Star Wars: The Rise of Skywalker őszintén

Hát a Honest Traileresek sem fogták vissza magukat a saga lezárófilmje kapcsán. Kicsit most felszították az indulatokat? Bár nekem inkább úgy tűnik, hogy szürkén a semmibe halványul ez a film, nem olyan izzó gyűlölet a hatása, mint a Last Jedi-nak.

human
írta
2020. 03. 25. 03:55
megjelenés
9
hozzászolás


9 hozzászólás a “Star Wars: The Rise of Skywalker őszintén” bejegyzéshez

  1. Igen, ez a film egyszerűen csak szar volt és érdektelen. A TLJ pedig egy trollkodás volt, amivel a rendezőnek szerintem nyíltan az volt a célja, hogy szembemenjen mindennel és mindenkivel, hogy megmutassa, hogy ő csak azért is más. Meg is kapta érte a magáét a barom…
    Pedig én a 7. rész után is annyira bizakodtam még :(

  2. Mint nagy rajongó lemondtam róla, és csak nemrég néztem meg (mozi bojkott). Vicces hogy majd lement a bőr róluk annyira próbálták a sok eddigi hibát valahogy kiküszöbölni ezzel a résszel, de a legnagyobbat mégis elkövették, ami a következetlenség. Ezt trilógiáknál és más összefüggő történeteknél amik ráadásul már saját “uninverzumot” építették óriási hiba. Itt ez abba merül ki hogy sutba dobják az emberi logikát (miért, hogy kérdések legalábbis) azért hogy a vizualitást szolgálja ki minden, legyen grandiózus. Ez nagyjából OK is, csak vannak olyanok akik a filme(ke)t többször megnézik és közben gondolkoznak nem cak egyszeri nézők akik egy whoa-t akarnak mondani a mozi után és aztán elfelejtik az egészet…

  3. Egyébként qrva jó összefoglalás a Honest Trailer-esektől, lefogadom hogy még tudták volna nyomni min 2x ilyen sokáig :-)

  4. Én még felhívnám a figyelmet egy rejtett poénra, ami a következetlenségre hegyeztek ki: ezúttal már nincs vita a rajongók két táborát képviselő (amúgy egyazon személy) narrátor között, ellentétben a korábbi két rész videójával. :P

  5. Na ja…elengedte mindenki :(

    Amit ennyi pénzből ki lehetett volna hozni az óriási lehetett volna. De sajna gyenge katyvasz amit az 5 éves fiam is megbírt volna írni.

  6. Szerintem meg ez a rész volt a trolling. Mint két óvodás, egymás ötleteit negálták. Vicc, hogy két felnőtt ember százmillió dollárokból ennyire képes. És azért mondom, hogy ez a trolling mert Rise of Skywalker egy Palpatine, és utaltak a sötét oldalára is. Ha mondjuk kiderült volna a végére, hogy gonosz és átveszi az uralkodó helyét, akkor azt mondom tökös, de így csak debil.

  7. Egy szó: ÉRDEKTELENSÉG
    Sávszélt se érdemel részemről, nemhogy pénzt moziban / lemezen.

  8. @Puffin

    “Vicc, hogy két felnőtt ember százmillió dollárokból ennyire képes.”

    Pont ez az, hogy nem két emberről van szó. Meg hogy nem volt EGY, Lucas-szerű showrunner, hogy összefogja a dolgokat.

    Így lett egy fanfilm, aztán meg egy, ami foglalkozik is új dolgokkal (csak nem következik az előzőből), meg egy harmadik, ahol Bobby felbukkan a zuhany alatt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.