Csak a retró: Interstellar-teaser

Nyilván a filmvilág belassulása is közrejátszik, de remélem magában is megállja a helyét az új rovat, amiben “régi” előzeteseket, teasereket veszek elő hetente kétszer. Minden jobb sorra kerül? Meglátjuk. Első körben már felírtam 12-t, de valahogy tényleg azt szeretném felidézni, hogy milyen hatást váltott ki, amikor először láttátok a teasert/trailert. Vagy lehet lesz olyan, akinek valamiért kimaradt, szóval nem “áh az a másik film előzetese nekem az az”, mert az kivesz az épp aktuális téma szeléből. Nyugi, erre is kiírok majd egy hét kérdését, ahova mindenki elsütheti.

Szóval az Interstellar teasere, amikor tudtuk, hogy jön valami, Christopher Nolan kivisz minket az űrbe, és Zimmer játszik kicsit az érzéseinkkel. Lehet pár, vagy talán sok embernek csalódás volt utána a film (bár azt gondolom, hogy aki szerint tényleg a szeretet a “megoldás”, és brr, az nézze újra azzal a szemszöggel, hogy a szeretet inkább a motiváció a döntések mögött), de attól még a videót magában is lehet élvezni.

Komolyan, a filmből alig mutat valamit, és mégis hat ez a teaser. (Az akkori kommenteken is lehet nosztalgiázni.)

human
írta
2020. 06. 01. 11:11
megjelenés
26
hozzászolás


26 hozzászólás a “Csak a retró: Interstellar-teaser” bejegyzéshez

  1. Akkor se és most se hat rám ez az előzetes. Olyan semilyen. Emlékszem mekkora volt a hype és nem értettem, miért?! A film elsőre nem igazán jött be, második megtekintésre már inkább.

  2. Teljesen átérzem Human! Tökéletes választás! Rendkívül hangulatos, még úgy hogy kb. semmit sem mutat a filmből. És mikor a végén írja, hogy “one year from now”, abszolút hidegrázós érzés volt anno, bőgtem mint egy kisgyerek.

  3. Nagyon jó a teaser is! Az elmúlt 2 hétben kétszer is megnéztem két különböző csatornán. Ez nagyon ritka, mondjuk a mozis élmény óta most néztem először illetve 2* újra.

    Király film &zene!

  4. Akkoriban maga az előzetes számomra nem jelentett sokat, sőt még a zene sem hatott meg különösebben. Inkább a filmről kiszivárgott információk keltették fel az érdeklődésem, meg az a tudat, hogy lesz benne egy fekete lyuk. Aztán a film összességében nagyon tetszett az áltudományossága ellenére is, a zene pedig klasszikus lett és azóta is imádom.:)
    Szvsz. Nolan filmjeinek nem is kellene előzetes, mert nem is túl érdekesek, meg egyébként is kit érdekel? A filmet meg kell nézni, és nincs de! :) Mondom ezt úgy, hogy abszolút nem vagyok Nolan fan. Ugyanez a véleményem nagyon sok rendezőről, pl. Tarantino filmjeinek előzeteseiből alig láttam 2-3-at. Tök felesleges megnézni azokat, még a végén ellőnek valami fél mp-es spoilert. :)

  5. Az egyik legjobb teaser ever. Utana nem is neztem mar meg a tobbi trailert, ennyi eleg volt. Az utobbi evekben pedig mar teljesen raszoktam, hogy csak a teasereket nezem meg, amiota mindenhez mar 3-4 trailer is van neha, egyre spoileresebbek.

  6. Egy előző filmjével kapcsolatban olvastam, hogy Nolan maga vágja a trailer-eit, hogy ne áruljanak el szinte semmit, és emiatt mertem megnézni ezt is, a Tenet-et is, nem csalódtam, rám a zenéje külön hatott, nagyon erős emlék.

    A szeretet témát meg annyira el lehet engedni a filmmel kapcsolatban, csak meg kéne próbálni, pár mondat az egész, nem értem miért ezen akadnak fenn emberek.

  7. Kicsit SPOILER, de aki nem látta (van ilyen? :D)
    A teaserben, pedig 1 évvel a film előtt jött ki, már igazából előtte Nolan, hogy mi is a lenyeg.
    Hullik le a por Murph szobájában, ami ugye Cooper volt a gravitacioval.
    Es szamos Nolan film esetében nézzétek meg h a teasereknel már utal a film csavarára. (tenet is gyanús, inverse, golyók az üvegen, vajon mit lát JDW a vegen amikor kinyilik előtte az az ajtó.)

  8. Érdekes én pont fordítva vagyok ezzel. Magát a filmet nagyon szeretem, de ez az előzetes cseppet sem hatott meg akkor sem és most sem. Túl semmilyen. Mint a Nolan féle teaserek általában. Szerintem annyira koncentrálnak rá hogy ne mondjanak el túl sokat, hogy ettől kicsit vérszegénnyé válik cucc.

  9. Ez a trailer nekem még most is hidegrázós, a filmet pedig azóta többször is láttam.

    Remélem a Tenet sem fog csalódást okozni.

  10. Mai napig az egyik nagy kedvencem ez a film! miután megnéztem napokig ezen járt az agyam!

  11. Top scifi számomra. Nem rég néztem meg ismét már végre 4Kban. Akit érdekel a téma az elolvashatja Kip Thorne (fizikus a film mögött) könyvét is ‘The Science of Interstellar’. Zimmer zenéjét is elég gyakran leengedem (nem csak ebből, hanem az Inceptionből is), egyaránt mestermű.

    Lehetnének gyakoribbak a hasonló úrhajózós scifik. Elég csalódás volt a múltévi Ad-astra (túl sok volt benne a ‘Fi’, jobban szeretem ha a ‘Sci’ rész van túlsúlyban) :)

  12. Ha már Interstellar és trailer: a legjobb az, amikor Mcconaughey nézi a Force Awakens trailerét! :)

  13. nekem is tetszik még mindig a teaser; de ha már nolan akkor az inception-é is bejövős (karöltve a második előzetessel, ami még jobban bejön, viszont az már felfed valamit a sztoriból is)

  14. Elképzelhetetlen számomra, hogy valakire nincs hatással, ahogy egy Apa elhagyja a családját, gyerekeit, lehet örökre. Valaki felhomályosítana az okokról?

  15. A trailer nagyon tetszett, mentem is rá első héten.

    Aztán jött a fekete leves. Ekkorát még azt hiszem nem csalódtam a moziban, egy ennyire várt filmben/rendezőben. Azóta Nolannel már nagyon óvatos vagyok, semmi mozi, csak itthon.

  16. Hans Zimmernek sokat köszönhet Nolen. Nagyon sokat hozzáad a film zenéje a film élményhez.

  17. Hidegrázós a teaser, már alig emlékeztem, pedig az egyik kedvenc filmem lett!! A zene is remekmű, akkor még csak sejthettük.

    Nagyon tetszik eddig az új rovat, jó ötlet!

  18. Tényleg ez volt az az előzetes aminél átjött az érzés. A másik ilyen volt a Man of Steel első előzetese.

  19. Hidegrázós! Emlékszem, a True Detective 1.évada után Matthew-t hallgatni bármiben, ezzel a dörmögő hanggal, élmény volt.

    Maga a teaser zseniális, a hangulatot nagyon megalapozta számomra. A monológ arról, hogy az ember mire volt képes és még miket tehetünk még, ráadásul ezzel az aláfestő zenével… Zseniális.

    Human, a rovat nagyon jó ötlet. Alig várjuk a következőket. 🙂

  20. Mindig írják, hogy 5x látták moziban – no én tényleg. 2 hét alatt. Hihetetlen élmény volt.

  21. Nagy hatással volt rám. A film meg mégnagyobbal.

    A filmről:
    A zene a téma és a megvalósítás is nagyon ütős.
    Nekem van egy kislányom szóval az érzelmi töltet is beütött nálam egyből és a Scifi része is nagyon rendben van.

  22. Wow, a hideg rázott oda és vissza. A film nem könnyen befogadós, többször meg kell nézni, és nem árt ha már van gyereked, akkor még nagyobbat üt (kb. mint a Blade Runner 2049). Az üzenet és a gondolat a film mögött nagyon ütős, valamint a kivitelezés is jó, itt-ott lehetett volna kicsit vágni, de borzasztó erős sci-fi.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.