Az Onwardról kicsit

Mintha nem sokan várnák a Pixar urban fantasy-ját, pedig… ja én sem várom annyira. De azért nézős lesz, tetszik, hogy újra próbálkozik a Pixar, végre nem a folytatásokat erőltetik.

A lényeg, hogy itt egy “ígykészült” most a filmről.

human
írta
2020. 02. 07. 11:34
megjelenés
5
hozzászolás


5 hozzászólás a “Az Onwardról kicsit” bejegyzéshez

  1. Oké, hogy nem folytatás, de ha tök ugyan olyan, mint a többi nem folytatásos pixar film, azzal nem vagyunk sokkal előrébb.

  2. Őszintén, az első előzetesnél (teaser?) oda meg vissza voltam, hogy ez érdekes ebből még lehet valami, majd a második előzetesnél el is ment a kedvem az egésztől. Talán majd kiveszem a tékából, de ennyi.

  3. Nem néz ki rosszul, mintha Sadness családot alapított volna az Inside Outból. Még a 2 anya karaktere is nagyon hasonló.

    Ugyanakkor annyira nem bírom, hogy a fantasy világ túl “amerikanizált”. Azt értem, hogy ők a célközönség, de ebben a környezetben nekem furának tűnik, míg a Monster Inc.-ben valahogy a szörnyikék miatt jobban el tudtam fogadni. Lehet az urban fantasy stílus nem jön be.

    A két színész között is van úgy 10-15 év, tehát tinédzser fivéreknek beállítani egy kicsit túlzás.

  4. Azok a csak lábai vannak meg az apukának részek nagyon a Boci és pipit juttatja nekem eszembe, amit nagyon nem szerettem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.