Az Old jobban bírta a hétvége megpróbáltatását, mint a Snake Eyes

Shyamalan megküzdött a kedvenc gyerekkori G.I Joe karakteremmel, a ninja berosált, de úgy igazából senki nem győzött az Olimpia és a továbbra is fenyegető covid árnyékában.

Az indiai rendező immár a negyedik filmjét dobta le a katasztrofális blockbuster kirándulása óta és csak az ismétlés kedvéért: a The Visit 5 millióból termelt 98-at világszinten, a Split 9-ből 278-at, a Glass pedig 20-ból 246-ot. Ergo M. Night úr alacsony budget mellett továbbra is jócskán megtalálja a közönségét és az Old is ezzel próbálkozott a maga 18 milliós költségvetésével. Az előjelek azonban felemásak voltak, nem túl meggyőző kritikák (és ugyan nem itt és nem most kéne ezt kibeszélni, de szerintem a Glass az elmúlt évek egyik legpocsékabb mainstream mozija) – de az Old nem saját alapanyag, így bármi megtörténhetett. A bármi elmaradt, hiszen a 16.8 milliós kezdés alulmúlta az optimista becsléseket, de nyilván alacsony befektetés mellett erre sem lesz panasz.

És még így is simán leverte Snake Eyest, hiszen a néma G.I.Joe csak 13.4 millióig jutott otthon az első hétvégéjén, ami talán még a pesszimista elvárások alá is alig fért be. Durván hangzik, de a legutóbbi franchise mozi is 2009-ben volt, amikor Bruce Willist még egy mainstream filmbe is húzónévként dobták be, hátha nem lesz elég a Rock…hát pördült fordult azóta Hollywood is párat. Nyilván nem volt elvárás, hogy az akkori 375 milliós globális bevétel akárcsak közelébe is kerülhet a Snake Eyes, de valamiért csak jó ötletnek gondolták ezt a rebootot. Öröm az ürömben, hogy elvileg 88 milliónál megálltak a gyártási költségek, úgyhogy kolosszális bukta nem lesz, de Száraz Szem és Tokyo nem most fogják berúgni Los Angeles kapuit.

Elmaradtam a múlt héten, így említés szintjén – hatalmasat esett a Space Jam folytatás a második hétvégéjére, ami azért érdekes, mert covid előtt a nyári szünet közepén egy családi film 31 milliós nyitás mellett 120-150 millióig simán elment volna, így meg örülhetnek majd a 65 milliónak is Amerikában. Nyilván ebben közrejátszik az HBO Max premier is, viszont a Fekete Özveggyel szemben ezt ingyen elérhetővé tették a platformon, szóval ott sem hozott plusz pénzt. Apropó HBO Max és Black Widow, az első hétvége óta nem lengetik elégedetten mindenhol, hogy mennyit termelt pluszban Premier Accessen, szóval lehet az otthoni ráfizetős megoldás lefutása nem túl erős. De jövő héten okosabb leszünk majd a témában, mert jó eséllyel a Jungle Cruise kapcsán is megosztják ezeket az adatokat. 

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Old – $16,854,735 – össz: $16,854,735
  2. Snake Eyes: – $13,367,853 – össz: $13,367,853
  3. Black Widow – $11,618,898 – össz: $154,825,581
  4. Space Jam: A New Legacy – $9,580,220 – össz: $51,387,825
  5. F9: The Fast Saga – $4,820,075 – össz: $163,516,900
  6. Escape Room: Tourname… – $3,516,543 – össz: $16,164,813
  7. The Boss Baby: Family… – $2,858,880 – össz: $50,291,515
  8. The Forever Purge – $2,379,775 – össz: $40,386,485
  9. A Quiet Place: Part II – $1,205,122 – össz: $157,478,745
  10. Roadrunner: A Film Ab… – $879,630 – össz: $3,751,110
abelh
írta
2021. 07. 28. 17:49
megjelenés
10
hozzászolás


10 hozzászólás a “Az Old jobban bírta a hétvége megpróbáltatását, mint a Snake Eyes” bejegyzéshez

  1. Eddig csalódás ez a nyár mozi szempontjából. Black Widow max közepes, még a látvány is gány, Snake is oltári gagyi lett, meg még nem is tudom mit láttam még, de, hogy fosok voltak, az biztos.

    Ennyire szarnak már bele a stúdiók a minőségibb A-filmes kategóriába? Szar forgatókönyv, szar párbeszédek, gyenge koreográfia+ kamerarángatás, hogy még kevesebbet kelljen dolgozni, gyenge színészi játék és rendezés, fos zene, még rosszabb CGI, meghintve egy rakás PC maszlaggal, mert az kell, ez mostanában a filmgyártás.
    Az ember még egy jó látványfilmet se tud élvezni, mert annak is szarok.

  2. Mondjuk én azon csodálkozom, hogyan is hihette bárki, hogy erre a Snake Eye-ra lesz számottevő kereslet és nem lesz oltári nagy bukta? Értem én, hogy a stúdiók körmük szakadtáig próbálnak mindenből franchise-t kicsikarni, de olyasmiből nem lesz siker, amit az emberek javarésze nem ismer, vagy amire nincs alapvető igény, ami nem egy valódi épkézláb alkotói elképzelés és kreatív ötleten alapszik. Ami ennyire semmilyen, amit senki sem kért, abból nem lesz siker soha. Ráadásu a GI Joe nem volt egy igazán sikeres mozis franchise eddig sem.

    Tudjátok mi a legszomorúbb és a legdühítőbb az egészen? Hogy ebből sem tanulnak. Sosem tanulnak semmiből. Ugyanúgy minden évben megcsinálják ezeket a dollár százmilliókból készülő szarokat, amik óriásikat buknak, ahelyett hogy azt a rengeteg pénzt tényleg kurva jó írókra, tényleg nagyon tehetséges rendezőkre (alkotógárdára) bíznák akár több évet áldozva az egész projektre. De nem, 120-150 milliót eltapsolnak úgy, hogy 1 hónap alatt el is készül a forgatókönyv, középszerű, semmi egyéni kreatív tehetséggel megáldott rendező keze alatt, miközben a cgi-ra több időt fordítanak mint a forgatókönyv megírására. Fúj!

    Emlékszem, a csóka több évig írta a Toy Story 3 forgatókönyvét. És jó is lett!

  3. Endymion, igen alapvetően ez egyike a fő problémáknak, futószalgon készülnek, az összetákolt(hányt) tucatfilmek, remélve hogy majd valamelyik betalál a közönségnél és fellehet rá húzni egy filmes univerzumot.
    Azt gondolnánk hogy senkinek sem kell és hiányoznak ezek a filmek, viszont mindennek megvan a felvevőpiaca, és hiába bukik 1-1 alkoltás a végén a stúdió összességében profitál a sok gyenge – középszerű de csilivil nagy blockbusternek beharangozott filmmel az összeadott számok alapján. Ráadásul a filmes univerzumokkal lehet pörgetni a merchandis-t ami többet hoz mint maga a film.
    Az idő is pénz ugye, szóval nincs lehetőség kidolgozni igazán semmitse, pedig szerintem sokan (énis) várnék egy jó G.I. Joe filmet is például, de erre most eszembe nincs moziba elmennni.

  4. Endymion: de még ha tényleg Snake Eye-hoz nyúlnak, akkor legalább megpróbálhatnának jó franchise filmet csinálni, de nem teszik!

  5. Most félretéve azt, hogy hogyan sikerült a Snakes Eye, és kinek hogy tetszett, számomra egyszerűen döbbenetes az alulteljestés mértéke. :O

  6. Azért az komoly, hogy a fast9 vezet de az még komolyabb, hogy a Black Widow eddig a legalulteljesítőbb MCU film ever. Oké, ebben nincs benne a disney+ bevétel de hát na.
    Minőségben még mindig jobb egy Captain Marvelnél, és szívesebben is néztem (talán még a far from home-nál is jobban) de azért ultra ciki, és így köszön le Scarlett, hááát.. én inkább sajnálom, többet érdemelt volna + nem is volt ez olyan szar.
    Ellentétben a fast9nál, amire látatlanban is azt mondom, hogy nézhetetlen, és mégis nézik, no nem annyian mint régen, és ennek én nagyon tudok örülni.
    Itt az ideje, hogy újra minőségi filmeket adjanak a moziban!

  7. @human

    Valóban megpróbálhatnának. De ehhez kellene egyedi látásmód, a késztetés, hogy valóban szeretnének elmesélni egy történetet, bemutatni egy karaktert. Nem úgy indulni neki, hogy kell egy franchise, ahhoz kell egy film, annak egy valamelyest ismert karaktere, na akkor aköré készítsünk egy filmet, amit 2 év múlva be kell mutatni.

    Noha gyerekkoromban néztem a GI Joe rajzfilmeket, nem túl sokra emlékszem belőlük, ez a Snake Eyes ninja sem rémlik igazán. Csak az, hogy volt fehér és fekete ninja. Gyerekként ezerszer izgalmasabbnak találtam a gonoszakat, a Cobra-t, a vezért, akinek az arcát sosem lehetett látni, a bárónőt, illetve a vezér kopasz jobbkezét, a szürke eminenciást. Emiatt aztán nem is tudom, hogy tényleg van-e potenciál a GI Joe egyes karaktereiben külön-külön, de még csak informácó sem jutott el hozzám, tehát még a hype sem az igazi az IP körül.

    Úgy vélem, hogy ennek a filmnek egy Logan-szerű megközelítés állt volna jól (nem hangulatilag). Visszafogott büdzsé (az kevesebből készült, mint ez), de egy sziklaszilárd alkotó elképzelés, kreatív rendezés, kevés de jól megírt karakterek, érdekfeszítő, jól következő, azonosulható történetvezetés, ami azért kellően szórakoztató. Nem pedig ez az egyéniség nélküli, 12 egy tucat akciófilm, amiből ránézésre nem is érteni, hogy miről akar szólni, mi akar lenni, meg egyáltalán kinek készült és miért? Én azon csodálkozom, hogy bárkit is felcsigáztak egyáltalán azok a trailerek.
    Ugyanúgy földbe állt ez is, mint a Universal szép reményű dark universe kezdeményezése. Elképzelni sem tudom, hogy ebből a következő években tényleg tudnak sikeres GI Joe franchise-t csinálni.
    Pedig lehetne! Ez a vicces az egészben, hogy nagyon is lehetne!

  8. A Shang-Chi lesz a következő bukás. Középkorú, duci gyógymasszőrt csináltak a Bruce Lee klónból.

  9. Jesustomer:

    “az még komolyabb, hogy a Black Widow eddig a legalulteljesítőbb MCU film ever. Oké, ebben nincs benne a disney+ bevétel de hát na.
    Minőségben még mindig jobb egy Captain Marvelnél, és szívesebben is néztem (talán még a far from home-nál is jobban) de azért ultra ciki, és így köszön le Scarlett, hááát.. én inkább sajnálom, többet érdemelt volna + nem is volt ez olyan szar.”

    1. a teljes covid éra legmagasabb nyitását produkálta Amerikában

    2. F9-nal szemben volt otthoni forgalmazása is – ergo ez teljesen természetes módon csökkentette a mozis bevételét.

    3. szintén Dieselékkel szemben Kínában nem mutatták még be, szóval a nemzetközi jövedelme sem végleges egyelőre.

    ha nyilván a komplett MCU mozik bevételeivel hasonlítod össze, akkor nagyon lemaradt, de nem lehet zárójelezni a jelen körülményeket – amiket figyelembe véve továbbra is nagyon szépen teljesít(ett).

  10. A Black Widow az egyetlen Marvel-film, amit letöltöttem, de nem tartottam meg. Az Old-ot is épp most néztem meg (nem lesz róla kritika?), de törlöm is mindjárt. Szégyenletes teljesítmény, na.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.