Az angolok mozinyitására pedig az Empire Strikes Back 4k várható

A Vue azzal dobja fel a július 4-re tervezett szigetországi mozinyitásokat, hogy egy fiatal, alig 40 éves Disney (eredetileg Fox) filmet küld a mozikba. A meglepetés az, hogy a remastered 4k változatot. Bár a Disney+-on és Blu-Rey-en (a) már elérhető a film, de nagy vásznon elvileg nem volt látható ilyen formában.

Igazából nem is érdemelne külön posztot, csak azért emeltem ki, mert látjátok, azt csinálják a stúdiók (vagyis inkább forgalmazók és mozik) amiket mondtatok, hogy amíg nincs teljes kapacitású mozi, addig régi filmeket tolnak.

Mindezt úgy, hogy a szigetországban még most is napi kb. 1000 új fertőzött van, és már 42 ezer a covid 19-hez köthető halálesetnél járnak a Guardians cikke alapján.

human
írta
2020. 06. 17. 16:58
megjelenés
8
hozzászolás


8 hozzászólás a “Az angolok mozinyitására pedig az Empire Strikes Back 4k várható” bejegyzéshez

  1. Annak idején a Vörös Csillag mozi első sorából néztem tátott szájjal, hatalmas vászon hatalmas lépegetőkkel, felejtehetlen élmény volt.

  2. Csatlakozom, óriási élmény volt (A jedi már annyira nem, de az is csak azért, mert iskolai matiné előadáson néztük, és ugye 400 gyerek egy moziban, az minden csak nem nyugis emlerülés a történetben).

  3. A mozis forgalmazás ugye azt jelenti hogy lehet majd jelölni az Oscarra jövőre?

    (csak vicc)

  4. Szerintem a mozizásnak ez egyfajta új jövője lesz. Több, kisebb film érkezik a streamingre, a mozikban pedig ezek az esemény-jellegű dolgok mennek majd inkább, mondjuk évfordulók vagy egyéb aktualitások okán. 1997-ben én is ott csücsültem a moziban tinédzserként, és néztük a Special Editiont és leszartuk, hogy milyen változtatások vannak a filmen (a legtöbbet észre sem vettük lényegében), csak az érdekelt, hogy Star Warst nézünk moziban. Lemehet ismét a Szárnyas fejvadász, az Indiana Jones, a Mátrix, a Terminátor (ja, a 2 ment is nemrég), a Farkasokkal táncoló,a Nincs Bocsánat, a Nagymenők, a Titanic, stb- stb.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.