Black Panther: Wakanda Forever

Rendben, még hőemelkedéssel néztem meg a a Disney+-nak hála a filmet, de ez valami katasztrófa volt. Mostanra már kételkedek benne, hogy Ryan Coogler tudna nagyszabású akciót rendezni, vagy oda sem engedték azon jelenetek közelébe?

A történet olyan semmilyen, mintha maguk sem gondolták volna fontosnak. Ennek fényében az első rész aztán tényleg királydráma, amit sokan sütöttek rá, mivel itt unalom van helyette. Természetesen Chadwick Boseman halála miatt a párduc is hiányzott a film nagy részéből, és Coogle igyekezett tisztelegni az emléke előtt, így néhol meg volt kötve a keze.

A történetben egész világ a vibraniumra pályázik, és Ramonda királynő igyekszik a párduc nélkül megvédeni az országot. Jól szembe is mennek az első rész nyitásával, és bezárkóznak, hogy “nem közösködünk, nem a mi gondunk”. Sajnos máshol is akad a Földön a fémből, amit a Disney+ sorozatot kapó, de amúgy a filmben eléggé felesleges Ironheart eszközével találnak meg, így fedezik fel, hogy a tenger alatt is van élet. Na az ottani király gyorsan szól is Wakandának, hogy lerohanja őket, ha nem nyírják ki Ironheartot, hogy ne épülhessen több vibraniu… áh geci, már összefoglalni is altató. Komolyan nem hiszem el, hogy ezt tudták kiizzadni magukból. Nyilván a muszáj mozgatta a kezük, mert két Disney+ termék is függött a filmtől, plusz az MCU egészét nem akarják újratervezni, így nem hagyhatták ki a lépcsőfokot, de egy túlzsúfolt unalmas kupi az egész.

A legrosszabb, hogy még az akció sem jó. Egyrészt már megint a sötét éjszakába helyezte a CGI autós “üldözést” a csapat, de amikor a napfényre tették a verekedést is szar volt. Konkrétan a finálé is csak egy semmiben lebegésnek tűnt. Számomra már az alapkonfliktusban elvérzett az egész, mert nem tűntek erősnek a vízi király indokai a támadásra, és valahogy sosem érződött úgy, hogy a wakandaiak ésszerűen felvehetnék a harcot, így erőltetett volt a végső nagy összecsapás. Ellenben most a Párduc (nyilván lett új a film végére, de az előzetes is felfedte) és a főellenség harca elment, szemben az első résszel.

Az alakítások? Lupita Nyong’o szokás szerint remek, ellenben Letitia Wright úristen, nyilván a forgatókönyv sem segítette a színésznőt, hiszen a semmilyen konfliktusban kellett keményednie, de még így is alulmúlt mindent. Ja és ne feledjük, Angela Bassett did the thing.

Ryan Coogler a remek Fruitvale Stationtől teleportált fel a blockbusterek világába, és még ha ráfogjuk erővel, hogy az érzelmi részekből pár pillanat működött itt, akkor sem áll össze a Wakanda Forever semmivé, csak egy túlzsúfolt köztes megállóvá a jelenlegi MCU útján a “magában is működnie kéne” történetének nullasága miatt.

40 hozzászólás a “Black Panther: Wakanda Forever” bejegyzéshez

  1. Micsoda véletlen, én is ma tudtam rávenni magam végre. Iszonyatosan kínos sok helyen és végig azon gondolkodtam hogyan lehetett ezt egyben megnézni moziban (nem is számoltam hányszor állítottam le).

    Hátha visszamennek még egyszer az időben majd az aktuális Avangerek és a csettintés helyett a Phase 4-ez törlik ki.

  2. Nem vagyok nagyon képben a képregényekkel, nekem le sem esett, hogy a csaj az Ironheart. Engem rohadtul idegesített, mert olyan volt, mint egy tipikus sztereotíp fekacsaj mellékszereplő egy ’90-es évekbeli filmből; ráadásul egy fekete filmnek eladott moziban. Utóbbit az elsőnél sem értettem: egy fiktív világ lényeit, mégha feketebőrűek is, csak kitaláltak, a fekete kultúrához semmi közük, amit nekem az afrikai stílusú zenék sem tudtak befolyásolni.
    Amennyire szerettem a Végjátékig tartó filmeket, a Pókember filmen kívül eddig mind csalódás, az Örökkévalókat pedig kifejezetten rühelltem.

  3. Szintén betegen néztem pár napja és az írás minden szavával egyetértek. Borzasztó unalmas volt az egész és a közel 3 órás játékidő sem segített. Amikor már azt hittem, hogy na, innen már csak a finálé van hátra, akkor meglepődve láttam, hogy még másfél óra hátra van… pff. Rettenetesen túl lett nyújtva egy rémegyszerű törénet, amit bőven be lehetett volna tuszkolni max 2 órába is. De még az is sok.
    Ironheart menthette volna a dolgot, de ő is olyan semmilyen lett. Azt sem értem, miért egy 26 éves színésznőt kellett castingolni egy 19 éves karakternek. Elég vicces, amikor Letitia Wright meg mindenki arról beszél, hogy ‘jajj, meg kell védeni ezt a szegény kislányt’, miközben, amikor egymás mellett állnak, hát meg nem tudnám mondani melyikük a fiatalabb :D
    Egyetlen pozitívum az elején és végén lévő 2×5 perc megemlékezés T’Challa/Chadwick Boseman felé. Az szép búcsú volt, hiányozni fog.
    Illetve Angela Bassett-nek volt néhány kiemelkedőbb pillanata, amikor némi színészi játékot mutatott a film, de ennyi sajnos.

    Még mindig reménykedem, hogy magára találjon újra a franchise, de látva a Hangya véleményeket, ez nem mostanában fog eljönni…

  4. Angela Bassett nyomott egy Viola Davist. Igen, a taknya-nyála egybefolyó köpködős nagyjelenetére gondolok.

  5. Azt láttam valahol, hogy pl az antmannel azért volt ‘nem túl jó’ a cgi mert a pantherba rakták a pénzt helyette. Vagy igaz vagy nem, mindenesetre olyan sötét volt sok helyen ez a szutyok, hogy ha érdekelt volna film biztos átállítom a tvt valahogy világosabbra.

  6. Azért eléggé big brain, hogy wakanda ellenfelét kukulkánnak nevezték el…

    Annyira semmilyen és unalmas film volt, hogy arra szavak nincsenek.
    És akkor a mostani pletykák szerint az ant-man 3 cgije azért lett rossz, mert minden pénz wakandára ment.
    Pedig nagyon nem látszik.

  7. Miért maradt félbe az utolsó mondat?

    Amúgy a film erős közepes (6/10), Nakia, Namor és a víz alatti világ egész jó volt, meg a Párduc is, amikor megjelent. A mérnök vonal nyilván erőltetett, de hát ilyen alapon azért jó pár MCU meg DCU filmbe bele lehetne kötni. (Nekem pl. a Wonder Woman 2. sztorija sokkal nagyobb csalódás volt.)
    Fun fact, hogy a cgi-csapatot meg Oscarra jelölték.

    A 850+ millió dolláros bevétel mellett persze nyilván nem hullajtanak könnyeket a fejesek.

  8. Kb 2 hónapja láttam a filmet, hogy nem frissek az emlékeim, de az biztos, hogy nekem szintén nagyon nem tetszett.
    Egyáltalán nem volt hihető számomra az alapkonfliktus sem: a víz alatti birodalom uralkodója megzsarolja Wakadát, hogy öljenek meg egy lányt, aki készített valami szerkezetet, amivel meglelhetik a víz alatti vibrániumot, ami ahhoz vezethet, hogy a világ felfedezi a létezésüket. Hogy mi van? Miért kell ehhez Wakanda? Láthatóan szárazföldre tudnak menni, öljék meg ők maguk a lányt, nincs szükség konfliktusra Wakandával – mondjuk, hogy ehhez miért kell bárkit megölni… Elvileg értelmes a kiscsaj, simán rávehették volna, hogy hagyjon fel ezzel, mert egy civilizáció sorsa függ tőle. Diplomácia, hello!
    Aztán ott van Riri Williams aka Ironheart, aki számomra az első pillanattól fogva a szövegei és a tettei miatt ütnivalóan irritáló volt, úristen de rühelltem! Azt sem értettem, hogy miért volt olyan fontos nekik a lány védeleme, elvégre egyáltalán nem ismerték, még csak meg sem volt alapozva semmiféle bonding – pont ahogy a Dr. Strange 2-ben sem.
    Az film egész sztorija és összes konfliktusa alibi, nem csak nem ésszerű, nem hiteles, hanem iszonyatosan nyakatekert, izzadságszagú. És tényleg, rohadtul unalmas a film! Amikor valami hajót támadtak meg a víziemberek és ott zajlott “a harc”, én már ott elengedtem, hogy értelmet keressek benne.
    Viszont ami számomra a legeslegnagyobb felkiáltójel volt az egész filmben az, hogy Martin Freeman karaktere konkrétan folyamatosan hazaárulást követ el és ezt mégis úgy állítja be a film, mintha ez lenne a helyes! Komolyan mondom, nem értem hogy volt pofájuk ezt így beleírni a filmbe. A fikcó kajakra elárulja a saját hazáját egy olyan országért, ahol egyszer volt életében (ok, elvileg megmentették az életét, na de akkor is), semmiféle morális dillemát nem kerekítettek belőle. Emiatt már konkrétan haragudtam a filmre.
    Szóval alibi sztori, unalmas megvalósítás, érdektelen és hiteltelen konfliktusok. De Bassett tényleg jó volt, ennyit elismerek.

  9. Elnézést a suta kérésért, de én ennyi film után sem igazán tudom, hogy a vibránium miért is olyan nagy szám? Valaki légyszi magyarázza el nekem :)
    Az első Párduc film elején levő mese csak egy homályos mítosz bármiféle konkértum nélkül.
    Szóval mit tud ez a vibránium?

  10. Nem gondoltam hogy az első részt alul lehet múlni de sikerült nekik. Úgy szenvedtem végig a filmet. Sajnálom azt aki ezért moziban fizetett. Suri nagyon gyenge mint új párduc nem hiszem hogy sikerül elvinnie majd a hátán egy fílmet akár csak Falkon mint Amerika kapitányként ugyan azt érzem hogy ez így gyengusz. Ezt az Ironhart-ot sem értem ezt így most előkapták kb a semmiből.

  11. épp akartam mondani, mi készülhet belőle, de az a hiedelmekkel ellentétben nem mágikus, csak elemes

  12. Teljesen egyetértek, sőt.
    A filmből az első 5 perc volt értékelhető, a többi szemétre való.
    A karakterek pocsékok, a színészek pocsékok, a történet és szövegkönyv pocsék, a karakterek motivációi hiteltelenek, a CGI förtelmes – az utóbbi évek legpocsékabbja, szinte fájt a szememnek.
    Az újoncok, a fekete “kis”csaj oltári irritáló, nem csak az általa játszott figura.
    Az egyetlen pozitívum talán csak a főellenség, Kukulkan volt, de a sztori alapján nálam inkább a főhős, semmint antigonista.

    Szét untam az agyam, mikor néztem, örülök, hogy nem köhögtem ki több ezret a moziért. Csak azért szenvedtem végig, hátha meg kell nézni, hogy majd a jövőben más fontosabb fordulatok másik filmekben érthetőek legyenek. Kár volt.

    Az meg csak hab a tortán, hogy több oszkárra is jelölték. Mi alapján? Mert, hogy nem szakmai szempontok szerint, az biztos.

  13. Egyetértek, egy foshalmaz volt a 99%-a, a maradék a stáblista….
    De nekem az első rész sem tetszett, csak azért néztem meg azt is és ezt is ( itthon mindkettőt ) , hogy képben maradjak az MCU-val.

  14. Gondolkodtam a mozin, végül nem mentem el rá. Szerencsére. Bőven elég volt itthonra is, a közepén be is aludtam. Feleslegesen hosszú és unalmas. Az egészben ami értékelhető az Boseman méltó búcsúztatása!

  15. Számomra a film zenéje az, ami értékelhető volt. Főleg mikor az új Párduc színre lép. Ludwig Göransson odatette magát megint

  16. Nekem tetszett a film.

    A Thor 4 számomra akkora csalódás volt az infantilis, bugyuta 5 éveseknek szánt szintjével, hogy öröm volt nézni ezt a lassan építkező, felnőttesebb filmet. Shuritól kicsit féltem, de azért a végére sikerült elfogadni Párducnak. Ami zavart – de ez már a képregényekben is -, hogy a Marvel világában sorra bukkannak fel a zsenik, mint Iron Heart is. Tényleg tele van ez a világ zsenikkel, akik szuperintelligensek és így elveszti a jelentőségét, ha felbukkan egy okos tag. Banner, R. Richards, Stark, Shuri, Iron heart és még egy rakat van. Na mindegy.
    Amúgy Namor eredete is tetszett, meg a nevének a magyarázata is.

  17. Alapvetően az a tény, hogy Letitia Wright karaktere a messze leggyengébb eleme volt számomra az előző filmnek (köszönhetően a színésznőnek illetve a karakterének), főszereplője lett ennek, erősen rányomta a bélyegét a végeredményre.

    Számomra két pozitívuma a filmnek: a maja törzs története és a világuk vizualitása (de velük se kezdtek sok mindent), illetve Ludwig Göransson zenéje.

    De amúgy meg a történet súlytalan és ívtelen, a látványvilág meg kifejezetten ronda, stílustalan (mondjuk ez az összes Marvel filmre igaz).

    Szőrszálhasogatás egy ilyen filmnél tudom, de imádom ahogy a forgatókönyvírok a tudományt elképzelik. “Kizártam magam a laptopomból szóval építettem egy működő kvantumszámítógépet.” A garázsában, így tizenévesen. Oké, miért is ne. Mint amikor Tony Stark a pizsamájában egy órát pantominezett és feltalálta az időutazást.

  18. Én amiatt voltam picit csalódott, mert azt hittem Bastet avatárja lesz Shuri és így kapcsolják össze a Holdlovag egyiptomi mitológiájával. Namor esetében is vártam volna, hogy a maja-azték vonalon szóba kerülnek az Örökkévaló csapat felbomlása és volt-e közük az eseményekhez. Valahogy azt sem tudom kinézni, hogy több száz év alatt nem találták meg Wakandát és nem látogatták meg őket. Ha az MCU ráállt ennyire a történelmi-fantasy vonalra, akkor kicsit jobban is összekapcsolhatnák az eseményeket.

  19. Ez a film most hogy került ide ennyi idő után? Most került fel valami streaming-re? (csak Netflix hozzáférésem van).
    Mi moziban néztük meg. Én nem akartam, a család választotta. Meglep, hogy ennyire lehúzzátok, mert nekem pozitív csalódás volt annak ellenére, hogy messze van az MCU legjobbjaitól. Sokkal rosszabbat vártam, de MCU viszonylatban semmi vállalhatatlan nincs benne. Hogy milyen sorozatokhoz volt rá szükség, én nem tudom, nem néztem egyiket sem, az Endgame óta csak a Pókembereket és ezt láttam.

  20. Borzasztó belegondolni, hogy emberek ezt moziban, kifizetve érte a jegyárat 3 órán keresztül ezt nézték. Itthon is szenvedtem közben, de legalább tudtam közben tenni-venni, kicsit aludni és hasonlók.

    Oké, roppantul nem én vagyok a célcsoport, kizárólag azért néztem meg mert Bassett-et Oscarra-jelölték érte és igykeszem minden Oscar-jelölt filmet megnézni, szóval nem volt választásom. És persze a végére teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ez a jelölés teljesen nonszensz. Bassett azt hozta, amit másban is, és azonkívül, hogy kétszer végigüvöltözött egy-egy jelenetet és szúrós tekintettel nézett, attól még nem lett különösebben kiemelkedő az alakítás. Vagyis hát a film mértékével nézve, igen, de amúgy…

    Két dolog működött, a jelmezek és a zene. Egyébként nagyon unalmas és buta volt az egész.

  21. Amúgy az Eternals vonalat végleg elengedték az MCU-ban?

    Nem mintha hiányozna, mert az teljesen kilógott belőle, s pl. rosszabb volt, mint ez a Wakanda 2.

  22. Egy ideje elengedtem ezeket a filmeket, moziban legalábbis teljesen. Thor4 és Strange2 után biztos nem ülök be egy ideig egyre se, endgame óta mondjuk szinte az összeset kihagytam. De még itthon is meggondolom.
    Most este majdnem megnéztem ezt, de végigolvasva a beszámolót és a hozzászólásokat bogarászva inkább hagytam a fenébe :D
    Violent night ment le inkább és a butyutasága ellenére is biztos vagyok benne, hogy jobb döntés volt mint wakandat választani :D

  23. Én alapvetően trailer-eket sem szoktam nézni, nehogy akár minimális mértékben is csorbuljon a szórakozási faktor. Úgy alakult, hogy hosszú ideig nem voltam moziban és otthon sem pótoltam a Phase 4 filmjeit.

    Viszont kb. egy éve rendszeres Friday Night Tights néző vagyok Nerdrotic youtube csatornáján, és egyszer elcsábultam, és belehallgattam, amikor valamelyik filmet kezdték kivesézni, és érződött, hogy nagyon nem tetszik senkinek a társaságból. Utána akkor már adta magát, hogy az adott film Pitch Meetingjét is nyugodtan megnézhetem, már úgyis elspoilereztem magamnak a filmet. Aztán teltek-múltak a hetek-hónapok, és amikor érződött, hogy szintén totál negatív a hangulat, újra-újra elcsábultam. Végül csak a No Way Home-ot néztem meg a Phase 4-ból (azt teljesen spoiler mentesen), meg a Thor 4-et, de azt lehet hogy már csak utólag, kíváncsiságból.

    Ha valaki azt mondja nekem az Endgame után, hogy gyakorlatilag az összes Phase 4 filmet és a Phase 5 nyitó filmjét, amin ugye piszok sok múlik csak pitch meetingként fogom megnézni, és áldani fogom az agyam, hogy egy percet sem pazaroltam rájuk körberöhögtem volna és kértem volna abból, amit szív…

    A fenti kritikád újabb megerősítés ez ügyben, de az Ant-Man 3-mmal kapcsolatban a box office esést látva lehet az átlagembereknél is kezd betelni a pohár. A Marvels vízválasztóvá válhat, ha piszok nagy bukta lesz, amire meg is van az esély bőven.

  24. Scott: Éppen most voltak pletykák az Eternals 2, Dr. Strange 3 és a Shang-Chi 2 fejlesztéséről. A Harry Styles (Starfox) és a Charlize Theron (Clea) jelenetek miatt eleve várható volt valamilyen folytatások. Az eddig be nem jelentett Thor 5-ben pedig ugyebár Herculest dobnák be. A Blade filmben elvileg bemutatkozik Kit Harrington (Black Knight) karaktere. Így tehát más-más történelmi korokat és mitológiákat is alaposabban kibontanak.

  25. Scott Free

    Az új Amerika kapitány filmben foglalkoznak majd az Égi-vel amit odafagyasztottak a tengerbe. Én ezt olvastam.

  26. Én moziban néztem meg és nem bántam meg, szerintem is a gyengébb Mcu filmekhez tartozik, és kb a Hangya 3-al egyenértékű nálam. De még mindig jobban élveztem mint az Avatar2-t, amit mindenki agyonajnároz.
    Én nem sajnálom Angela Bassett oscar jelölését, mert szerintem ő volt a legérdekesebb/legjobb pontja a filmnek, habár abba beletudnék kötni, hogy miért ővé az első Mcu-s színészi oscar jelölés, amikor nála voltak sokkal jobb alakítások is az Mcu történelmében.
    Namor karaktere, motivációi, a vizi világ nekem tetszettek, illetve a jelmezek, Chadwick Boseman búcsúztatása amit még kiemelnék.
    De az akciók, Riri Williams, zene főleg az első részhez képest, hatalmas csalódás. Nekem az új párduc se tetszett annyira, és nincs karizmája.
    Az első resz se jó film, de ott legalább volt egy karizmatikus főszereplő, és ellenfél, aki miatt tudott királydrámaként müködni.

  27. Human, királyság, hogy elővetted! Elkezdtem, és igazából érthető mit akartak mutatni, igen a gyász nagyon rossz, izé. Mindegy szóval sajnos nem fejeztem be egyelőre, egyszerűen egyre kevesebb türelmem van a rossz filmekhez. Semmilyen az egész. Azóta megnéztem megint a Twistert (még mindig az egyik legjobb időjárás/katasztrófa), a Knock at the Cabint (hát, nem rossz de hiányzik a feszültség valahogy) meg a Stargate filmet (úgy emlékeztem nem volt ennyire közepes) a Wakanda meg várja a sorát, majd valamikor végignézem ha nagyon sok időm lesz. Mert most úgy érzem még azt a 2-3 órát se éri meg az életemből.

  28. Teljesen egyetértek Human, ez a film sajnos tömény unalom, ja és még rossz is. Anno nyertem két ingyen jegyet a Cinema City-nél, és egy jó barátom ajánlotta, hogy nézzük meg ezt.. szinkronosan… 3D-ben… Azóta nem győz elnézést kérni :D
    Na de, túl hosszú, ez a történet maximum, és már akkor is túlzás két órában elég lett volna, Namor karakterét érdekesen átformálták, de még lett is volna értelme, de ez a Wakanda segíts mert meghaltok elég hülyén jött ki, lévén mint írták előttem, simán megoldhatták volna maguk is, de akkor meg miért Wakanda Forver ugye. A szinkron valami undorító volt, eleve csak végszükség esetén nézek szinkronos filmeket moziban, ezt meg pláne, mivel az első részt is csak a kiváló akcentusok tették valamennyire élvezhetővé, ami ugye itt elveszett, ezáltal nekem Bassett játéka sem jött át, mivel a borzalmas szinkron rengeteget rontott az egész, amúgy is gyenge filmen.
    Boseman búcsuútatása szép volt, és méltó a karakterhez/színészhez, de látszott, hogy kb ennyi volt az ötletük a filmhez, a többit gyorsan hozzácsapták, hogy legyen Ironheart sorozat, mert ugye kell egy fekete női Ironman… de itt be is fejezem :)

  29. Ha tisztelegni akartak volna az elhunyt előtt, nem egyszer filmet gyártottak volna. De mindegy mitől van szó, egy patikamérlegen kimért tucatfosnak kell lennie, hogy minden igényt kiszolgáljon. Ez nem film.

  30. Azt valaki ki tudná fejteni, hogy a vibránium puszta geológiai jelenlétéből hogan következik Wakanda technológiai és gazdasági felsőbbrendűsége? Honnan jött a kutatás-fejlesztés, a kitermelés képessége, szóval a teljes know-how? A történelmi imsereteink alapján ez valahogy úgy nézne ki, hogy a Stark Industries szépen felhúzza a bányákat, a kis fekete párduc felmenői pedig éhbérérét foglalkoztatott, törzsi háborúskodásban kivérző gyarmati rabszolgák kb.

  31. willgrimm says:
    2023. February 26 at 15:12
    Nem vagyok nagyon képben a képregényekkel, nekem le sem esett, hogy a csaj az Ironheart. Engem rohadtul idegesített, mert olyan volt, mint egy tipikus sztereotíp fekacsaj mellékszereplő egy ’90-es évekbeli filmből; ráadásul egy fekete filmnek eladott moziban. Utóbbit az elsőnél sem értettem: egy fiktív világ lényeit, mégha feketebőrűek is, csak kitaláltak, a fekete kultúrához semmi közük, amit nekem az afrikai stílusú zenék sem tudtak befolyásolni.
    Amennyire szerettem a Végjátékig tartó filmeket, a Pókember filmen kívül eddig mind csalódás, az Örökkévalókat pedig kifejezetten rühelltem.

    ….Szívemből szóltál!

  32. Végigolvasva a hozzászólásokat én eléggé kilógok a sorból itt. Human ezt a kritikát te írtad? Mert engem inkább az háborított fel, hogy hogy lehet leírni azt egy flimkritikában, hogy “geci” ? Szerintem itt az olvasók között azért magasabban van az értelmi szint..

    Én 2x néztem meg a filmet moziban különböző okok miatt. Nekem mindkétszer tetszett. Persze tele van hibákkal, de szerintem pl a Dr Strange 2 sokkal rosszabb volt, nem is beszélve a Thor 4-ről.
    A hsz-ek közül 18.Süci, 21.Scorpion82 és Sheck007 nagyjából leírták az én véleményemet is.
    Még annyi, hogy ez az első olyan film a franchise-ban, amiben igazi halált kellett feldolgozni úgy, hogy az végleges. Az eddig meghalt karakterek bármelyikét vissza tudják hozni alternatív világokban, de itt ugye maga a színész halt meg. Azon meg kár rágódni, hogy a csaj erőtlen a párduc szerepére, mert bárki is lett volna az új párduc az nem tetszett volna a népnek, Suri részéről is csak átmeneti/kényszermegoldás volt.
    Nagyjából ennyit szerettem volna.

  33. Nekem is nagyon tetszett, megható volt benne jó pár jelenet, Ludwig Gorranson zenéje pedig valami zseniális. Nekem pont a gyász tetszett benne ahogy az egész filmet körbelengi. Méltó búcsú, és tisztelgés wakanda királya előtt ez a film. 10/9

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.