Venom és a többiek

Itt a 2. rész karakterposzter áradata, mindenki megnézhető közelebbről, és még egy tv-spot is van, amiben valami nagy dolog történik.

10 hozzászólás a “Venom és a többiek” bejegyzéshez

  1. Tény, hogy fantáziát, kreativitást nyomokban sem tartalmaz.
    A kreativitást szoktuk számon kérni a filmesektől, pedig azt is a fantázia szüli, bármennyire elavult a szó.

  2. Hogy is létezhet ez a film, én őszintén nem tudom. Kétezres évek elejéről valahogy sikerült ideszöknie, egyenesen Daredevil és Catwoman mellől… (miközben Spawn a háttérben kiabált)

  3. Michelle Williams hogy a francba vehet részt ebben? Jellemzően válogatós a szerepeivel. Már az első részben is egy annyira súlytalan, jelentéktelen, hiteltelen karakter volt nevetségesebbnél nevetségesebb reakciókkal és jelenetekkel. Rémlik egy jelenet, amikor Venom lemészárolja egy rakat katonát vagy zsoldost, a csaj meg megérkezik a helyszínre és ahelyett, hogy úgy reagálna, mint bármelyik normális ember, elhúzna onnan és/vagy hívná azonnal a rendfenntartókat és biztos távolságban megvárná őket, egy szál maga védelem nélkül bemegy, ahol jól láthatóan vérfürdő volt :D Majd halálra rémülten menekülne ki, mint akit meglepetés ért, hogy talán ő is veszélyben van, miközben körülötte egy rakat hulla fekszik. Fáááájóan ostoba, buta szar ZS kategóriás volt az egész film. És most ezek a színészek a második részt is végigszenvedik?
    Teljesen érhetetlen. Remélem, kurva magas gázsit kaptak érte, más magyarázat nem létezik erre.

  4. Eddig nem féltem a filmtől, gondoltam egynek elmegy, pedig totál kétségbe vonom az első rész létjogosultságát is… A Sony akkor se volt képes Spider-man franchise-t életben tartani, amikor korlátlan kreativ kontrolljuk volt a főszereplőn… És akkor ott a másik probléma, hogy sikeresen induló franchise-okat addig tolnak túl, amíg a producereik halálra nem verik őket puszta kézzel.
    És akkor ott van Andy Serkis, aki úgy gondolta, rendez. Csak nem cseszi el, gondoltam. És akkor nemrég jött a hír hogy alig 90 perc az egész… Ééééés tegnap megnézette velem a csajom az egyik Dzsungel könyve élőszereplőst. A Jon Favreau-sat akarta volna, de valamiért egy másikra lelt, nem tudta, hogy van másik is majdnem ugyanabból az évből, megnéztük, és ultrafos volt, valami totálisan gáz és elborzasztó rendezéssel… és bizony Serkis volt az elkövető. Lesz itt baj.

  5. Kicsit lemaradt itt a nagy dátumtologatásokban.Ezek szerint Magyarországon mégis csak október 14-én mutatják be? Ugye USA-ban 2 héttel előrébb lett hozva, de nálunk (cinema city oldalán pl) október 14-i bemutató dátum szerepel. Köszönöm a választ.

  6. Mort: nem hiszem h betennék a Bond ellen, de ki tudja, nőnek a számok, lehet nem akarnak kimaradni a minimumból még előtte

  7. @Human
    Olyan, mint ha már direkt trollkodásból tolnád folyamatosan az ultragáz Venom 2 promókat. :D

    Egyébként Venom-ra is van valami lejárati idő a jogokat illetően, hogy húznak vele egy Amazing Spiderman kaliberű elásást csak hogy mindenképp moziba kerüljön akkor is ha szemét?

  8. Yosha

    A Serkins féle dzsungel könyve pont, hogy jó volt. Én a rendezéstől nem félek. Inkább a 90 perc aggaszt. Szerintem egy összecsapott munka lesz. Az első rész is max közepes, ez is kb annyit tud majd.

  9. Endymion — Igen pont ez az oka , na meg az aláirt szerződés , sokszor nem tehetnek mást , meg kell csinálni a melót és kész.

    igy van ez !

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.