8 hozzászólás a “Poszteren is a Venom új dátuma” bejegyzéshez

  1. Talán kicsit karpótolnak a színészek azért, hogy két cgi szörny csihi-puhiját kell néznünk. Majd valaki talán összeszámolja, hányszor ordítanak bele a kamerába, mert az milyen hatásos már! Itthonra, esős délutánra…

  2. Én már a trailer alapján unom ezt a filmet, ami kb. ugyanaz lesz, mint az előző (szintén nem egy acélos eresztés), csak egy csipetnyi pszichopata Woody Harrelson alakítással. Carnage pont attól volt félelmetes a képregényekben, ami ebből a filmből minden bizonnyal hiányozni fog: Casady pusztító nihilizmusától és az ebből fakadó, perverz élvezetből történő, teljesen random gyilkolásból, ami sokszor már lovecraft-i kozmikus horror beütésekkel is meg van fűszerezve (valamelyik újabb képregény sorozatban konkrétan megidéz egy Lovecraft ihlette ősi káosz istent vagy mit, ami konkrétan iszonyattá akarja változtatni a földi létet).
    Itt meg, úgy tűnik, kimerül annyiban, hogy poénos egysorosok sütögetésével gyepálja majd egymást a fekete és a piros szimbióta, kb úgy, mint az előző részben a fekete és a szürke szimbióta. Esetleg bevállalnak kicsivel több civil áldozatot, amiből diszkréten nem mutatnak majd semmit, és Venom természetesen győz a végén…keziccsókolom..vagy kezit csonkolom…

  3. Én sem csipem ha ua az ellenfél mint a hero. Hulk 2 pl. Na de itt 2x ellövik. 1x talán meg lehet nézni mint az elsőt. Bar a suicid utan erre sem vagyom.

  4. Amúgy nekem most így első blikkre túl durvának tűnnek ezek a plakátok. Csak az ugrott be, hogy mennyire megemelkedett mára az ingerküszöb. Valószínűleg a többség ma már átsiklik egy-egy ilyen plakáton, pedig szerintem gyerekeknek nem kellene ilyesmit látniuk.
    Persze lehet, hogy nincs igazam, meggyőzhető vagyok. Általában nem szoktam ilyesmin gondolkodni, nincs gyerekem. De most megláttam ezt a 2 plakátot, amin teljesen horrorisztikus, félelmetes, iszonytató “mumusok” vannak és arra gondoltam, basszus, ezt nem kéne gyerekeknek látniuk, szörnyűségesek. Nekem tutira rémálmaim lettek volna ezektől, ha kölyökként látom.
    Valaki meg tudja mondani, miben mások ezek a plakátok valami brutál félelmetes horrorfilm plakátjához képest?

  5. szerintem egy szép hideg téli napon ez nálam előbb fog lecsúszni, mint a birds of prey:D utóbbinak már 2x futottam neki, 2x aludtam el:D tagadhatatlanul szeretem Serkist na..

  6. Előttem szólókhoz csatlakozva – jó lesz ez itthon.Csak a Pók és az Eternals, ami mozis lesz nálam – már ha megkapjuk még idén… :(

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.