Vacation Friends – amikor beállítanak a mexikói barátok

A borzasztó vígjáték, ami mégis működött simán. Mondjuk az R besorolás is segítette ebben, hiszen a szabadszájúság tombolt benne. A Hulu premierje volt, lehet eredetileg be akarták próbálni moziban, sosem tudjuk meg, de igazából nagyon streamingesen nézett ki, néhol mégis borultam rajta.

A történet röviden egy karót nyelt csávóról szól, aki a barátnőjével Mexikóba megy, hogy ott kérje meg a kezét egy romantikus nyaralás alatt. Na itt találkoznak egy őrült párral, akikkel arra az 1 hétre valahogy össze is barátkoznak. Utóbbiak nagyon Marci hevesen módon állnak az élethez, kokainnal isszák a martinit és az összes pénzük elszórják a nagy nyaralásra. Nyilván a két pár különböző látásmódja is vicces, ahogy a karót nyeltek lassan ellazulnak mellettük, és egyre több hülyeségbe belemennek.

Viszont a mexikói út végén a szigorúbbak úgy érzik ennyi volt, nem is adják meg a számukat a másik párnak. Azok mégis beállítanak 7 hónappal később az esküvőjükre, ahol szintén elszabadul a káosz. Nyilván a két gondolkodási véglet közötti egyensúly lehetne az üzenet. Igazából van pár őszintén jó drámai pillanata a filmnek, ami ellensúlyozza, hogy a poénok nem mindig működnek.

Aláírom, hogy néha a viccelődés erőltetett volt, néhol a kínos humor is gyenge, viszont amellett, hogy az “őrület” részek elszálltak, a túlzások működnek valamennyire, még akad pár rendes poén is, és valahol szíve is volt a filmnek. Nem volt bonyolult az üzenete, de működött. Az egyedüli amit nagyon fel tudok hozni ellene, hogy az egész úgy néz ki mint egy Sony kamerával felvett youtube show, semmi filmes hatása nincs.

A szereplőgárda John Cena, Lil Rel Howery, Yvonne Orji és Meredith Hagner, és egyértelműen Cena lopja a showt, mondjuk úgy könnyű, hogy neki jutott minden jobb poén és jobb érzelmi pillanat, pedig nem is ő a főszereplő, hiszen semmit nem változik a film során. Érdekes koktél, pont az ilyenek miatt sem lesz klasszikus, de mégis könnyen lecsúszott, kokainos martini sem kellett hozzá.

Egy hozzászólás a(z) “Vacation Friends – amikor beállítanak a mexikói barátok” bejegyzéshez

  1. En is felfigyeltem ra, s most meghoztad a kedvem hozza. Azt a specko martinit pedig alkalomattan nehogy kiprobaljam :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.