Tomb Raider újra szabadon

A The Wrap értesülései szerint az MGM-nek 2022 májusáig be kellett volna rendelni a következő filmet a Tomb Raider franchiseból, hogy náluk maradjanak a jogok, így most szabad a rablás. Vikander feltehetőleg nem jár velük, és a Misha Green által írt folytatást lefújták.

Egyelőre nem is az a kérdés, hogy ki csap le rá, hanem egy kis álomcasting lehetőség a fanoknak? Már a hír mellett, hogy a várt folytatásból nem lesz semmi. Mondjuk már a legutóbbi rész is két film volt tulajdonképpen.

42 hozzászólás a “Tomb Raider újra szabadon” bejegyzéshez

  1. Nem tudom, én a régi tomb raiderekben a sok talányt és lehetetlen helyeken való mászást, az újban meg a túlélő részt szerettem. Onnan, amikor szinte konstans lövöldözésbe megy át az ellenséggel, baromi unalmas, Dunát lehet rekeszteni lövöldözős játékokkal.
    Szóval tökre örülnék, ha az előbbiekre mennének főleg rá, inkább kaland, mintsem akciófilmet akarok.

  2. Mármint a “régi tomb raiderekben” = a játékokban, a filmeket most hagyjuk.

  3. Remélem valami nagy cickós szexi csaj lesz és nem egy ilyen 40 kilós tini aki épphogy kiesett a gimiből.

  4. Fuj, ha ezt a kommentet meglatjak halivudban, baj lesz. Cickos?!??! Csaaaaaj!!!??? Es leirni igy, hogy SZEXI??!??!!!?
    Igy mar biztos hogy kiderul rola hogy eredetileg fiunak szuletett, es van egy titkos hazassaga egy mozambiki 19 eves atomfizikus lannyal, aki fekete oves volt – de mivel ez rasszista kifejezes, ezert “highest belt” -re csereltek.
    Amugy hacker es mesterszakacs IS.

  5. és nem kihozná a kincseket a sírkamrákból, hanem múzeumokba törne be és visszavinne mindent a makákószaros őserdőbe. nézném.

  6. alig vártam, hogy előmásszanak rejtekükből a transz-bnzi-fekete-törpe stb. csöppet sem kiszámítható poénokkal villogók.
    ez is letudva.

  7. Nem vagyok rajongó, de Elsa Pataky az Interceptor előzetese után nem lenne rossz választás, csak hát színészileg nem tudom mennyire elég az ő teljesítménye.

  8. 13.
    Igen. Vannak olyanok akiket ez olyan szinten szomorit hogy nem tudnak tullepni ezen.
    Ezt el kell fogadni. Resze az lmbtqprstvxyzsd-nek.
    Reszemrol amig ez vissza nem rendezodik, mindig es mindenhol pikirt leszek ezzel kapcsolatban.
    Csak hogy ne legyen offtopik: a tomb raider alapja egy jocskan tulszexualizalt, amde okosbak es kemenynek beallitott noi karakter. Namost pont ezek a peldak arra, hogy regen sem volt figyelmen kivul hagyva az eros noi karakter, tultolt testkep ide vagy oda. Kiindulva az elmult evek haha nemcseres-borszincseres huzasaibol, jogos felelem az is, hogy itt sem kegyelmeznek es valami trukk lesz. Feketeboru tundek! Apage!

  9. Tök mind 1 milyen lesz az új film meg kit választanak be ugyanolyan fos lesz mint a vikanderes. Abszolút felejthető és ctrl c ctrl v másolata volt a játéknak 0 eredetiséggel. Amit meg próbáltak belepakolni ujdonság az meg fölösleges volt

  10. Én egy játékkal sem játszottam, a sztorikat sem ismerem, így nekem a Vikanderes TR bejött. Elnéztem volna egy folytatást vele.

  11. Castingnak: Anya Chalotra vagy Olivia Thirlby – kár, hogy a Dredd után nem találták meg akciószerepek

  12. érdekes, hogy senki nem írt komolyan fekete meleg férfis castingot, cska a rémet látók. elnézést a játékos kérdésért, reméltem komoly tippek jönnek, de naiv voltam.

  13. Egyáltalán nem provokációnak szánom, de biztos vagyok benne hogy komolyan fel fog merülni a “miért ne lehetne TR fekete nő” kérdés amikor elkezdődik a film előkészülete. Ezt tagadni nagyon naív lenne.

    De ha “konzervatív módon” castingolnak akkor az én komoly javaslatom Aubrey Plaza. Kicsit kezd kiöregedni a szerepből, de ha sietnek még 2 filmet összedobhatnak vele. Karakterre és fizikumra nagyon ott van.

  14. Nem unjátok ezt az ellenségkép gyártást a feketék lmbtq stb témakörben?
    Senkit nem castingoltak még, human ötleteket várt és kapásból idehozzátok ezt a fóbiát, eszembe sem jutott, amíg nem olvastam a kommenteket. Mostanában egyre több poszt alatt csak erre terelődik a beszélgetés, mert kontextuson kívül odabüfögitek, hogy a fehér nő úgyis fekete transz lesz.
    Majd ha ezt lehozzák casting hírnek hőbörögjetek, de addig nem lehetne témában tartani az egyes posztok alatti beszélgetéseket?
    A másik meg a cici téma…ez nem erotikus film, a játékokban a tini fiúk elérésére pályáztak vele, bevallotan karikatúrának készült, plusz valahogy szemléltetni kellett a 3 pixelben, hogy nő, nehogy már az legyen a casting legfontosabb része, hogy mekkora a cici. Engem jobban érdekelne egy épkézláb kaladfilm forgatókönyv, mert az még egyik filmnek sem sikerült.

    Amúgy kár Vikanderért, nem ő volt a film gyenge pontja.

  15. Én azt mondom ne legyen több TR film. Megpróbálkoztak vele háromszor, mindannyiszor középszer.

    Felesleges újra és újra szar filmeket gyártani ala Terminator franchise.

  16. ” Mostanában egyre több poszt alatt csak erre terelődik a beszélgetés, mert kontextuson kívül odabüfögitek, hogy a fehér nő úgyis fekete transz lesz.” Mert szinte kivétel nélkül ez történik mostanában….

    Amúgy nekem sem tetszett még egy TR film sem, Joli ángyom rettenetes “színész”, Vika meg, ne szépítsünk, nem tudja fizikailag hozni a karaktert.

    Az említett GinaCarano túl testes, nem lenne hihető az akrobatikus részeknél, meg bannolták is egy ideje.

    Aubrey Plaza el nem tudom képzeni, hogy jött a képbe, ezzel az erővel magdi anyus is lehetne… wtf?

    Yennefer :) Ő a withcher világban tökéletes, nem tudom elképzelni két stukkerrel rohangálni.

    Olivia Thirlby feje már elsőre is baromi unszimpatikus…

    Elsa Pataky…. őőő… járókeretes nyugger Lara? Vagy mi volt az elképzelés?

    Hunter Schafer megfelel a mai trendeknek, a full abc-t képviseli… de Larának siralmas lenne, akkor már Zendaya :) Na azt nagyon adnám. (Ok, neki sincsenek Lara adottságai, de olyan aranyos arca van)

    A felsoroltak közül még talán Tessa Thompson lehetne a befutó. Szintén megfelel a trendnek, szerepelt már filmeken/soriban, nem ellenszenves csaj, ha a felsoroltak közül kellene választanom, ő lenne a befutó.

  17. Egyedül nekem tetszett gyerekként(mai napig simán megnézem) a két Angelina Jolie-s TR ? Első komolyabb számítógépes játékom volt, aminek aztán még faterral az összes részét végigvittük, aztan az újakat már egyedul.Örök kedvenc. Az első két film nekem pont megfogta azt, hogy nem telibe lekoppintotta a játékot és saját csapdákat/ősi mágikus sztorit mesélt el,benthagyva a játék fő elemeit a fanoknak. Az számomra nekem semmilyen volt.

  18. Én is sajnálom, hogy egyesek folyton erre a rémlátásukra terelik a témákat. Szomorú ez.

  19. Melissa McCarthyra nem gondolt senki?!?!

    Apropó, játék. Gyerekkoromban imádtam, de az egyik részben csúszós cölöpökön kellett ugrálni. Sok próbálkozás után feladtam, aztán az Alone in the Darkkal való játék egy extra félévembe fájt az egyetemen, amit magamnak kellett kipengetni. Azóta nem játszom semmiféle videojátékkal.

  20. Ha még mindig az új játékokat veszik alapul, akkor Matilda Anna Ingrid Lutz
    a Revenge c. filmből tökéletes választás lenne. Ő nagyon hasonlít a rebootolt Lara-ra és, mint a Revenge-ben is, szuperül tudná hozni az eredettörténet sebezhető, naív hősnőjét, aki kénytelen megtanulni túlélni.

  21. Karen Gillan volt a legjobb Tomb Raider, csak valamiért azt a filmet Jumanjinak hívták…

  22. A woke harcosoknál már csak a woke miatt picsogógat unom jobban.
    Lara Croft szerepére pedig keressenek egy kockafejű, hasáblábú, piramismellű nőt. Más nem is lenne autentikus.

  23. Karen Gillan óriási +1, tényleg.

    Off: Az állandó afrokínai transzgendertörpézés tényleg kezd unalmas lenni, sokkal ritkábban indokolt mint amennyit ventillálunk rajta néha. Ezzel együtt nekem se tetszene egy race swap, Larát fehér nőnek találták ki, aki ráadásul egy brit arisztokrata család sarja. Találjanak ki új, hasonló karaktert más névvel és eredetsztorival, és csinálják meg bármilyen nemű és rasszú emberrel.

  24. DnP: Ha elolvasod a kommentemet, én is éppen ezt írtam. :D

    Zavar a race swap, zavar a pc, főleg zavar a cancel, de zavar az ezen való monomániás siránkozás is, ami sokszor olyan helyeken is megjelenik, ahol amúgy teljesen indokolatlan.

    Amúgy felőlem legyen nyugodtan leszbikus inuit akcióhős, csak ne hívják Lara Croftnak.

  25. KMark: Gyerekként (és főleg kiskamaszként, wink wink) én is nagyon szerettem az Angelina Jolie-s TR-filmeket, ha valamit, akkor a brutális szexuális kisugárzást tökéletesen hozta a fiatal, izmos AJ. :)

  26. Szerintem jessica mcname nem lenne rossz választás az új mortal kombatbòl.(Sonya Blade)

  27. Teljesen off, de én gondolkodtam ezen a fekete nő játssza a kaukázusi férfi dolgot.

    Arra jutottam, hogy a színészet csak egy a sok retkes szakma közül, és ráadásul éppen az a lényege, hogy a színész eljátsszon valakit, aki nem is igaziból. Fehér játszott már négert, arab náci tisztet, férfi nőt (John Travi pl. Hajlakk :) ) stb., hát teszem azt egy kiváló fekete transz színész miért ne játszhatna fehér vagy narancs valamit? Meg hát miért kéne hozzá az engedélyem?

    Pl. most nézem a The Great c. sorozatot, és tényleg remek. Orlo orosz herceget pl. egy indiai származású színész játssza, annyira jól számomra, hogy csak akkor tűnt fel a suskus, amikor négerek is megjelentek az orosz udvarban, ami már azért óhatatlanul szemet szúrt elsőre.

    De ha a filmélményt nem rontja (vagy neadjisten javítja), illetve a termék továbbra is eladható, játssza csak, aki tudja, akarja, castingolva van. Értem én, hogy le van nyomva a torkokon az “agenda”, de hát nem biztos, hogy tényleg teljesen hülyék az emberek, majd eldöntik, hogy így is megveszik-e, majd tudjuk, mi a jó nekünk. És ha mégis átmosódunk idővel valamivé, a népnevelés megállíthatatlanul maga alá hengerel minden más törekvést, hát na, teher alatt nő a pálma, majd kilavírozunk onnan is, ha megérünk rá.

    Lehet még tovább kéne gondolkodnom ezen.

    Pici on:

    Nem érdekel a film.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.