5 hozzászólás a “A távozás mellett döntött” bejegyzéshez

  1. Tiszta kíváncsiságból: miért írod mindig a rendező nevét fordított sorrendben?

  2. valamiért úgy tudom, hogy fordítva kell, mint ahogy az angolok írják, és sosem kérdőjeleztem ezt meg magamban

  3. Hegeman: pedig de!

    Valóban fordítva kell, mint ahogy angolok írják, de ebben az esetben pl. a poszteren jól van írva! Koreaiak úgy írják a neveiket mint mi, tehát vezetéknév elöl. A rendezőnél pedig a Park a vezetéknév, tehát a poszteren is helyes.

    A keresztneveik pedig angolban az esetek túlnyomó részében kötőjellel van írva, mint Chan-Wook-nál is, ez is sokszor segíti a beazonosítást.

  4. Hahó! Bocs, egy megjegyzés, nem akarok okoskodni, csak koreait tanulok 4 éve, és én is akartam már említeni, hogy az oldalon rosszul szerepel a fordított név, mert ők úgy használják a neveket, ahogyan mi. Viszont érdekesség még, hogy nem is választják el a vezetéknevet a keresztnévtől, írásban is szóköz nélkül szerepel, illetve ritkán hívják csak keresztnéven egymást, általában a teljes nevet mondják (még családon belül is). Ezért lehet pl. sportolók esetében is azt látni, hogy az egész nevük van a mezükön, nem csak a vezetéknév, mint Nyugaton. Emiatt engem angolul is zavar, hogy megfordítják, de nyilván érthető. Mindenesetre örülök, hogy ezen a poszteren helyesen szerepelnek a nevek angolul is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.