Herself-előzetes

Egy nőtől a volt férje el akarja venni a gyerekeit, mivel rossz anya, a válás óta nem talált új otthont magának. A nő erre nekiáll építeni egyet, pedig semmi megtakarítása nincs, de azért páran segítenek neki benne.

Felemelő történet Phyllida Lloyd új drámája, legalábbis az előzetest úgy kanyarították, mint a pozitív életigenlősöket szokták.

human
írta
2020. 09. 22. 03:40
megjelenés
8
hozzászolás


8 hozzászólás a “Herself-előzetes” bejegyzéshez

  1. Milyen jó lenne már egy film egy apáról, akit mondjuk megcsal az asszony, majd a váláskor ahogy az esetek 90%-ban szokott történni, a nő viszi a házat meg gyerekeket, a férfi meg összeomolva az utcán tengődik évekig, és innen feláll? Csak azért mert ez egy hétköznapi és valódi élethelyzet lenne, míg ez nem igazán.

  2. Milyen jó lenne egy film, amiben az apa nem hagyja el a családját egy másik nőért, és válás után is részt vesz a gyerekei nevelésében, valamint nem mond fel a munkahelyén és kezd feketén dolgozni csak azért, hogy kevesebb gyerektartást kelljen fizetnie. Bár igaz, ez túl hétköznapi élethelyzet lenne egy filmhez.

  3. Milyen jo lenne egy film, amiben az apa es az anya elvaltak, es kulon nevelik az ikerlanyaikat, akik aztan tinikent talalkoznak, es ujra osszehozzak a szuleiket, es mindenki boldog lesz, es utolag elfeledkeznek arrol is hogy milyen elmebeteg dolog volt eleve kulon nevelni az ikreket, stb stb. Hmmm vagy volt mar ilyen? ;-)

  4. Kiváncsi lennék ennek a filmnek a hazai változatára. Abban a pillanatban, hogy a melósok ingyen besegítenek kijönne a NAV és mindenkit megbírságolna a kalákáért. Már persze, ha átjutnának az engedélyeztetési folyamaton :)

  5. Milyen jó lenne egy film, amiben a szülők nem válnak el, hanem… MEGHALNAK egy sikátorban, a gyermekük szeme láttára, aki felnőve álruhás bűnüldöző lesz, stb. DE még jobb lenne, ha ezt nem kéne minden egyes feldolgozásban újra megnéznünk… I’m looking at you Batman reboots…

  6. totoro: biztos van ilyen is. Plusz már az előzetesben is látszik, hogy apa verte a nőt, és hát ne tegyünk úgy, mintha ez nem a valóságból merítene sajnos.

    neander: ez jó volt! semmi irónia.

  7. Milyen eredeti…elvált szülők (muter lépett le) gyerekeként nyilván nem én leszek a célközönség🤣

    Amúgy ilyen sztorikkal kit akarnak átverni?

  8. Elsőként az édes jó anyám lépett le még, amikor 5 éves voltam és rá 2 évre az apám. Aztán a nagyszüleim neveltek fel és így kellett boldogulnom az életben. Na ilyet miért nem filmesítenek meg? Főleg azt, amikor egy anya 3 és 5 éves kora között napjában többször üti a gyerekét (pár törött csont alap), mert rajta tölti ki minden dühét, úgy hogy még bele is rúg. Az apa meg alkoholista. Tévedés ne essék. Nem azért írom ide, mert együttérzést akarok kicsikarni másokból, hanem azért mert ilyen a való élet. Biztos van ezeknek a filmeknek is valami igazságalapja, de nem minden olyan könnyű az életben, mint a filmeken és nem mindig az apa a gonosz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.