a nagyok. Ennyire senki nem fog előfizetni. Mondjuk ezt már többször levezettük: mindegyik szolgáltatás arra játszik, hogy ő marad talpon a harc végén. Nem is ez a lényeg, hanem hogy az elemzők szerint ennek kapcsán növekedni fog a kalózkodás.

Ami amúgy rohadtul nem meglepő. A zenében az hozta el valamennyire a nyugalmat, hogy előfizetsz egy szolgáltatásra, és akkor kevés az exkluzív anyag, szinte mindenhol megtalálod a hallgatnivalót (mondjuk Tool nincs Spotify-on, MJK nem bírja őket). Viszont a sorozatok-filmek világában a még több befektetett pénz miatt nyilván több az exkluzív anyag, és a felhasználók kényelmét megint elkezdték figyelmen kívül hagyni. Egyre több dolog távozik a Netflixről (akik ezt előre látták, ezért is ölnek iszonyat pénzeket a saját művekbe), és szétszóródik a tartalom, meg a nézősereg. Ennek amúgy nem csak a kalózkodásban lesz következménye szerintem.

human
írta
2019. 07. 17. 03:11
megjelenés
17
hozzászolás


17 hozzászólás a “$12,5 milliárd dollár veszteség” bejegyzéshez

  1. A megoldás talán az lehetne, hogy a tartalomkészítőknek kötelező lenne licenszelni a sorozataikat pár év után. (Mint ahogy az IT-ban létezik a FRAND, ahol az alapvető szabadalmakat kötelező “ésszerű” árért mások rendelkezésére bocsátani.)
    Pl. ha én mindig azonnal akarom nézni a Trónok Harca legfrissebb részét, akkor elő kell fizetnem HBO-ra, viszont 5 év múlva már a Netflixes előfizetésemmel is elérhetem.

  2. Azért kicsit lehet optimalizálni, pár hónap Netflix, pár hónap Marvel, pár hónap HBO, mindenhol megnézem ami exkluzív, ha már nics hozzá több kedvem, váltok.

  3. Én ugyanúgy vagyok ezzel, mint 10 éve. Ami érdekel, de nem jutok hozzá, csak oltári nagy összegért v. sehogy, de le lehat alapítványozni, akkor megteszem. Ha nem lenne torrent valsz. nem járnék többbet moziba, nem fizetnék elő nagyon ilyen streamingekre sem, úgyhogy rajtam nem nyernének többet.

    Ez viszont nagyon nem tetszik, hogy ennyire el lesz aprózva a kínálat. Ezzel csak a felhaszálók járnak majd rosszul, akik ide is- oda is kénytelenek lesznek fizetni. Meg ugye észben tartani, hogy kedvenceik éppen melyik szolgáltatónál vannak, ha nézni akarja.

  4. Csökkenteni kell a fizetest a filmiparban. Es odaadni a szegényeknek. Ninvs szükség még egy fast99 re karibkalóz 9 re. Pont a filmeseket nem sajnálom. Nagyon nem fárad el egyik sem estere. Illetve lehet jo filmet készíteni olcsón is. District9..

  5. Én szívesen fizetek bármilyen prémium dologra, megéri az 2 sörnek az ára, ha minőségi a szolgáltatás. Próbáltam a Netflixet is és idegesített, hogy nincs az a beállítás vagy az a hangsáv/felirat ami nekem kell, hogy szenvedtem mire megtaláltam a megfelelő filmet, közben 2szer újra indult, kellene venni hozzá billentyűt és amikor a film közepén megállt, mert egy pillanatra elveszítette az internetet vagy lelassult, vagy nemtom, akkor már élvezhetetlen volt.
    Gondolom egy laikusnak aki nem ért hozzá, annak ez a technológia csúcsa, de aki már hozzászokott mondjuk egy torrent és egy Kodi Linux beállíthatóságához és gyorsaságához, annak ez fárasztó.
    Páromnak oké volt, hogy berakjon háttérben valamit, csak hogy menjen.
    Amazonról ne is beszéljünk, hogy mennyire eltitkolják az ingyen filmeket és amikor már ott vagy, hogy “na ezt nézzük”, akkor derül ki róla, hogy ez nem is ingyenes a Primeon…

    És most akkor még meg is osszák az egészet 8 fele?
    Legyen egyszerűbb, gyorsabb és átláthatóbb, személyre szabbhatóbb, mint egy torrent és máris meglátják mennyien fognak regisztrálni!
    (mert aki nem ért hozzá, az úgy is marad a Netflixnél, aki meg ért hozzá, az lemond a torrentről és átmegy a legálisba, szóval nem kell félni attól, hogy ha egyszerűbbé teszik vagy offline baráttá, könnyebb lopni utána)

  6. Nem csak Tool nincs spotify-on, és nem csak spotify-on nincs, rétegebb dolgoknál elég sűrű (bár talán mostmár ritkul) az, hogy nincs fent, mert nem akar (legnagyobb példa a Metallica), vagy nem tud (kisebb kiadók kínálata, akik nem tudom, miért nem jutnak fel).

    Filmes oldalról nem tudom ez hogy fog alakulni, de érdemes lehet megnézni, hogy egy 2-3 évvel ezelőtt finálézott, kisebb csatornán futó sorozat elérhető-e AKÁRHOL. Rá lehet sütni, hogy kutya nem nézi, mert mindenki csak az újat nézné, de ez sem igaz, nagyobb ismert példák vannak (Friends, Office), akkor miért ne lehetne, hogy valakinek épp a Killjoys-hoz lenne kedve X év múlva?

    Ezen kívül tippre megpróbálja majd egy disney megoldani, hogy ne akarj másik szolgáltatóra váltani negyedévente, pl. időleges exclusive tartalmakkal, amiket csak akkor érsz el, ha pont akkor előfizető vagy, amikor adják. Ez az a cég, aki évekre felfüggesztette egy-egy DVD forgalmazását, mesterségesen próbálta gerjeszteni az igényeket és árakat.

    (Közben jelenleg azt se tudom, hogy egy Alien Covenant-ot hol tudnék megnézni, ha röhögni akarok.)

  7. Ezt a film ipar egyszer már eljátszotta a mult szazad kozepén, amikor a studiok sajat mozikban vetitettek csak a filmjeiket, akkor az államnak kellett beleszolnia, reméljük ez most is megtortenik majd…

  8. Amíg létezik a torrent, onnan kalózkodom a filmeket, de persze közben aktív moziba járó is vagyok. Nekem a minőség nagyon számít, nem tudom ezek a streaming szolgáltatók milyen minőséget képviselnek, de kétlem, hogy tudnák a bluray-rip kép és hangminőségét.

  9. ha megjön a Disney+ vagy mi, arra előfizetek, de csak mert Star Wars, illetve a Disney sajnos teljesen megkerülhetetlen mára a csimbumm blockbusterek piacán és hát istenem, én meg szeretem azokat is. a Netflix meg marad azt hiszem ilyen mindenesnek (vagy semmisnek, elég ritka, hogy ha eszembe jut valami, amit hű de megnéznék most izibe, az fent is legyen nekik) vagy lemondom, nem tudom, de igazából csak a Bojack meg a Stranger Things és a Rick & Morty (az Netflixes egyáltalán?) meg a Dark miatt megérdemlik tőlem azt a havi nem tudom hány forintot. na, de ezeken kívül semmi. 3-4 mozi évente, aztán csók. maradnak az alternatív források.

  10. Jaj szegeny studiok, mindjart sirok. [Konnyes emoji.]

    Gabe Newell egyszer megmondta, hogy a piracy az leginkabb szolgaltatas/kenyelmi kerdes. Szoval a torrentet letolti az ember, es akkor nezheted barmilyen eszkozon, netkapcsolat nelkul, olyan felirattal/hanggal amilyennel akarod (amilyennel letoltod), olyan verziot amilyet akarsz: rendezoi? extended? mozivaltozat? A jo a rossz es a csuf eseteben nem a ronda MGM kopia transfer hanem a sokkal szebb olasz Mondo transfer? Es mindez annyiba kerul hogy van havonta internet elofizetesed (plusz VPN a rendorallamibb orszagokban). No brainer.

    Majd ha ilyen szolgaltatas lesz ertelmes aron, akkor visszaszorul a kalozkodas. Addig meg sirnak es lobbiznak. Es Disney reszvenyeskent mondom, igazan nincs okuk a panaszra. Nezzetek meg hogy teljesitett a DIS az elmult evben.

  11. azért azt elég szomorúnak találom, hogy egy filmes oldalon az kínos kérdésnek számít, hogy a kommentelők megvitathassák egy karakter nem/bőrszín váltásait mert hátha nem tudnak inteligensen reagálni, de egy ilyen posztban bátran lehet mellet döngetni, hogy én fasza gyerek vagyok, torrentezek… :(

  12. Az HBO Got pont úgy reklámozzák, hogy elég egy elofizetes és az egész család élvezheti a kínálatot :D

  13. “a felhasználók kényelmét megint elkezdték figyelmen kívül hagyni”

    Ezt komolyan leírod? Ki a fenét érdekel a felhasználó? Ezek a cégek a saját, jól felfogott érdekük alapján cselekszenek, és most egy normális iparági evolúciót látunk, az első fecskéktől a versenytársak belépéséig, majd jön a telítődés, és a konszolidáció. Ez mind normális, ki kell várni és kész, de a fogyasztó számára ideális helyzet, hogy mindent egy helyről, az csak szabályozott piacon lenne kivitelezhető, ahol nem léteznek egymással versengő szereplők.

  14. Én akárhogy olvasom és elmélkedek rajta, ez csak egy hülye marketing duma, hogy sajnálni lehessen őket.
    3 potenciális kategóriáról beszélünk most akik valamilyen formában megnézik azt a filmet amit a stúdió gyárt (ha a mozizást nem számítjuk bele, mert abba mindenki beletartozhat):
    – 1: a technikailag egyszerű, átlag ember, akinek nincs nagyon számítógépe, de tuti van Okostelefonja, ha játszik Steamen veszi a játékot, mert nem tudná hogyan kell crackelni (mondjuk szinte minden mai kiskorú), aki annyira ért a technikákhoz, hogy installálni tud egy netflixet és online tud kreditkártyával fizetni. Ezek már most aktívak, ők már meg vannak fogva. DONE
    – 2: azok az elvetemült torrentezők, akik nem hajlandók 1 forintot sem kiadni valamire, amit ingyen is megszerezhetnek, képesek 5 napon keresztül seed-elni valamit, csak hogy kapjanak letöltési engedélyt egy filmre. Őket nem tudod megfogni, mert ha még 10 forintért is adod a szolgáltatást, akkor is torrentnél maradnak, sőt ők lesznek azok akik lemásolják és feltöltik a filmeket. Ellenük semmit nem lehet tenni, MAX iszonyat erős jogi, rendőrségi korlátok, mint mondjuk Németbe, és emiatt nagyon megijednek és óvatosan töltögetnek (de ott a VPN)
    – 3: az átlagos Filmbuzi olvasó (ahogy Human is írta, a korosztálya a blognak nem 15 év), akiknek simán van annyi pénze, hogy prémiumot vásároljon és annyira okosok, hogy kiismerjék magukat VPNnel és torrenttel, sőt lehet még az ncorenál is prémium tagok, vagyis fizetnek, hogy egyszerűbben kapják a szolgáltatást. Őket akkor fogod megfogni, ha minőségileg tudsz olyan nyújtani, ami jobb mint a torrent (mint ahogy 11. DH is leírta). ŐK a célcsoport amit meg kell szerezniük, viszont az ő megszerzésükhöz túl nagy árat kell fizetniük, hogy akkora minőségjavulást csináljanak, ergo NEM ÉRI MEG NEKIK!

    Őszintén, most hány százalék emberről beszélünk, akiket meg lehet téríteni? 5-10%? Szóval 5-10% extra nyereség ha a harmadik csoportot sikerül megfogni? Cserébe viszont iszonyat pénzeket bele kell ölni, hogy az ő igényeiket, az ő minőségi szintjüket megüssék. Nem éri meg nekik.

    Nem hülyék, tudják jól, hogy kb kimaxolták már a kategóriákat, akik le vannak meg maradva, akik még most térnek át a SMART dolgokra, azok úgy is előbb-utóbb előfizetésesek lesznek, rájuk felesleges költeni.

    Ehelyett kiállnak ezek a szakemberek és sírnak, mutatnak adatokat, hogy a csúnya kalózok mekkora illegálisok és így az állam, meg az ipar, meg az újságírás sajnálja őket és még extra szuper reklámot ad nekik INGYEN! Egy ilyen cikk után nyomnak egy akciót, hogy ebben a hónapban csak 5 dollár és az emberek érzelmeit annyira felidegesíti a dolog, hogy hazaárulónak és olcsó jánosnak fognak minden torrentezőt titulálni és olyan birka szöveggel jönnek, hogy fizess 5 dollárt és ugyanazt megkapod legálisan.

    És ezzel a stream-esek tisztában vannak…

  15. Pont azt érzem, amikor az F1-ben Lewis Hamilton csak a 2. helyen végez. Minden fan tökre sajnálja, mintha egy világ omlott volna össze. Én meg arra gondolok, hogy a csávó csak 2018-ban kb. 40 millió fontot (nagyjából 15 milliárd forintot) kaszált és akkor sajnálni kéne, amikor néha nem ő nyer. Ilyenkor röhögök egyet és lapozok.

    Na, így van ez a filmiparral is. Isten pénzét kaszálják össze, aztán előjönnek egy elméleti számmal és közlik, hogy mennyi az elméleti bukójuk. Oké. :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.