A 2 milliárd is megvan, de nem csak ez érdekes

A legutóbbi bejelentkezés óta az Avatar 2 átlépte a 2 milliárdot a kasszáknál, a Csizmás Kandúr nagyot szakított és a Smile után egy újabb horror ment váratlanul nagyot.

Ha valakit kicsit is jobban érdekelnek a mozis bevételek, az elmúlt hetekben végtelen sok bejegyzést találni arról, hogy az Avatar 2 milyen küldetéseket húzott be, egymást követő hatodik hétvégéjén lett első, a komplett pandémia legnagyobb bevételét elért filmje lett a Pókembert lenyomva, Cameron zsinórban harmadik 600 milliót átlépő mozija otthon és így tovább. Lényeg a lényeg, hogy miközben látszólag nem az egész világ az Avatar körül forog, mint anno az első rész idején, mégis elképesztő nagyot megy – vagy csak én tartom magamtól távolabb a híreket. Amerikában a végső bevétele 650-700 között lesz valahol, globálisan pedig 2.2-2.3 környékén. Legalább is elvileg most így néz ki. Könnyű ismét előre okoskodni, de most már tényleg nagyon érdekel, hogy a következő rész esetén – ha valóban nem marad ki 13 év és tartják a tervezett premiert – is marad ez az érdeklődés, le lehet tolni még egyszer a “csak a látvány miatt nézzük meg” narratívát az emberek torkán?

A legújabb horror sikersztori is már a harmadik hetében jár, a M3GAN elvileg csak 12 millióba került, ennek ellenére 30 millióval kezdett csak Amerikában és jelenleg már 72-nél tart otthon, és a nemzetközi piacokról ehhez még 50-et lapátolt. Úgyhogy mindenkit sokként ért a hír, hogy berendelték a folytatást.

Pár hete még azt írtam a Csizmás Kandúr kapcsán, hogy ideje volt talán elvarrni ezt a szálat, de azóta is meglepően jól tartja magát, úgyhogy magam megkövetve érdemes meghajolni a jelenlegi 126 milliós eredmény előtt, ami globálisan már közel 300-nál tart. Pár éve ez még talán standard lett volna, de elnézve az elmúlt időszak animációs filmjeinek hasalásait, ez kifejezetten szép manapság.

Ha jól látom a friss debütáns Missing egy franchise része, pontosabban a Search univerzum egy darabkája, ami még 2018-ban érkezett a mozikba és arról lett híres, hogy egy gép és/vagy egy telefon előtt játszódott (mindkettő talán, láttam, de nem hagyott mély nyomokat). Nyilván kísérletnek érdekes volt, de ami miatt kiemelkedett, az inkább a 75 milliós világszerte összeszedett bevétel volt, miközben 880.000 dollárból készült. A Missing ezt már jócskán megugrotta (7 millióból rakták össze), de mivel 9.3-mal kezdett otthon, így jönnek ebből még részek biztosan.

És kicsit hátrébb tekintve, Butler ismét bukott, most éppen a Plane-nel keresett eddig összesen 20 millió dollárt, de elvileg ez csak 50-be került, a közelmúlt őrületeihez képest ez még olcsó is, de cserébe állítólag fogyasztható. Úgyhogy talán a jövőben a szórakoztató bukásokat preferálja majd a drága (szar) bukásokkal szemben. 

abelh
írta
2023. 01. 23. 15:59
megjelenés
26
hozzászolás


26 hozzászólás a “A 2 milliárd is megvan, de nem csak ez érdekes” bejegyzéshez

  1. Korrigált jegyárakkal az első rész 890 lenne ma, szóval a 650-700 jelzi, hogy azért ez nem egy erős franchise. Event film faktor miatt mennek rá a legnagyobb közös osztó unatkozó normiek, de amúgy a lófaszt nem érdekel a film.

  2. Korrigált árakkal is nagyjából a mindenkori top20 környékén lesz, ami azért minden, csak nem gyenge.

  3. hkim, baromság a kijelentésed.
    Attól még, hogy az előző részt nem fogja megelőzni az Avatar 2 bevétele, attól még nagyon szép eredményt ért el eddig.
    Tegyük hozzá, van még benne jó pár hét.
    Csizmás Kandúr jókor jött, bátor dolog volt az Avatar 2 mellé berakni, de bejött. Megérdemelt a siker, főleg úgy, hogy a film is jó lett.

  4. khim, maga kretén vagy troll?
    “lófaszt nem érdekel a film”. ja, azért jár 2 milliárd körül már a bevétele XD
    “ez nem egy erős franchise”. wow, akkor melyik az? :D
    “event film”- az amelyik a bemutatójakor robbant nagyot, de nem hetekig kirobbanthatlan az első helyről.
    trollocska, a bénábbik fajtából.

  5. human vagy ableh igazán kivehetné hkim kommentjét, mert ilyen kezdéssel lőttek a diskurzusnak.

  6. Az Avatar 2-ről mindent elmond, hogy pár nappal utána erős késztetést éreztem, hogy megint megnézzem moziban, mint akinek hiányérzete támadt. Ez a mozis varázslat, amit kevés film tud kiváltani.

  7. Ennek ellenére az én hozzászólásom lett egy törölve, ez komoly? :D
    Hozzá nem értőnek hagy írjam meg, hogy hozzá nem értő.
    Baromságokat írhatunk, de azt nem, hogy xy baromságot írt?

  8. Avatar 2-t még ismételjük mi is haverokkal is, meg családdal. Így meglesz a 3 nézés remélhetőleg, mint az első részből. Valahogy úgy érzem, hogy egy mozis nézés nem volt elég.

  9. A befektetett munkának megvan a gyümölcse. Én a látványért fizettem és nem csalódtam. Még egyszer már nem nézném meg mert történet rém gyenge lett. Viszont ha a folytatásra csak annyit változik, hogy nem a vízben hanem a földben játszódik, és minden történes marad egy másolás szinten, akkor már más lesz a szitu nálam. No de előre szaladtam, azt még meg is kell élni. Egyenlőre Cameron mester ismét behúzta, és ez jól van így szerintem.

  10. Egy franchise esetén a legnagyobb bók, ha az “unatkozó normie”-k is (vagy főleg ők) mennek be rá, nem csak a rajongók. Nem egyszerű olyan filmet csinálni, aminek a második, harmadik részére is rengetegen bemennek (=sokakat érdekel ugye) és elégedetten is jönnek ki.

  11. Vidéken 3D családdal, aztán IMAX vetítés szólóban, mert na! Aki azt mondja hogy látott már ilyet az nem mond igazat. Ha megnézem pl. A gyűrűk urát, a hobbit-ember jelenetek nagy része praktikus (és kreatív) megoldásokkal van tele mert akkor az úgy volt megvalósítható. ahhoz képest annyit fejlődött a filmipar technikai téren, hogy… lásd: Avatar 2. Ehhez semmi nem mérhető. Aki szerint a sztori gyenge, hát… megértem, hogy nem jön be, ismerek ilyet, de nekem ez a történet ehhez a látványhoz teljesen kielégítő. Ezer és egy kultfilmet tudnék felsorolni, ami nem saját kútfőből gazdálkodik, mégse éri kritika. Engem lenyűgöz az a tudás, ami ahhoz kell, hogy ilyesmit meg lehessen jeleníteni a vásznon. Nem tudom hány filmre elég a puskapor, de szerintem a 3-nál még jó sokan ott leszünk. Azért néznék én is valami frisset Camerontól.
    De a 2+ milliárd jó helyre ment.

  12. Mit lehet az Avatar 2-őn egynél többször megnézni? Igazából tudom a választ de az mélységesen elszomorít. Elképesztő hová süllyedtünk. Talán mégis jobb lett volna ha tömegével szűnnek meg a mozik a járvány miatt.

  13. hkim: és a mostani contentáradatot hogy számoltad bele? ha már korrigálsz.

    Fiti: nem töröltem semmit, és a spamban sem látom.

  14. Utolag konnyu okosnak lenni, de az Avatar 2 sikere minden, csak meglepo nem. A poen, hogy a harmadik film elott is ugyanezek a korok lesznek lefutva.

    Egyebkent valami interjuban ugy vettem ki Cameron szavaibol, hogy nem is nagyon akart mar filmet csinalni, amikor ihletet kapott, hogy folytassa az Avatart. Szoval, ha ugy vesszuk, hogy vagy ez, vagy semmi, akkor mar nem is olyan rossz a helyzet.

  15. Nekem hibái ellenére is tetszett az Avatar és örülök, hogy jól szerepel a kasszáknál. Szvsz ez egy olyan film, ahol a készítők pontosan tudták, hogy mit tudnak szállítani és mit nem és ezt pontosan kommunikálták is a néző felé a marketing során. Meg lett mondva, hogy szép lesz, menjél IMAX-ra és jó lesz neked. Nem ajnározták a sztorit sosem. Kiemelném azért, hogy ugyan én is forgattam a szemem, főleg az utolsó csata időhúzásain, a karakterek motivációi és döntései mind konzekvensek voltak végig és logikusan fejlődtek az előző filmhez képest is. Sajnos ez sem magától értetődő manapság.
    Technikailag pedig lenyűgöző. Minden kockája mögül süt a befektetett energia és törődés. Egy ponton azon kaptam magam, hogy élvezem a színészek játékát, egy animációban! Milyet fejlődhetett a mimika átültetése az előző óta, vszeg olyan rezdüléseket is meg tudtak most csinálni, amit tudatosan észre sem veszünk. Számomra ezek a dolgok érdekesek, ez is adja a varázsát Pandora világának felfedezése mellett.

    Ez bénácska sztoristól, fontos, de csapból is folyó üzenetestől együtt is valakinek elsősorban a alkotása és nem egy terméke, és ez látszik.

  16. Crash: Mit lehet megnézni? Olyan látványt amit soha nem láttál előtte? Épp az ilyen filmet, ami vizuális csoda lehet többször megnézni. Rengeteg jó film van, jó és érdekes sztorival, de nem nézi meg a kutya se kétszer, mert a sztorimesélős filmek másodszor már nem tudják ugyanazt az élményt nyújtani. Az Avatarra kétszer beülni ugyanaz mint kétszer megnézni Firenzét. Vagy háromszor. Harmadszor is tátott szájjal fogod élvezni, ha nyitott értő vagy a szépségére.

  17. Mivel az Avatar 3 teljesen és az Avatar 4 negyede is le van már forgatva, így remélem tudják, hogy mit is akarnak elmesélni. Itt a történet kapkodós lett. 1 óra Avatar 1.5, aztán 1 óra Abyss majd 1 óra Titanic, ha össze akarnám foglalni.

    Engem lenyűgözött a látvány, ahogy a kibeszélőben is írtam, de valahogy még több művészi kreativitást, nem földi absztrakt formákat vártam. Pl. lebegő tengert vagy gravitáció-antigravtiáció mellett felfelé eső vizet. A CGI alien korallzátony csodás volt, de a sok akció helyett én inkább ilyen felfedezős vonalra mentem volna rá.

    Ha lebegő sziklán van az új bázisuk, akkor azok szintén a bányászott lebegő kőzetből állnak? Akkor minek is kellett a fák alatt kutakodni, ha azokat is kitermelhetik?

    Ha ránéztek erre a kiugró bálnás naplementére, tényleg álomszép. Ám valahogy alig foglalkoztak azzal, hogy a Pandora egy hold, tehát ha bolygójához képest nem kötött a forgása, akkor annak nagyrészt ki kell, hogy takarja a helyi napot. Az egész nappal-éjszaka ciklusnak másképpen, más ritmusban kellene váltakoznia, mint a Földön. Lehet csillagászokat kellene erről megkérdeznem és valószínűleg az átlag nézők az ilyesmin nem is gondolkodnak el.

  18. “Talán mégis jobb lett volna ha tömegével szűnnek meg a mozik a járvány miatt.”

    Jajne írjatok már ilyet :D engem ez szomorít el mélységesen…

  19. Mondjuk azt nem értem, hogy ha a csízmás ilyen jól megy, akkor miért került ki vodba ilyen korán.

    Ezzel nem a bevételeket rontják?

  20. “Talán mégis jobb lett volna ha tömegével szűnnek meg a mozik a járvány miatt.”
    – tehát azért, mert nagyot megy egy olyan film a mozikban, ami az illetőnek nem tetszik, ezért sajnálja, hogy nem szűntek meg tömegével mozik már korábban…
    Ha van vegytiszta rosszindulat, akkor ez az!

  21. Rengetegen nem szeretik az Avatar 2. részét, mert divat lett nem szeretni, és papagáj módján azt ismételgetni hogy gyenge a sztori. De nem is értem mit vártak sokan? Egy Nolan féle mementót, vagy egy eredetet? Ez nekem magas. Az animációra meg szerintem mindig van kereslet, gyerekek mindig vannak, bár én az elején leszögeztem az asszonnyal hogy biztos hogy nem fogok a gyerekkel animációs filmre beülni moziba, majd ő! Inkább megnézem a Babylont egymás után 10X

  22. Outcast:

    Nolan-féle Mementót, vagy Eredetet? Most csináljunk úgy, mintha Cameron kisebb kaliberű rendező lenne? :) Ha valakitől, tőle aztán elvárhatod, hogy nem csak technikailag erős mozit kapsz.

    Nyilván az tény, hogy az Avatar nem az új Terminátornak készült (de ezt csak az első ismeretében mondom, a másodikat nem láttam, nem is fogom – nem divatból, szimplán nem érdekel)

  23. Ha azért mennének jól a filmek, mert jók, akkor egy Babylon vagy a The Last Duel nem hasalna el a kasszáknál…

    Az Avatar 2 témában: abelh tökéletesen megfogalmazta azt ami szerintem is az igazi probléma vele.
    Ha már Nolan párhuzam, szerintem a Tenet kapcsán neki is ezt rótták fel
    Amúgy a jegyeladások meg a kommentek se azt mutatják, hogy divat lett szidni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.