Drakulics elvtárs

Magyar vámpíros komédia, ami még jó is? Lehet ilyen? Mondjuk ehhez a dübörgő szocializmusba kellett helyezni, és pár apróbb poén, a betegeket hazaküldtük a legjobb félmondat, mellett teletenni káromkodással. Úgyis sokan mondják, hogy a béna amerikaiaknak csak a fuck van, míg magyarul lehet tolni basszák meg. Ja várjunk, az a fuck.

Mindenképp pozitívan akartam kezdeni, mert egy rakat dolog jó a filmben. Konkrétan az első vagy 40 perc baromi jó. Nekem tetszett a fényképezése, a zene is remek, és itt még a sztori is jó tempóban haladt, amit a már említett rendszer poénjai remekül megfejeltek. Tényleg jobb amerikai komédiák is beugorhattak a megvalósításáról, mégis volt benne magyar íz bőven, és nem csak a kolbászra gondolok.

A történet arról szól, hogy egy 60 éves elvtárs hazatér, mivel részt vesz a vérgyűjtés a vietnámiaknak akcióban. Már az elejétől tudni, na meg a film címe is árulkodó, hogy egy vámpírról van szó. Az erre ráébredés működött valahogy, hiába van túlhúzva — részemről túl sokáig tartott amíg a szereplők beérték a nézőt, viszont ez az információ különbség érzésre semmi pluszt nem adott a történethez. Vigyorogtam, szólt a zene, még Nagy Ervint is bírtam a szerepben, ami elég ritkán fordul elő, bár így belegondolva filmekben többször jó.

Mindig az jut eszembe, hogy már nem is tudom melyik hazai forgatókönyvíró mondta: a papírra vetett dolgok teljesen csak az alapok itthon, a terepen nagyon átalakulhat a mű. Nyilván ez odakinn is állandó, csak a mérték kérdéses. Itt teljesen ennek beteljesedését éreztem, darabokra esett a film az első 40-50 perc után, pedig ugyanaz írta aki rendezte, szóval nem értem mi történt. Vagy a vágószobában estek neki? Mondjuk a játékidő jót tett a filmnek, főleg ebben az állapotában. Továbbra is érthetetlen, hogy miért hagyták a 2 órás komédiák elterjedését Amerikában. Bár tippre Judd Apatow okolható érte, meg a kurvasok pénz amit kerestek a filmjei.

Ellenben ezekkel tényleg nem földbe döngölném a Drakulics elvtársat, hiszen többnyire jó, ahogy a szálak elkezdtek összeérni, alakult volna a történet, akkor még reménykedtem is, de a második fele olyan volt, mintha csak ötletek összedobálása lett volna. Ezek közül némelyik tetszett is, csak nem állt össze. Amikor a kocsival behajt, üvölteti a zenét, és mindketten elkezdenek táncolni, az volt a WTF csúcspont, annyira kilógott, még ha a nő karakterábrázolásához tett is persze.

Bár csak ilyesmi lenne az alap? Nem tudom hogy zárjam, az biztos, hogy minden gond ellenére pozitív meglepetés volt, láttam nektek is, hiszen kicsit a kommentjeitek beszéltek rá még korábbról, a bemutató környékéről.

17 hozzászólás a “Drakulics elvtárs” bejegyzéshez

  1. Hosszú évek óta nem néztem semmit, ami magyar, mert – privát, személyes véleményem szerint – az elmúlt 10-15 évben bemutatott magyar filmek 99%-a jellegtelen, ötlettelen, unalmas vagy csapnivaló. Ez viszont a fennmaradó 1%-ból jött, az első trailer óta figyelem, azóta már itt csücsül a polcon. Ervinnek jutalomjáték, a korrajz és a szocreál hangulat tökéletes, a poénok ülnek, és talán ez az első magyar film (a Kontroll után…?), ahol észrevettem, hogy bakker, van zene. Hatalmas pacsi, amiért ezt a filmet itthon be merték vállalni.

  2. Csatlakozom, nagyon szerettem én is! Néha-néha megdöccen, de annyi képi poén, jó színész és remek zene van a filmben, hogy ez feledteti a hibákat.

  3. A tánc olyan volt, mint a Ponyvaregényben. :D
    Nekem is a feléig tetszett, aztán jött a lejtmenet. Az erőssége egyértelműen a 70-es évek hangulat, meg a humor, mert az még az ismétlésekkel együtt is jó volt benne. :)

  4. speranza: technikailag nem, mivel a csaj nem tudott táncolni, inkább csak az ösztöneinek engedett

  5. TheLastArkangel

    Ha az elmúlt években nem néztél magyar filmeket, miért mondod azt rájuk , hogy jellegtelen, unalmas…stb a 99% , trailer alapján? Szerintem tégy egy próbát van egy pár értékelhető alkotás. Például a Liza a rókatündér.

  6. Valóban erőseb volt az első félidő, ettől függetlenül élveztem a filmet. Nagy Ervin karaktere egy az egyben Béla szomszéd volt a Csapd le csacsiból szerintem. :D

  7. Nagy Ervin király volt szerintem is. A filmet moziban láttuk, az asszony is végigkacagta, mi több poént értettünk, mint a mögöttünk ülő kamaszok. Egy teljesen jó magyar film, ritka az ilyen.

  8. Wow magyar film kritika? Nem is tudom mikor volt ilyen. Ezt még nem láttam, pótolni fogom!

    TheLastArkangel: Nagyon sok a trè magyar film, de azért akadnak jók.
    Amit kapásból ràvàgok az Goda Krisztina neve. Minden amit rendezett szerintem rendben van.
    Valamint több magyar sorozat is igen jól sikerült Vígjátékok is, de ami kiemelkedő az Aranyèlet. Nekem a m
    Mellékhatás is bejön!

  9. Pont most neztuk meg, abszolut pozitiv csalodas, valoban a masodik fele kicsit vissza esik, de miutan kiderul, hogy vampir ott jott a fikcionalis resz szamomra. A poenok, a vagas, a fenykepezes, a megvalositas fantasztikus.
    Oszinten szolva az elmult egy evben kezdunk felzarkozni a filmiparban, nagyon sok jo otletet, tortentet es megoldast latni, mondjuk emelle baromi sok a szemet (pappa pia…)

  10. Én kissé “hit-and-miss”nek éreztem. Akár folytatásként tévésorozatot is el tudnék belőle képzelni. Nyilván nem fog megvalósulni (ahogy az általam remélt “A nyomozó” filmból sem, szipp)

  11. Nagyon jo film volt,jo poenokkal a vege fele azert laposodott!Nekem ugyan igy tetszett a masik magyar film remekmu:

    ”Lajkó – Cigány az űrben”

  12. Nekem nem tetszett de végre érezhető, hogy egy rendező képes volt végre túl lépni egy es magyar filmes hibákon. Nem is tudom, hogy mondjam ki de…úristen a főszereplő végre szimpatikus színészek akivel tud az ember azonosulni. A Róka tündér óta ez volt az első olyan film ami még érdekelt is de a 30.-ik perc után teljesen elvesztette a lendületet és a végéről már ne is beszéljünk :(

  13. Azta, mi is pont hétvégén néztük. Nekem tetszett. Azon a “prostituáltnak tűnő…” beszóláson én szakadtam. Na meg a napfelkeltés jeleneten. És lekötött végig, jó a hangulata. Visszafogottan őrült. Tetszett a lezárás is.

  14. Csatlakoznék, szerintem is kifogyott a film a második felére. Az a prostis beszólás mondjuk hatalmas, de egy közepesnél nem tudnék többet adni. A rendező előző filmje, az Isteni műszak messze jobb volt. Viszont örülök, hogy azért fejlődőképes ez a magyar filmezés és kezdünk eltávolodni a 2000 környékén megszokott “minőségtől”

  15. Félve kezdtem neki, de nagyon kellemes csalódás lett, nekem tetszett.
    Bár, most hogy írod az első fele valóban jobban működött, a lezárás lett kicsit gyenge.

  16. @TheLastArkangel:
    sajnálom, hogy nem néztél egyet sem meg. pedig 2 oscart is sikerült bezsákolni (oké az “pofára megy”). azért voltak szerintem olyan alkotások, amiket érdemes bepótolni. ha pedig nem a “kommerszebb” vonz (pl. Testről és lélekről) akkor Tarr Béla A torinói ló című művét lesd meg.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.