12 hozzászólás a “A Bill & Ted Face The Music második előzetese” bejegyzéshez

  1. Tudom, hogy Keanut aligha vádolhatjuk azzal, hogy ezerarcú szinész, de ebben a trailerben valami elképesztő rossz a teljesitménye. Pedig tud ő játszani.

  2. Mondhattok bármit, szerintem akkor is királyul néz ki és nagyon várós! :D Jöhet!!

  3. Venom: Igen. Nekem hiányzott az az idétlen vigyor, mellyel az előző két filmet végigjátszotta. Persze lehet, hogy sokat fog baromságokat szövegelve vigyorogni ebben a filmben is, csak a trailerben nem voltak ilyen jelenetek.

  4. Keanut feje furcsa. Mondjuk az elején mondja, hogy bele fáradt a dologban és lehet, hogy e köré is épül majd a történet egyik szálla.

  5. Engem csak az zavar, hogy 50 évesen is ugyanolyan debil módon beszélnek, mint tinedzserként. De persze tudom, ez a lényeg, csak így kicsit Dumb & Dumber érzésem van tőle.

  6. Azt is elmondták, hogy szeptember elsején felkerül stream-re, illetve amelyik mozi bevállalja az leadhatja.

  7. Kimaradt eddig, megpróbáltam felzárkózni az elejétől, de 10 perc után kilőttem és töröltem. Lehet, hogy ez akkor vicces volt, de mai szemmel kínos.

  8. Szerintem ez akkor nagyon jó volt, én legalábbis szerettem, de hagyni kellett volna. Ez az előzetes nekem volt kínos

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.