Tom Cruise tényleg megy az űrbe?

Ugye megvan az a hír, hogy a SpaceX-szel meg a NASA-val közösen Cruise épp egy űrben forgatandó filmen dolgozik. Mármint nem ott játszódna, hanem a színész kimenne és ott vennék fel. Vajon erre ki hajlandó biztosítást kötni? Annyi minden sülhet el rosszul.

Képtelenségnek is tűnik kicsit a projekt, de egyelőre minden úgy néz ki, mintha haladnának vele, épp kiderült a Deadlineon, hogy Doug Liman (Edge of Tomorrow) rendezi majd. Sőt, Liman megírta a forgatókönyv első vázlatát is már.

Mindkettejüknek sok minden van még hátra, mielőtt nekiálhatnak esetleg, szóval csak ránézésre is minimum 2 évnek tűnik. Liman forgat egy filmet, Cruise befejezi a Mission Impossible-öket. Sőt, ketten még egy másik filmet is előkészítenek, bár erről még kevesebbet tudni.

Az egész olyan what if… képtelen ötlet egyelőre, amin jó mosolyogni, de nagy pénzt nem tennék az elkészülésére.

Update: egy NASA adminisztrátor is megerősítette, hogy szívesen segítenék Cruise-t a dologban, mert ez lenne új inspiráció a fiatalok felé, hogy űrhajósok akarjanak lenni. Példának hozta a Top Gun-t, ami a pilótasággal tette ugyanezt.

human
írta
2020. 05. 27. 19:46
megjelenés
8
hozzászolás


8 hozzászólás a “Tom Cruise tényleg megy az űrbe?” bejegyzéshez

  1. Meglepődtem rajta, hogy mennyire lelkes volt mindkettő, de teljesen jó volt az indoklás részükről. Ahogy a Top Gun is anno, ez is egy rakat gyereknek hozná meg a kedvét az űrkutatáshoz / űrhajózáshoz. Propaganda szempontból sem elhanyagolható.

  2. Szerintem azért megy az űrbe, hogy találkozzon Xenu-val, ugyanis ő már túl van a szcientológia összes szintjén, és már csak a nagy űrlord maratt 😁

  3. Az a durva ha nem Tom-ról lenne szó akkor legyintenék én is de ő képes és tényleg megcsinálja csak azért ,hogy bizonyítsa meg lehet csinálni és ott tényleg könyen meg lehet halni a leg apróbb hiba miatt is.

  4. Szerintem, inkább ebben az a szomorú, hogy csak a hírverés miatt teszik (mert pontosan mi olyat tudnak ott leforgatni, ami itt a Földön nem megoldható?), pedig pont most vagyunk olyan helyzetben, amikor elég komolyan rádöbbenhettünk, hogy inkább mire is kellene több pénzt fordítani. Tom meg mehetne enélkül is az űrbe, ha akarna.

  5. Tételezzük fel, hogy felmegy, ami önmagában világszenzáció lenne. Magától fel tud venni jelmezt, sminkelni, a földi csapattal átbeszéli az 1000x begyakorolt összes eltervezett jelenetet, de attól még egyedül fogja magát filmezni? Tehát ne értsetek félre, tényleg látni szeretném, hogy ez majd egyszer sikerülhet, de talán legyünk túl sok-sok sikeres civil ingajáraton az űrcivilizációvá válás küszöbén, aztán menjen a filmkészítés. Így is szerintem inkább ilyen videóblog lenne, mintsem tényleges “akciófilm” a stáb nélkül.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.