Jöhet a Cambridge Analytica?

Az utóbbi évek legnagyobb privacy botránya, az adatokkal való visszaéléssel talán Trump megválasztása, és az egész mögött álló cég.

Mindezt az Avengers: Endgame és a Pain and Gain íróitól, Christopher Markustól és Stephen McFeely-től. Mármint ez nem tudom miért nagy szó, úgyis Sorkin(g)-re kellett volna bízni inkább.

human
írta
2019. 07. 18. 04:11
megjelenés
8
hozzászolás


8 hozzászólás a “Jöhet a Cambridge Analytica?” bejegyzéshez

  1. Nem tudtam, hogy ez már bizonyított tény, és így lehet belőle filmet csinál . Vagy pont ezért lehet mert nem az? Nem értek a politikához.

  2. A Cmbridge Analytica tény és a laposföld hívőknek sem forgatnak filmet, jogosan.

  3. Remélem az is benne lesz, hogy ugyan ez a csapat dolgozott Obama kampányán is, eléggé kinyitná a film perspektíváját, nem megint “a narancs hajú rohadék nagyon rohadék” szinten maradna meg. És nincsenek hiú ábrándjaim, ugyan úgy megy tovább az üzlet a háttérben, és ugyan úgy alig érdekel bárkit. Ez is azért tud majd filmként talán sikeres lenni, mert a politikai oldala egyes embereknek elviselhetetlen következményekkel járt.

  4. “Remélem az is benne lesz, hogy ugyan ez a csapat dolgozott Obama kampányán is”

    Erre én azért megvárnék egy megerősítő forrást, ugyanis a Google első két oldala semmit nem dobott ki rá.

    Amúgy érdekes lesz úgy megírni, hogy egyre inkább annyi derül a csapatról ki, hogy semmi értékeset nem csináltak azon kívül, hogy kompromittálni próbálták a politikai ellenfeleket prostituáltakkal.

  5. @SZM

    azt mondjuk nem tudom, hogy sikerült beadni. a botrány kirobbanásakor is tele volt ezzel a net, de most is rákerestem a “cambridge analytica obama” kifejezésre és Guardian meg Washington Post cikkek is rögtön feljöttek.

  6. “Remélem az is benne lesz, hogy ugyan ez a csapat dolgozott Obama kampányán is”

    A dolog azért ennél kicsit árnyaltabb… Obama kampánya bevallottan hatalmas pénzeket és erőforrást fordított arra, hogy feltérképezzék a digitális, akár facebookon keresztüli kampányolás lehetőségét. A már Obama-pártiak használhattak egy a kamány által kifejlesztett app-et, melynek segítségével a felhasználók (miután engedélyezték az adataik hozzáférését az alkalmazásnak, annak tudatában, hogy mit is engedélyeznek, és mire használják azokat), az app segítségével megtalálhatták a saját ismerőseik között azokat a felhasználókat, akik esélyesek arra, hogy Obamára szavazzanak, és a felhasználók így saját maguk győzhették meg őket, ha akarták. Így rengeteg emberhez sikerült elérniük, és ezzel tele volt a média, büszkén vállalták. Annak idején a facebook T&C-je is engedélyezte ezt. Azóta ez már megváltozott, és természetesen tíz évvel ezelőtt a FB még korántsem volt az, mint ma.

    Ehhez képest a Cambridge Analytica esetében a felhasználók kitöltöttek egy tesztet, ami teljesen független és a választásokhoz nem kapcsolódó volt, adataikat pedig tudomásuk szerint kizárólag akadémikus, kutatási célokra használták fel. Erre kattintottak. Ehhez képest a felhasználók szinte minden megmozdulását átvizsgálva, minden adatot ellopva, célzott reklámokkal térítettek át mindenkit Trump-ra, tudtuk nélkül eladva adataikat akinek csak lehet. Minden egyes kattintás, like át lett szűrve, és erre a célra felhasználva, hogy megvizsgálják, ki is a legesélyesebb Trump-szavazó, hogy így ugorhassanak rá.

    Dióhéjban ennyi, de szerintem így is érezni, hogy azért van különbség.

  7. gore: ha igaz, akkor remélem belemegy abba is. Bár gondolom a politika miatt veszik elő a témát, de tök érdekes lenne végre egy jó film kifejezetten a privacyról.

    anthony711: kösz a pontosítást. érdekes a téma.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.