Jamie Foxx visszatér Electro-ként a Spider-Man 3-ba

Igen, az Andrew Garfieldes bukta Pókemberből fogják a “baromi jó” gonosz Electrot, és áthozzák a Tom Hollandos változatba, méghozzá ugyanazzal a színésszel. Ez a Sony teljesen épeszű terve, és a THR szerint már elvileg tárgyalnak Foxx-szal.

Ugye ez valahol annyira nem meglepő, mert a Raimi változatból meg J.K. Simmons jött az újságmogulként a Far From Home végén. És még a Venom is benézhet. Örüljünk, hogy legalább az Endgame előtti idők viszonylag rendben voltak…

23 hozzászólás a “Jamie Foxx visszatér Electro-ként a Spider-Man 3-ba” bejegyzéshez

  1. Tehát a három eddig élőszereplős Pókember-univerzumból (mert hát kétszer kellett rebootolni holmi 10 év alatt) összekopácsolnak egyet. Én nem állnék meg itt, a gagyi-tévéfilmes verzióból is tennék be valakit, meg valahogy rajzfilmes figurákat is tolnék, sőt, képregényoldalakat is szúrnék be bizonyos helyekre.

  2. szerintem csak simán multiverse lesz itt. kicsi esélyt látok rá, hogy az megfelelően tálalva, de akár még jól is elsülhet.

  3. Mondjuk ez az MCU-s Pókember már az első önálló filmje egy kvázi Vasember 4 volt.

    Nem ezt ne mondjuk, ez hulyeseg :D

  4. Mate4182:
    Nem. Ez halál komoly. Peter Parker nem Pókember, hanem Vasember Junior. A Far from Home-ban is Vasember akart lenni, miután a Hazatérésben már eldöntötte, hogy nem akar Vasember lenni és a Végjátkban Stark meghalt. Amikor másodszor is megfogadja Happy előtt, hogy nem lesz Vasember, akkor utána az új ruháját pont olyan stílusban csinálja, mint Tony Stark a páncélját az első Vasember filmben miközben szól a jól ismert “Back In Black” szám.

  5. Már több helyen olvastam, hogy Simmonsnak nagyobb szerepe lesz a régi karaktereként a 3. részben. Már akkor gyanús volt, hogy ez mégsem csak egy szimpla easter egg volt a 2. végén, de Foxx leigazolásával egyre valószínűbb, hogy multiverzumos story készül. Gondolom ha már az Into the Spiderverse akkora siker lett… Nem lepődnék meg, ha behúznák Maguire-t.

  6. nagyon, nagyon, nagyon, nagyon rossz villain volt..nem tudom szerződés köti-e őket, hogy mindenképp át kell emelni valakit az előző univerzumból, de onnan nehéz lenne jobbat válogatni.

    egyedül Garfield volt ott értékelhető, őt behozhatnák, ha multiverzumot akarnak, lehet nem is lenne ellenére, amennyire zátonyos pár éve a karrierje

  7. Attól, hogy ott rossz volt, az MCU-ba lehet jobban kezelik majd, mert maga a karakter és Jamie Foxx is jó választás.

  8. Electro jó, Foxx jó, de pocsék volt a karakter végül ott, akkor minek vennéd megint elő, ha amúgy is kvázi rebootolni kell a figurát?

    erre tényleg csak azt látom magyarázatnak, hogy a Pókemberből multiverse lesz és amúgy nem is lenne hülyeség, mert mindenképp érdekesebb koncepció lehetne a standard univerzumépítésnél.

    nem tudom ebben az esetben mennyire nyúlna(nyúlhatna még) bele az MCU, de mivel a Flash-sel hasonlót terveznek a másik oldalon, elég betyáros összecsapás lehet a Fox vs. DCEU multiverse téren. vak vezeti majd a világtalant.

  9. Ez az új Pókember irány totál rossz, tényleg egy gagyi Vasember-klónt csináltak belőle…
    Az eredeti karakter a saját kezével készítette a ruháját és a kütyüket, amiket használt és a PÓKÖSZTÖNE számtalanszor mentette meg az életét, mert az egyik legjobb és legfőbb képessége (volt). Amit totál eltüntettek és helyettesítettek azzal a béna robotruhával, ami mindent elvégez helyette (ez a Pókember a rinyáláson kívül amúgy se csinál semmit).
    Az ovis szintű történetek még elmennének, ha már úgy döntöttek, hogy visszamennek a pelenkás korig.
    De ez a lebutítás rémes és legfeljebb a gyerekek élvezik, akik hírből sem hallottak az igazi Pókemberről, csak az új verziókról, amikben már bárkiből lehet Spidey, mert egy brand, nem karakter.
    Szomorú irány. Jamie Foxx hiába iszonyú tehetséges, ebben a gáz filmben ő is egy katasztrófa volt.

  10. Fura mert a karaktere meghalt filmben ugye. Most ezek ugyanazt játsszák el mint a DC a Flash filmmel. Affleck, Keaton visszatér Batmanként. :D az univerzumépítésben is majmolták csak egymást, de ott a DC elszarta rendesen. Holland féle pókember meg totál kifacsart, a leg távolabb álló a képregényektől emiatt sajnos moziba tuti nem nézném meg akármilyen multikatyvaszt is találnak ki.

  11. Mivel sanszos, hogy Kang a Hódító lesz a 4. fázis fő gonosza, így adja magát a multiverzum képbekerülése, ha már Kang ugrál az időben és a különböző univerzumok között.

  12. Hydro: végtére is a far from home végső harca nem arról szólt, hogy a pókösztönével győz a kütyük és a szeme helyett. ja de…

  13. Nekem mindegy, csak Dafoe és Molina jöjjön vissza, mint Goblin meg DockOck és akkor minden oké. Azokat a szerepeket nekik találták ki.

  14. nem tudom az első részbe mennyire szólt bele a sony, de behoztak egy új ellenfelet és működött, (költői kérdés) most miért kell erőltetni ami már volt

  15. Jimnastique:
    Na igen. Ráadásul azt mondta korábban a Disney és a Sony, hogy olyan ellenfeleket mutatnak, akik a Tobey-s és a Garfield-os filmekben még nem voltak.
    Ott van például Skorpió, Silver Sable, Fekete Macska és Kraven ellenfélnek.

  16. Nem gondolnám, hogy átgondolatlan a régi/új casting. Véleményem szerint ekkora bakot nem engedne lőni az MCU feje, hogy csak úgy találomra visszahoznak valakit, mert az kényelmes.
    Minden (relatíve) jól át lesz gondolva az MCU-n ahogy eddig is volt (teljesen logikátlan magyarázatnak látom, hogy elengedjék a projekt kezét az End Game után).
    Elképzelhető (és ez csak egy tipp), hogy Wanda összekuszál ezt-azt a WandaVision-ben, csakhogy újra a szerelmével legyen, amit majd Dr. Strange-nek kell helyrehoznia a Multiverse of Madness-ben. Addig pedig úgy játszanak rövidebb-hosszabb időre a régi szereplőkkel és univerzumokkal, ahogy szeretnének.

  17. Na akkor ez a régi vagy új electro még szarabb mert rá lesz erőltetve az a szar marvel séma 🤦🏽

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.