The Little Things – az apróságok okozzák a veszted

Mondhatnám, hogy igazi zsánerdarab, egy sorozatgyilkos nőkre vadászik a 90-es évek elején, Denzel Washington pedig besegít az utána folyó nyomozásba, mert úgy érzi kapcsolódik egy régebbi megoldatlan ügyéhez a mostani. De mindezt nagyon sunyin kapjuk az arcunkba.

Valójában a Little Things ügyesen játszik azzal, hogy mik az elvárásaink ilyesmi filmek irányában. Ez persze pár embert idegesíteni fog, de valójában nem az ügyről szól minden, hanem a sorozatgyilkosokra, vagyis borzasztó emberekre vadászó emberekről, azokról, akik nem voltak szerencsések, és megszokták a hullaszagot.

A legjobb példa a velünk játszásra (és igyekszem spoilermentes lenni természetesen, szóval lehet nagyon ködösen hangzik majd) rögtön a kezdő jelenet. Érdemes az elején odafigyelni, vagy a befejezés után újranézni a kezdő perceket, bár a film sokszor nyújt mankót közben is, hogy mi a fontos az ügy szempontjából.

Rohadt érdekes, hogy miképp merül el az nyomozásra ráfüggő zsaruk történetében a film, és ezen mennyit dob a szereplőgárda. Egyrészt ott van Denzel Washington, aki mindenben jó, szóval az elvártat hozza, másrészt pedig Jared Leto, aki igazi meglepetés. Most Leto kedvelői nekem ugranak, pedig annak ellenére lepett meg, hogy a Requiem For a Dream óta kedvelem, és néha elég érdekesen választ. Leto alakítja azt az embert, akire a zsaruk ráfixálnak, hogy ő a gyilkos. Na de igazuk van-e? És ha igen, akkor hogy kapják el? Ezen a határon kell egyensúlyoznia végig a karakterével, minket is kétségben tartva, és részemről sikerül neki.

Mellettük Rami Malek csak másodhegedűs, de a film végére igazából helyrekerül az ő karaktere is, még ha kisebb is a skála, amin játszik a színész.

A megvalósításra viszont csak a korrektet tudom rásütni. Az alakítások és részemről a történet húzza ki abból a rutinból, ahogy megcsinálták. Nincsenek benne hibák, mindent mutatnak, ami kell, normális beállításokat kapunk meg minden, de valahogy robotikus az egész.

“Oda kell, hogy kiszállnak a kocsiból, oda meg a helyszín”, néha kicsit furcsán csattanó vágással, mert ezek nem maradhatnak ki természetesen. Mintha egy 150 perces, még merengősebb filmet metszettek volna le 120-ra, teljesen profin. Nem tudom megfogalmazni mi hiányzott, talán valami egyedi vizuális hang belőle.

Viszont a korábban használt érdekes jelzőt negatívan is értettem, mert nem beszippantós, a végén durván kisülős a film, mint mondjuk a Hetedik/Seven, hanem ezt tényleg kifordította John Lee Hancock, és máshogy köti le az agyat. Tippre olyasmi, ami kevesebb embernek jön be. Viszont lesz akinek kísért egy kicsit az igazi sötétség.

19 hozzászólás a “The Little Things – az apróságok okozzák a veszted” bejegyzéshez

  1. nyomokban SPOILEReket tartalmaz

    Nem nagyon lehet mentegetni attól a kritikától, hogy unalmas. Nem a lassúságával van baj, egyszerűen nincs benne elég élet, nincs meg a kellő mélysége a szereplők belső vívódásának, vagy ha meg is van, nem elég jó a bemutatása. A fényképezés gyönyörű, illetve a sivatagi jelent a végén egy szép tribute a Hetediknek, és az utolsó apró csavar (piros hajcsat) is segít a befejezésen, de nem kerül a top sorozatgyilkosos filmek közé.

  2. Sokan a bárányok hallgatnak és a Hetedik filmeket említik e film kapcsán pedig szerintem óriási hiba. Ez a film szerintem sokkal inkább egy zsarudráma, thriller-hez kapcsolódó elemek kb jó ha 5 perc van a filmben. Sokkal inkább hasonlítanám a filmet a Jack Nicholson féle Az ígéret megszállottja műhöz, a két film üzenete is rendkívül hasonló.

  3. Volt benne lehetőség, de nekem csalódás, főleg a vége miatt.

    SPOILER:
    most így az egésznek annyi értelme van, mintha ügy megoldás közben elmentek volna bebaszni, és arról szól a film.
    A gyilkossal effektív semmit nem foglalkoztak, és igazából mind2 mester detektív elég ‘balfasz’.
    Nem kellene a zodiákussal és a hetedikkel egy mondatban emlegetni szerintem. Kiégés is bad, ‘mkay.

  4. Csak azt tudom kiemelni a filmből, hogy Jared Leto mennyire jó volt. Sajnos én elég unalmasnak éreztem, valahogy nem tudott berántani. Hiába nagy kedvencem Denzel, ezen még ő se tudott sokat javítani. Nálam ez csak a közepes szintet ütötte meg, pedig vártam a filmet.

  5. Az utóbbi időben egyre több ilyen film van… kijön a trailer, iszonyat várós – érzed a szikrát, hogy na talán, végre lesz egy igazán überf*sza film, aztán bumm. Óriási csalódás…

    Rengeteget fel tudnék ilyet sorolni az utóbbi időből.

    Akarok már végre látni egy igazán kiemelkedő filmet – de egyre ritkábbak más sajnos.

  6. *SPOILER*

    A kezdo percek miert segitenek? Marmint mire kene odafigyelni? Higy a kocsi nem ugyanaz?

  7. nagyon semmilyen lett sajnos a film, pedig varos volt.

    SPOILER: csak a film vegi szetvalas miatt kellett 90-ben jatszodnia a filmnek, mivel akkor meg nem volt elterjedt a mobil, amin tudtak volna egymasnak jelezni, vagy volt esetleg mas ertelme is az evszamnak?

  8. Én már harmadszor kezdtem neki és még mindig csak a feléig jutottam, ez azért mond valamit. Kb, amikor Jared Leto feltűnik, addig… elég jól nyomja, lehet hogy onnan lesz jó a mozi? De félek, hogy ez is olyan True Detective 2-3. évadra hasonlító valami lesz, amikor a nyomozókon van a hangsúly, az ügy meg csakcszinte ürügy hozzá.
    Én egy sorozatgyilkosos filmtől izgalmat, fordulatokat, érdekes nyomozást, meg eredettörténetet/megfejtést várok, nem pedig a nyomozók személyes nyomorán drámázást.

  9. Talan light SPOILER a velemenyben: Nekem tetszett. Megertem a csalodast is mert mindenki egy szokvanyos nyomozos filmet var es bosszanto, hogy nincsenek valaszok. Ki volt a gyilkos? Mi motivalta? Stb. Azonban nekem pont az tetszett, hogy ez a film mert mas lenni es vegul masrol szolt mint egy tipikus thriller. Nem lett 10/10 az teny de a hangulata nekem tetszik. A lassusaga is jol esett mar az allandoan “rohano” filmek utan.

  10. Na akkor egy időre passzolom is ezt a filmet! Most nincs életerőm,hogy egy ilyen film leszívja az energiámat! Itt említette Kerijoe,hogy inkább hasonlít az Igéret megszállottja-hoz…na köszi azt a filmet is elég volt végig szenvedni! A mai napig bosszant,hogy elvesztegettem az életemből azt a másfél órát!

  11. SPOILER:

    Tudor: a járás! ugye utána Denzel cipőért megy Los Angelesbe, szóval kiemelt téma a lábak.

  12. @todie azért játszódott a kilencvenes években, mert a forgatókönyv akkor íródott, azóta próbálja a rendező a filmet összehozni. Igen a könyv már harminc éves. A válasz itt kette válik, hiszen egyrészről most jön lassan a kilencvenes évek nosztalgia (ahogy most még a nyolcvanas a trendi éppen) és azt korán meglovagolni talán nem olyan nagy hülyeség, másrészről akkor íródott és pont, hogy azon volt a hangsúly a rendező író részéről, hogy milyen reménytelen és elképesztően nehéz volt akkor még a munka a modern technológia nélkül. Sem DNS sem mobil sem központi adatbázis. Tehát ami marad a telefonfülke, rengeteg megfigyelés, és persze a lábmunka. Ez egy tisztelgés is akart lenni az akkori idők nagy nyomozói előtt és bemutatni azt a szinte reménytelen helyzetet amibol indultak és mégis az elvárások ugyanazok voltak mint manapság, eredményeket várták tőlük ami megtudja a lakosságot nyugtatni.
    Van egy elég hosszú cikk a rendezővel, talán a film előtt érdemes azt elolvasni, mert nagyon sok itt felmerülő kérdésre választ ad. Igen ez talán az egyik nagy hibája is a filmnek, hogy harminc évvel ezelőtt sok minden magától értetődő lett volna, manapság pedig sok magyarázat kell ahhoz hogy a rendezői választásokat érteni lehessen.

  13. Tetszett, remek volt a hangulata amin sokat dobott Thomas Newman zenéje is, de valóban nem lett top sorozatgyilkos film. A feszültség és a dráma átjött. És igen, a jelenetekből felsejlik többek közt a Zodiákus, az Ígéret megszállottja és a Hetedik is. De azért egy hétpertíz elnézve a tavalyi évet nem is olyan rossz eredmény.

    Denzel hozta a kötelezőt, viszont Rami Malek-nek szerintem ez a szerep nem állt jól. A végkifejlet kivételével csak erőlködött. Leto jelölését meg nem értem (sry a fanoktól) hiszen a beszólásain kívül csak a pislogásmentes kidülledt szemes fejet vágta végig.

    INNETŐL VÉGIG SPOILER:

    Nehéz spoilermentesen írni róla én főleg a marketinget szeretném picit ekézni. Volt összesen egyetlen előzetes és minimum két poszter. Nem mondhattuk hogy sokat felfedtek volna ami ugye nem is baj.
    A UK poszter – amit valószínűleg sok szerencsés nem látott – megtalálható a rendes poszter alá kommenteltem azzal a szöveggel csak aztán nehogy elspoilerezzenek valamit. Ennek a poszternek egy részén Malek ásóval és pisztollyal a kezében áll Letoval szemben köztük a Some Things Never Let Us Go szöveggel. Nagy hiba. Nem kellett volna.
    Az egyetlen előzetes amit ha megnéz a legtöbb thillerre kiéhezett néző és megmarad belőle hetekkel később? A sivatag a gödrökkel és Denzel körül a sok telepakolt szemeteszsák. Hiba. Nem kellett volna. Komolyan nem értem miért kell mindig a film utolsó 20 percéből bármit megmutatni? Találjanak a film első felében jó jeleneteket.
    És a nyitójelenetnél is azért figyelhettek volna arra hogy semennyire se látszódjon a gyilkos arca…
    Ezek sajnos csak rombolták az élményt, pedig én egy kritikát sem olvasok amíg nem látom és semminek se néztem utána az interneten. Összességében így is tetszett ugyanakkor az egyetlen dolog ami váratlanul ért az egy bizonyos Denzel féle lövés volt.

  14. Köszi a kritikát/kritikákat.

    Imádom az ilyesfajta filmeket (meg Denzelt), faltam az egészet, képtelenség számomra, hogy sokan unalmasnak tartják, wtf. Persze nyilván nem szerethetjük ugyanazt, meg ki tudja, sokan ebben a covidra berendezkedett időszakban nem igazán vágyhatnak komor, depresszív történetekre. Most is Hannibal könyvet olvasok, úgyhogy én szeretem a komor, szörnyetegekről és szörnyetegekre vadászó emberekről szóló történeteket.
    Iszonyat sokat gondolkodtam rajta még napokkal később is.

    SPOILER
    Vajon tényleg a rossz embert kapták el? Volt vajon a fiók mélyén egy rendezői változat, amiben nem az ásó lendül, hanem egy pisztoly rántódik ki a helyéről és csattan a golyó a zsarucsontban? Denzel karaktere nem tudta volna kicsit elkoptatni azt a csatot, hogy hihetőbb legyen?:D Jó ez utóbbit átfogalmazom: vajon Malek karaktere megértette az üzenetet, vagy tovább ment le a lejtőn?
    Uh rengeteg kérdést vet fel és ez tökjó szerintem.

    Nyilván az elejéről eszembe jutott a zodiákus, a “gyere, megmutatom, ásd ki te” jelenetsorról egy az egyben a Hetedik (mármint arról, ahogy hergelte és beszélt hozzá), de leginkább az igazság megszállottját idézte nekem.

    Valaki írta feljebb hogy egyszerűen nincs benne elég élet, nincs meg a kellő mélysége a szereplők belső vívódásának” Én ezt megfordítanám és úgy fogalmaznék, hogy bőven van benne élet, csak erre a fajta életre senki sem vágyik. Hol nincs abban mélység, amikor SPOILER
    Denzel ül a szobájában és farkasszemet néz a boncasztalról megelevenedő áldozatokkal, egy szál lepelben állnak vele szemben és csak nézik? Hát baszki én ott teljesen megsemmisültem:D tragikus, ha valaki ezzel él együtt..
    spoiler off

    semmivel sem lett volna jobb, ha mélyebben bemutatják az előéletüket/családjukat/kollégáikat..nem is tudom, mivel lehetett volna mélyebb/pörgősebb.

    Manapság már annyi sorozat, meg pörgős film van, hogy nem csoda, ha keveseket köt le. Nekem teljesen átjött az üzenet és örülök, hogy elkészült és hogy így is lehet tisztelegni az akkori nyomozók előtt.
    Egyetlen negatívumot tudnék felhozni: hiányzott belőle +30perc

  15. human says:
    2021. January 31 at 13:30

    SPOILER:

    Tudor: a járás! ugye utána Denzel cipőért megy Los Angelesbe, szóval kiemelt téma a lábak.

    mire kell oda figyelni, még mindig nem értem, meg a járást sem, mi ebben a lényeg?

  16. SPOILER

    megnéztem többször az elejét az oké, hogy nem egy az autó szine, és az elején más a “gyilkos” (igazság szerint nem öli meg a lányt, mert kifut a kamion elé) járása mint Letónak…
    oké hogy többször utalnak a szép cipőkre de nem értem miért kiemelt téma a lábak? mikor mondjuk a harapásról sokkal több szó esik.. pl pizza, más fogsor…
    amugy tuti h nem Leto volt a gyilkos,csak esetleg ölt már, de ezt is eddig hazudta….

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.