Hobbs & Shaw (Fast and Furious presents)

Ülök ezen a poszton, de semmi értelme. Tipikusan az a helyzet, hogy a moziból kifele semmit nem éreztem. Egynek talán elment, mindjárt mondom miért, de valójában bőven ráértem volna streamingben megnézni 8 vagy ki tudja hány hónap múlva.

Érdekes amúgy a szituáció, mivel Vin Diesel kap már hideget és meleget a Fast and Furious franchise miatt, meg ugye a Rockkal összekülönböztek a “ki a nagyobb bika” kérdésben ezeknél a filmeknél, de valahogy mégis a Dieselék által építettben tényleg ott van a többnyire giccses és néha túltolt family, amit mérnökök (izé, írók) próbáltak itt is összekalapálni.

Ez konkrétan olyannak érződött, mint amikor valaki látja hogy X film sikeres, és megpróbálja lemásolni. Csak most épp stúdión belül tették ezt. Konkrétan egy új franchiset akartak építeni ebből, ez A Legjobb Cameo – lelőhető vajon már, hogy melyik színészről van szó? – behozatalából egyértelmű.

Az előbbiekkel mindenképp arra akartam utalni, hogy fogták az elszállt akciókat, meg a család koncepcióját, és a már ismert karakterek mellett teleszórták rengeteg új arccal. Itt az “új család” a Hobbs and Shaw-ban, mert a Fast and Furious ezért sikeres, csak épp a lélek hiányzik belőle ezúttal. És lehet azért, mert íróilag próbálták levágni az utat már megint? Kihagyták a Point Break másolásos első Furious-rész lépcsőjét, és erővel tették egymás mellé a karaktereket. Viszont ettől súlytalan lett az egész. Persze “human, milyen súlyt vársz”, de tényleg nem magas a léc, csak addig kellett volna ugrania ennek, ameddig a Fast and Frious filmek tették. A Hobbs & Shaw-nak nem a Spotlightot kell lenyomnia.

De a sárm valahogy mégis visszahúzta a filmet a szakadék széléről sokszor. A konfliktus előregördülése (már megint a zöldek a gonoszok) iszonyat nyögvenyelős volt, ne is menjünk bele a karakterek indítékaiba Shaw-on kívül, de pár jelenetet kiragadva egész jól lehetett néhol szórakozni. Amikor Rock és Statham közösen ropta, ott volt pár mosolygós pillanat.

És akkor oda jutottunk, hogy a John Wick első részéért felelős páros egyik tagja, David Leitch nem olyan jó rendező? Főleg, hogy ezúttal még kevesebb szabadságot kapott, hiszen PG-13 kellett legyen a végeredmény. A következtetésem onnan jön, hogy Leitch rendezte korábban az Atomic Blonde-t, amire szintén az a fő kritika, hogy jó pillanatok lazán összefűzve. Viszont most még az akció sem volt olyan erős, egyrészt mert Rock és Statham máshogy akarhatott keménykedni, mint Theron tette, másrészt pedig a már említett korhatár miatt is végig a fék érződött. Hogy a végső nagy leszámolást ne is említsük… miközben a gonosz CGI motoros hülyeségét próbáljuk felejteni.

Még azt akartam előhozni, hogy Vanessa Kirby hiába (érdekesen) szép, szerintem a castingja ide nem igazán illett. Mintha ő maga sem tudta volna, hogy mit vállalt be, így többnyire egy arcot vágott.

Üzleti szempontból elég kíváncsi lettem, hogy mennyire jön be a stúdiónak ez az önmásolás, mert megvalósításilag ez bizony kicsúszott. Konkrétan sorozatokkal tudnék példálózni: olyan volt, mint amikor egy évadban az egyik részt backdoor pilotnak szánják. Ha bejön, akkor persze a megrendelés is érkezik a tényleges spinoffra, ha pedig nem, akkor örökre elfelejtődhet.

human
írta
2019. 08. 04. 03:57
megjelenés
34
hozzászolás


34 hozzászólás a “Hobbs & Shaw (Fast and Furious presents)” bejegyzéshez

  1. Hát tényleg sokat ültél rajta human, mert tegnap délután óta vártam az írást, amikorra ígérted. :)
    Megfordult a fejemben, hogy esetleg mozi legyen, mert bírom a 3 főszereplőt, de az agyam viszont már nehezen viseli a sok butaságot, így inkább kihagyom.

  2. A trailer megnézése után nagyon precízen be lehet lőni, hogy mit fog kapni az ember, úgyhogy a többség biztos nem fog nagyot csalódni. Nyilván van hová fejlődni, de nekem bejött szóval részemről jöhet a folytatás.

  3. Valahogy éreztem hogy nem lesz túldicsérve. Kezdeném ott hogy alig nézek akciófilmet mivel alig van A kategóriába szánt mű, az alacsonyabb B akciók meg már nem kötnek le. Általában az arcom szoktam kaparni a túltolt dolgoktól de valamiért a Halálos Iramban széria kivétel ez alól. Az 5. rész még mindig toronymagasan vezet, valahogy ott sikerült megfelelő arányban eltalálni mindent és mindenkit (Rock-ra ez különösen igaz). A 7-8. részekben némelyik hosszúra nyúlt akciójeleneteitől már néha jojózott a szemem így erre készülve ültem be a Hobbs & Shawra is.

    Innentől a végéig apróbb SPOILER:

    És el is érkeztem az első pozitívumhoz ugyanis itt végre hagytak megpihenni az akciók között sőt háromszor még azt is éreztem hogy nah ide még jöhetett volna 1-2 perc pakolás. A humor elviszi az egészet a hátán – ami amúgy a 8. részben is működött kettejük közt – itt szerintem még jobban sikerült, kevesebb kínos poént éreztem. A váratlanul bedobott cameok szintén nagyon ütöttek (Full castot tessék kerülni, mert csak rontja az élményt). A filmes sorozatos kikacsintások főleg a mini morrissal kapcsolatos szintén emelte a jókedvem. Idris Elba aki – ahogy a stáblistán néztem legalább egy felcsendülő zenénél íróként is közreműködött – mozifilmben a Prometheus óta nem volt ilyen jó a szerepében.

    Persze azért akadtak negatívumok is. A zenék nagyon gyors váltakozása és fel- lekevergetése sokszor kizökkentet. Bár voltak remek akciójelenetek a 8. részben látott börtönös bunyó szintjét egyik sem közelítette meg. Az igazi bad guy-t akit vártam volna az utolsó fél órára nem fedték fel. Pedig ült volna! Főleg ha Keanu az (sikerült bő fél éve belebotlanom hogy benne lesz, csütörtök óta utána olvastam miért is nem így lett). A leggyengébb rész pont az epicnek szánt utolsó félóra.

    Inkább a humor vitte előre a szórakozást, mint az akció.
    Kirby szerintem is félre cast volt, egy Blunt kalibert szívesebben néztem volna.
    Egyetértek azzal is hogy a pg-13 érződött, bízok egy hosszabb DC verzióban.
    Néhány jelenet máshogy, vagy benne sem volt az előzetesekből. Aki az összes előzetest látta az így járt, mert az összes nagyobb akciót is letudta.

    Én nem éreztem másolásnak, pont hogy picit máshogy próbálta megközelíteni mint egy F&F film és ez vagy bejön vagy nem. Végre nem az van, hogy a gonosz átáll a jók oldalára, mert abból már elég volt. Ez és a 9. rész szépen megágyazhat egy-két drámaibb pillanatnak, akár főbb karakterek elvesztésének. Több spinoffot viszont nem biztos hogy akarok.

    A rendezőtől meg egy akcióban visszafogottabb The Division rendezést várok!

  4. Szerencsére úgy néz ki nem lesz kasszasiker. Jó lenne a rájönnének az emberek, hogy az az akciófilm ahol több animátort alkalmaznak, mint kaszkadőrt az egy kalap szart sem ér…

  5. Nekem pont az utolsó szekvencia tetszett ami az elején történt olyan semmilyen volt.

    Kihagyott ziccernek tartom az akció részeket. Az atomszőkében egy parádés vágatlan verekesős jelenetet láthattunk de még a Deadpool 2őben is amikor a yakuzák ellen nyomta a fürdőben.

    Itt meg visszagondolok és semmi…
    A folyosós résznél adta volna magát de semmi. Sajnálom azért mert rock es statham között tényleg remek a dinamika és ezek a köpködések nagyon jól el lettek találva de szerintrm az akciók nem voltak most kreatívak.
    Az az ukrajnai rész szó szerint már alig emlékszem rá pedig nincs 24 órája hogy láttam a filmet.

    Egyedül a vége tetazett azt a részt élveztem.

    10/6 1x nézős.

  6. Amikor pénteken írtad, hogy délután lesz írás, aztán még szombat délután se volt, akkor már sejtettem, hogy nem jött be annyira.

  7. Human szerintem te kicsit kiégtél ezeken a blockbustereken mostanság. Olyan dolgokat kérsz számon ettől a filmtől, amiket az első pillanattól fogva egyértelmű, hogy nem fog tudni teljesíteni. Blockbuster szinten lélek egy FF filmben, ne vicceljünk már. Az egész széria hihetetlenül cheesy gagyiság az első résztől az utolsóig. Ezzel nincs is semmi baj. Valaki ezeket imádja, valaki utàlja. Én utóbbi taborba tartozom, de abszolút elfogadom, ha valakinek ez a sorozat jelenti azt, amit nekem mondjuk a Lethal Weapon. De teljesen fölösleges olyan dolgokat várni tőle, amiket nem fog elérni soha. Egy olyan film, amiben Rock és Statham a két főszereplő. Már a trailerből látszott, hogy egy tipik B marhaság az egész. Lehet jobb lett volna, ha ezt inkább kihagyod moziban.

  8. Igazad van Kakarotto, az előzetesből kiderült, hogy ugyanarra lehet számítani (bár nem láttam) , mint a F&F filmekben.
    A Dwaynet én csípem, de nem mindenben. Az
    F&F széria engem is bevonzott nemegyszer a moziba, de hát olyan amilyen:-)Az
    egyetlen komoly pillanata a sorozatnak szinte csak a Paul Walker búcsúzása volt, de az is amiatt ,mert tudjuk, hogy mi lett szerencsétlennel.
    Na jó annak idején az első részt szerettem.

    Lehetett volna ezt kisebb költségvetésből n realisztikusabb akcióval és egy kicsit komolyabb hangvétellel csinálni, hogy ne “ugyanaz” menjen tovább. Arra biztos jegyet váltanék.

  9. “Igazad van Kakarotto, az előzetesből kiderült, hogy ugyanarra lehet számítani (bár nem láttam) , mint a F&F filmekben.”

    de hát erről írok, hogy végül nem ugyanaz. Én már láttam…

    “De teljesen fölösleges olyan dolgokat várni tőle, amiket nem fog elérni soha. ”

    de komolyan, a Hobbs and Shawban az a baj, hogy még az F&F szintet sem hozza, ezt kéne elérnie, nem a lethal Weapont.

  10. Számomra egyszeri kikapcsolódásnak jó volt. A Halálos iramban filmek is már rég letértek arról az útról, amin elindultak, nem beszélve az elrugaszkodott valóságtól akciók terén. Két óra agykikapcs volt, másra nem jó.

  11. “Vanessa Kirby hiába (érdekesen) szép, szerintem a castingja ide nem igazán illett”

    Úristen! Ha már egy ilyen filmben sem jó, akkor milyen lesz az új Batman-ben?! Mert állítólag őt akarják Macskanőnek a készítők.

    Mellesleg én már selytettem, hogy csak Statham és Johnson pózerkedéséből fog állni a film. Azért majd valamikor megnézem.

  12. Ha másra nem is de arra biztos jó ez a film, hogy most újra nézzem a Halálos Fegyver szériát. :D Ezt meg majd valamikor talán tékából…

  13. Tegnap néztük meg,pont azt kaptuk amire számítottunk!Rossz a megközelítés sok embertől..ez egy akció-vígjáték,és ez a páros hozta amit kell..A poénok ütöttek,az akció pazar volt,látványban itt -ott kilógott az a bizonyos…egy nagy hülyülés volt az egész,röhögött az egész mozi…egy percre se kell komolyan venni ezt a filmet,ha néztél csak egy trailert is róla akkor tudtad,hogy mire ülsz be….így nem ér csalódás.Egy jó példa: amikor az új Predatort(iszonyat véres,korhatáros akció filmet vártam,horror elemekkel)reklámozták,tudtam hogy nem azt fogom kapni,amire számítottam….mozi kilöve..itthon adva egy esélyt TV-n indít..félúton offf…pedig komolyan akartam venni…CSALÓDTAM :)u.i:Szerintem amúgy a szériából a 2001-s és a 2011-s rész volt a legértékelhetőbb.Az első hozott valami újat autós vonalon, a Fat Five meg stílust váltott,és mindezt jól…

  14. Kakarotto:

    Miért nagy elvárás, hogy legyen lelke egy blockbusternek? Még akkor is ha buta film? Pláne Rock miért is kizáró tényező, amikor a Jumanjinak is pont lelke volt és az vitte el a hátán.

    Ez nem neked beszólás , de tényleg nem tudom már hol az alsó határ. Kezeljunk mindent a helyén, a blockbuster szorakoztasson, ezért is van ez az iparág, de eddig az volt, hogy történetet, logikát, értelmet ne kérjünk számon , most meg már az is ok, ha lelke nincs? Aztán csoda, ha hülyül és igenytelenedik a közönség.

  15. szigorúak vagytok!

    Heten ültünk a teremben csütörtök délelőtti vetítésen, egyedüli csajként már-már olyan fejet vágtam, mint Kirby, hogy mit keresek én itt:D
    Leszögezem, ha uramat nem érdekli, lehet soha nem néztem volna meg. De agykikapcsra tökéletes volt, nekem a már-már transformersi magasságokba emelt mocis jelenetek tökre tetszettek.
    Az autós üldözés az első felében, a helikopteres a végén egészen emlékezetes volt. Aki sok filmet néz, sokmindent látott már, ilyen képtelen jeleneteken szerintem nem húzza fel magát, inkább vigyorra húzza a száját és csóválja a fejét, hogy milyen jó, hogy valaki kiélhette gyermeki vágyait rendezőként.

    Dwayne-t nem kedvelem különösebben, régebben Statham számomra kifejezetten taszító volt (kb idénre kedveltem csak meg). Mégis el tudtak szórakoztatni, nem nézegettem az órát.

    Arra a kérdésre, hogy van-e lelke egy blockbusternek, hát nem tudom, ha pl egy Mission:Impossible blockbuster, akkor egyértelműen Cruise a lelke, de egy Hobbs&Shaw-ban nem hiszem, hogy pont a lelket kellene keresni. Ha van, akkor azt a film a bajtársiassággal próbálja megmutatni.

  16. Nem volt rossz, azt kaptam amire számítottam. Lökött beszólások, szóviccek (bár 1-2 magyarra átírva nemigen volt “találó) és elszállt de látványos akció.
    Mégvalami, valahol azt olvastam, hogy van stáblista utáni jelenet. Aki végigülte elmesélné mi volt?! :D

  17. Nekem tetszett. Pörgős poénos akció dús és szórakoztató.

    Én ezt vártam el a filmtől, ezért ültem be. Vidám 2 óra volt :)

    Azt kaptuk 2 órában amit imádtunk a halálos iram 8 30 percében :)

  18. SPOILER

    @Bazsika:
    Annyi volt, hogy Reynolds 2-szer telefonált Hobbs-nak. Érdemi resz annyi, hogy ismét van egy vírus, valószínűleg behozzak Reynolds karakterét is majd a jövoben…

  19. Valaki magyarázza meg nekem hogy lett Kirby-ből akcióhős. A The Crown sorozatban jó volt mint drámai színész, hogy sikerül onnan ide átjönnie? Mert abban jó, az ilyenekben meg kakukktojás.

  20. 18. Abelh félreértettél vagy lehet rosszul fogalmaztam. Egy blockbusternek igenis legyen lelke, jól mondod. Én azt mondom, szerintem úgy az egész FF szériának nincs lelke, az egész egy izomszagú pózerkedés az egyik legellenszenvesebb hollywoodi “színésszel” a főszerepben. Természetesen mindenki tudja kire gondolok. Emiatt mondom, hogy fölösleges pont ettől, a huszonnyolcadik résztől barmit is várni, megha az említett kopasz borzalom ebben pont nem is szerepel. Nekem teljesen evidens volt, hogy milyen film lesz ebből, éppen ezért a közelébe sem megyek.

  21. Az hogy neked nem tetszett ami a Fast and Furious filmekben van, az teljesen jogos érzés, de azzal nem lehet lesöpörni mindent.

  22. Ezzel is egyet tudok érteni. Ne értsd félre, nem támadni akartalak az eredeti kommentemmel, én is kurvára unom, hogy semmi értelmes néznivaló nincs a nyáron.

  23. Pedig a midsommar igen emlékezetes nyári mozinak bizonyult:D sokkal inkább fekete humor, mint horror, de ez már off, bocsi

  24. Én jól szórakoztam. Bírom The Rockot is, Stathamot is. A cameo(k) külön királyok voltak.
    Jól ment az egymás húzása. Az akciók elborultak persze. Főleg Idris Elba motorozasai…
    Ez nem hiszem h spoiler
    De a végén amikor jött a régi nitro animáció. Na.az is libabőrös…
    Család is volt, oké nem Vin Diesel búgó hangján, de volt.
    Szal azt hozta amit vártam. Jó agyatlan popcorn móka

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.