Korábban azt írtam, hogy ha a Morbius átlépi otthon a 150 millió dollárt, akkor nagy a baj – szerencsére ez nem fog megtörténni, sőt, totális papírforma, amit a hétvégén a számok terén láttunk (halvány alulteljesítéssel).

A Morbius 39milliós nyitása majdnem tökéletesen a korábbi becslések mentén haladt és egyelőre nehéz megmondani, hogy mennyire fordul el tőle majd a közönség, de esetleg Jared Leto második mozija lehet, ami Amerikában átlépi a 100 milliós határt. Ez elsőre kicsit meglepőnek tűnhet, pláne annak tükrében, hogy nyilvánvalóan az egyetlen film, aminek ez eddig sikerült a rezüméjében, az a Suicide Squad, ahol elég erősen epizódszereplő volt.
Nyilván ez a bejegyzés nem Leto filmes karrierjét akarja taglalni, mert egészen komoly kultfilmekben szerepelt az elmúlt 25 évben és még Oscart is kapott, csak egy kicsit ideje ismét aláhúzni, hogy a filmet megelőző “úú imádom Letot, miatta tuti megnézem” hangok vajmi keveset nyomnak a latba. És az is, hogy hiába a Marvel logó a film elején, ha a Sony zsonglőrködik a sztorival, akkor a távolról bűzlő katasztrófa végül a késztermékben is materializálódni fog.
Nyilván ez a “nem-film” Venomokról is elmondható, de ott valahogy az első rész gigasikere után a covid árnyékában még a folytatás is 500 millió fölé jutott globálisan. Ez kicsit fenyegetően hatott a filmiparra, hiszen ha a Morbius is hatalmasat ment volna, akkor a Sony mindenféle szégyenérzet nélkül ömlesztette volna a világra az antihősös katasztrófafilmjeit. Természetesen a Morbius az alacsony büdzséje (75 millió) miatt kiegészülve a nemzetközi bevételekkel csinos kis siker lehet, szóval a fenti jóslat beteljesülésének nem feltétlen fog gátat szabni a gyalázatos visszajelzések hada. Ennek ellenére, ha végül nem jön össze otthon a 100-as, amire azért tegyük hozzá, hogy ilyen negatív hangok és potenciális nagy esések mellett minden esélye megvan, akkor szívhatják kicsit a fogukat a Sony-nál. Vagy esetleg felébrednek, és ennyi szerencsétlenkedés után belátják, hogy ha nem is csúcsblockbustereket, de legalább filmként valamennyire funkcionáló termékeket kéne összehozni (és azért filmnek klasszikus értelemben már a Venomokat sem lehetett csúfolni).
Még egy bekezdést azért simán megér a rendező Daniel Espinosa is, aki 2012-ben került fel a térképre a Safe House után – a Denzel és Ryan Reynolds főszereplésével készült egész korrekt akciófilm csak otthon 126 milliót termelt és némileg feloldozta Ryant is a Green Lantern után. Ezután azonban a 2015-ös Child 44 50 millió dollárból teljesen félrement és nagyot bukott, és előzetesen a 2 évvel későbbi Life-ban is sokkal több volt, mégis csak nehézkesen vergődte magát át globálisan a 100-as határon. Ezzel még simán veszteséget termelt, ami elnézhető lenne, de hogy ebből a zsánerből és ilyen castinggal ennyire béna film lett, az kevésbé megbocsátható. Azért zárójelben erről még annyi érdekesebb, hogy a Life-ot egy darabig a Venom előfutáraként pletykálgatták, szóval a Sony Marvel átfedés már akkor adott volt, de végül a Morbiusban kulminálódott. És ezzel látszólag senki nem járt jól.
Akármilyen is a Morbius, azért box office szempontból érdekes csemege volt, akárcsak a jövő heti Ambulance. Michael Bay ugyanis 6 év után visszatér a mozikba, és kiderül, hogy Jake Gyllenhaal hozza-e főszereplőként a második 100 millió feletti sikerét a Day after tomorrow után.
- Morbius – $39,100,000 – össz: $39,100,000
- The Lost City – $14,800,000 – össz: $54,580,572
- The Batman – $10,800,000 – össz: $349,000,421
- Uncharted – $3,605,000 – össz: $138,912,735
- Spider-Man: No Way Home – $1,400,000 – össz: $802,704,167
- Dog – $1,318,718 – össz: $60,138,100
- X – $1,021,828 – össz: $10,393,078
Nagyon rég olvastam ennyire egységesen lehúzó kritikákat filmről, mint erről.
még a nézők sem éltetik
A Life a Sony legjobb Genom próbálkozása, erre Espinosa a Morbius csinálta..?
Nem értem, hogy a Sonyban miért nincs egy kis igényesség, nem olyan nehéz hozni a Disneymarvel gyengébb filmjeinek a szintjét. Ráadásul költenek is rájuk, illetve a Morbiusnál talán a technikai oldal sem olyan borzasztó mint a Venomnál. Mindenesetre ha nem is ez, de remélhetőleg a következő live action Marvel adaptációjuk elveszi a kedvüket egy időre.
*Genom – Venom, remek autokorrekt…
Annyira nem rossz a Morbius, de nem is jo. Hozza kell tennem ingyen lattam (moziberlet).
Meg kell emlitenem egy ket jo dolgot, mert rendkivul konnyu felulni a hate train-re, es van bizony erenye a filmnek:
-A szineszi alakitasok nagyon jok. Foleg Matt Smith viszi a hatan a filmet. Olyan kemia van kozte es Jared kozott, amit a Halalos Fegyver ota nem lattam. Ez foleg Smithnek koszonheto.
-A zsaru paros is egy pillanatra nem volt nem szorakoztato. Siman neznek egy egesz filmet csak rajuk koncentralva.
-A gonosz szerintem jobb, mint az atlag MCU film badguy. Hozza kell tenni meg se probalnak kamu melyseget adni a karakterenek.
-Az effektek jok. DD, aki a Thanosert is felelos a sok csuszas alatt vegig finomitgatta a trukkoket es meglatszik rajta.
-A film csupan 90 perc. Az uj Batman film fele(!) de egy oraval rovidebb az uj Spidermannel is. Egy ilyen limonade filmnek ez idealis hosszusag. Miert erzi mindenki, hogy 2-2.5 ora alatt nem lehet filmet csinalni?
Sablonos, kiszamithato, de nem (annyira) unalmas. Lehet a hardcore Morbius rajongok ki vannak ra akadva, mint a Venom eseten, de en, mint aki soha nem hallott a karakterrol semmi offensivet nem talatam benne. Tipikus 90-es evek feeling. Aki azon not fel, az ertekelheti. Penzt nem adtam volna ki erte, de egy kozepes-jobb streaming filmnek siman feler.
Ambulance viszont nagyon pocsek. kb 2 hete lattam es pentek este 6-an voltunk a moziban. Ha mashol is ilyen lesz, hatalmas buktat josolok.
Walker.
Én meg pont az ellentetjét olvasom mindenhol, nagyon dicsérik az ambulanct.
Sokan azt mondják Bay legjobb filmje A szikla óta. Persze aki nem bírja Bay stílusát azok biztos hogy nem ezzel a filmmel fogják megkedvelni.
Na majd kiderül jövő héten iMax premier, én már várom nagyon.
Outcast: de látod, hogy walker a magyar Armond White kvázi, pont az ellentetje a tömegek véleményének :D Morbius jó Ambulance szar
és akkor mi van ha szerintem az Ambulance is meg a Morbius is jó volt?:DDD