Vége a Knives Out 2 forgatásának

Az alábbiak alapján jövőre nézzük Rian Johnson által rendezett folytatást. A szereplőgárda most is remek lesz, reméljük jobb második részt ír, mint korábban.

11 hozzászólás a “Vége a Knives Out 2 forgatásának” bejegyzéshez

  1. Valaki felvetette Johnsonnak twitteren, hogy Daniel Craignek minden filmben különböző, nevetséges akcentussal kéne beszélnie, és azt válaszolta, megfontolja. Hátha! Szerintem baromi szórakoztató lenne.

    A szereplőgárda jónak tűnik, bár szerintem az első filmé ütősebb volt.

  2. A szereplőgárdával aligha lesz gond. Engem inkább az gondolkodtat el, hogy amíg az első forgatókönyvön saját bevallása szerint évekig dolgozott, addig a második rész már rohamtempóban készült el. Ez ritkán szokott jól elsülni, de a remény hal meg utoljára. :)

  3. Venom: kötve hiszem, Johnsonnak fontos a nyelv és az akcentus, hallgattam egy interjút vele ott a Bricket emlegette, szóval biztos nem csak poén kedvéért csinálna ilyet.

  4. Igen, évekig. Ezen mi a muhahahaha?

    Sajnos számomra ez a szereplőgárda pont nem adja. Hawke és Hahn még igen, de a többiek egyáltalán nem.
    És én is úgy látom, hogy míg az első rész egy polírozott, teljesen átgondolt történet volt jól felváltozolt karakterekkel, easter eggekkel, mondanivalóval, ilyen rövid idő alatt kétlem, hogy hasonlóval tudna előrukkolni RJ.
    Persze mindenképpen meg fogom nézni, naná! Csak éppen pont nem a szereplők miatt.

  5. bosszantott az első, be kellett kapcsolni a feliratot mert egy rohadt mukkot nem értettem Daniel Craigből. remélem, ebben valami irodalomprofesszor lesz majd a nyomozózseni.

  6. Azért ez sem rossz gárda, elég jó kis színészek is vannak a csapatban. Remélem jó lesz, van igényem a nívós krimikre.

  7. Drukkolok neki. Imdb nem téved, már írja a következő részt? Wtf:D jó én nem bánom, hiánypótló

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.