Bevételek: gotta go fast?

Legalábbis az emberek ezt érezték: rohanniuk kell a Sonic filmre. Mivel tudjuk milyen Hollywood, látszólag mindig a rossz tanulságot vonja le, így az alábbi számokból lehet arra jutnak, hogy “hallgatnunk kell az INTERNETRE, a FANOKRA” (pedig sok helyen ahol látszólag hallgattak, elég megnézni a sok reakciós franchiseépítést, ott sem mindig jött be).

Ne értsetek félre, aranyosabba Sonic az új grafikával, de mivel a régi, a hangos nemtömeg által leszidott kinézettel nem megy moziba a film ebben a blockbusterre kiéhezett februárban, így sosem tudjuk meg igazán, hogy az vajon mennyit hozott volna. Tényleg sokkal kevesebbet, bukott volna az előző grafikával? Csak ellenpontnak hozom fel, mert amúgy…

A Sonic The Hedgehog lett a legjobban nyitó játékfeldolgozás, 58 millióval kezdve üti a Pikachu által tavaly felállított 54,4 milliós eddigi rekordot. És Amerikában épp ünnepnap van, szóval még tud majd pakolni az “első hétvégéjén”.

Fantasy Island 7 millióból készítve már 13,35-nél jár. Persze reklám meg minden, de valószínűleg igyekeztek visszafogni a költést. Nem mellesleg ez túlteljesítésnek számít, hiába na, Blumhouse továbbra is vágja a producerkedéssel pénzt csinálást.

A Will Ferrelles Downhill viszont kopp, mármint a 4,6 milliós nyitásával simán bukta. Tessék, ilyesmiből miért nem tanul Hollywood, és hagyja abba a nem olyan régi filmek remake-elését.

Nem mellesleg viszont a Birds of Prey csak 48%-ot esett. Persze nem volt magas az első hétvégéje, szóval azért is lehet ilyen alacsony a szám, de a képregényfilmek 55 fölött szoktak. Ezen a hétvégén így 17,3 millióval mentek haza a nők. Így sem lesz annyira erős a legvége, de azért gondoltam említést érdemel.

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Sonic The Hedgehog – $58,000,000 – össz: $58,000,000
  2. Birds of Prey – $17,285,000 – össz: $59,443,302
  3. Fantasy Island – $12,350,000 – össz: $12,350,000
  4. The Photograph – $12,180,000 – össz: $12,180,000
  5. Bad Boys For Life – $11,450,000 – össz: $181,472,306
  6. 1917 – $8,110,000 – össz: $144,434,984
  7. Parasite – $5,682,466 – össz: $43,370,010
  8. Jumanji: The Next Level – $5,510,000 – össz: $305,526,286
  9. Dolittle – $4,850,000 – össz: $70,301,515
  10. Downhill – $4,610,000 – össz: $4,610,000

9 hozzászólás a “Bevételek: gotta go fast?” bejegyzéshez

  1. Volt szerencsém látni a Sonic-ot , mindenképp pozitív élmény volt.
    Sokkal de sokkal rosszabbra számítottam, igaz Jim Carrey nem egy Ace Ventura benne, de jó volt látni a baromkodásait.

  2. “Tényleg sokkal kevesebbet, bukott volna az előző grafikával? Csak ellenpontnak hozom fel, mert amúgy…”

    Fixen. Rohadt sokat adott hozzá a külseje.
    Jó hogy hallgattak végre az emberekre.

  3. Jim Carrey elég komoly közönségmágnes, jól tették hogy a végefelé rá is építették a marketinget, én is miatta mentem. A fő figura az gyerekeknek való, mire élveznéd a marhulását, jön is a szomoru magányos szemöldök.
    A jó főszereplők is gyerekfilmben játszanak, de Carrey, na ő egy igazi s*ggfejet játszik, élvezet volt nézni, elemében van.

  4. Közönségmágnes…volt, az utolsó igazán kiugró nagy sikere a Bruce Almighty volt 2003-ban, azóta a nevével önmagában alig adtak el valamit.

  5. Nehéz megmondani, hogy hogy sikerült volna az első grafikával, de a józan ész azt diktálná, hogy az orbitális bukás lett volna, ahogy a legtöbb uwe boll játékadaptáció korábban. Most pedig nem egy esetleges folytatáson gondolkoznának, hanem hogy mennyi idő kell, amíg elfelejtik az emberek.

    Ha adaptálásról van szó, szerintem abszolút nem árt, ha kikérik a rajongók vagy az eredeti készítők véleményét, legyen videojáték, képregény, vagy könyv az alapja, ugyanúgy ahogy valós eseményeken alapuló történeteknél jó lenne, ha minden esetben utánajárnának, hogy mi is történt valójában.

    A baj csak akkor van, ha azoknak van nagyobb hangjuk, akik azt se tudják miről van szó és a rossz koncepciót dicsőítik vagy hurrogják le.

  6. Amikor először olvastam arról, hogy Jim Carrey egy Sonic-filmadaptációban, azt hittem meghülyült a világ. Jim Carrey akkoriban a béka segge alatt kullogott népszerűségileg, ill. el nem tudtam volna képzelni, hogy a Sonicból hogyan lehet filmet csinálni. Az első előzetes sem győzött meg az ellenkezőjéről, és nem azért ahogyan Sonic kinézett feltétlenül, hanem mert egyszerűen gagyi volt az egész. Ehhez képest a második előzetesre jól meglepődtem, a film meg nem is volt rossz. 6,9 csillagon áll az imdb-n, ami nem egy orbitálisan magas szám, de a videojáték-adaptáció kategóriában – megkockáztatom – a legmagasabb pontszám jelenleg.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.