Superintelligence – nem intelligens húzás megnézni

Így működnek a high concept komédiák, még engem is bepaliztak egy Melissa McCarthy vígjátékra az alappal?

Bár sokatokkal ellentétben nem utálom a színésznőt teljesen, csak azokat a filmjeit, amiket a férje rendez. A Superintelligence ilyen, és sajnos nem sokat fejlődött a kooperációjuk. Lehet az a baj, hogy a forgatáson mindenki vidám és jóbarát meg minden, amit nem mernek “héé, ez így lehet nem fog működni” önvizsgálattal, esetleges veszekedés alappal megszakítani?

A történetet a film végére már minden néző tudja, hiszen annyiszor mondják el. Mármint szó szerint, a főszereplőnek az elején, aztán a főszereplő barátjának, aztán az NSA ügynökeinek. Igazi remekmű komédia írás. Most én is röviden azért ide vésem: egy mesterséges intelligencia elszabadul, és az emberiség sorsán filózik, vagyis azon, hogy elpusztítson-e minket, rabszolgává tegyen, vagy segítsen.

Mindezt egy teljesen átlagos embert vizsgálva akarja eldönteni. Na ez a főszereplőnk, őt figyeli James Corden hangja pár napig, rajta múlik a sorsunk. A nő mihez kezd azzal az információval, hogy 3 nap múlva talán vége a világnak? Rendbe akarja hozni kapcsolatát a volt pasijával. Tada.wav, eljutottunk a film szívéhez, avagy ahhoz, hogy egy romantikus komédia az egész.

Gondolom félreérthető, nem sci-fit vártam, tudtam, hogy romantikus komédia a mélye, viszont kíváncsi voltam mit kezdenek a mesterséges intelligenciás, bármi elintézhető kerettel, aki simán gazdaggá teszi a főszereplőt, meg elintéz neki dolgokat. Hát semmit! Próbáltak egy izgalmas mellékszálat, ami majd jól összeér a fő történettel, és akkor milyen kerek lesz a Superintelligence, de közben még csak igazi tétek sincsenek sehol, személyesen sem. Ahogy a főszereplő, úgy mi sem tudjuk mik a szabályok, mikor van baj, mikor csinál jót. És persze amikor már minden veszni látszik, azt is csak mondják. Mindent mondanak.

De a legnagyobb gond, hogy ez nem film. Tudom, annak néz ki, de konkrétan még a főszereplőt sem mutatja be rendesen. Vagyis inkább úgy mondom, hogy elmondja nekünk milyen Melissa McCarthy karaktere, mintha hangjáték előtt ülnénk, nem filmnél, ahol mutatni is lehet. Tényleg nem értem ezt a trendet, mert erre felesleges ennyit költeni, simán lehetne egy pár díszletes színdarab, lebasszák a kamerát és mindenki játszik, meg improvizál.

Az egész arra épül, hogy itt vannak ezek a vicces (kinek-mik:) komikusok, majd ők minden jelenetet feldobnak, és kész, önmagukat alakítják, nem karaktereket. Na meg persze az utalásos, vagyis popkultúrális mutogatós “poénok” tömkelege, tudjátok, a “hé ezt ismered”-féle, de semmit nem forgatnak rajtuk. Például alap a Knight Rider előkerítése, ha már önjáró kocsit is irányít az MI, de csak bedobják a nevet a beszélő autónál, és ennyi, nem kezdenek vele semmit. Áh, Knight Rider, há há.

Nem is tudom miért idegesített a végére a Superintelligence. Magában csak egy semmilyen nulla újabb vígjáték, mint Ben Falcone előző rendezései, a The Boss-hoz és a Life of the Party-hoz hasonlók. De közben meg nem érzem ártatlannak, hanem a streamingen (a mostani egy HBO Max film minőség) ömlő content nyomása ütött be valahogy közben. Ez nem vígjáték. Ez nem film. Ez töltelék, ami nem éri meg senki idejét.

human
írta
2020. 12. 20. 16:42
megjelenés
6
hozzászolás


6 hozzászólás a “Superintelligence – nem intelligens húzás megnézni” bejegyzéshez

  1. human, őszintén nem értem, ilyenekre miért pazarlod az idődet. Úgy vagy ezekkel a filmekkel, mint mások az abusive relationship-pel: “most majd más lesz”. Inkább nézd a Manket, vagy nézz valami jó sorozatot, vagy rakd be megint a Meglógtam a Ferrarival-t. Pls.

  2. Hát én a Manktől se léptem ki a hajam alól, de alapvetően Venom mindent leírt, amit ide le lehet írni :D

  3. McCarthyt én nem kedvelem de amióta láttam a Sandra bullockos vígjátékot vele azóta mindíg megnézem miben sántikál. Ez a film mint az összestöbbi egy kalap szar. Viszont amit kiemelnék láttam már béna castingot de még soha nem láttam ennyire szar kémiát egy romantikus komédiában mint ami McCarthy és Bobbi canaval között volt, komolyan a zéró az egy magas szám a minösítéséhez kb Canaval minden jelenetén azt éreztem, hogy csak a pénzre gondol amit ezért a melóért kap. Na mindegy az egyetlen dolog amit sajnálok az, hogy szerencsétlen Corden már megint egy szar filmet rakott le és tudom sokan rühellik de szerintem egy rohadt jó színész aki (már a prompt is látva) mindíg szar filmekben játszik.

  4. Én mindkettőjüket kedvelem, de azon kívül, hogy gyakran mellényúlnak ők is, általános jelenség, hogy a mostani vígjátékokban minden van, csak valódi humor nincs. Itt az újabb tipikus példa. Még a Jupiter-Szaturnusz mai együttállását is nagyobb érdeklődéssel nézném 1 óra 46 percen keresztül, mint ezt. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.