Midway – KAMIKAZEEE

Nem akarom megsérteni a filmeket azzal, hogy a Midwayt közéjük sorolom. Pedig a látvány rendben volt. Már amikor nem egy zöld háttér előtt álltak a “karakterek” a műteremben, miközben elvileg egy hadihajó fedélzetét kellett volna eladja a kép, csak hát nem ment neki.

A film meglepő módon a II. Vh egyik jelentős csatáját mutatja be, a midwayit. Vagyis valójában Pearl Harborban kezd a történet, hiszen azt is megkapjuk amik felvezették az eseményeket. Na meg próbálnak karaktere… áh nem tudom leírni komoly arccal.

A Midway legnagyobb baja, hogy igazából borzasztó minden karakterizáló pillanat. Már az írástól bűzlik, de amikor komolyan előadnak bármit, akkor csak pislogtam, hogy “ez mi a fasz”. Senkivel nem lehet empatizálni, nincsenek értelmes karakterek benne, akiknek a sorsa érdekes lenne. Látszik, hogy Wes Tooke (Colony sorozat, meg sem lep, hogy azon dolgozott) izzadt, tudta, hogy kellene bele valami emberi szál is, de itt meg is állt a tudománya.

Hogy akkor mi ez a valami? Ki tudja mennyi történelmi hűséggel (bár pont a repülőgépeik technikai fejlettségét nem titkolja a Midway), meg hatalmas ugrásokkal bemutatja, hogy az amerikai haditengerészet mi a fenét csinált Pearl Harbor után. Avagy szép sorban: ez történt, aztán az, végül amaz módon megy a történelem lecke. Egy dologban éli csak ki magát Roland Emmerich (2 Independence 2 Day): a csatákban. Ezek elmennek, látványosak, de mivel senki sem érdekes bennük, így az “aha, hát jó” dolgon kívül semmit nem váltanak ki.

Amolyan amerikai tököscsávós f*szverés a végeredmény, sírni lehet pár komoly arccal kiejtett mondaton, amiben a japánok nem számítottak rá, hogy Dick Best (történelmi hűségű név) kaliberű harci szellemű csávók lenyomják őket. Ajánlani semmiképp nem tudnám.

human
írta
2019. 11. 10. 15:51
megjelenés
22
hozzászolás


22 hozzászólás a “Midway – KAMIKAZEEE” bejegyzéshez

  1. A trailer se volt valami biztató. Háborús, történelmi témában pedig rég nem számíthat már a néző semmi másra az amerikaiaktól, csak a “mi milyen fasza gyerekek vagyunk” típusú opuszokra.
    Sebaj! Még mindig ott van az év végén érkező 1917. Ahhoz nagyobb reményeket fűzök. :)

  2. Engem tegnap erőltettek rá, hogy megnézzük. Nem tudom, hogy pontosan mennyi volt a játékidő, de 4 órának legalább éreztem. A karakterek engem is hidegen hagytak, ami nagy szó, mert a Lego Movie 2 is sírtam, meg tényleg elég könnyen együttérzek bárkivel. Két dolog van amire emlékezni fogok a filmből, Patrick Wilson egyenruhában és hogyha valaha filmet akarnak csinálni Joe Bidenről vagy Obamaról és oda kell egy Biden, akkor a Woody Harrelsonra csak rá kell nézni ebben a filmben és megvan a szerepe.

  3. Boxoffice írás nem lesz? Egész héten vártam. Múlthéten csúnyán elhasalt a Terminator. Jó lett volna olvasni róla.

  4. Nem tudom, szerintem rendben volt a film. Én sokkal rosszabbra számítottam.

    Nagyon tetszett, hogy az amerikai oldal mellett a japán is be lett mutatva. Abszolút nem gicces a végeredmény. Nyilván egy kicsit száraz és érzelmileg csak nagyon ritkán érinti meg az embert, de kellemes 2 óra volt. Semmi gond nincs a filmmel szerintem. Az utóbbi 4-5 Emmerich filmből bőven kiemelkedik.

  5. Human, még emberséges voltál a filmmel. Nálam simán 4/10 főleg a CGI csaták minősége miatt. Egyedül, ami pozitívum az Woody Harrelson őszhaja volt. :D :D :D Na meg az, hogy nem érződött rajta ez az amerikaiság.

  6. Watchmen, ez biztató, Emmerich már jó ideje nagyon átbillent a guilty pleasure érzésen is, remélem, hogy igazad van, és legalább oda sikerült visszaevickélnie. Látatlanban a cikk és a véleményed közé lövöm be, vagyis a guilty pleasure léc és fos közötti lécen rezgő lécre vagy mi. Bár csak annyira lenne trashy fun, mint mondjuk a Csatahajó (tudom ám, hogy nem az övé film), vagy mondjuk még a 2012, bármennyire is hulladvány szórakozás volt. Vagy a Geostorm, ami már megint ultra gáz, de még nyomokban taralmazott funt.

  7. Ma láttam, szerintem egy délutáni kikapcsolódásnak teljesen megfelelt a film. Akik néztek már a 60-as 70-es években készült amerikai háborús filmet mint pl a leghosszabb nap, vagy a híd túl messze van stb. szerintem nem lesz idegen a módszer, ahogy bemutatták az eseményeket. Több szereplőt mozgat ilyen-olyan pozícióban és nem is az volt a cél, hogy valakit kiemeljenek 100%-os főszereplőnek és bemutassák a karakterfejlődést (egy pici azért ebből is volt). Egyszerűen csak a történelemórát tartott a film, ami szerintem érdekes volt, mindezt helyeként pörgős akcióval és látványelemekkel.
    A színészek is hozták a kötelezőt, ami egy ilyen filmhez kell.
    Hogy sokszor olyan nagyon “amerikai” a film? Hát persze hogy az! De ez hozzátartozik az ő nemzetfelfogásukhoz. :)

    Csak azért írom ezt, hogy akit érdekel a téma az ne írja le látatlanban.

  8. komolyan a híd túl messze vanhoz hasonlítod, és azt mondod azt a szintet hozza majdnem? sok karaktert is lehet értelmesen mozgatni, meg így ahogy a midway tette. nem az a gond, hogy nem emeltek ki 1 karaktert.

  9. Ma néztem meg, nekem tetszett, semmivel sem rosszabb, mint az idei mozifilmek 99%-a. Azért azt nem bántam meg, hogy még a nyáron olvastam el wikin a midway-i csata kronológiáját, meg hogy egy magyar író is átültette ezt sf-be, így lehetett gondolkodni a film közben, hogy mi maradt ki , mivel bővítették a cselekményeket.
    Pl a sok b*lfaszkodásból elég sokat kihagytak, de ha minden részletesen be van mutatva és még szori+karakterek, mások által hiányolt karakterfejlődés is van, akkor 4 órás filmet nézhettünk volna.
    Nem hiszem, hogy ég1x megnézem valaha, de ebben az esős vasárnapi estén megfelelt.

  10. Azért Emmerich-től az Anonymous elég jó volt, de az meg azért bukott, mert mindenki már valami ID4 szintű látványfilmet várt Tőle. Nekem is kétszer kellett megnéznem ahhoz, hogy meg tudjam emészteni a sok infót, de végül arra jutottam, hogy egy baromi jól összerakott film. Neki egyébként olyan kis költségvetésű filmeket kellene készítenie, mint Bay-nek az utóbbi időben és akkor talán magára találna. Mit nem adnék egy Tökéletes Katona szerű akcióért!

  11. Nekem nem volt rossz, MOHA fíling meg ilyenek. Azért néha eszembe jutott egy klasszikus: “AZ ERŐ VAN EZZEL!!!” ;)

    Egy leghosszabb nap ha ma néznénk sokkal sz*r*bb lenne….

  12. Pár hete lepörgött, gyorsan törlődött is. Woody Harrelson karaktere volt az egyetlen aki viszonylag rendben volt ebben a zagyvaságban. Ha épp bombázzák a kikötőt akkor nem állsz meg a kocsival “csodálni” a tájat fél percre sem. Értelmét és szükségét nem látom a Pearl Harbor után ez minek kellett. És ilyenkor kutatom fel a rotten kritikusokat akik jobb átlagot hoztak a Midwayre… aha, oké.

    Roland elvtárs Moonfall-jától többet várok, hátha azzal sikerül elérnie egy korrekt közepes átlagot.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.