Promising Young Woman – a #MeToo film!?

Erővel igyekeztem elkerülni az egyre erősödő beszélgetést a film körül, legalábbis amíg nem láttam, de a “Női Joker” poszterre való egysoros még így is eljutott hozzám. Bár ne tette volna. A Promising Young Woman tipikusan a túl nagyot akarásnak tűnik.

Nem is tudom a történetről mit lehet elmondani. Mármint van, csak valamennyire a meglepetésekre épül, és nem akarok spoilerezni. A Carey Mulligan általa alakított főszereplője egy 30-at épp betöltő nő, aki direkt elakadt az életében egy trauma miatt.

A problémája feldolgozásához néha esténként kicsípve részegnek tetteti magát és befog olyan férfiakat, akik “jófiúnak” tartják magukat, segítenek neki fehér lovagként, de valójában a lakásukra viszik és ott vissza akarnak élni az intoxikált állapotával. Ekkor hirtelen teljesen józanul rájuk ijeszt, hogy “mégis hogy képzeled!”. A Jokeres felütés alapján azt gondoltam, hogy ez durvulni fog, de valami teljesen másik irányba vitték el.

Bár kicsit képtelenségnek tűnik, hogy már több száz idegen áldozata volt (és hogy mindig csak ők találták meg így szórakozó helyeken, egy igazi pszichopata sem), de nem is ez a gond a filmmel, hanem ahogy kiderül a trauma, és amit ennek kapcsán tesz. Konkrétan a modern horror filmek közé akart beállni, és egy sima zsánerfilmbe sokkal többet tenni, fontos társadalmi kérdéseket, bár azok mindig is foglalkoztak ezekkel, csak nem úgy, mint ahogy a Get Out utáni időkben akarnak a rendezők. Ez a film sem mer egyik oldalra sem leülni rendesen.

Nem akarom lekicsinyleni a témáját, a társadalmi berendezkedés, amiben az áldozathibáztatással mindent be lehet söpörni a szőnyeg alá, női és férfi karakterek is fenntartják ezt a rendszert itt, nem igazán egészséges. Ez tény. Viszont a film látszólag amellett akarja letenni a voksot, hogy minden nőnek hinni kell, miközben ez nyilván rohadt bonyolult és simán vissza lehet élni vele, közben tudom, hogy sok bántalmazott nem is mer felszólalni, de a film egy olyan ügyet használ fel ehhez, amivel simán mehetne a rendőrségre is az áldozat.

Arról nem is beszélve, hogy ehhez pont a bosszúfilm zsánert használja a Promising Young Woman, de ott meg egyszerűen jobban kéne marnia. Főleg, hogy a főszereplő nem is az igazi áldozat volt, szóval érdekesen volt árnyalva egy nemi erőszak nagyobb hatása is ezzel a távolabb lépéssel, amivel kicsit már forgatott az I Spit On Your Grave-szerűségen. De ezzel az aláhúzás lehetőségét is eldobta magától a mű.

Hogy ne csak negatív legyek, az első fél-1 óra egy aranyos romantikus vígjáték. Mármint van benne sötét felhang, de lehet rajta mosolyogni. Érdekes kontraszt lehetett volna a vége. Emellett a legjobb húzás az volt a filmben, hogy az összes Nice Guy (szövetséges!), de ugye valójában nem azok, szerepére tényleges sorozatos jófiúkat castingoltak. Piz a Veronica Marsból, Smith a New Girlből, Adam Brody a The OC-ból.

Bár lehet csak az én sötét szívemnek, de legalább egy pontot hozzácsapott volna, és a film érdekesebb beszédalapot adott volna a témájában, ha 5-10 perccel korábban fejeződik be. Vagy ha tényleg elmerül a bosszúzsánerében.

15 hozzászólás a “Promising Young Woman – a #MeToo film!?” bejegyzéshez

  1. nos most kivételesen nem értek egyet Humannel, szerintem pont így volt jó a film, hogy sokminden közt egyensúlyozott, és “nem ült le egyik oldalra sem”. így sikerült sokkal árnyaltabbnak lennie, mint egy sima “metoo” filmnek.
    szerintem a “minden nőnek hinni kell” message is legfeljebb csak a kapcsolódó társadalmi légkör miatt merülhet fel a nézőben, a film sehol sem fogalmaz meg ilyesmit.
    pont amiatt nem volt szerintem annyira egyértelműen “a főhősnek van igaza” a téma, mert ő is rendkívül kétségbevonható dolgokat művelt – például ugye: nem fordult egyből a rendőrséghez, hanem saját kezébe akarta venni a dolgot. (egyébként elég rendesen megindokolta a film, hogy miért nem bízott abban, hogy a sima rendőrségi eljárás majd igazságot tesz.)
    szóval amit gyengeségnek gondolsz, hogy “igazán felülhetne valamelyik vonatra” (műfajilag, vagy üzenetileg), szerintem ennek a kerülése az pont hogy egy nagyon is szándékos erőssége a filmnek.

  2. SPOILER

    “szerintem a “minden nőnek hinni kell” message is legfeljebb csak a kapcsolódó társadalmi légkör miatt merülhet fel a nézőben, a film sehol sem fogalmaz meg ilyesmit.”

    azért áll bosszút az igazgatón és a barátnőn, mert nem hittek neki. mivel nem merül el az erőszakban, így láthatóan a nagyobb társadalmi kérdések foglalkoztatják a filmet.

  3. SPOILER?

    Szerintem egyáltalán nem “minden nőnek hinni kell” üzenete volt, hanem sokkal inkább az, hogy amíg át nem élik maguk is, addig nem tudnak/akarnak azonosulni az áldozattal

  4. A filmet még nem láttam, de az előszele miatt meg fogom nézni. Konkrétan a Variety-s ügyre gondolok. Jól értem, hogy a Variety azért kért bocsánatot Mulligantől, mert a kritikusuk szerint Margot Robbie jobb lett volna a szerepre, és ezen Mulligan besértődött? Vagy van más is a háttérben?

  5. nem ilyen egyszerű, de itt inkább a filmről beszéljünk, mert a Variety ügy inkább Oscar kampánynak tűnik.

  6. Ha kinyitnak a mozik pár hónap múlva ezt tuti ott nézem meg. Nagyon szeretem a színésznő munkásságát, az előzetes is nagyon tetszett, sima ügy.

  7. Mulligan hozta tokkal-vonóval. Tetszett a film, ugyanakkor a végével én sem voltam kibékülve. Valami nagyobb revenge szerintem is jobb lett volna.

  8. Igazából tetszett, aztán néhol nem, de frissítően hatott és még később is eszembe jutott, ami plusz pont.
    SPOILER SPOILER
    Én hamar elengedtem fenntartásaimat és a valószínűtlenségi faktort a kezdeti “majd én egyesével megmutatom/megleckéztetem a férfiakat hadjárat kapcsán”.
    Adva van egy totál depressziós karakter aki valóban megragadt a barátnő traumája után, félbehagyva az életét tengődik. Bár nem mondják ki, de biztos hogy nem kapott segítséget és a környezete kvázi végignézi ahogy bezárja magát és vegetál. (titkos életéről nyilván nem tudnak)
    Amikor azokon áll bosszút akiknek tényleg volt közük az ügyhöz (dékán, ügyvéd stb.) az a rész nagyon múködött szerintem és hihető volt.
    Aztán jött a reménysugár és egy nagyon eltérő hangulatú betét a filmben a szerelemmel.
    Szerintem ez egy nagyon cinikus húzás volt a rendezőtől és fel is húzott mert bedőltem neki és örültem hogy a főhős elkezdte feldolgozni a múltat és valami jobbra fókuszál aztán gyorsan leromobolta ezt az utólag nagyon hamisan csillogó happyend felé való tartást.
    És jött a vége, ami nem tetszett…túl sötét volt, de mégis komikus, öncélú, halványan felderengett a Very Bad Things.
    Vegyesek az érzéseim, lekötött, erős felütése volt, de nagyon tanítani akart, amit el akart fedni fekete humorral.
    A küldetés viszonylagos sikere is keserű és mit üzent végül vele? Minden szar és korrupt meg még annál is szarabb és igazából mindenki tud csalódást okozni.
    Nálam 7/10, Mulligan jó volt, a színes-szagos képi megoldások feldobták, érdekes megvalósítás, jó téma, de ott kicsit elment hogy agyra jobban hatott mint a szívre. Persze fene tudja ha átbillennek érzelmesebbe akkor lehet azon ment volna el.

  9. Az utolsó egy-két jelenet hiányában szerintem is ütősebb lett volna. A trailer alapján picit erősebb, markánsabb élményre számítottam, de korrekt film volt.

  10. Clegane soraival értek egyet. Nagyon apró betűs rész: sacckb 15 évvel ezelőttről van egy nagyon ködös, nagyon zavaros elkábítós emlékem, próbáltam ezen emlékfoszlányok teljes kizárásával nézni, de akarva-akaratlanul is eszembe juttatta, érzelmesebbé tett és kibukott belőlem, hogy Mulligan karaktere egy kib.szott hős. Nem igazán azt az üzenetet láttam, hogy minden nőnek hinni kell, sokkal inkább egy kritika/fricska/üzenet azok felé az agyhalottak felé, akik csak egy lyuknak nézik a nőket..
    Uram szerint totál depresszív a vége és szerinte is 5-10 perccel korábban kellett volna befejezni.
    SPOILER?
    Ha úgy vesszük, Mulligan karaktere alapvetően fizikailag senkiben nem tett kárt, szóval ha a végén kinyír mindenkit, az kicsit karakteridegen lett volna:D megfordítva; lélektanilag, a barátnő tragédiája után keresett egy eléggé elborult életcélt és sajátos bosszút állt, szerintem ő ezzel akart kiteljesedni, ami sikerült is neki. Nem gondolnám, hogy nem így tervezte a végkifejletet, különben nem hagyott volna levelet az ügyvédnek.

    Hozzáteszem a legelső előzetes miatt picit én is becsapva(?) érzem magam, mert nem teljesen erre számítottam a látottak alapján, de ezzel nem veszített az értékéből.
    simán 7/10

  11. SPOILER

    szerintem a vége abszolút szükségszerű volt, arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy csak akkor kezdi komolyan venni a rendőrség a nők elleni erőszakot “ha vér folyik”.

  12. blady

    SPOILER

    érdekes, mert Mulligan karakterében sem konzisztens a film, mivel az ügyvédet látszólag meg akarta veretni. A végén pedig ugye belekarcolni a lány nevét Piz-be.

  13. SPOILER

    clegane: de ha nem jönnek a rendőrök, akkor arra hívná fel a figyelmet durván, hogy mennyi ilyen eset (nyilván nem konkrét gyilkosság) van megúszva a jófiúk által. Gyomorba markolóbb lenne.

  14. SPOILERES vélemény következik…

    Alapvetően tetszett a film, Mulligan félelmetesen jó végig, de két olyan momentum is volt benne, ami szerintem kizökkentően hiteltelen volt. Az ügyvéd önként és azonnal megtett vallomása – hogy alig várta, hogy végre meggyónhasson valakinek – nehezen hihető, a gyilkosság utáni jelenet, amikor Al és barátja megbeszéli egymással a dolgot, pedig túljátszott volt.
    Azzal, hogy csupa „jófiúból” csináltak negatív karaktert, alighanem azt akarták demonstrálni, hogy az ilyen helyzeteket rendszerint az alkalom szüli, nem azon múlnak, hogy valaki eredendően jó, vagy rossz-e. A filmben mindenkinek megvan a lehetősége, hogy jól döntsön, és akad, aki hezitál is egy kicsit, de a kínálkozó alkalom hatására mégis igyekszik kihasználni az adott helyzetet. Mert hát végül is, ha a nő utólag feljelentené, úgysem tudja később bizonyítani, hogy ittas állapotban beleegyezett-e vagy sem, és az ilyen ügyekben kulcskérés a bizonyíthatóság. Ha viszont az áldozat józan, akkor már rögtön más a helyzet, védekezni tud, a közvélemény is másképp, vétlenként tekintene rá, és így már egyik delikvens sem olyan bátor.
    A film nem azt húzza alá, hogy a nőknek mindig feltétlenül hinni kell, hanem hogy mekkora ilyen esetekben a társadalom közömbössége. Az a tény, hogy az áldozat maga is hozzájárult az állapotához, nem jelenti automatikusan azt, hogy csak úgy tudomásul kéne vennie, ami történt vele, mert „megérdemelte”, ahogy azt sokan gondolják. Nyilvánvalóan nem ilyen egyszerű igazságot tenni.

    (Kicsit off, csak érdekesség, hogy épp a napokban olvastam egy Dániában bevezetett, szexuális együttlétet megelőző, beleegyezést dokumentáló applikációról, ami ezentúl a bíróságok előtt is bizonyítékul szolgálhat. Szomorú aktualitás, hogy a bevezetésére és a jogszabályok szigorításra azért volt szükség, mert az utóbbi években elharapózott a nők elleni erőszak az országban.)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.