The Northman

Kettős helyzet, mert előzetesen olyanokat hallhattunk, hogy ilyen valósághű Viking filmet még nem láttunk, és miközben ez lehet igaz is (még földet is művelnek!), közben pedig az egész film egy nagy rege, szándékosan színházias előadásban. Hatalmas élmény, de rengeteg ellenvéleményt simán el tudok fogadni. Egy erőszakos művészfilmről van szó, amit kicsit többnek akartak eladni a stúdiónál, és emiatt bele is szóltak a vágásba, de ami maradt is több, mint egy átlag kardos blockbuster.

A történet rohadt egyszerű, egy mantra: megbosszulom apám, megmentem anyám, megölöm Fjölnirt. Feldarabolom. Kivágom a szívét. Kizsigerelem. MINDENT MEGÉRDEMEL! Egy viking srácnak megölik az apját, elrabolják az anyját, és a tettes nevét gondolom kitaláljátok. Sok évvel később, immáron képzett harcosként pedig Björk ráébreszti, hogy a sorsa elől nem menekülhet, meg kell bosszulnia apját és a többi, már írtam ezeket.

El is indul a számára elvileg kijelölt úton, amibe kis bökkenő akad… igazából nem mondanám a filmre, hogy a történet az ereje, hiszen egy mindenki által felfogható egyszerű monda, olyan amihez fogható ezer meg ezer van, még a magyar múltban is. Aki csak a fordulatokat szereti, a nagy ötleteket, az csalódni fog, mert itt inkább a mesélés módja a lényeg, amihez hozzá kell tenni, hogy a film egyszerűen gyönyörű. A fényképezés lélegzetállító többnyire, a hangja pedig mélyre hatol.

A színpadiasságot viszont komolyan kell venni, akit taszít az ilyesmi, az szerintem ne menjen/szánjon rá időt. Sokszor van, hogy egy karakter elmondja mit érez, mintha kiszólna az arcát nem annyira látó hátul ülőknek egy színházban. Nem tudom jobban leírni, nem olyan, mint amit a magyar filmekre szoktunk hallani, mert itt direkt köteleződnek el emellett, és nem normál jelenetet adnak elő így, hanem szándékosan ilyenre készítetteket.

Olyan, mintha egy regét hallanánk, aminek határán ellensúlyoz a rendező Robert Eggers, sokszor bemutatja a legendát, például “hollók szabadították ki béklyóiból, és a valhalla lovasa vitte az ég felé”, aztán kopogtat az a valóság, amihez hozzá fűzte a nép a mesei részeket.

Ha már valóság, a harcjelenetekre is illik a színpadiasság, és alig hiszem el, hogy a védelmükre kelek. Olyan az erőszak, mint amit láttunk a kiadott jelenetben, néha tánc szerű, de egyértelműen koncepciósan, nem pedig “csak erre voltak képesek”. Na meg azért csak nehezek azok a kardok, de ezt már csak úgy fél mondatban teszem tényleg hozzá. Semmiképp sem vérgőzös menetelésről van itt szó, ami zsigerig hatol, hanem egy önfelismerő utazásról.

Ami még nagyon-nagyon tetszett, és a realizmus oldalára tenném, hogy egyszerűen nincs szimpatikus figura benne. A kor szülötteit nézzük, akik modern szűrőn át felvállalhatatlanok, de nem is próbál Eggers ilyet tenni a műre, miért tenné? Felnőttnek nézi az embert Az északi, nem pedig népmesél, mindenki koromszürke: a jófiú falvakat éget fel, a rosszfiú csak élni akar békében. Nagyon leegyszerűsítettem a moralitását, de nehéz szavakba ölteni spoilermentesen.

Tudom páran csak a csillagokat nézik egy ilyen posztnál, de hozzá kell tennem, hogy egyszerűen ez a tavasz nagyon erős volt, rohadt nagy élmény Az északi hatalmas vásznon, még ha néhol be is döccen a lendülete. Az idei felhozatal kicsit visszaadja az ember mozis hitét.

27 hozzászólás a “The Northman” bejegyzéshez

  1. Par perc után kinyomtam olyan irritálóan hangsúlyoztak benne. Nagyon művi, szinpadias volt. Akkor ez direkt ilyen. Érdekes.

  2. Olyan érzésem volt, mint a Fassbender féle Macbeth-tel: van benne néhány szép kép, de túl komolyan veszi magát (és a hülyeségeit) és végtelenül nyomaszt. A vikingek realisztikus ábrázolását pedig keresztbe húzza a sok fantasy elem és a túlkomponáltság. Persze ízlések és pofonok, tudom jól, de valahogy a végén már egyáltalán nem csodálkoztam, miért csak kb. 15-en ültünk egy ~200 fős teremben.

  3. Sokszor kínomban fogtam a fejem, annyira buta volt az egész. Egy szépen fényképezett ostobaság. Ha koncepció része volt ez, akkor nem talált be.

  4. V: Ebben a filmben semmi fantasy nem volt. A főszereplő megkattant a gyerekként átélt eseményektől és utána az azt követő non stop erőszaktól. Kb végig faszkész volt a gombától, mindent benézett jeleknek, isteni közbeavatkozásnak. Ha ezeket épp nem a pszilocibin hatása miatt látta akkor a sokk/vérveszteség volt az ami láttatta őket. Megszállott őrült volt aki a saját maga és a vallás által teremtett narratívában élte az életét. Szerintem remekül bemutatták a film ennek a kultúrának a végtelen erőszakosságát, ennek az erőszaknak az értelmetlen körforgását és, hogy milyen pszichés károkat okozhat a vak hit. A képek, zene mind top volt. Egy kicsit lehetett volna rövidebbre vágni talán.

  5. Szerintem sincs ellentmondás a realisztikusság és a a monda jelleg között. Nemcsak azt mutatja meg, hogyan éltek hanem hogy ők hogyan látták a világot amiben éltek. Gyerekkortól behülyítve, hallva a történeteket, résztvéve a szertartásokon, megélve a brutális eseményeket, miközben bemindenezve, öntudatlanul öldökölsz, teljesen hihető, hogy ilyenek az álmaid (a nagyon fantasy elemek mindig csak éjszaka bukkantak elő), ezen a mítikus szűrőn keresztül látod a legszürkébb valóságot is.

    A képek, kitartott jelenetek, zene, hangok tényleg csodálatosak, iszonyú erejük van, egyértelmű, hogy csak moziban szabad nézni.

    Nekem a sztori egyszerűségével sem lett volna gondom, fokozatosan szépen mutatja be a bosszú értelmetlenségét míg teljesen ki nem fordítja az egészet. De nekem valami így is nagyon hiányzott belőle, nem katarzis, vagy még egyértelműbb tanulság,ami tényleg mélyen megtud érinteni, nem pedig csak általános közhelyek (a bosszú és erőszak körforgása, értelmetlensége) gyönyörűen becsomagolva.
    Illetve ha “csak” ennyi, akkor az lehet, hogy kompaktabban, zsigeriebben átadva jobban működött volna és kevésbé lenne hiányérzetem, ami ugyanis teljesen érthetetlen számomra,és nem is egyszer kizökkentett az a film dinamikája. Többször is megindul, hogy na most, aztán hirtelen meg is akad, majd lassan kezd újra irányba állni csak azért, hogy megint megálljon, és ez annyiszor eljátszva, hogy a tényleges fináléra kicsit legyünk már túl rajta érzéssel érkeztem.
    Nem arról van szó, hogy lassan építkezik, hanem nagyon darabosan és össze-vissza, nincs ív, húzás. Például van egy jelenet amikor nagyon heroikusan, üvöltve, dübörgő dobokra megindul Amleth hogy nekimenjen Fjölnirnek, erre fél perc múlva már a földön rugdossák, ha csak egyszer játszották volna el, az egyik kedvenc momentumom is lehetne a filmből ami aztán tényleg remekül bemutatja, hogy “nagy akarásnak nyögés a vége”, de hasonló majdnem pillanatokkal van tele szinte a teljes második fele, így a végére tényleg csak a fáradás és leeresztés marad.

    Mindezek ellenére azt gondolom, hogy a nagy betűs mozi élmény az valami ilyen, és ezért éri meg még mindig elmenni, beülni. De érzem, hogy sokkal több is van Eggersben és remélem, hogy legközelebb jobban ki tudja hozni mamajd magából.

  6. reatard: igen, pontosan így vesztett el engem is a végére, jól írod a dinamikájáról.

  7. Pont egy realista erőszakos nyers koszos sötét filmet vártam. Az elején még mintha lenne remény de a felétől kénytelen voltam beletekerni és meg is untam. A biztosíték ott verődött ki amikor a hősünknek ilyen jólfésült fodrász frizuája lett :) Nah mondom jól van :) Majd legközelebb

  8. Olvasgatva a nézői véleményeket a különféle oldalakon, úgy találtam, a leggyakrabban előkerülő érv e film mellett, hogy felüdülés a Marvel-mozik monotonitása után. És itt a probléma. A dögevő egér (lásd mit művel Stan Leevel még halálában is) olyan mélyre rugdosta a színvonalat, hogy ha szembejön egy más módon ugyan, de hasonlóan nívótlan fércmű, azt mindjárt pajzsra kell emelni. Bár csekélyke mondanivalója van a filmnek (és bár ne lenne), ám milyen élvezeti értékkel bír? A toxikus maszkulinitást dicsőíteni ilyen borzasztó unalmas előadásban én még nem láttam. És hol van az a kiemelkedően szép fényképezés (másik gyakori érv)? A képi világ normál esetben is roppant elidegenítő módon szétszűrőzött, a misztikus víziók pedig a művészi igény és jó ízlés hiányáról tanúskodnak, az elgondolás és megvalósítás terén egyaránt (fogszabályzós valkűr és gyökereken lógó szereplők, no meg az a cgi…). A hanyatlás mértékét könnyen lekövethetjük, ha az ezzel nagyjából egy szinten lévő Valhalla rising kritikai fogadtatásához viszonyítunk. Bizony, ennyivel került lejjebb a léc bő egy évtized alatt.

  9. Igazából mindent leírtatok előttem mind negatívum, mind pozitívum vonatkozásban. Amikkel egyet is értek. Annyi tennék hozzá, hogy míg a Világítótornyot, a Boszorkányt többször is újranéztem, addig az Északit egyszer sem fogom, bőven elég volt egyszer. Remélem a következő Eggers alkotás jobban sikerül majd.

  10. Zseniális film, gyönyörű fényképezés, rengeteg gazdag kulturális szimbólum, mély tartalommal és jelentéssel rendelkező filmes nyelv. Nem véletlen, hogy régészektől kezdve, történészekkel, nyelvészekkel stb. konzultált Eggers. A tömegek biztos nem fogják értékelni mert mélyebb tudást igényel a kultúráról és az óészaki saga irodalomról de ez rendben is van. Nem azoknak készült akik a History Channel féle “Vikings” -ból tanulták a történelmet. Vagy talán épp nekik ellenpéldaként, hogy lássák mennyire meszze állnak a valóságtól és a hiteles forrásoktól. Nekem biztos, hogy bekerült a valaha látott legjobb 5 film közé!

  11. Steve DragQueen: Miért kell hogy mondanivalója legyen egy műnek? Miért kell hogy élvezetes legyen?

    “A képi világ normál esetben is roppant elidegenítő módon szétszűrőzött” – miért az? Számodra?

    Nem nagyon látni semmi mást a levezetésedben, mint egy “nem tetszett = szar” egyenletet. Ha objektívan leírnád, hogy miért gondolod a művet “fércműnek”, akkor szerintem mondjuk előrébb lennénk. Már így a kortárs felhozatal fényében, legyen szó Marvelről, vagy bármi másról (mert ugye nem csak Marvel létezik, sőőőt… így ne CSAK ahhoz hasonlítgassunk. Meg azért vegyük figyelembe a rendező eddigi életművét is… lehet más képet kapsz?)

    Komolyan kíváncsi vagyok.

  12. anthony711: biztos ő is önjelölt filmesztéta, látott néhány filmet, aztán Tarantinonak képzeli magát.

  13. Kakarotto: az tök oké, nem is kell feltétlenül szeretni minden filmet, de azért annál több kell, hogy “szar”…

  14. Fél óra után töröltem, idegesítő, túljátszott, túlmisztifikált, túlminden, közben csak szimplán fárasztó és unalmas film lett. Kár, pedig vártam mert szeretem a viking cuccokat.

  15. anthony711

    “Miért kell hogy mondanivalója legyen egy műnek? Miért kell hogy élvezetes legyen?”

    Ha a kettő közül egyik sem teljesül, akkor ugyan mi teszi műalkotássá? Az esztétikum? Erről persze csak szubjektíven tudok nyilatkozni, de számomra a kék/szürke vagy éppen narancs monokróm a gagyi hatáskeltés eszköze, mely többnyire más szempontok szerint is gagyi filmek, ilyen Riddickek meg Valhalla risingok sajátja, de említhetném a Szárnyas fejvadász folytatását is. Tessenek összevetni az eredeti művel, elég szembeötlő melyik hat olcsóbbnak (noha legalább ötször annyi usa dollárból forgott). Amellett pedig teljesen mű, ezért mondom, hogy elidegenítő. A visszatérőben meg tudták oldani, hogy a szürkeség valódinak hasson, ja hogy ott időt és energiát nem sajnálva kimentek a helyszínre… de említhetném a macsó kultusz talán legékesebb sarokkövét, a Volt egyszer egy vadnyugatot. Hasonló mondanivaló (mert nem írtam, hogy Az északinak nincs), csak valóban igényes formába öntve. Ja hogy az sem zöld háttér előtt forgott… Nem a te hibád, hogy a jó látványt a műanyaggal azonosítod. Ez sajnos kortünet. Így kaphatta meg a Szárnyas fejvadász 2 steril cgi-parádéja a legjobb látványnak járó Oscart a Dunkirk ellenében, ahol észre sem veszed az animációt.

    “Meg azért vegyük figyelembe a rendező eddigi életművét is… lehet más képet kapsz?”

    Stabil lejtmenetet tapasztalok. A boszorkány egy alapvetően alja műfaj korrekt darabja volt, hangulatos és fogyasztható (bár ott is felmerülhet, hogy minek, mit is ad voltaképpen?). Aztán a rendezőnk elhitte magáról hogy nagy művész, és előjött A világítótoronnyal, ezzel a legrosszabb értelemben vett művészfilmmel. A felettes én és ösztönén szembenállásának egy egész filmen át gyűrűző allegóriája akár érdekes is lehetne, ha nem láttunk volna kettőnél több ilyet. Így csak roppant idegesítő és élvezhetetlen. De bizonyára te egynél többször is megtekintetted :) Aztán itt van a beszélgetésünk tárgya, mely a két korábbi műnél néhány mozgalmasabb jelenetével technikailag – szűkebb értelemben – ambiciózusabb, de legalább annyival butább forgatókönyvvel is bír, amire az sem elég magyarázat, hogy a tömegfilmek közönségének igényeit célozza meg. Sajnálom, de nem vagyok lenyűgözve.

  16. “alapvetően alja műfaj” Könnyesre röhögm magam, nehogy abbahagyd! Légyszi etessétek még!

  17. Szépen fényképezett film, és jó a zene is. Viszont túl hosszú és eseménytelen. Ha dokumentumfilmnek tekintem a viking kultúráról, akkor azt mondom, megérte megnézni, mert nem sokat tudtam róla. Viszont ahogy néztem, azon gondolkodtam, hogy a Gladiátor is egy ősi, rabszolgás bosszútörténet, de a Gladiátor sokkal jobb film ennél.

  18. Ahogy Human is írja, nem nehéz meglátni a film hibáit, de a rengeteg pozitívumot sem. Sok helyen olvastam a negatív véleményeket, nem néztem trailert és relatíve magasak voltak az elvárásaim is, mégis megugrotta azokat. Valahogy pont egyezett a narratíva stílusa azzal a mitológiai, vallási, szociológiai ábrázolásával I valószínűleg Eggers célja is volt. Azt hiszem erre mondják, hogy megtalálta a film a közönségét.
    Az nyilvánvaló, hogy a vikinges szüzsével olyanokat is bevonzottak, akik nem ehhez vannak szokva, vagy nem ilyenre számítottak.
    Nagyon sajnálom, hogy nem moziban láttam, a rengeteg gyönyörű tájkép biztosan jól mutatott a vásznon.

  19. Még az jutott eszembe, hogy hasonló műfajban kijött tavaly a Zöld lovag, s az sokkal jobban belőtte a valószerűség és mitikusság arányát, összehasonlíthatatlanul okosabb forgatókönyvből (és alapműből) építkezett, amellett valóban szépen fényképezett darab volt, jól használták benne a színeket, nem utolsó sorban kiváló és kellően diverz színészek előadásában sikerül a mai kor embere számára relevánssá tenni egy középkori mondát, ami önmagában is bravúr. Gyakorlatilag a tavalyi év filmje, és mégsem hallunk róla.

  20. Ambíciózus vállalás volt ez a film. Érződik, hogy a készítők nagy odaadással dolgoztak és szívvel csinálták végig. Hosszasan lehetne sorolni a film erényeit, mert szerintem van bőven mire büszkének lennie, és én végtelenül boldog vagyok, hogy készülnek még szerzői filmek amit moziba szánnak. Anyagilag túl sikeres valószínűleg nem lesz, de bízom benne, hogy Eggers legközelebb is kap esélyt és támogatást.

    Engem egy film meg tud nyerni annak ellenére ha vékony a története, de van atmoszférája, hangulata, ha szép a fényképezése, vagy karakteres a zenéje. De kevéssel nagyot alkotni nem egyszerű feladat. (pl a Monos nekem érdektelenségbe fulladt, pedig ritka szép fényképezése van) Szerintem ez a történet bőven elég lett volna, a hangulat megvan, a fényképezés gyönyörű, nekem a zenéje is tetszett, mégsem állt össze nekem. Én is a film ritmusát, ívét hoznám fel. Vannak benne olyan jelenetek, amik a néprajzi ismeretterjesztésen kívül nem sokat ad a filmhez, és nem is igazán voltak jól integrálva a történetbe, pl a horror kviddics. Egy feszesebb, a narratívát jobban fókuszban tartó, szépen ívelő forgatókönyvvel nálam jobban működött volna. Ennek ellenére lehet beülök rá mégegyszer.

    Örülök, hogy moziban néztem, otthon nem ütött volna ekkorát, és valószínűleg nem is kötött volna le.

  21. Magával ragadó film. Rendezői bravúr egyszerre külső nézőpontból elmesélni egy mítoszt, és közben megmutatni hogy azt a főhőse belülről miként élte meg. A ritmusa nem tökéletes, és néhány jelenetet előbb el kellett volna vágni, de összességében egyedi hangvételű, vizuálisan őedig lenyűgöző. Talán még soha nem éreztem ennyire egyértelműen egy filmnél, hogy ezt bizony csak moziban érdemes nézni: nem csupán a látvány, de a hangulat miatt is.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.