See How They Run – ecc, pecc, mellémehetsz

Mivel a Glass Onion után lendületben voltam, így gyorsan pótoltam az amúgy a Disney+-on fenn levő Ecc, pecc, ki lehetsz? című Sam Rockwelles nyomozóst, és minden “ez csalódás” kommentet értek már. Nem rossz a film, el lehet lenni vele, de… semmi plusz nincs benne. Ha valaki meg misztikusnak tartja Agatha Christie írónőt, az tuti gőzölgő fejjel áll fel a vége után.

A II. világháború után járunk nem sokkal. A történet egy amerikai rendező (Adrien Brody viccesen lubickoló alakítása) angliai halálával indul. A körülötte levők között szinte mindenkinek volt oka megölni, hiszen a tervezett Agatha Christie színdarab adaptációjának eredeti írójával kreatív eltéréseik voltak, a darab főszereplőjének nőjére ráhajtott, a producerével sem volt jóban, hogy úgy mondjam. Na de ki tette el végül is láb alól?

Egy nyomozó és egy nyomozótanonc ered a nyomok után, és igazából ők mentik meg a filmet. Mármint Saoirse Ronan és Sam Rockwell duóját jó volt nézni, amikor ők voltak közösen a képernyőn, akkor működött a film, csak közben a bűnügy kibontása mégis unalmas volt.

Az a durva, hogy ami lehet vicces kikacsintás lenne, mint például a “filmes adaptációk ilyenek” concept artos képsorozat, foreshadowing, az sem csattant igazán. Nem “áhá, ez tök jó”, amikor beérik a sok elhintett apróság, hanem “na végre ez is megvan, túlvagyunk rajta”. És ez olyasmi érzés, amit sosem tudott lerázni a film.

Ahogy elnézem az írót és a rendezőt, eléggé tévés világosok, és sajnos nem sikerült kitörniük ebből. Lehet nem segített, hogy Glass Onion után ültem neki, mert míg az tényleg mozifilm érzés, addig ez közelebb volt a tévés világhoz tényleg. Úgy érzem próbálkozott a film, és nem is nézett ki rosszul, nem csak simán munkaként ültek neki, de nem találták azt a szikrát, amitől több lenne, mint közepes.

10 hozzászólás a “See How They Run – ecc, pecc, mellémehetsz” bejegyzéshez

  1. Számomra hatalmas meglepetés és csalódás volt ez a film. Ilyen szereplőgárdával ilyen semmilyen filmet készíteni?
    Kb ötödik nekifutásra voltam képes befejezni a filmet, annyira nehezen csúszott le. Pedig nagyon kedvelem a régimódi ki tette krimiket. Az éra, a milliő, a díszletek, ránézésre a karakterek, vagyis a körítés, tálalás mind azt sugallta, hogy pont nekem való lesz ez. De ennyire unalmas, sótlan, lapos, semmilyen filmet kerekíteni belőle, óriási meglepetés volt nekem. Konkrétan nem érdekelt, hogy ki volt a tettes. És amikor kiderült, abban sem volt köszönet. Amúgy mi volt ebben a sztoriban, amit érdemes volt elmesélni? Nem tudok rájönni.
    A karakterek tök semmilyenek, a színészek totálisan el lettek vesztegetve. Voltak szereplők, akiket simán ki lehetett volna hagyni a filmből (a producer felesége, a manager anyja stb.).
    Ha volt mondanivalója ennek az amúgy szintén színdarabnak, az nem jött át. Én akartam szeretni, de végül beláttam, hogy ez bizony fiaskó.

  2. Ellenvélemény…imádtam…nagyon kellemes ..kis filmREmek betétdalokkal remek szinészekkel.Az irónő inasának jeleneteinél harsogva nevettem…))))

  3. Ezzel a kritikával is szintén egyet tudok érteni, talán annyi szerencsém volt hogy ezt még régebben láttam és így akkor még nem volt a glass onion mint összehasonlítási alap. Szóval nem bántam hogy láttam, sőt voltak benne részek amik kimondottan tetszettek, míg más részek meg elég laposak. És számomra is a főszereplő duó pedig kiemelendően jó volt, és Adrien Brody is, szóval már csak emiatt is szórakoztató volt nézni.

  4. Moziban néztük, hát szeretjük a zsánert az asszonnyal, de ez valóban max egy tv film sajnos.

  5. Nekem nem tévés hanem színdarab beütése volt. Ha rágyúrnak a sztorira és még több humort visznek bele akkor engem simán megvettek volna.

  6. Nem volt olyan rossz amúgy. Nem világ megváltó darab, de Glass Onion után nèzi az ember nyilván jobban kijönnek a hibái

  7. Glass Onion előtt ment le, szerencsés vagyok ezek szerint?:D

    Rockwell miatt imádtam, de Brody is szenzációs volt.

    Glass Onionnál is, ennél is úgy éreztem, hogy mellékes a tettes kiléte, sokkal fontosabb volt a miért + az, hogy a főbb karakterek mit miért tesznek és miért úgy, ahogy. Innen megközelítve pedig mindkét mű roppant szórakoztató tudott lenni a maga nemében. :)

  8. Nekem is tetszett. Sőt sokkal jobb volt, mint a Glass Onion szerintem.
    Ez egyáltalán nem akarta magát komolyan venni, és valóban olyan színdarab beutese volt, míg az Uveghagyma egy erőlködés volt számomra.

  9. Teljesen megértem a kritikát, én is hasonlóan éreztem, hogy ebben több lehetett volna. Nagyon kellemesen elvoltam rajta így egy téli estén, de a végső csavartól többet váraz ember. Nem is volt igazán kibontva a motiváció, csak úgy odahajították. Kár érte. A főszereplő duót nézném tovább több filmben is, ha jó sztorit írnak nekik.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.