Zombieland: Double Tap — bejött a repeta?

Ezt el sem hiszem, nem rontották el egy vígjáték második részét? Főleg ennyi éves kihagyás után feltámasztva. Ez is ritka, mint a fehér holló, de pár döccenővel a Zombieland 2-ért felelősöknek sikerült.

A történet ki tudja mennyit ugrik az időben, azon kívül, hogy Little Rock már felnőtt benne. És be akar pasizni, ami egyben szét is robbantja kicsit az első részben családdá formálódott társaságot. Kell valami indok a roadmovie felépítésre, nem? A végére ismét van kis fejlődés, bár azért azt beismerem, hogy a cselekmény nem annyira lett erős.

Ami viszont működött most is, az a rengeteg ötlet bedobása egymás után: a fejlődő zombik, az új butaszőke karakter, a hippik, a nem akarok annyi mindent ellőni. Persze nem az összes működik, de annyit hajítanak ránk, hogy elég landol. Nyilván a 4. falas kiszólás és a túlélés szabályai is maradtak. Na meg az is, hogy ne feszegessük a realista kérdéseket, miszerint hogy vannak még ártatlan túlélők, benzin, egyáltalán miképp tudnak a zombie kill of the weekről egymás között.

Igazából nem tudom eldönteni, hogy magában mennyit ér a film. Ez most teljesen olyan nézőpont, hogy az első ismeretében működött nekem. Kivéve a végső nagy harc. Bár felvezettek mindent, de valahogy magát az akciót elrontották.

Ez a film legnagyobb baja: az akciók egy része borzasztó, főleg amikor közelharc van. Lehet, hogy a régi fizikai komédiák előtt akartak tisztelegni a Rosario Dawson hotelében zajló verekedéssel, de annyira siralmasan volt megvalósítva, hogy nem tudtam teljesen elengedni az agyam. De utána rögtön meg ismét jöttek a poénok, szóval…

Kicsit ilyesmi a film, egynek tökéletes kikapcsolódás, de szerintem még annyiszor sem fogom elővenni azért, mint az első részt. De legalább nem állították a földbe. Aki odavan a Zombieland, na meg a Deadpool valamennyire felszínes, de működő stílusáért, annak ez is simán legurult.

human
írta
2019. 10. 20. 01:45
megjelenés
3
hozzászolás


3 hozzászólás a “Zombieland: Double Tap — bejött a repeta?” bejegyzéshez

  1. Min írtam is mások posztban, nekem jobban tetszett, mint az első rész. Ami negatívum, hogy a göndör csávót egyszerűen nem tudom megszokni, minden filmben irritál a megjelenésre, még a BvSben is, pedig ott kopasz volt. Valamint, hogy a kiscsaj eleresztette magát és duci.
    A legjobbat a rózsaszín barbi hozta, ő jól játszott és full vicces volt végig.

    Amúgy szerintem a kill of the week csak a nézőknek szól, mert ez amolyan játék a 2 főszereplőnél, csak a narrátor javítja ki őket, ha azt hiszik, hogy övéké a cím :-). Egymásrtól ezt nem tudják, viszont elég ötletes.

    Ja, a zombik nem sokat porladtak a 10 év alatt, bár ez nem zavart.

  2. Én az első résznek nagy rajongója vagyok, időről időre elő is veszem. A Double Tap-pel (hogy megszívták a fordítók azzal, hogy ennek a kifejezésnek nincs jó magyar megfelelője) valószínűleg nem fogok ilyet tenni, de attól még tetszett. A sztori és az akció gagyi, de nálam tök nem ez a lényeg, hanem hogy miként reagálnak ezekre a szereplők, mert az a baromi vicces.

  3. A double tap-nek van magyar megfelelője, itthon a fegyveres/sportlövő szubkultúrában ráduplázásnak vagy simán ráduplának mondjuk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.