Three Thousand Years of Longing

Nem tudom hogy harcolta ki George Miller rendező a Mad Max: Fury Road után erre a pénzt, lehet ő maga talált egy lámpást, és benne levő dzsinntől ezt kérte egyik kívánságának.

A történet egy egyedül- és önálló, boldog nő körül bonyolódik, aki az emberiség történeteinek kutatója. Ő vesz kis üvegcsét, amiből kiszabadít egy dzsinnt az isztambuli utazása alatt, és jöhet a három kívánság helyzete. Mivel a nő tudja, hogy az ilyen történetek általában figyelmeztetések, így erőteljes rábeszélést igényel a dzsinn részéről, aki elmeséli 3000 évét, és hogy miképp került minden alkalommal 1-1 nő által az üvegcsébe. A mesék közben a főszereplő szépen lassan ráébred, hogy a saját életében is megvezette magát, és megpróbál tenni ellene, felhasználva a kívánságait.

A felépítés tehát ez, a jelenben egy hotelszobában beszélget Tilda Swinton és Idris Elba karaktere, aztán flashback formában látjuk az eseteket, amikor a dzsinn pórul járt, néha a szerelem miatt, végig a szabadság iránt vágyódva, akkor is amikor évszázadokig senki nem hallhatta a szavát. Ezek a betétek eléggé fantasy filmesek, és vizuálisan ütnek, de közben mégsem jön át valahogy a szenvedély alattuk.

Viszont mégsem csak tisztán a szerelem, boldogság, és a vágy van itt a középpontban, hiszen a film már csak a főszereplő foglalkozása alapján is a történetek fontosságáról szól, hogy miképp hajtja és tereli el az embereket a mesélt szó. Talán a végére még oda is eljut, hogy a modern korunk mennyire romboló hatással van a tisztább történetekre, arra amik egykor fontosak voltak nekünk. Mindezt úgy, hogy nem megy el a jelenünk csodás találmányai mellett sem azért.

Szerintem lejön, hogy sajnos számomra eléggé mellé volt a 3000 év magány vágyakozás. Lehet túl fáradtan néztem, de a varázslatból semmit sem éreztem, és hiába erős néha vizuálisan, valahogy az ugrott be többször is, hogy a The Fall lightosabb verziója előtt ülök. Egy biztos, ez nem egy blockbuster volt, vagyis nem 2010 utáni blockbuster, és valójában érdekes élmény, csak lehet mélyen többre számítottam.

8 hozzászólás a “Three Thousand Years of Longing” bejegyzéshez

  1. Az összkép sajnos közepes, néhol érdekesebb részekkel. (pl. szultán testvére a zárt szobában) Sajnos a végére viszont elveszett az érdeklődésem. A mondanivaló kipukkadt majd elkezdett a film “népnevelni”. Valahogy kevésnek éreztem a színészeket is ott már. Szóval egynek elment, de többször nem nézném meg.

  2. Pontosan, egészen enervált lett a történet a végére. Ez sajnos a gyenge forgatókönyv hibája. Kár érte.

  3. Úristen, a The Fall! Mennyire alulértékelt, elfedett kincs az a film! Valószínűleg az országban kapható utolsó DVD-t sikerült megvennem pár éve.

  4. Nekem tetszett. Imádom Tilda Swintont meg Idris Elbát is George Miller meg egy érdekes rendezö. Na mindegy is kihangsúlyoznék pár pozitívumot. Mind a három story vizuálisan frenetikus szerintem plusz és ez hatalmas plusz, hogy végig az adott nyelven beszéltek a storykban a színészek és nem éltek azzal az olcsó megoldással, hogy angolra váltottak volna. A casting minden esetben tökéletes volt. Engem simán beszippantott a film ugyanakkor az utolsó rész gyenge volt ezt aláírom. Egy szép film nem váltotta meg a világot ugyanakkor egy üdítõ színfolt volt a franchise univerzumok tegerében.

  5. Nekem pl jobban tetszett, mint az eredeti kisregény.

    Az egész egy óvatos, lassú, érett közeledése két kívülállónak. Pont az építi fel a film feszültségét, hogy nem csak a vágy, hanem a szomorú valóság is végig ott van a CGIorgia mellett.
    A színes- szagos bazár, Sába királynőjétől és az elképzelhetetlen csodáktól csettintésre kapcsolunk vissza egy unalmas, hideg hotelszobába.
    Alithea a nem pont szomorú, hanem inkább elkeserítő (?) valóság szüleménye-már a neve is “igazság”-ot jelent, az igazság pedig még a frázis szerint is fáj….- közben pedig egyértelmű, hogy saját magának is hazudik azzal, hogy “teljes vagyok, semmire sem vágyom”. A dzsinn pedig a kavargó képzelet, az elveszett romantika és csodák gyermeke. A mai korban nem létezhet.

    A képi világ pedig baromi jól reflektál a karakterekre. Ahogy halad előre a sztori és közeledik a két szereplő, a látvány is egyre kevésbé émelyítően giccses.

    Lehetne még boncolgatni hosszú sorokon keresztül, nyilván van, akinek nem jönnek be a hasonló művek, de aki pl. The Fall-t vagy a Cloud Atlas-t szereti, valószínűleg ez is tetszeni fog neki.

  6. SPOILER

    Na igen, míg a múltbeli szálak rendben voltak, a jelen Tildával teljesen semmilyen, még a hirtelen “szeress” kívánsága is.

    Meg az is kicsit fura volt, hogy akkor azért szerette volna, ha mind a három kívánságot kimondja valaki, hogy akkor végre szabad lehessen?
    Mert ugye az utolsó hölgy hármat használ el amikor azt kívánja, hogy bárcsak sose találkoztunk volna.
    De kérdés pl: hogy a fél dzsin gyerekével mi lett?

  7. Spoiler?

    Nem lehetséges, hogy Alithea megcsúszott a fürdőben, beverte a fejét és csak képzelte az egészet?:D Ha már gyerekként amúgy is volt egy képzeletbeli barátja..

Leave a Reply

Your email address will not be published.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.