Prisoners of the Ghostland-előzetes: Cage robbanó golyói

Elsőre azt hittem, hogy ez valami komoly film lesz, hiszen még Sofia Boutella is benne van, aki azért több blockbusterben is feltűnt, de aztán gyorsan kiderült, hogy a szokásos Cage őrület, csak most a The Forest of Love rendezőjétől (utóbbiba Netflixen nézhettek bele).

Egy bankrablót alakít, akit egy hadvezér kiszabadít a börtönből, hogy mentse meg az unokáját. Ösztökélésnek ráad Cage karakterére egy olyan bőrruhát, ami 5 napon belül felrobban, ennyi ideje van teljesíteni a küldetést, kihozni a nőt a Szellemföldről.

Egy lidércnyomás az előzetes.

10 hozzászólás a “Prisoners of the Ghostland-előzetes: Cage robbanó golyói” bejegyzéshez

  1. Azt hiszem ilyen marhaságokat gyerekkoromban álmodtam miután megnéztem egy egy B kategóriás hentelős filmet :)))

  2. Mindig szomorú végignézni, amikor egy tehetséges, jobb sorsra érdemes ember elveszíti a talajt a lába alól, és kénytelen összeszorított fogakkal elvállalni bármit, ami szembejön, hogy fenntartsa magát. Ugyanakkor meg, ha abból indulok ki, hogy sok nagy sztár, aki vele egyidőben folyamatosan jelen volt a mozikban, mára már teljesen kikopott a filmekből, vagy lassan átszivárog a sorozatokba, őt viszont még mindig foglalkoztatják, a kitartása mégis tiszteletet ébreszt bennem. Szívből drukkolok neki, hogy egyszer sikerüljön újra visszakapaszkodnia arra a szintre, ahol korábban volt, mert képes ő ezeknél jóval többre is. :)

  3. #speranza
    “Mindig szomorú végignézni, amikor egy tehetséges, jobb sorsra érdemes ember elveszíti a talajt a lába alól, és kénytelen összeszorított fogakkal elvállalni bármit, ami szembejön, hogy fenntartsa magát.”

    Minden bantas es szemelyeskedes nelkul mondom es javaslom (altalanossagban), hogy aki nincs tisztaban azzal, hogy miert csinalja, amit csinal Nic Cage, ajanlom, hogy olvasson utana. Bocsi, nem birom elviselni, amikor valaki olyan dolgorol nyilatkozik, amivel nincs tisztaban. O nem lecsuszott, hanem dontott. Nem akar visszakapaszkodni sehova, mert nem kell neki. Ha akarna, akkor egy csettintes alatt ott lenne a “nagyok” kozt!

    #NicCage4ever :D

  4. Azaz állatság, hogy hasonló gyagyinak tűnt anno a Blood Drive de nézve baromira szórakoztató volt így ennek is adok egy esélyt :D

  5. @V1haR: Tisztában vagyok azzal, hogy miket nyilatkozik, csak éppen nem hiszem el. :)
    Persze, jobban hangzik, ha azt mondja, úgy döntött, hogy ezentúl csak kis, független filmekben játszik, mintha bevallaná, hogy nem jönnek a nagy ajánlatok.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.