Tisztul Justin Lin távozása a Fast and Furiousból

A THR végre szállított információkat a marketing előtt már 300 milliós budgetnél járó Fast 10-ről, amiből a forgatása megkezdésekor kiszállt a rendezője, akinek 5 Fast-film száradt már a lelkén korábbról. Nyilván a teljes cikkel ajánlom, de pár pont:

  • Linnek lett elege “a lelki békém többet ér” felkiáltással távozott.
  • Lin azt hitte kész a forgatókönyv a munkák kezdetének környékén, de a stúdió és Diesel mást gondolt.
  • Ugrott az Európai fontos akciójelenet a háború miatt, és még a film egyik gonosza sem volt meg.
  • A stúdió Linre kényszerített egy írót, hogy polírozza ki a forgatókönyvet, ez főleg a párbeszédeket jelentette.
  • Elvileg Lin április 23-án hatalmasat veszekedett a filmen producerkedő Vin Diesellel is, akinek ismét változtatási kérelmei voltak.
  • Hivatalosan az Universal stúdió azt mondja, hogy csak velük volt baja Linnek, nem pedig Diesellel.
  • Lin azt mondta a stábnak, akik közül sokan dolgoztak vele a Fast 9-en, hogy nyugodtan maradjanak.

Justin Lin keze alatt lett még nagyobb franchise a Fast and Furiousból, a Fast Five tette fel sokaknak magasabbra a lécet, és hozott olyan pénzeket, hogy most már 300 milliós befektetés a film, pedig az előző rész “csak” 770 millió körül hozott, nyilván a pandémia közepén, szóval nem véletlen, hogy mindenki feszültebb és a saját elképzelései miatt mindent megtenne a sikerért.

Még ejtenek pár szót arról, hogy Dieselnek mekkora szava van a franchiseban, minden csak az ő jóváhagyásával történik.

Miközben keresték az új rendezőt és forgatják a másodlagos jeleneteket, addig a fő stáb helyszínen és készenlétben tartása napi 1 millióban is lehet. Már megkérdezték őket: F. Gary Gray (Fate of the Furious) , James Wan (Fast & Furious 7) és David Leitch (Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw), de egyikőjük sem ért rá.

Így jutottak Louis Leterrierhez.

human
írta
2022. 05. 04. 03:39
megjelenés
16
hozzászolás


16 hozzászólás a “Tisztul Justin Lin távozása a Fast and Furiousból” bejegyzéshez

  1. Kíváncsi lennék Vinnek pontosan mennyit szava volt a korábbi részeknél.

  2. Akkor minek rendező ha Diesel hagy mindent jóvá? Tényleg nem értem és azt sem mitől ekkora jampi ő ott. Színésznek is 0. Egy féle balta arcot nyom kb. 6 rész óta Az előző rész nézése közben éreztem, hogy haldokolnak az agysejtjeim. Szóval szerintem az se baj ha sose készül ez a film

  3. a film biztos elkészül, még akkor is ha rendezőnek Alan Smithee lesz odaírva.

  4. Nagyképű, buta, kopasz ember kergeti hasonló képességű ellenfeleit, autókkal meg akármilyen gépekkel, tizenistentudja’ mennyi részen keresztül és az a szép benne, hogy ezt még simán el tudják adni.

  5. Szerintem Diesel ugyanaz a kaliber, mint Svarci: ha a rendezők meg tudják regulázni és olyan szerepet osztanak rá, ami nem haladja meg a minimális színészi tehetségét, simán élvezhető az alakítása. A megkattanását nem értem, az új filmjei minősége fordított arányosságban változik az egójával.

  6. Uhh ne sértegessük Arnoldot kérlek! Diesel soha nem lesz ugyanaz a kategória és a faszkodása meg a nagyképűsége az ami kinyírja ezt a kretén de szórakoztató szériát.

  7. Nem sértegetem, tény, hogy csapnivaló színész és voltak vele bajok, mert elökörködte volna a komolyabb szerepeit is, ha nem regulázzák meg.

  8. Ezt nem tudom honnan veszed. Arnold híres a munkamoráljáról és arról, hogy mindig mindenbe 100%-ot tett. Biztosan nem ökörködött el semmit, nem egy interjúban magasztalják profizmusát azok akikkel együtt dolgozott. Egy élő legenda a fickó. Vin Dieles hozzá képest egy csöves.

  9. Több könyvet olvastam róla, ugyan ő nem olyan szinten, mint Diesel, de próbált beleszólni a dolgokba és ostoba poénokkal megtömni a T2-t is, csak Cameron mindig leállította és helyreigazította + Ivan Reitmannel és a Conanes forgatáson voltak vele gondok. Lehet, hogy 100%-ot nyújt, csak ezek alapján valószínű naivan nem veszi észre magát, a terminátort is sikerült boldogan, agyondicsérve kétszer is önmaga paródiájaként eltemetnie.
    Filmes karrier, politikai karrier (?), testépítői karrier, saját üzletbirodalom, ez mind oké, Diesel a nyomába nem ér, színészileg viszont mindkettő gyenge és mindkettő túlbuzgó, előbbi naivan, utóbbi az egója miatt, miközben a hülye ötleteikkel a filmjeiket amortizálnák le.

  10. igen, én is úgy olvastam hogy Swarci is akaratos volt, viszont ő képes volt nála jobb művészekkel önként dolgozni és a star power miatt így megvalósulhatott egy Total recall meg hasonlók. Mondjuk nem tudni Diesellel mi lenne ha a 80-as években lett volna sztár esetleg, mert most már más a dinamika is, az biztos, hogy a két Riddick film miatt örökre kedvelni fogom, max a Fast X-et nem nézem meg, na bumm.

  11. Én mindkettőjüket csípem nagyon, nem befolyásol a szerepükön kívüli viselkedésük, bár amennyire odáig voltam Svarciért gyerekként, annyira haragszok rá, amiért kiherélte a termit. Dieseltől a Pitch Black az örök favorit, de azóta is bejön a csendes szarkasztikus stílusa. A 80-as években lehet, hogy felérte volna a Svarci-Stallone-Willis fa alsó ágát ezzel a fizikummal és dörmögő hanggal.

    Azt lehet tudni, Dieselnek melyik FF filmben mennyi és milyen beleszólása volt?

  12. Bár gondolom, Vin Dieselnek nem nagyon lesznek már megélhetési gondjai, azért kíváncsi lennék mennyien kapkidnak majd utána, ha a sorozatgyártású filmjeimek vége. Nem franchise filmje, ami sikeres is volt, nem nagyon jut eszembe az elmúlt 10 évből. Ő nem az a kaliber, mint Tom Cruise, aki szintén kisajátított magának egy sorozatot. Vin még jól indult, de mostanra szerintem egy egyarcú, megfáradt színész lett. Sajnos.

  13. Így lenne 5ösöm a lottón :D Már az elején megmondtam hogy V.D miatt tuti besokallt és inkább hagyja…

    Én szeretem a V.D. filmeket alapjáraton, de Riddick, XXX és F&F filmeken kívül, nincs nagy kaliberű filmje és szerintem önmagában nem is húzó név.

    A F&F-et se miatta nézik az emberek hanem úgy egybe a többi karakter és maga a film elborúlt szórakoztatósága miatt.

    Pandémia ide vagy oda azért a legutóbbi film sztorija, már elég gáz volt…

    És nekem nagyon gyanus hogy a két utolsó rész szép lassan elhasal majd :(

  14. “ezzel a fizikummal és dörmögő hanggal.”

    a la szuper haver? :)

    nekem amúgy semmi bajom vele, simán hozhat még pár riddicket ugyanazzal az egy arcával

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.