Tenet + 0202

Ez olyan volt a filmek között, mint a Westworld 2. évadja sorozatos fronton, minden csak a mechanikáról, a technikáról szólt, hogy összeálljon a puzzle a végére. Reméljük Christopher Nolan jobb irányba megy majd innen, az egyik legrosszabb filmjétől, mint az a sorozat tette a 2. évadja után.

A film felénél, amikor belemennek az idő variálásának magyarázatába, akkor az egyik karakter feltette a kérdést: fáj már a feje? Nem azt mondom, hogy tényleg fájt, de teljesen jogos kérdés volt a néző felé is. Nem volt senki, akihez érzelmileg kapcsolódhattunk volna, csak próbáltuk összerakni a puzzlet. Pedig korábban még olyat is emlegettek a karakterek, hogy ne próbálja erőlködve megérteni a főszereplő a dolgokat, inkább csak érezze. Ott még lehetett reménykedni, hogy lesz mit, de nem alakult így.

A történetről tényleg nem akarok sok mindent ellőni, mivel konkrétan az a film lényege. Bár van üzenet, de tényleg az számít mi és hogy, na meg milyen sorrendben következik be. A lényeg, hogy vannak dolgok, amik a mi időnkben visszafelé játszódnak, miközben mi előrefelé megyünk. Hidegháború zajlik, és meg kell akadályozni a világvégét. A főszereplő ügynök mindenképp ezen dolgozik.

Az érzelmi kapocs pedig a gyönyörű Elizabeth Debicki lenne, aki mindenki fölé magasodik, és amúgy egy bántalmazó kapcsolatban van, meg szereti a fiát. Na őt szervezi be A Főszereplő (tényleg többször emlegetik, hogy “te vagy a protagonista”), és valamiért a nő sorsért felelősnek kezdi érezni magát. Mindezt szex nélkül, nem James Bond filmet nézünk, na.

Most pedig jöjjön a váratlan De? Tökéletesen megértek mindenkit, akinek nem tetszik a film, tudom sokan állítják, hogy “csak a látványért is megyek”, de valójában jobbnak azokat a műveket érzik, amikben érzelmek is vannak azért, és most ez alatt nem giccset értek. Viszont engem technikailag lenyűgözött a Tenet. Nem olyan volt, mint az Inception, hogy érdekelt a karakterek sorsa, viszont iszonyat ki volt találva. (Vagy legalábbis így érződött.)

Azt mondjuk nem értem, hogy a Dunkirk, kimondom, részemről Nolan egyik legjobb filmje után miért gondolta, hogy a még bonyolultabb irányba kell menni, és még így is iszonyat leegyszerűsítettek mindent a sztoriban, de közben meg technikailag dicséretes amit művelt. Nem érdekel mi történik a háború ügynökeivel benne, bár talán nyakatekerten rá lehet fogni, hogy ez direkt van, viszont minden fordulatot kíváncsian fogadtam. Arról nem is beszélve, hogy a trükkök és a látvány nekem odabaszott, főleg, hogy sok mindent terepen oldottak meg, nem CGI súlytalanul. Bár Nolan-szokás szerint a végső akció nem annyira működött, de a repülőgépes igen, és a film elejét is remek volt látni. Meg a mindfuck némelyik pillanata is ütött, például az a kihallgatás és ami utána volt.

Nem is tudom mivel zárjam, talán azzal, hogy a végén a Casablanca idézés végképp aláhúzta ezt a háborús kémes thrillert, és az az érzelmi beat szerintem működött is, mivel Robert Pattinson szinte ellopta a filmet a laza karizmájával. És igazából erre a Protagonista szerepre részemről John David Washington is jónak tűnt.

Viszont mindezek után tényleg nehéz az mellett elmenni, hogy a Tenet nehéz helyzetben van így 2020 (0202) közepén túl. Biztos vagyok benne, hogy egy sima nyáron, a sok gagyi blockbuster kontextusában teljesen máshogy csapódott volna le az élmény, friss levegő lett volna a félig megírt semmit sem próbáló dömpingben. Ehelyett sok várakozás, folyamatosan eltolt dátum után ülhettünk be rá, talán maszkban, miközben a “mozi megmentője” feladatot is el kellene látnia, hiszen ez az első Hollywoodi blockbuster, amit így fél év szünet után vetítésre küldtek.

Kockáztassátok a megnézését a világjárvány közepén, üljetek miatta vagy 3 órát munkaidőn túl egy légkondis teremben több emberrel? Fogalmam sincs. Mindenki döntse el magának, amíg a kormány nem dönt a jelenlegi számok alapján helyette. Viszont az említett körülmények mindenképp csökkentik a moziélményt. Vagy épp növelik, mert a régi normalitást idézi, hogy Nolan művön ülünk egy sötét teremben.

human
írta
2020. 08. 27. 15:04
megjelenés
110
hozzászolás


110 hozzászólás a “Tenet + 0202” bejegyzéshez

  1. Nagyjából egyetértek, de nem bántam meg hogy moziban néztem, sőt.

    aki fél a fertőzéstől, az nézze a délelőtti feliratos vetítéseket, ott kevesen vannak

  2. Nem bántam meg a mozit, de nekem nem működött a film. Látvány remek, zene remek, de nem működött. Nem éreztem semmit, pedig eddig szinte minden Nolan filmen elkapott egy durva érzés, mikor moziban néztem. Karakterek felépítése 0, nem lehetett így szurkolni. Áááh. Csalódás sajnos.

  3. “és valamiért a nő sorsért felelősnek kezdi érezni magát. Mindezt szex nélkül”

    Nolan világában létezik egyáltalán szenvedély? Vannak kétségeim.
    Többiről, majd ha megnéztem.

  4. Pluszban azért tegyük hozzá, hogy Kenneth Branagh Sator-ja, szerintem valami zseniális volt. Mind a karakter, mind a játék.
    Látvány az meg részemről szenzációs. Nem csodálom, hogy Tom Cruise beült rá a M:I rendezővel:D
    És benne voltak azok a pici, de lényeges részletek-csavarok, amihez krvára kell figyelni, hogy észre vedd, de akkor üt!
    Nem egy Inception, de Nolan nálam teljesen hozta, amit vártam.

    SPOILER

    Azt, hogy kevés a karakterépítés, nálam valamennyire megoldotta a végén lévő JDW, Pattinson, Johnson jelenet.
    Amikor közli Pattinson, hogy JDW-vel lényegében évek óta ismerik egymást, és több küldetésük is lehetett, csak ugyebár “még nem történt meg” Ahogy a filmben is mondják “nagypapa paradoxon” az egész, amiből a film kiragadt pár időpontot, és azokat összefűzte erre a bizonyos küldetésre

    SPOILER VÉGE

  5. Nekem nagyon tetszett a film.Nyilván valamennyit adott hozzá,hogy régen volt nagy blockbuster,de örülök,hogy Nolan szállította azt.

    Ez is olyan film,hogy minél többször nézem majd meg annál jobban fog tetszeni.Moziban mindenképpen akarom még egyszer látni.
    A sztori ismeretében még jobban tudok figyelni az apróbb részetekre.

    Washington apuka korábbi filmjére,a Deja Vu-re emlékeztetett.

  6. Nálam is hozta az elvártat, és engem továbbra is az atmoszféra taglóz le. A történet persze olyan ami kibeszélés tárgya lesz a következő hónapokban, években, többször nézős mindenképp, de nem családi dráma, nincs benne érzelgősség és nem is kellett, most , ezt el kell engedni. Ami látványt illeti Nolan zseniális mint mindig.

    SPOILER

    Amikor a főszereplő úr akinek nem tudjuk a nevét kilép az ajtón először inverzbe, ott az a jelenet brutálisan el lett kapva, ott lehet érzékelni, na most Nolan papa ráadja a kakaót!

  7. SPOILER
    Nekem nagyon hiányzott a filmből, hogy legyen valami kis múltja a főhősnek, akar csak pár perc flashback formájába, multbeli tragédia akar mint pl feleség vagy gyerek halál. Valami olyasmi a múltjába ami jobban átérezhetővé tette volna hogy miért akar annyira segíteni a debicki karakteren, a puszta emberséget leszámítva
    Mert igy tényleg nagyon rideg volt a film, bar összeségébe tetszett.

    Hétvégén újrázom, kíváncsi vagyok mennyivel lesz másabb az élmény.

  8. SPOILERES KÉRDÉS

    Tegnap láttam a Prince of Persiat és így hirtelen eszembe jutott, hogy abban is pár másodperces idővisszamenés van. Ilyesmire kell gondolnia Tenettel kapcsolatban is?

  9. Tildy SPOILERES VÁLASZ

    Hát szerintem nagyon nem.
    Én mindenkinek javaslom a megnézését moziban, főleg olyannak akinek azért az előzetes bejött valamennyire.

  10. ebbe szerintem ne menjünk bele így rögtön, mert full spoilerekbe viszi a társalgást nem általánosabb véleményekbe, és még csa alig 1 napja vetítik, alig látták páran

  11. Látta valaki a filmet IMAX-ben? Érdemes úgy nézni, vagy kihagyható? Nem szivesen nézek magyar hanggal filmet, de ha itt hozzáád az élményhez, akkor kivételt teszek.

  12. Óriási moziélmény volt, és főleg koncepció szinten kiemelkedő – egyrészt az, hogy ezt valaki képes volt megálmodni, másrészt pedig az, hogy képes volt vászonra vinni, nagyrészt VFX nélkül. Filmkészítési bravúr.

    Összességében bőven vannak ennél jobb filmjei Nolannek, egy picivel több érzelmi töltet + karaktermélyítés valóban elfért volna, illetve az expozíció szerintem nem sikerült túl jól. De annyira semmihez sem hasonlítható volt az egész, hogy nekem még így is elvitte a hátán az élmény az egészet.

    A Dunkirk szerintem is egy brutál alulértékelt film, szóval ilyen tekintetben is adom human véleményét.

    @Richie:
    Néha zavaróan hangos volt az IMAX, illetve a hangkeverés sem volt az igazi (hogy ez a film vagy a mozi hibája, az jó kérdés), összességében viszont hozzátett bőven.

  13. A film elejét meg a végét kellett volna egy kicsit jobban kifejteni és rövidebbre húzni. Értem ezalatt azt, hogy az első 40-60 perc alatt nem kell 20 helyszínt bejárni 10 5perces játékidős karakterrel, hanem szépen el lehetett volna magyarázni a dolgokat.
    Az eleje a filmnek nagyon zavaros, később sok mindenre választ kapunk, de ez nem menti meg.

  14. Én még anno a teaser trailert láttam, kb fogalmam nem volt, hogy mire számítsak a filmtől csak Nolanban bíztam, hogy hozza a formát. Eleje kicsit lassan indult be, de utána nem lehetett rá panasz. Nekem nagyon bejött a film, a történet nem volt valami hatalmas de sokszor meglepődtem még annak ellenére is, hogy sejthető volt, hogy mi fog történni. A kivitelézés, az egész ahogy így összeállt, egyszerűen ott volt. Aztán film után még sokáig kattogott rajta az agyam és azon gondolkoztam, hogy ezt majd újra meg kell néznem. Nálam talán 8/10.

  15. Dunkirk, Nolan egyik legjobb filmje… Hát ezen tudnánk vitázni… Ízlések és pofonok.

  16. Nekem tetszett, kb. úgy néztem, hogy nem akartam azonnal megérteni az egészet, mert tudtam, hogy kusza lesz a sztori. Inkább a látványra, technikai bravúrokra, időmanipulálás ötletességére figyeltem.
    Viszont még mindig az Interstellar, Inception, Dark Knight hármas nálam a best Nolan filmek.
    Még párszor újra kell nézzem azért a Tenet-et is.

    Viszont a főgonosz karaktere nekem nagyon nem tetszett, szerintem olyan semmilyen lett. Untam mikor előadta magát, olyan üres volt az egész.
    Viszont Pattinson és David jók voltak benne.

  17. Technikailag egészen kivételes a film. Minden dícséretet megérdemelnek a készítők, írók, rendező stb. Mertek valami újat, mást kipróbálni.

    Más részről viszont, egyik karakter sem volt érdekes vagy kiemelkedő. Nem izgultam egyikért sem. Majdhogynem ellenszenves volt mindenki. Nehéz megfogalmazni. Mivel Nolan kifejezetten jól szokta a karaktereket felépíteni, csak arra tudok gondolni, hogy direkt lettek ilyenek. Tippre, hogy ne vegyék el a figyelmet az eseményektől. Ami fura, de lehet idővel megbarátkozom a gondolattal. Meglátjuk.

    A félreértések elkerülése végett, a film nagyon is jó. Érdemes megnézni. Pont.

  18. Kalap szar volt mint a dunkirk is, bár ott azért áradt némi patrióta érzelem a történetből, ez viszont a kiváló technikai megvalósításon túl totál steril, kézfertőtlenítő szagú volt. Úgy érzem Nolan elvesztette a varázsát, ami már a TDKR-nál kezdett mutatkozni.

  19. JKJ

    “Mivel Nolan kifejezetten jól szokta a karaktereket felépíteni, csak arra tudok gondolni, hogy direkt lettek ilyenek.”

    SPOILER

    Mivel még a nevét sem tudtuk meg a főhősnek, szerintem direkt lettek ilyenek.

  20. Hat nem tudom, nekem ez a leggyengebb film a Nolan-tol.

    A gondom, hogy a realista jelenetek, nem voltak realisak.

    Nyugi semi spoiler:

    mikor a varosi buszon beszelik meg a titkos akcio tervet, vagy mikor ket ujjal behuza a feket, meg sorolhattom tovabb. Meg mindig ott vagyok, hogy a szineszek vagy a stabb közül senkin nem szol, hogy ez szerinted mindennapi dolog?

    Ezek kivul semmi kötödes nem volt a szereplokhoz, jo forman a fohosrol nem tudunk semmit. Hol van az Inception vagy a Batman Begins,az erzelmi toltett? Remelem ennel rosszabb Nolan film nem lesz.

  21. Egyetértek, technikailag nagyon ott van a film, mindig csodálom, hogy Nolan miket képes összehozni CGI nélkül (az a repülös jelenet!). Végig élvezettel néztem, csodáltam a csavarokat, a technikai megoldásokat, de éreztem elég hamar hogy ebben ennél több nem lesz.
    Nekem is valószínüleg ez a legkevésbé kedvelt Nolan-filmem. Nolan nem a karakterépítésröl és a kidolgozott forgatókönyvekröl híres, ez most is látszott, de nála merészebb és biztosabb kezü rendezö kevés van.

    Bizonyos szempontból egy nagyon tipikus Nolan-filmet kaptunk, ismert húzásokkal (a kezdés nekem egy az egyben a TDK-t idézte), de most a korábbiaknál többet akart kihozni, amit részben sikerült is.

    Ja és bár húztam a szám a szinkron miatt elöre, de egyrészt egész jó volt, másrészt ezt tényleg IMAX-ben kell látni.

  22. Nekem tetszett, meg voltam elégedve, hozta, amit vártam, bár meg kell még nézni néhányszor, hogy minden a helyére kerüljön. RobPat-t és Debickit meg különösen jó volt látni a szerepükben. A practical effecteket nagyra becsülöm, abból se volt hiány. A zene mondjuk így elsőre nem tűnt olyan ütősek, mint pl. az Inceptioné, amit a mai napig gyakran hallgatok. De összességében tényleg nagyon jól szórakoztam, szóval mondhatni…
    …oda meg vissza vagyok tőle! (:D)

  23. 12 Richie
    Én IMAX-ben láttam a filmet. Azért a hanggal nem voltam 100%osan megelégedve. Szinkron kicsit fura volt. Van egy sanda gyanúm, hogy nem volt sok idő rá. De nem volt elviselhetetlenül rossz.
    De a képi világ miatt megéri megnézni, és egy újrázást meg feliratos változatban.

  24. Én IMAX-ben néztem, de nekem nagyon hangos volt az egész film. Főleg az akciójeleneteknél,mint ha egy koncerten a hangszóró előtt álltam volna közvetlen. Más is észlelte ezt?

  25. Én pont azt élveztem az IMAX-ben hogy végre volt rendes hang. A leírtakkal egyetértek. Nem volt benne se jó se rossz karakter aki érdekes lett volna. Azért a második felétől jó moziélmény volt.

  26. Shannen.

    Nolan nem a karakterépítésröl és a kidolgozott forgatókönyvekröl híres? Én pont az ellenkezőjét gondolom. Kifejezetten jól kidolgozottak a forgatókönyvei. A karakterek pedig maximálisan illenek a történetekbe.

    Kivéve itt. Itt csak az első teljesül, de ahogy korábban írtam, gyanús, hogy teljesen tudatos döntés volt.

  27. SPOILER

    Valószínűleg ez az egész úgy nézhetett ki, hogy kitalálta a tárgyak, és a dolgok mennek vissza az időben míg a környezet nem, és ehhez írt akciójeleneteket, majd egy sablon, alibi sztorit ráhúzott az egészre. A sztori egy blöff, és bántóan sok áltudományos maszlaggal van tele.
    A film karaktereit a színészek mentik meg, kivéve a főgonoszt, őbotrányosan sablon lett. Ja, és a zene végére nagyon túl lett tolva.
    A film ezek ellenére grandiózus, és az akciói bőven megmentik.
    Ám mégis,Nolan mércéjével mérve gyenge lett nagyon, nem a mércéjével mérve pedig egy korrekt erős közepes a film. A rendező szállított egy techdemo filmet, ahogy Favreau a “fantasztikus” Az oroszlánkirállyal tette.

  28. IMAX-ben a hangerő néhol már az élevezet rovására ment. Tényleg mint egy koncert első sora…

  29. Tetszett, de nem olyan könnyen fogyasztható mint a többi filmje Nolan-nek.
    A Dunkirk után jó látni, hogy visszatért a saját stílusához.

  30. nekem is inkább a csalódás a film…
    kis denzel picit kevés volt. mintha a ballers karaktere került volna át a CIA-hoz. Hagyjuk is a karaktereket, mindenki hasonló véleményen van. többnyire súlytalanok.

    Amúgy nem tudom amúgy hogy ez mikor lett elfogadható? Miért kéne elfogadni, hogy Nolannél csak a látvány meg a technikai megvalósítás számí? F&F-nél meg májkülbéjnél még csak-csak, na de itt? Ha a Memento után 20 és a Prestige után 10+ évvel ilyen filmet tud letenni az asztalra, akkor ez rohadt elkeserítő. Voltak benne hihetetlenül jó jelenetek, és az érződik, hogy ez volt az alapötlet, és erre húztak rá valami marhaságot, ami miatt a film 70%-a nem működik. És akkor karakterek nélkül tényleg elég kevés minden maradt :(

    SPOILER

    Az utolsó 2×10 perces jelenet meg katasztrófa volt. Megint papíron mekkora ötlet, de a megvalósítás? Valaki tanítsa már meg akciót rendezni, mert a batman 1 óta ez fájóan nyílvánvaló sok-sok jelenetnél (persze nem mindnél). Inception-t is pont a napokban újranéztem, ahol a 3. layer egyszerűen szörnyű volt. Pont ez a 2 jelenet az, ami amúgy nekem full az ellen szól, hogy real>CGI. Felhúznak 15 üres betonépítményt a világ végén, és ott futkoz rengeteg extra (előre-hátra), akkor ez a monumentális akciójelenet?
    Nagyon szeretni akartam, de egy filmnek nem erről kellene szólnia. Ha nem lenne Nolan mánia 15 éve, akkor nem ennyi ponton lenne IMDB-n.

  31. jah és hangerő: már a normál VIP teremben is szörnyű volt. Sok helyen értelmetlenül hangos, semmi értelme egy motorcsónaknak olyan hangosnak lenni, mint egy versenyautónak. Mindenki látott már, tudja az ember, hogy milyen hangos.
    Mert egy autómata fegyver lövését olyan hangosra mixelik, hogy szinte fáj, azt még talán-talán el tudom fogadni, de itt a useless dolgok is rohadt hangosak voltak (kis VIP terem, de angol hanggal)

  32. csocsessz, tudja ő hogy fogja felülmúlni, folyamatban is van a dolog: “Space… the final frontier.”

    A film nem volt rossz, párszor meg kell majd még néznem (meg egyszer visszafele). Látvány nagyon rendben volt, IMAX-hoz füldugó ajánlott.

    kisebb SPOILERek:

    Volt amit már elsőre észrevettem (tükör) meg olyan is amit a film közben már kikövetkeztettem (kicsoda a raktáros támadó). Viszont a végén az a csatajelenet, te jó ég.. csak kapkodtam a fejem, hogy most mi merre hány méter, melyik jelenet és szakasz hova tartozik.

  33. Vegyes érzelmekkel távoztam a teremből. Ezt a filmet megálmodni, létrehozni és kivitelezni, mind térben és időben egy technikai bravúr.
    Nolan ismét egy rétegfilmet tett le az asztalra.Sőt néha egy kicsit túltolta véleményem szerint, és a követhetetlenség határát súrolta.
    Főleg a fináléra gondolok.
    Már maga a téma tudomány szempontjából is velős, nehezen emészthető, de a filmben a karakterek szinte egymás szájába adják a kérdés-válaszra a megoldásokat, szinte már túl gyorsan. Elhiszem hogy szuperintelligensek a karakterek (és fizikából doktoráltak):), de valahogy nem nagyon volt a főszereplő se meglepve, hogy létezik az idő inverz működése.

    SPOILER

    Mintha bement volna egy közértbe venni egy betonszofit, kb annyira hatotta meg ez a dolog:D
    Rengeteg kérdés van számomra, valakik küldik a jövőből a tárgyakat, a háború maradványait. Kik?
    A végén Pattinson volt az, akinek a narancs biléta volt a táskáján, aki kinyitotta a rácsot, majd fejbelőtték?
    Hogy tudott egyszer csak úgy “dönteni” hogy átáll inverzről normál időfolyamba, mert kellett neki JDW-éknek a segítség? Ahhoz nem kell egy fordító?

    Kíváncsi vagyok mennyire marad meg kultfilmként ez a tényleg nem mindennapi “csoda”

  34. spoiler válaszok:
    levi: nyílván ő volt, és visszament meghalni, ezért volt ennyire elköszönés a végén.
    és a városban lévő fordítót használta a végén

    no offense, de ezek szájbarágott dolgok, és ezen kívül van 20-30 dolog a filmben, ami szerintem nem ér össze, és logikátlanság. akkor hogy tetszik mindenkinek a film? mi lesz akkor ha ez a 30-40 dolog a 5. ujranézés után is ott marad? akkor is 9/10?

  35. Nekem nagyon tetszett és pozitív élménnyel távoztam.
    Valóban rideg egy kicsit a film és mű érzése van,de én nem feltétlenül mondanám ezt hibának.
    Talán a végén túl sok volt ennyi katona meg lövöldözés,meg maga a díszlet sem tetszett.
    De a szoló jelenetek,az autós vagy amikor a hajón voltak,tökéletes volt nem beszélve az operában :)
    Nyugodtan nézzétek meg ajánlom mindnekinek.
    Idén már nem lesz jobb film.

  36. Volt fordító. a Komplexum közepében. Ezt az eligazításon elmondták nekik, még az akció előtt.

  37. Elsőre tetszett, azért vannak homályos részek, azért a fejemben nagyjából “összeállt” a történet.

    SPOILER

    @Levi1122:
    Ott volt a fordító (hatszög alapú építmény), Pattinson látta, hogy a bejáratnál az ellen aknát telepít (azt hiszem inverseben, bár erre most nem esküdnék meg) és utána döntött, hogy bemegy a fordítóba. Végén mondja is JDW, h neki a kék csapatban kellett lennie, ott is volt, csak közben csapatot váltott.
    Én elsőre így emlékszem. :)

  38. Nem vártam sokat, (az Interstellar után teljesen kiábrándultam Nolanból), de alapvetően jól szórakoztam. A “túltolást”, ridegséget egy abszolút valid törekvésnek érzem a részéről, engem pont az zavart, hogy mem ment el a falig:
    -a főszereplő nem érti mi történik, te sem érted, de a játékidőnek ígyis tetemes részét teszik ki az egymásnak magyarázások, amik a zakatoló tempót is visszafogják.
    -nincsenek érzelmek, meló van, darálni kell, de azért a végére csak megpróbál a semmiből egy érzelmi katarzist összerántani, felemás eredménnyel nyilván.

    Ez így nekem két szék közül a földre esés, izgalmasabb lett volna ha még radikálisabb, de akkor meg lehet nem kapna 200milliót a következő filmjére.

  39. Bocs a dupláért:

    De normál teremben kurvajó volt a hang, főleg a visszafele játszódó zörejek, Göransson zenéja is fasza, feszült, izgalmas csak néha csúszik bele a blockbuster középszerbe.

  40. reatard. Az I nterstellart csak nem értetted. Nézd meg 10-15 év múlva. Segít ha van családod, szeretsz valakit. Addig nem érezheted át igazán a mondanivalóját. Az a film 9 pont a tízből. Minimum.

  41. Az Insterstellar nekem sem adta elsőre. Valami tök más élményt vártam és untam és nem is nyűgözött le moziban annyira, de aztán később egyre többször ment a tv-ben és újra-újranézve egyre jobban megtetszett és átjött a lényeg. Azóta nagyon szeretem.

    Lehet hasonló lesz a helyzet a Tenettel is, de nekem egyelőre kicsit túlzsúfolt lett és rohadt hangos :D Ezt egy másik post alatt írtam már, de ahogy olvasom ez másnak is feltűnt. Az IMAX kicseszett hangos, és ezt külföldi fórumokon is írják, de tegnap egy Corvinos vetítés után állítólag mondta a személyzet, hogy direkt ilyen hangos még náluk is.

  42. JKJ: Örülök, hogy helyettem is tudok mit értek és mit nem, és miért tetszik vagy sem valami, az, hogy a családi helyzetemmel is tökéletesen tisztában vagy csak hab a tortán…

  43. Szerintem jó volt! Én 10:10-kor néztem feliratosan a westendbe és összesen 3-n voltunk a teremben, szóval civd para alacsony volt😀.
    Szerintem az elsö és a repülögépes akciójelenet durva jó volt a többi föleg az utolsó nem volt túl átgondolt. Szerintem a zene nagyon jól volt keverve de nem lesz szerintem egyik sem on repeaten senkinél de ettöl függetlenül a filmmel jól müködött. Story vezetés szerintem gyenge, de végig azt éreztem,hogy csomó minden ki lett vágva az idö miatt és majd karira jön az extended directory cut valami(mint kb az összes Warner blockbusternél) és ezért van csómószor az az érzés, hogy most hogy is kerültünk ide… JDW viszonylag színtelen volt de ez nem okozott problémát viszont egyetértek azokkal akik szerint ha már múltja-neve sem volt legalább a motiváltságát jobban kihangsúlyozhatták volna,mert tényleg nem nagyon volt hihetö,hogy mi a tökömért is mászott be a szélmalomban egy nagyon semmit mondó magyarázat után, de majd a nolancut🤣. Patiszon jó volt de igazából nem ájultam el az öszintjén átlagost hozott.
    Debicki egy istennö szóval tök mindegy miben van imádom😍
    Kenneth szerintem szar volt de igazából Soha semmibe nem szerettem szóval a véleményem vele kapcsoltosan lényegtelen🤣
    Nolannel kapcsoltosan és itt most szembe megyek pár kommentelövel ostobaság Amit írtok amikor összehasonlítjátok a filmjeit, mert szerintem nem lehet hasonlítgatni amikor más a zsanra, mert batman filmek összehasonlíthatók egymással de ennyi a többi nem.Mementó low budget thriller/dráma, Dunkirk 2.vh-s film, inception(tököm tudja sci-fi), interstellar sci-fi és ez a tenet is sci-fi viszont a sci-fi zsanrából mind a három olyan messze van mint makó jeruzsálemhoz. Egy szó mint száz egy jó film volt elgondolkodtató néhol érdekes néhol nem de tökéletesen belefér a Nolan univerzumba és semmi miatt nem Kell szégyenkeznie a híres tesók között.
    spoilerspoiler spoilerspoiler
    Szerintem patiszon volt max….

  44. A karakterek a narratíva eszközei csupán. De engem ez nem annyira zavart, bár megértem, akit igen. De még úgyis, hogy pár csavart kitaláltam előre, régen kellett ennyit agyalni egy filmen. Akinek ez bejön, annak instant klasszikus, akinek a karakterközpont a fétis, azoknak kevésbé. Megosztó film.

  45. reatard. Te reklámozod az egyéni ízlésedet, amikor az teljesen szubjektív. De nem számít. Nyilván telitalálat volt amit írtam, csak Téged valamiért zavar, hogy ez előfordulhat. Ezzel én nem tudok mit kezdeni. Amit írtam teljesen jó szándékú volt. Nyilván Neked is jobb ha élvezel egy filmet, mint sem!

  46. Nem tudom mi bajod velem, csak a Tenetről írtam le a véleményemet, minimálisan kontextusba helyezve, azt hittem erre van ez a thread, de gondolom megint csupa jószándékból csúsztatsz és személyeskedsz teljesen alaptalanul. Mit kaphatnak azok akikkel még rosszindulatú is vagy? Te jó ég…

  47. Ha Nolan szájbarágós , az a baj, ha könnyen átlátható a sztori az a baj. Ha kicsit érzelgős az a baj, ha nehezen emészthető a film az a baj. Ha áltudományos az a baj, ha túl realisztikus az a baj. Én úgy látom Nolanben azért próbálnak mindig fogást találni mert ő Nolan. Pedig van egy szint amit mindig hoz zsigerből, és erre jönnek rá az agymenései, amik zseniálisak. Korunk zsenije ha tetszik, ha nem. A Tenet pedig simán 9/10 és k*rvára járna neki az Oscar , mert most kitett magáért ami a rendezést illeti.

  48. Tegnap mi is megnéztük imax-ben a 22 órási előadást. Összességében tetszett a film, de a katarzis élmény elmaradt. Végig tartotta a figyelmem, de jobban örültem volna ha picit néha megáll és enged elmerülni a világban/karakterekben. Bár ebben nálam is negatívan hatott a iszonyat hangos mozi. Rendesen kellemetlenül éreztem magam néha vetítés közben.

    Pattinson karaktere szimpatikus volt, a gonoszé is érdekes. A “főhős” viszont eléggé semmilyen. Ahogy olvasom sokak szerint ez koncepció volt.

    Dunkirk után nekem ez a film mondjuk kifejezett felüdülés volt, de az interstellarhoz és a korábbi filmekhez képest valóban gyengébb.

    A látvány oké volt, nagyon tetszett, hogy sok helyen jártak és tényleg ott jártak. A zenéről nem tudok mit mondani a mozi miatt, de sok helyen nekem egyébként a Tron legacy dallamai köszöntek vissza.

    Mindenesetre örülök, hogy eljutottam moziba a jelenlegi helyzetben, de nagy fekete pont hogy a Düne előzetesét nem láttam.

  49. Ahogy a csajom mondja poénosan: mint egy, Terminátor film, meg kell menteni a csajt a múltban :D csak egy vicc mielőtt vki komolyan veszi.

  50. @SSY986:
    spoilerspoiler spoilerspoiler
    Szerintem patiszon volt max….

    Miből gondolod? Elég világos volt a közte és a főszereplő közötti kapcsolat lényege.

  51. Tonks
    Spoilerspoiler spoilerspoiler
    Már hol volt világos?😂
    De viccet félretéve a teóriám alátámasztására ezek az érveim:
    -nem tudjuk mennyi idö telt el a jövö és a jelen között
    -kezdettöl fogva patiszon iszonyatosan közvetlen volt jdwvel(diétás kóla)
    -patiszon korát nemtudjuk de kb legyen annyi mint a színész és ezen idö alatt összehozott egy fizikus diplomát+egy szuperkém skillsetet(vagy tök véletlen szerencse és jdw beválogatta vagy már alapból volt a keze ügyében egy kisgyerek akit egy adott jövö szerint nevelt)
    -javíthatatlan romantikus vagyok ezért szeretném azt hinni jdw debicki után ment😂
    -patiszon azt mondja, hogy rengeteg kellemes idöt fognak eltölteni ami egy “apa-fia”kapcsolatra jobban leírhatö mint agent-handler
    -plusz a kisiú is szökésbarna meg patiszon is
    -de öszintén nekem ez a megérzésem🤣

  52. @SSY986

    SPOILER

    Patiszon nem lehet Max. Itt nem időutazás van, hanem az idő folyásának megfordítása. Szóval Patiszon legyen mondjuk 30 éves a filmben, Max pedig 10 kb, akkor 20 éves korában be kellett volna lépnie egy időmegfordító gépbe, és 10 évet leélnie visszafelé, amíg visszapörög az idő addig, hogy meg tudja menteni az anyját JDW-nal. Szóval azt a sok “kalandot” 10 és 20 éves kora között kellett volna átélnie Mr Protagonisttal, ami ha nem hatalmas játszóterezéseket, majd később bulizásokat jelentett, elég fura lenne :D de javítson ki valaki, ha tévedek, mert akkor nem értettem meg a filmet :D

  53. Először csak annyira futja tőlem, hogy atyaég!!!! Imádtam!!! Évtized filmélménye volt nekem. Még tekerek párat az agyamon, aztán majd duplázom és írok többet is.

  54. sima CC vetítésen pont tökéletes volt. Már a legelső jelenetnél lúdbőrözött a karom😁 hang kapcsán az volt még mókás, hogy Washington hangszíne néhol olyan volt, mintha a kedves édesapját hallottam volna beszélni:D

  55. Spoilerspoiler spoilerspoiler spoilerspoiler
    Gruang
    Szóval csak egyszer láttam a filmet és angolul ami azt jelenti,hogy félreértettem vagy csak simán fel sem fogtam rendesen.
    De inverz reverz gondolat nekem úgy jött le hogy:
    1.0
    -Úgy tűnik, hogy egy fordított tárgy vagy személy visszafelé halad valakinek, akinek az entrópiája állandó marad. Mindez összefügg azzal, hogy jdw és csapata, köztük patiszon, a technológiát használják az idő előrehaladásának elkerülésére, hogy megakadályozzák a 3.világháborút. Maga az idő nem fordítható vissza, inkább fordított tárgyak és egyének utaznak inkább ellene, mint vele, mintha az áramlással szemben haladnának és talán itt tévedek de nekem úgy tünik ha reverzbe vagy tudsz kommunikálni inverzbe, hogy segíts megváltoztatni az eseményeket a múltban de ha ezt megtetted és megváltozott az esemény akkor vissza mentél a fordítóba és egyesültél magaddal…asszem😁
    -na most ha patiszonnak mindíg volt fordító a közelében(mert kiskiváltságosként apu halála után megörökölt mindent+plusz az új stepdaddy beavatta és kiképezte) akkor maximum csak annyit öregszik amit éppen vissza utazik szóval ha nem volt sok küldetése akkor nem vesztett sok idöt a kiképzésein.
    -szóval ha patiszon Max akkor igen vissza fordította magát x éve,hogy eljusson oda ahova kellett ahhoz,hogy mgmentse anyut. Ehhez kellett az információ Amit jdwtöl szerzett meg a jövöben így tudhatta hol Kell kezdenie stb és mivel csak egy szót kellett kinyögnie(tenet) így simán megoldhatta a bépülést.
    Ez az egyik logikai levezetés de van egy másik is, mert na túlsok idöutazós filmet láttam és azok hatással voltak rám😂
    2.0
    -tegyük fel hogy amikor reverseled magad és megváltoztatod az események menetét te magad egy olyan hurokban maradsz aminek a jövöje már más mint amiböl jöttél így létrejön egy idöbuborék/vonal amiben te vagy de van rálátásod a megváltozott jelenre mivel itt vagy csak reverzbe pl: Kenneth branagh karaktere pl folyamatosan együtt élt a reverse változatával aki abban a szobában töltötte az életét és csak akkor használta magát amikor valami probléma volt így mindíg tudtak kommunikálni,együtt öregedtek stb. mindez azért mert kezdettöl volt egy fordítója kéznél. Ha ez megoldható akkor patiszonnak a jövöben csak annyit kellett tennis, hogy visszautazott hozzászoktatta magát a mi idönkhöz(debickinek kellett pár nap amíg megszokta és így eljátszotta magát) és beépült mivel tudott mindent a jövöböl stb.és ezért ö Max

  56. Először is most hogy láttam végre megértettem az első teaser hangja miért volt halk és háttérzajos. De ahogy visszanéztem az akkori kommenteket ez csak engem zavart.

    A filmzene, mint minden Nolan film esetén itt is fontos szerepet kapott. Már az első percben meghozta a hangulatot. Főleg a végén nagy segítségemre volt amikor többször a “reverse-esen” megírt zenét keverték be. Valaki írta hogy túltolták a végére, az Inception és Interstellar esetén nem ugyanez volt? Rengeteget dob a hangulaton egy jól használt filmzene, anélkül üres lenne. Nem Imaxben, eredeti nyelven egyébként pont kellően jó volt a hangerő. Amúgy az Interstellar hangereje is több helyen olyan hogy kiugrasz a gatyádból. Az utóbbi évek szinkronjairól és azok hangkeveréseiről nincs jó véleményem így biztos csak rontott az egészen.

    A castinggal így utólag nem vagyok kibékülve. Washington még messze van apjától, Branagh kb. ugyanazt hozta amit a Jack Ryan: Árnyékügynökben is, Pattinsonnak még sokat kell dolgoznia hogy megkedveljem, Debicki pedig tud ennél többet de ahogy sokan írták a karakterek kidolgozásával bizony voltak bajok.

    SPOILER

    A legnagyobb bajom, hogy ha már annyira akció irányba szerette volna vinni akkor miért törte meg sokszor a lendületet? Jól sikerült a nyitó- vagy az autósjelenet. De a teherautósnál három percig azt nézni ahogy becsatlakozik a többi jármű és senki nem csinál semmit, teljesen normális hogy körbevesz minket már három dög… (ebből a szempontból a M:I 7 konvojos rész hangulata jobban sikerült.) Néhány helyen utólag értem a furcsa vágást, de van ahol nem. A repülős résznél a pilóták kiugrása szép kaszkadőrmutatvány, utána Patel a kerekeknél majd vágás már messze fut. Aztán a finálé akció amit igazán ütött volna azt a hajós jelenetekkel televágja hogy lássuk azon a szálon mi történik ami persze fontos de közben betesz a lendületnek.

    Ezt többször látni kell, hogy tisztább képet kapjak mert az utolsó fél órából maradtak szürke foltok rendesen. Főleg hogy teljesen értsem Neil pontosan mit és hogyan csinált, illetve az előttem is emlegetett Neil-Max vonal miatt is. Tipikus minél többször nézed annál jobb és érthetőbb lesz.

    SPOILER VÉGE

    Nem ez lesz a legkedveltebb Nolantől, de soha rosszabb moziélményt!

  57. én így kezdtem volna a posztot:D

    ‘Are you watching closely?

    TENET – avagy a jövő jelenének múltjában :D’

    Nolan az egyik kedvenc rendezőm. Mai napig A Tökéletes trükköt tartom a legfantasztikusabb munkájának, utána jön az Eredet, Interstellar, Memento. Akik ismerik Nolan filmjeit, tudják, hogy a prof kifejezetten szeret játszani az idővel. :D a Tenet esetén meg aztán, nem tudom szebben fogalmazni, teljesen elborult az ürge.

    Elsőre azt mondanám, bárki, akit érdekel, vagy megfogta valami az előzetesben, nézze meg moziban. A jelenlegi helyzettől, szigorításoktól függetlenül, ezért a filmért született a mozivászon!

    Én is azt gondolom, iszonyúan megosztó lesz; ha megnézitek, sokan lesztek, akik könnyen felejthető, zagyva baromságnak fogják tartani, lesznek, akik afelé hajlanak, hogy volt már jobb is/szódával elment, én pedig azon szerencsések táborát erősítem, akik nagyon várták és oda-vissza vannak érte. (jó kis inside joke, mi?:D) (Valószínűleg ez azért is lehet, mert nagyon sírt már az elborult lelkem egy jó moziért, és nagyon akartam szeretni.)

    Összeszedett (spoilermentes) kritikát nehéz írni róla. Nem is nagyon szabad ellőni a történetet, mert az a lényege, arra kell, hogy rácsodálkozz, rájöjj magadtól. Néha végül is jó, ha gondolkodóba ejtenek, nem csak csorog a nyálunk, nemdebár?

    Kétszer (ha nem háromszor) kell megnézned ahhoz, hogy lásd az egész filmet, annyira komplex. Csak emlékeztetőül, az Eredetnél is az volt a jelmondat, hogy elsőre elámulsz, másodjára megérted, harmadjára élvezed. Olykor eszembe jutott Frank Underwood a House of Cards-ból, aki kikacsint és kiszól a nézőnek, amikor egy-egy karaktertől elhangzik, hogy „fáj már a feje?”, esetleg „ne akarja megérteni, érezze!”

    Sokan más filmekhez hasonlítják, én egy Stephen King regényhez tudnám kötni. Lassan, nagyon lassan, nehezen építkezik, de akkorát kapsz a végén, hogy a fal adja a másikat. Nem sok esélyt látok rá egyébként, de nagy élmény lenne, ha egyszer ez a két koponya (mármint King és Nolan) összedugná a fejét egy forgatókönyv erejéig..

    Azt gondolom, (surprise-surprise!) az idő a főszereplő, az üzenet, a híd, a karaktereket játszó John Dawid Washington, Elizabeth Debicki, Robert Pattinson, Kenneth Brannagh pedig csak kellékek, vagy ha úgy tetszik, bábuk egy sakktáblán, avagy a híd pillérei. Mindezt azért írom, mert akik az Eredethez hasonló karakterdrámákat akarnak látni, nagyot fognak koppanni.
    Páran sterilnek írják le az egész filmet, nincs benne érzelmi töltet. Ugyanazt érzem, mint mikor Interstellar-ról olvastam hurrogó véleményeket. Nem akarok demagóg lenni és azt írni, hogy akinek nincs családja, nem értette a film lényegét, de valamennyire hasonló a helyzet a Tenet esetében is, és ezt az érzelmi atomrobbanást Elizabeth Debicki karakterén keresztül tüneményesen adják át. Halkan hozzáteszem, nincs még gyerkőcöm, ezt a részét nyilván nem látom át, de ha az emberben lappang egy minimális szintű együttérzés, érzelmi intelligencia, megértheti a galaxist járó apa kálváriáját is és jelen esetben a Protagonistát , meg az őt körülvevő ügynököket, erőszakos körülmények között élő anyát is, vagy az elmeháborodott oligarchát is, akik nem a történet folyásával mennek szembe, hanem a történet folyása maga megy szembe velük.

    Technikailag, ZENEILEG!, az operatőri munkán át a rendezésig káprázatos mestermű. Az, hogy pont az adott jelenetben, pont az a hang, pont az az ütem, pont a megfelelő helyre van bevágva, a megfelelő ritmusú jelenetben, megfelelő ritmusban lüktet a zene, nincsenek rá szavak, milyen hihetetlen élmény. Lúdbőröztem tetőtől talpig majd’ 120 percen át.
    Egek, a zene! Elképesztő, mekkora hiánypótló Ludwig Göransson. Rettegtem attól, hogy Hans Zimmer nélkül nem is lesz rendes Nolan film, de itt nemcsak egy filmbeli kellék, konkrét szerepet tölt be.

    Ember legyen a talpán, aki ától cettig felfogja elsőre, hogy mi történik, mit is láttunk. A 120. perc környékén kezdte felmondani az agyam a szolgálatot. Munka után meg pláne.. Megmondom őszintén, nekem látnom kell még egyszer moziban. Nem csak azért, hogy jobban megértsem, hanem mert olyan filmélmény volt, amiben kereken 10 éve nem volt részem. Nem nagy meglepetés, ha azt mondom, hogy az Eredettel volt ugyanígy.

    spoileresebben majd akkor, ha már teljesen összeraktam fejben (azaz megnéztem még1x:D)

  58. SSY986: szerintem nézd meg még egyszer, de ne igazolást keress az elméletedre, hanem azokat az információkat figyeld, amik ellentmondanak neki esetleg.

  59. Na jó ha már Human is leolt,hogy benéztem akkor biztos nem lehet igazam😟, de nekem tökre bejött az elképzelésem😀. De biztos megnézem még párszor, mert egy jó film.

  60. nem oltalak, csak mondtam h kicsit kifelé is nézz az elméletből, ettől még senki nem akarja elvenni, hogy jót szórakoztál rajta :)

  61. Ja nem teljesen igazad volt, hogy nincsen igazam, mert vissza olvasva a kommentem tényleg baromság.😟 Viszont kérdés:
    Spoilerspoiler spoilerspoiler spoilerspoiler
    Kenneth branagh amikor megtalálta azokat az iratokat abban voltak a tervrajzok egy fordítóhoz vagy a fordítókat is vissza küldték? Mert én kb ott ledobtam a láncot mivel addig tökre azthittem, hogy csak tárgyakat küldtek vissza ami fémböl vagy üvegböl voltak(magyarul bírják a strapát) vagy azért volt egy olyan tárolóban vagy tököm tudja mivolt az,mert kb az ott minden pozitív koncepciómat összetörte a tulajdon felfogóképességemröl😂

  62. Misi85

    Zenének mindig nagy szerepe van Nolan filmjeiben, ez áll. Jelként az Eredet álomszintjeiben jól megfigyelhető vagy a TDKR-ben a két főhősnek (Batman/Bane) külön témája volt. És most a Tenetben is használta a követhetőség kedvéért.
    Nem tudom , de az igaz lenne, hogy a Tenet inverz jelenet témája , úgy van megkomponálva, hogy azt visszafele játszva halljuk?

  63. Ez az elmélet amúgy elég sok helyen felbukkan, és nem lepődnék meg ha Nolanék direkt rájátszottak volna kicsit, de közben meg a film saját szabályai alapján sem áll meg, szóval max olyan szintű kis fricska (lehet nem a legjobb szó rá) mint az Inception záróképe.

  64. @chegue111111:
    Naná hogy nagy szerepe van, de valaki azt írta hogy túl volt tolva a zene a végén emiatt éreztem fontosnak írnom róla pár gondolatot.

    Egyébként külön dicséretes hogy az előzeteseiben ideértve korábbi filmjeit ellövi a score-t ezzel is megalapozva a hangulatot.

    Hogy visszafele van a zene az biztos, de hogy csak meg van megfordítva vagy az egész dallamot feljátszották visszafele és azt fordították meg azt még nem tudnám megmondani. De ha lesz időm fogom tesztelni a soundtracket.

  65. A felénél majdnem kijöttem a moziból, egyszerűen nem hittem el, hogy ezt a rém bután megírt, és megrendezett filmet Nolannak sikerült összehoznia. 10/3

  66. Ez a film kibaszott jó. Nolan egy zseni. Aki nagyszabású, látványos akciófilmre vágyik, ami megdolgoztatja az agytekervényeket is, miközben kikapcsol és szórakoztat, irány a mozi. A film második fele egy igazi mindfuck hullámvasút.

  67. “vagy a TDKR-ben a két főhősnek (Batman/Bane) külön témája volt”

    ez azért minden filmben így van.

  68. Mennyire jó ilyen filmekre beülni, a moziélményt erre találták ki.

    Viszont végig azt éreztem, hogy ez Nolan James Bond filmje. Világvége, egzotikus helyszínek, rideg karakterek, sci-fi köntösbe csomagolva. Technikailag szuper, Nolan-t nem lehet nem tisztelni a minimális CGI és bravúros terepmunka miatt. Viszont az előző filmjeihez képest hiányzott az érzelmi kapocs, így az egész film súlytalanná vált – nem izgultam, nem érdekelt a nő és a gyereke, valahogy az antagonista nem keltett félelmet igazán. Én nem hittem el senkinek sem a motivációját, és ez baj. Plusz anyanyelvi angolokkal néztem itt Új Zélandon felirat nélkül, és mindenki kb. jó, ha 60%-át hallotta/értette a beszédnek. Felirattal biztosan jobb lett volna, mert robbanások közepette, maszkkal a fejeken inverz fizikaról magyarázni szerintem rendezői hiba. Ez sajnos elvett az élvezhetőségéből, hogy a gyors történetből ki-kiestünk azzal, hogy a hangmérnöki munka nem volt tökéletes. Sajnálom, mert így a WOW faktor elmaradt.

    Ez egy technikailag tökéletes agymenés, ami sokat profitált volna egy jobb vágásból és érzelmi töltetből. Nagyon tisztelem Nolan-t, de úgy érzem ez a film elvérzett volna, ha az ő neve nem húzza fel az emberekben – így bennem is – az értékét.

  69. AlrightSir: a végével kicsit vitatkoznék, szerintem ha nem Nolan neve lenne rajta, hanem egy feltörekvő új rendezőé, akkor sokkal több éltetést kapna, hogy micsoda lehetőség van benne.

  70. Human: Valahogy két élét látom a dolognak. Egyrészt nála nagyon magas a léc, viszont a beülő embereknek van egy kis fogalma, hogy ez nem egy sima vasárnap délutáni mozi, és éltetik még akkor is, ha nem értik.

    Egy fiatal rendezőnél ez nagyot szólna, de sokkal jobban megszenvedné már az előmumkánál, forgatásnál és vágásnál is, kevébsé kapna szabad kezet egy ilyen kifacsart történethez. Nem lenne a “Ah, ez tiszta Nolan, egyértelmű, hogy nehezen érthető”.

  71. Nekem tetszett, nincs azzal baj, hogy egy technológiára/ötletre húzott fel egy filmet és nem a szereplőkre, de értem, hogy ez sokaknak nem jön be.

    Nekem bejött, több filmet szeretnék a jövőben ennyire szépen megtisztítva a fölösleges biszbaszoktól

  72. Nagyon felemás az érzéseim a filmmel kapcsolatban. A felénél lévő törés, amikor tényleg az időinverziós dologgal foglalkoznak csak elvesztette a nézők nagy részét szerintem. És nem azért mert nem érthető a sztori (1-2 apróságot leszámítva, aki látott már időhurkos, időmanipulálós filmet), az tudta követni.

    Egyszerűen nem volt érdekes. A sztori vége, hogy mit miért csináltak. Nem hozta el a várt katarzist, amivel nagyban hozzájárult az, hogy a végső akció indokolatlanul hosszú volt. Azt hittem sose lesz vége.

    Nem tudom, hogy említette már-e valaki fentebb, de sokszor videójátékszerú is volt, a szereplők gond nélkül elfogadtak bármilyen új szabályt, nem lepődtek meg stb. Az csavaros inverziós dolog meg inkább csak azért kellett, hogy elterelje a film sztorijáról a figyelmet, ami nem volt annyira bonyolult.

    Nolan már a Dunkirkkel is mellélőtt, de itt sem sokkal jobb a helyzet. Nem rossz film ez. De nem is kiemelkedő. Mivel ő rendelkezik a megfelelő pénzzel, eszközökkel stábbal, ez most csak egy szimpla jó volt tőle. A nagyok közül, ha csak az utolsó filmjeiket nézzük (Tarantino, Scorses, Fincher) egyértelműen Nolan jár most nagyon rossz úton.

  73. A kivitelezés szokásos Nolan szint, top-top kategória.

    SPOILERS?

    A történet habár teljesen érthető, a Sator kockáról, entrópiáról szerencsére hallottam már korábban – de az egyszeri mozinéző már itt belezavarodik kicsit és olyan pörgős a film, hogy el is veszti a fonalat. Nekem valamiért nem áll össze egy szép egésszé, mintha 10-15 perc hiányozna még a filmből. Nagyon nehéz ezt megfogalmazni, az eddigi Nolan filmekkel ellentétben itt konkrétan nem éreztem semmit a film végén. De tényleg nem azért, mert a történet követhetetlen lenne, sőt elég egyértelmű, főleg annak aki látott már a témában 2-3 ilyen időmanipulálós filmet, egyszerűen a kivitelezés nem jött át számomra.

    Illetve hiába van gyönyörűen rendezve és fényképezve, közben olyan sterilnek is érződik az egész (ezt már a Dunkirknél is így éreztem). JDW meg az egyik legtehetségtelenebb színész akit láttam, olyan balta arca van, hogy hihetetlen. Blackkklansmanben is ugyanez volt a bajom vele, ezért nem is gondolom szándékosnak a részéről. Ballers szintű sorozatokhoz jó választás, de ilyen filmekhez kevésnek érzem. Branagh, Debicki, Pattinson és Aaron-Taylor Johnson ellenben nagyon jó volt.

    Haramdiknak még a muzsikát említeném meg. Azzal sem vagyok teljesen megelégedve, eennek ellenére azt mondom, hogy ez volt az egyik legkiemelkedőbb része az egész filmnek. Vannak parádés részei, mint pl. az opereház, vagy amikor magával harcol és visszafele játszódik ugyanaz a téma, illetve a végső csatajelenet, de összességében nem érzem olyan grandiózusnak és emlékezetesnek, mint a Nolan-Zimmer kooperáció eddigi munkáit. Mondjuk bármennyire tehetséges zeneszerző Göransson, a mestert kb. tényleg lehetetlenség felülmúlni.

    Számomra a rendező második leggyengébb filmje a Dunkirk után, mondjuk ha nem a Nolan szintet állítjuk mércének, hanem a jelenkori Star Wars/Halálos Iramban szintet, akkor valóban kiemelkedő alkotás.

  74. Azért ez nem olyan egyszerű film, ez olyan beszéljünk róla. A mozi végén a mellékhelyiség közelében azért elég sok mindenkitől hallottam , hogy elvesztette a fonalat. Ehez képest az Inception Az álom váz álomban és annak az álmában pofon egyszerű volt. Nekem bejött ez is mint minden Nolan film. Remélem sikeres lesz, de ha nem az tudjuk mi okból kifolyólag. Remélem már agyban összeállt az új filmje.

    Nem olvastam végig az összes kommentet , úgyhogy ha fent van már bocsi.
    Szóval a végén a csajna
    k miért nem kellett a maszk ?

    Spoiler : mikor kicsinálta a férjét?

  75. Másodjára megnézve, SPOILERES
    Most már sokkal világosabb a Tenet.
    Elsőre logikátlan, de egy csomó spoileres utalás van a film végére. Pl: mikor a Főhős, és Sator felesége találkozik. Akkor a nő elmondja, hogy mivel zsarolta a férje a jachton, és elmenekült, majd amikor visszamentek, akkor látott egy nőt kiugrani a jachtról, és Sator eltűnt.
    Szerintem majd még egyszer megnézem, mivel egy dolog nem világos.
    Neil, hogy került a Kijevi Operházhoz?

  76. Gyula:

    SPOILER
    Azért nem kellett neki, mert már nem invertált volt. Nem mutatták ugyan a filmben, de reinvertálta magát, úgyhogy ment előre az időben, mint mindenki más. A férje is, akit megölt, szintén ezért nem viselt maszkot. Visszafelé mentek az időben invertált állapotukban, majd amikor elértek a vietnami yachtozás időpontjáig, újra beléptek egy-egy olyan masinába, és minden ment tovább.

  77. punyapapa,

    Spoilerspoilerspoiler

    “Neil, hogy került a Kijevi Operházhoz?”

    Pénteken néztük, úgyhogy kezdenek halványulni a részletek, nem emlékszem szóról szóra, hogy hangzott el a végén, de mintha célzott volna arra, hogy több szálat is elindított a múltban, azaz több helyre is visszament (??), csakhogy sikeres legyen a hadműveletük. Vagy rosszul emlékszem, totál félrementem, ezt tökmásra mondta?:D

  78. Nolan szállította a kötelező WTF – élményt, bár hozzáteszem, a tesó besegíthetett volna egy picit a forgatókönyv megírásába, de gondolom, ő akkor még a Westworld aktuális évadával volt elfoglalva…

  79. Blady

    SPOILER

    A végen arra célzott, hogy visszamegy kinyitni az ajtót, Ivesnak, és a Főhősnek.
    Mondjuk van egy tippem, hogy került Kijevbe.
    A kijevi Neil egy korábbi Neil, aki azért ment oda, hogy a 241-et megszerezze.

  80. !!!!SPOILER SPOILER SPOILER!!!!!

    Sztem is ugyan az a karakter a ket szereplő.
    Neil-Max

    MAXimilien
    maximiliLIEN—— — NEIL. :-)

  81. SPOILER

    Ma este néztem meg, és totál hülyének érzem magam, mintha nem tudnék angolul, de alig értettem meg belőle valamit. Összevissza dobált jelenetek sorakoznak egymás után, és nem értem, mi miért történik.
    – Például hogy kerülnek hirtelen egy vitorlásversenyre?
    – A Protagonista és Patiszon együtt dolgoznak, de aztán ott ülnek egy halom kommandós között. Hogy kerülnek közéjük? Ismerik egymást?
    – Csak azért, hogy beindítsák a képtárban a tűzoltórendszert, nekivezettek egy repülőgépet az épületnek? Tényleg nem lett volna más megoldás, pl. egy öngyújtó?
    – És miért volt abban a gépben pont egy halom aranyrúd? És ha már volt, miért nem lopták el?
    – És miért mentek egyáltalán oda? Valami rajz rémlik. De végül csak verekedtek ott, aztán ájultnak tettették magukat, ennyi.
    – Amikor az invertált autó súrolta őket, visszaállt a törött tükör. De előtte is végig törött volt tehát? Nem láttam.
    – Meg igazából mi az a Tenet? Számomra nem derült ki, csak megemlítették ezt a szót néhányszor.

    Biztos, hogy újra kell néznem párszor, de akkor is keszekuszának tűnik. De hatalmas technikai és rendezési teljesítmény, az biztos. Viszont ha belegondolok, hogy pl. a Dark Knight mennyire érthetőbb és élvezetesebb film…

  82. SPOILER

    Sparrow*

    1. Vacsoranal megemlitette a fohos hogy birja-e az operat. Az orosz meghivta egy masnapi vitorlazasra hogy megbeszeljek a dolgokat.

    4. Megbeszelesnel mondtak hogy havonta jon repulogeppel egy Aranyrud szallitmany, avval tereltek el a repteri dolgozok, es a rendorok figyelmet az akciorol. Nem erdekeltek Oket az arany. A vilag fontosabb nekik.

    5. A foszereplo csajnak azt mondta hogy megszerzi neki a kepet, amivel sakban tartja az Orosz. De igazabol ki akartak deriteni hogy mit rejt ott a maffiozo, mivel rendszeresen szokott oda jarni. Mondta is a fohos, hogy azt hitte par inverz golyot fognak ott talalni.

    6. Az akcio elejen is mutattak hogy mar torott volt a tukor.

    7. A Tenet szot a Fohos talalta ki a jovoben amikor megalapitja az osztagot, es beszervezi az embereket(Neil/Max). A Tenet szo a vegso utkozetre, kuldetesre utal. Angolul oda vissza 10et jelent(Ten). Mivel oda-vissza 10 percuk volt az akciora. (Az idoben elore, es a vissza fele haladoknak),

  83. Pár napja láttam, de kedvem sem volt írni róla semmit, annyira üres az egész. Nolan már ott tart, hogy szarni mindenbe, csak legyen az egész minél nagyobb zagyvaság, hogy a népek azt gondolják, valami rettentően kifinomult meg bonyi sztorit látnak, nézzen ki az egész patika sterilen és legyen profin megoldva technikailag. Én nem értem, hogyan jutott idáig.

  84. Most láttam a filmet: Technikailag zseniális, az ötlet jó, végig lekötött. Sajnos a film első fele a mechanika ismerete nélkül számomra tényleg fejfájást okozott, mintha nullával akarnál osztani, a magyarázat után meg már 1×1 az egész. A karakterek fájdalmasan üresek voltak, főleg a főszereplő, ellenben a korábbi filmekhez képest, ahol elég nagy hangsúlyt kapott a karakterek lelki világa. A zene egy-két pillanatot leszámítva teljesen felejthető. Részemről mint film 8/10, mint Nolan film 5/10.

  85. Én is azoknak a táborát erősítem akik nem értik, egyes miért éltetik Nolant akkor is ha böfög egyet, vagy mint fentebb írta valaki, kap passt olyanokért, amikért egy TF vagy FF film ekézést.
    Valóban technikailag jól megvan csinálva, de nem mutat ott sem semmi újdonságot/világmegváltót, karakterek valóban 1bitesek.

  86. Hi, még sohe nem szóltam hozzá semmihez, de gondoltam most megteszem.
    A filmmel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Egyrészt tetszik, hogy Nolan nem adaptált semmit, hanem egy eredeti ütlettel állt elő. Tetszik, hogy ez nem egy prequel, sequel, reboot, remake vagy adaptáció. Ugyanakkor van bennem egyfajta hiányérzet, amit az okoz, hogy nem tudtam beleélni magam a filmbe. Az egy dolog, hogy a főszereplőnek nincs neve – igazából nem is kell – de az hogy a találkozók, beszervezés kb. 2 perc alat meg volt, nekem kicsit lapos. A világ tetszik és látszik, hogy agyalt rajta, de az infókat csak úgy dobálják. Entrópia itt, visszaforgatás itt, a sakorban a nagypapa úl, akit megülúnk, időbeni derékbekarolás meg párhuzamos világok…. Magyarázat nincs, csak az infó hogy vannak. De hogy hogyan mivel? Semmi. Van és kész. Történések jöttek egymásután, de izgalom nem volt. Úgy érzem, mintha Nolan kitalálta volna ezt a világot és az alapkoncepicót felépítette de elmagyarázni már nem tudta. Aztán hogy itt párhuzamos világok vannak-e vagy múlt és jövő? Konténerekben visszafelé mozgó emberek akik saját maguk másolatai… Mert nukláris. Ez a magyarázat. Mert kiszáradnak a tengerek. Felépített, komplex, de ugyanakkor nekem valahol katyvasz is. Talán erre modnják hogy túltolta. Mindfuck, de ezúttal nem élveztem.

  87. Saiyman
    Se jövő, se múlt, se párhuzamos világok.
    Események láncolata, ami ok-okozati sorrendben követi egymást. Az inverzió az, hogy az ok-okozat felcserélődik. Tehát egy eljövendő esemeny lehet hatással a múltra, aminek a következménye a jelenben jelenik meg.
    Amúgy tudom ajánlani ebben az idő témában Carlo Rovelli: Az idő rendje című könyvet.
    Nem a film kapcsán íródott, de általa érthetőbb lesz a nem líneáris idő.

  88. köszi a könyvajánlót, én fel is írtam a bakancslistámra :)

    Szombaton 2. kör, szerintem sokkal jobban összeállnak majd a darabkák, ha meg nem, akkor joggal mondhatom én is, hogy katyvasz

  89. Első megnézésre a hangulata megfogott, de az egész alkotás nem nagyon tetszett. Valószínűleg ez annak tudható be, hogy volt jó pár rész, amit nem teljesen értettem. Ma megnéztem másodszorra is, figyelve a számomra megválaszolandó részletekre. A film végén döbbentem ültem a teremben. Így, hogy teljes egészében összeállt a kép és helyre raktam a puzzle darabkákat, számomra ez egy elképesztő remekmű! Divat a “zseni” szóval dobálózni manapság, de ez az ember tényleg az! Már az hihetetlen, hogy kitalál egy ennyire komplex történetet, és azt – ha nem is teljesen hibátlanul – ebben a formában és minőségben képes leforgatni.
    Abban egyetértek, hogy egyes karakterek felszínesek voltak (Debickinél például nem csak, hogy semmi kémia nem volt JDW-val, de még azt sem hittem el neki, hogy szereti a fiát, hiába mondta el háromszor is a 150 perc alatt, hogy a fia a mindene :D)
    Viszont technikailag óriási bravúr a film! Mindenkinek szívből ajánlom, hogy nézze meg még legalább egyszer.

  90. @jigsaw: debicki fianal raadasul mikor harmadszor emliti, akkor fogtuk a fejunket:

    “-Elpusztul mindenki a vilagon.
    – A fiam is?”

    Nem szoktam beszelgetni a filmmel, de ott kiszaladt egy “nem b*meg, o nem!”

  91. Életemben először dupláztam mozit de nagyon zavartak a kérdőjelek. Először is szintén feliratos nem Imax vetítésen voltunk és bizony halkítottak rajta pedig elsőre pont jó volt.

    Bizony sokkal jobban átjöttek az apró részletek, a hiányzó darabkák is a helyükre kerültek és ami korábban zavart azokra is megkaptam a választ (pl.: konvoj). Azért még így is maradt pár furcsa vágás amivel nem vagyok kibékülve de ez legyen a legnagyobb bajunk minden filmmel. Ha pakolt volna még 20-30 percnyi karakterbemutatást akkor azon fanyalogna a többség, hogy miért lett ennyire hosszú.

    Én is csak azt tudom leírni ha viszonylag tetszett de voltak vele problémáid adj neki még egy esélyt minél előbb hátha jobban élvezed.

  92. Csak annyit szólnék hozzá, hogy a hosszú, ínséges időszak után, ma megnéztük a filmet, és egy laza, ugyanakkor kellemes nyári élmény lett belőle. Jól szórakoztunk. Ennyi. Jó volt végre moziba menni!
    8/10

  93. ó, hogy írígylem most azokat, akiknek leginkább a hangerővel volt bajuk. végig olvastam a kereken 100 kommentet, és csak keresem az okát a lelkesedésem teljes hiányának.

    érdektelen. és emiatt óriási csalódás. egy okos, és érdekes komplex agymenést vártam, de csak egy túlgondolt, totálisan súlytalan bűvésztrükk lett belőle. egy olyan trükk, ami menet közben nem rácsodálkozást vált ki, hanem csak csalódást. de azt kurva nagyot.

    és igen, ezzel a filmjével Nolan elment a falig. csak sajnos vissza is jött, és ezt lefilmezte.

  94. Másodszori megtekintés után átkoztam magam, jhogy először meló után ültem be rá.
    Teljesen a helyére került minden. Továbbra is azt mondom, hogy Nolan egy zseni. Már csak az ötlet miatt is

  95. Nolan munkássága szerintem elismerésre méltó, grandiózus alkotásokat, egyedi és markáns látásmódot hozott a mozikba filmjeivel. A Tenet esetében viszont olyan helyekre tette a hangsúlyokat, amik miatt nehéz számomra igazán lelkesedni a film iránt. Kétszer láttam moziban, tucatnyi YT videót néztem meg, és jópár órát töltöttem a Redditen, hogy sikerüljön hiánytalanul összetenni a történetet és annak a hátterét, de még így is vannak kérdések vagy homályos foltok. Véleményem szerint a film végeredményben öncélú lett, de látványos, szó se róla… fantasztikus munka, én sehol sem tudtam volna megmondani, hol és hogyan trükköztek, a CGI is észrevehetetlen volt számomra. A zenéje is tetszett, de szó ami szó, a pesti moziban annyira hangos volt a film, hogy konkrétan fájt.

    Örülök, hogy volt lehetőségem moziban megnézni, és készül még nagy költségvetésű szerzői film. Kíváncsi vagyok ezután merre fordul majd a rendező.

  96. @punyapapa:
    Köszi a könyvtippet, én is listára tettem – noha nem a film miatt.

    @Misi85:
    Nekem pont az az érzésem volt a film első felében, hogy azért ilyen zavaró a sok helyszínváltás meg azért zakatolnak egymás nyakában a jelenetek, mert ki kellett vágni egy csomó anyagot, hogy ne legyen túl hosszú a film.
    Én viszont szívesen ültem volna még 20 percet, hogy kerekebb és teljesebb legyen a sztori és a tippem az, hogy ez a 20 perc el is készült, csak ki kellett vágni.

  97. @Bob:
    Én is szívesen ültem volna még azt a 20-30 percet, de a rendező így döntött. Hogy ez jó húzás volt vagy sem azt mindenki eldönti magának. Én másodjára megbékéltem vele.

  98. @Misi85

    Majd nekem is lesz egy második kör, akkor majd én is megbékélhetek 😊.
    Valószínűleg övé volt a ‘final cut’, de ezek a megrövidítések általában kiadói nyomasra történnek – persze most csak feltételezem hogy meg lett kurtítva a film.
    A többi filmjében nem volt ilyen felemás tempójú történetvezetés.

  99. nem akarok ünneprontó lenni 2 hónap múltán.
    viszont lenne pár kérdésem:
    Sator és Kat inverz levegő nélkül inverz? (oké, hogy két inverz az reverz/?/)
    A Protagonista inverz meg akarja ölni a reverz/?/ Protagonistát? thats why fck? where is the pradaxon?
    más enyhébb dologra már nem térnék ki, de kb én is így írnám meg az univerzumot.

  100. Mindenképpen jobb volt mint egy átlagos akciófilm. Egyszerű történet, merész köntösbe bújtatva. De a “kevesebb több lett volna” érzéssel keltem föl a fotelből. Szóval egyszer meg lehetett nézni bőven, de ha Nolan filmre vágyom nem ezt fogom elővenni.

  101. Segít nekem valaki? Ha visszautaznak az idôben, sokat (pl hajós jelenet) akkor azután hogy jutnak vissza az “rendes” idôsávba? Ez az egész film tökre sántít. Nagyon sántít. Azt is mondhatnám, hogy az alapja értelmetlen. A tetteiknek hogy-hogy nem lesz következménye? Néhánynak lesz, a többinek nem. Hogy van ez?

  102. volt egy-két jelenet, ahol a zene nagyon betalált nálam. mondjuk az a soundtrack a végefőcímnél az nagyon nem. érdekesség, hogy a film után megnéztem a final trailer-t, mert nem láttam és ott is az várt. nem hinném, h adna rá valaki annyi pontot mint én, de megelőlegezek neki egy 9 pontot. 8-at akartam, de később megbántam.
    (ja, akkor a casablanca nem csak nekem jutott eszembe:))

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.