Kennedy a Star Wars jövőjéről

A Vanity Fairnek adott interjút a Star Wars jövőjét továbbra is befolyásoló Kennedy (most mellőzzük a fröcsögő gyűlölködést, mert unalmas már, a civilizált kritizálás természetesen mehet).

Nyilván a sorozatok dominálnak a témában (fenti kép), hiszen jön az Obi-Wan és a Rogue One előzményvalami, meg a Mandaloriaból kinőttek.

De a filmekről is volt szó. Egyrészt megtanulták, hogy nem lehet noname színészekkel feléleszteni régi legendás karaktereket, amiből én arra következtetnék, hogy folytatják a deepfake-cgi utat, és persze előszedik a régebbi színészeket (sorozatokban jön Haydennel Anakin, vagy hát ugye Ewan McGregorral Obi-Wan). Ugye a fiatal Luke is visszatért már digitális módon.

Ezen kívül elvileg a Taika Waititi kezében levő film lesz a következő nagy mozis esemény Star Wars szempontból. Kennedy elmondása alapján a Patty Jenkins-es darab is készül még (a forgatókönyvet csiszolják), nincs lefújva, akármit is hallottunk.

És a jó öreg Rian… Kennedy azt mondja, hogy a Knives Out kötötte le a The Last Jedi-t rendezőt “Rian has been unbelievably busy with Knives Out and the deal that he made at Netflix for multiple movie”, azért nem foglalkozott a továbbra is tényleg majd valamikor készülő Star Wars trilógiájával.

A végére pedig, hogy mit várnak el, ami szerintem pár nagy nevet el is ijeszthet egy-egy Star Wars projekttől:

Anyone who comes into the Star Wars universe needs to know that it’s a three, four, five-year commitment. That’s what it takes. You can’t step in for a year and shoot something and then walk away.

Ez nem fizetéses meló, nem jöhet senki a csekkért!

human
írta
2022. 05. 19. 03:52
megjelenés
39
hozzászolás


39 hozzászólás a “Kennedy a Star Wars jövőjéről” bejegyzéshez

  1. Mondjuk ezzel olyan nagyon újat nem mondott. Szinte az összes film 3-5 éves elköteleződés… :D

  2. Én a magam részéről simán néznék “deepfake-cgi-os” Birodalom örököseit.

  3. Az ilyen SW hírek után (deep fake, meg régiek visszahozása, meg úgy Skywalker család úgy általában) mindig megnézem a SWTOR cinematic-okat és elmorzsolok egy könnycsppet, hihy miért nem mernek 100 vagy 1000 éveket ugrani és ott elemesélni valamit. Talán majd a High Republic…

  4. Kennedy-t én sokat szapultam, de most nincs miért (már). Kellő ideje pihentetik a franchise-t a mozikban. Ezt jól mérték fel, hogy a rajongóknak kell hagyni időt, hogy kiheverjék ezt a harmadik trilógiát.

    A következő jó lépésük az lenne, ha Waititi-nak hagynak kreatív szabadságot. Ez nála szerintem nagyon fontos lenne. Nem tudom, hogy egy Thor film mennyi megkötéssel jár. De ha szabadjára engednék, ő fel tudná rázni a Star Wars franchise-t, még ha csak egy film erejéig is.

    Rian Johnson-t pedig meg ne próbálják még egyszer Star Wars film közelébe engedni. Még a moziba se engedném be, hogy megnézzen egyet!

    Sorozat fronton vannak érdekes szériák, Ashoka és az Andor is érdekel majd.

    Szóval nehéz lenne azt mondani, hogy most jó irányba haladnak, mert mozi fronton pont nem haladnak jelenleg semerre. De így legalább nincs ami fájjon. :)

  5. Tökmindegy mit mond, a baj már megtörtént. Én nem hiszem, hogy képes visszaállítani a franchise renoméját újabb filmekkel.

  6. Egyrészt megtanulták, hogy nem lehet noname színészekkel feléleszteni régi legendás karaktereket, amiből én arra következtetnék

    Elvileg ezt a Solora értette, és ez is jelzi a bajt, hogy nem érti, hogy ott nem a színésszel volt gond..
    A kijelentés kb olyan, mint amikor a 2016os borzadály mccarthy/wiig/jones/mckinnon film (cím szándékosan nincs írva) bukását a nőgyülölőkre fogták.
    Nem ez a baj!

    Amúgy a Solo még nem is lett volna annyira rossz, meg persze ott is folytatásokra élezték ki a sztori egy részét, de persze a bojkott betett neki, és ezekután is csak ennyi tanulságot tudtak levonni belőle.

    Azért tegyük hozzá, hogy az utolsó kiemelt idézet és a Rianról mondott dolgok eléggé szöges ellentétben vannak egymással, ez is szánalmas, hogy nem merik bejelenteni, hogy mégsem akarnak tőle semmit, ahogy mondjuk a gotos arcokkal is mi lehet..

    Pedig pont erre lenne szükség: valaki kiáll és azt mondja, hogy ezt sajnos csúnyán elrontottuk, de tanultunk az esetekből és új erővel kezdjük a helyrehozást.
    De nem, helyette a tagadás és a múltban élés a sorozatokkal.
    Book of Boba Fett, amiben a címadó alig szerepelt..

    És itt vannak egy “trilógiával”, amivel úgy elcsesztek mindent, ahogy csak lehetett, a régieket megölték/meghaltak, az újak nem akarnak többet ezzel foglalkozni, a sztorit meg inkább hagyjuk..

    Vajon innen hogyan tovább.

  7. Ahogy Géza bácsi is megmondta: ha a kupi nem megy, nem a bútorokat kell cserélgetni. És amíg csak azokat cserélgetik ennek a Star Wars-nak nincs jövője, csak múltja van.

  8. annyira nevetséges, amikor olyanokat írnak egyesek, hogy a star wars-nak nincs jövője, amikor soha annyi star wars tartalmat nem kaptunk, mint most és még többet fogunk kapni XD
    ezek az emberek valami elképzelt álomvilágban élnek, mint durcás kisgyerekek. nem tetszik valami, tehát nem létezik. :D

  9. Endymion
    Mi van veled? Én egy olyan hsz-t sem látok, hogy ne lehetne a fostot eladni továbbra is.

  10. “egyértelmű következtetéseket vonunk le és azokat ötletként adjuk el, miközben valójában semmi nem történik, de úgy kell csinálni mintha most találnánk fel a meleg vizet” – level Kennedy.

    és amikor Hayden visszatérése egy pozitív dolog…akkor tudod, hogy nagy a baj

  11. @3. Biblony: Ezen én is sokat gondolkodtam. Új történetet kitalálni nem tudnak, ahhoz kevesek. Ha valami könyvet, vagy játékot kellene feldolgozni, az meg lehet, hogy nem lenne elég PC számukra. Egyelőre ilyesmik ugrottak be. Én nem vagyok SW rajongó, de a Birodalom visszavág, A sithek bosszúja és a Rogue One tetszett. A The Old Republic – Knights of the Eternal Throne – “Betrayed” Trailer-t (youtube-on található) ha megcsinálnák mozifilmként, akkor az nagyot menne a nem SW rajongók körében is. Nekem az az előzetes teljes libabőr.

  12. Annyi mindent lehetne mondani erről, de minek. Csinálják tovább a contentet, hajrá. Szerencsére akad sok más film, és sorozat, ahol még igyekznek tisztességes storyt, vagy karaktereket írni, ez pedig úgy fest a Dizninek megugorhatatlan akadály ha az SW-ről van szó.

  13. “Elvileg ezt a Solora értette, és ez is jelzi a bajt, hogy nem érti, hogy ott nem a színésszel volt gond..”

    Hát pedig ha _csak_ a filmet nézem, akkor ott baromira a színésszel (meg a színésznővel, azaz az Ehrenreich és Emilia Clarke) volt a komoly gond, ennyire tehetségtelen párost ritkán látni fontos szerepben… De az igaz hogy a bukását előre megalapozta a the last jedi. Ettől még a Solon rengeteget segített volna egy jó casting (mint Harrelson és Bettany, akik hozták amit kellett, de hát nem ők a főszereplők. Donald Glover nekem rendben volt, de hát az érzelmi drámai árulás szálat nem tudja a másik kettő helyett hozni)

    Viszont megintcsak hogy egy ilyen Hayden Christensentől bármit is várjanak, ezt nem is értem…
    Na hát majd meglátjuk. Most úgyis a sorozatok jönnek, én a mandalori második évadával mr egészen kezdtem hozzájuk kedvet kapni, aztán a boba fett miatt ez megint el is ment, az obi-wannal eleve óvatos voltam (de persze belekezdek mert nyilván lehet jó is), de pl. pont az Andor érdeket volna legjobban amiben a főhős nem nagyon ismert karakter sem színész.

  14. Meg sokan elfelejtik azt, hogy amikor egy stúdió szinte nyíltan rókabőrként használja a húzócímeit attól még a tartalmat olyan emberek csinálják, akik valóban alkotni is akarnak valamit. A Mandalorianról és sok rosszat lehet biztos mondani, de szív és lélek mindképp van benne.

  15. Elvagyok a jelenleg gyártott SW tartalmakkal, de személy szerint én sem értem, hogy miért nem képesek elrugaszkodni az alapoktól, és tekintenek pl. a játékok világa felé. Egy KotOR/TOR filmre egy rakás gamer is beülne, és nem csak a filmek, sorozatok fanjai.

  16. Rengeteg tehetséges színész van, aki nem nagy név még, így nem akar/mer mindenbe beleszólni.
    Jó casting!!
    Winner Time – Tokyo Vice – Lehetne párat említeni.
    Olyan rendező kell, aki érti, mi az SW, vagy mer újítani!
    Kennedy néni, meg a többiek, ne szóljanak bele mindenbe, dollár jeleket hajszolva!

  17. Egyetlen dolguk lett volna, betenni Hant, Luke-ot és Leiat egy jelenetbe, ezt nem sikerült megugrani, Carrie pedig elment. El lett baszva a dolog de nagyon csúnyán. Nem hiszem, hogy valaha is jóvá tudják ezt tenni. Pletykát alapján a Kenobi sorozat is egy woke trash lesz noname, random nővel a főszerepben akire a kutya nem kíváncsi.

  18. Lacika, tök jogos a felvetés, engem is zavar, hogy rengeteg ember ideje, ereje, munkája lesz lefitymálva, mert blőd dolgokat írnak a forgatókönyvbe. Hosszasan tudnám méltatni a Mandaloriant, mert nagyon sok dolgot szuperül csináltak, de nekem a végeredmény mégis inkább közepes, leginkább az írás miatt. Mondjuk nehéz helyzetben vannak az írók az tény, mert a 6 évesektől, a 50+ korosztályt, plusz az átlag fogyasztótól a wookipedias über fanokig ki kellene tudniuk szolgálni, hááát, nem egyszerű feladat.

  19. “noname, random nővel a főszerepben akire a kutya nem kíváncsi.”

    Igazából csak jót tenne az sw-nek, ha jól kitalált, tök ismeretlen karaktereket hoznának be, és nem az eddigieket lovagolnák meg megint.

    Az új képregényekben is (amik ugye most kánonnak számítanak) az egyetlen pozitív, aki eszembe jut, Doctor Aphra, tényleg jól el lett találva.

    (Egyébként, ha már képregény, vicces, hogy mióta a marvel/disney átvette a képregényeket, még a régi karakterekkel készült sztorik is tök sótlanok. A Dark Horse utolsó sorozata – szintén velük – lepipálja mindet.)

    De tény, egy totális éra-ugrás még jobbat tenne. Nagyon leragadtak ebben a pár évtizedben.

  20. Mammut: Igen jót tenne neki ha jól kitalált és megírt új karaktereket helyeznének a központba, ez nem vitás. Viszont Ha Obi Wan Kenobi a sorozat címe akkor legyen már ő a főszereplő. Pont mint az MCU féle Hawkeye vagy Loki, egyikben sem a címszereplő volt a főszereplő.

  21. “Pedig pont erre lenne szükség: valaki kiáll és azt mondja, hogy ezt sajnos csúnyán elrontottuk, de tanultunk az esetekből és új erővel kezdjük a helyrehozást.
    De nem, helyette a tagadás és a múltban élés a sorozatokkal.”

    szerintem ez csak az elméletben kell az embereknek, a vágyálom, de amikor ott a valóság akkor mégsem. Ezt a politika teljesen alátámasztotta.

  22. “De tény, egy totális éra-ugrás még jobbat tenne”

    Hát ezt majd hamarosan leteszteli valaki más (azaz az hbo) helyettük, a got előzmény az valami 300 évvel korábbi. És mivel ha valakinek egy recept beválik akkor arra rögtön rárepül a többi is, így majd ez alapján lehet találgatni (meg hát nem is csak got, de lesz még idén lotr előzmény meg aztán majd witcher előzmény is, ezekről most nem is tudom kapásból hányszáz vagy ezer évvel korábbiak)
    Meg persze lehet mindez a közelebbi távolabbi jövőben is, nem ismerem igazán a kánonból amúgy kidobott rengeteg cuccot hogy azokból milyen hasonlók voltak.

  23. A klónozott és unokázó Palpatine után már nehéz lesz a márkanév régi csillogását visszaszerezni.

  24. bvr,
    Én nagyon remélem, hogy semmijen döntéshozó nem fog következtetést levonni a got meg lotr előzmények sikerességéből vagy minőségéből.

    Ha ugyanabban a világban játszódik valami, csak 1000 évvel korábban/később, az attól még lehet nagyon jó vagy nagyon sz@r is (siker és minőség szempontból is, vagy külön-külön…)
    ((még mielőtt valaki reagál, hogy nincs siker minőség nélkül – ezt úgyértem, hogy a rise of Skywalker sem lett profit szempontból bukó…))

  25. “Én nagyon remélem, hogy semmijen döntéshozó nem fog következtetést levonni a got meg lotr előzmények sikerességéből vagy minőségéből.”

    Hát pedig ez lesz.
    Természetesen ez semmiféle garancia a minőségre, viszont a potenciális sikerre (ami őket jobban érdekli) arra nagyonis jó próba. Most már simán évtizedes távlatban ez az IP-ben gondolkodás tök világosan látszik, csak az utóbbi években lett különösen bosszantó, hogy nézőként úgy tűnik hogy a pénzembereknek tökmindegy mekkora beleerőszakolást kell tenni, de ha valamiképpen kötni lehet egy már létező IP-hoz akkor arra lehet költségvetést szerezni.

    És számomra ez az ugorjunk többszáz évet és beszéljünk teljesen más karakterekről és találjunk ki hozzájuk világot ami ad egy ismerősséget a moziba/tv elé ülőknek de közben azért nem köt mindent gúzsba, ez még mindig egy sokkal tisztességesebb út mint hogy most majd azt nézhetjük hogy mi történt obi-wannal az előzménytrilógia meg az eredeti star wars (new hope) között (amikor egészen a legutóbbi időkig jogosan lehettem abban a hitben hogy pont semmi érdekes nem történt vele)

  26. (meg ugye voltak még azok a próbálkozások hogy olyan reboot hogy legyenek megcserélve a főszereplők neme, meg bőrszíne, meg hogy legyen film/sorozat az unokatestvérről meg a huszonötödik mellékkarakterről (mondjuk utóbbira meg aztán pont a boba is egy jó példa, meg visszahozták hozzá az “ismert” színészt is aki szegény fizikailag egy ilyen szerepre eleve alkalmatlan volt és erről nem ő tehetett)

  27. Én nagyon szeretem a Taika filmeket, mindet láttam, de ő inkább a mítoszok vicces, szatirikus lerombolásához ért, az SW-ben ezeket építeni kellene. Ragnarok nagyon tetszett, de nem tudtam nem észre venni, hogy nem Thort az istent látjuk, hanem Thort a comic reliefet, a mennydörgés istenét lesokkolózzák stb.
    Ha egy side story, vagy valami csempészes dolog amit megkap az működhet, de én karikatúra jediket nem szívesen néznék.

  28. A Zsivány egyes, ami maga is előzményfilm volt, kap egy előzmény…sorozatot? Oké, hogy az az egyetlen értékelhető új film (sőt), de előzménynek előzményt…oké.

    Egyébként amíg nem lépnek túl a Skywalker-korszakon, addig engem nem érdekel ez a sok-sok minden. Én már csak ilyen fanyalgó vagyok, újdonságot szeretnék látni.

  29. @.LnB

    Rian Johnson nagyobb alkotott a Last Jedi-al mint az összes többi Star Wars content ami a Disney alatt kijött.

    Itt ment folyton a rinyálás, hogy valami új irányba kellene elmenni de a film ami meg merte ezt tenni az le van hurrogva meg “fúj, nem, kaksis, nem kell”

    Tisztán látszik, hogy a magukat “Star Wars rajongóknak” tituláló emberek csak ugyanazt a sztorit akarják újra és újra megnézni. Én nem, köszönöm.

  30. Rian Johnson még arra sem volt képes, hogy jól másolja le A birodalom visszavágot, pedig egyértelműen az volt a szándéka.

  31. Crash: az, hogy valaki trollkodik, és megosztja a társadalmat, nem jelenti, hogy ügyes vagy okos, sőt. Rian Johnson filmje egy sehova nem vezető, öncélú pojácáskodás volt. Láthatóan kizárólag arra ment rá, hogy meghökkentse a rajongókat, ez a része sikerült is, csak éppen abszolút nem törődött a meghökkenés előjelével, vagy azzal, hogy ezek után ezt a történetet hogy lehet majd értelmesen befejezni. A kérdéseket mind széttrollkodta vagy akaratán kívül is ostobán válaszolta meg. Pl. kinyírta a főellent 2 másodperc alatt, ami persze meglepő, de megérte ez a poén? Vagy hogy Luke csakazértsem képzi ki Rey-t (azt a két rövid leckét ne nevezzük kiképzésnek)? stb.

  32. olyat lehet, hogy leírod, hogy “szerintem ez a film szar, utálom, blöe”, de egy elvileg filmes oldalon ne kóklerezzetek már le egy jó kis rendezőt, mert nem olyan ízű űrmese mócsingot köpött a szátokba, amilyet vártatok.

    Looper, Brick, Knives Out? bár az összes SW rendező ekkor kókler lenne.

  33. Jó, akkor te meg nehogy már jónak nevezz egy kókler munkát végző rendezőt, csak mert eddig olyan ízű mócsingokat köpött a szádba, ami ízlett neked :D

  34. ja bocs, nem magyaráztam el, de akkor: az újkori Star Wars filmek a dizni iparvállalat előregyártott termékei, kizárólag annyi célt szolgálnak, hogy behozzák azt a nemtom 4? milliárdot, amennyiért Lucas rájuk sózta az egészet. ezért a mócsingos hasonlat.

    a másik három film olyan, amit emberek írtak, meg emberek rendeztek, meg színészek játszanak bennük, van elejük, végük, cselekményük, karaktereik, satöbbi. nem mócsingok. filmek. ráadásul teljesen korrektek is, egészen jó pillanatokkal.

    3-1, na. neked kókler, oké, szevasz.

  35. Szóval te is elismered, hogy hulladék volt, de azt is mondod, hogy nem is lehetett más, csak ilyen, és ő a nevét adta ehhez, nemcsak rendezőként, de íróként is egymaga vitte a kreditet. Nem is értem, hogy nevezhettem ezt kókler munkának.

  36. Malachi: Rian Johnson egy középszerű iparos. Semmi olyat nem tett le az asztalra amitől el kéne dobnom az agyam. Looper? Átlag scifi. Knives out? Egy gyenge Agatha Christie. A rajongók becsmérlésében viszont nagy király! Miért ne lehetne lekóklerezni? Zack Snydert rendszeresen Hack Snyderezik. Öt is megvéded? Vagy őt oké? Rian Johnson egy nímand.

  37. (Megkésve hajtottam ide vissza, az Új remény minapi 45. évfordulójának ünnepi ürügyén, megolvasni, hová haladt a cikk után ez a kommentelés, így késve is reagálok rá, így jött ki a lépés, és már úgyis aligha látja valaki…) Szomorú látni, ahogy mégis tomboló Rian Johnson-ozásba fordult szépen az egész, annak ellenére, hogy szegény human pont már rögtön az elején kérte, hogy lehetőleg ne ez legyen, ,,unalmas már”, és hát tényleg. Nem állnék igazán egyik oldalra se, mert valahogy mintha nem olyan formában kötődnék a Star Wars-hoz mint kedvelési tárgyunkhoz, nem érzem ilyen harcos szívügyemnek, annak ellenére, hogy kedvelem. Kicsit @Crash felé is hajlok meg nem is, eggyel visszafogottabban, mert nem is voltam elégedett se, máshogy képzeltem a folytatásokat, de attól még igenis megvoltak a maguk ügyesen megkomponált pillanatai, jó ötletei. Ha jónak nem is jó, és nem is szívesen nézném újra, közben mégis túlzásnak érzem a kóklerezést, kulakupacozást is, és elég nyomasztó jelenségnek szoktam látni az ilyen csoportos felhördüléseket, miközben ugyanazt a dolgot szeretjük, csak ilyenkor kiderül, hogy valahogy mégis máshogyan-máshogyan… Lényeg a lényeg, és ez már talán visszakanyarít az eredeti, további-terves témához: ha nem is tetszett igazán egy-egy epizód, ha meg is vannak a nehezen felmenthető bajaik, attól még továbbra sem írnám le ennyire az alkotóikat és megadnám a maguk-maguk további esélyeit. Maradok kíváncsi.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.