Kész állatkert: Kokainmedve és botló hangya

Az Ant-Man 3 elvileg (a hivatalos számok még nem jöttek ki) a becslések alapján a komplett MCU legnagyobb második hétvégés esését produkálta, a Cocaine Bear pedig Jézussal karöltve (wtf) ment hatalmasat.

A korábbi megállapítást, hogy minden körülményt figyelembe véve a Hangya harmadik kalandjának nyitása siker, ezt továbbra is tartom, viszont a második hétvégéje csúnyán néz ki – és talán azt a tézist is igazolja, hogy főleg Kangra volt kíváncsi a többség, ergo rohantak rá, amint tudtak (a korábbi részek alacsonyabban nyitottak, de jól tartották meg a közönséget komoly főgonoszok és nagyívű sztori nélkül is). Ha minden igaz, 69-70% környékén esett, ezzel lenyomta a Black Widow, Thor 4, Spider-Man: No way home trió 68 százalékos második hétvégéjét – tegyük hozzá azért, hogy Póki hatalmasat nyitott, onnan nem akkora katasztrófa ekkorát csuklani, arról nem is beszélve, hogy utána hogyan ment hétről hétre 800 millió fölé.

Ez innen szinte biztosan nem lesz jellemző az Ant-Manre, az eddigi amcsiban összeszedett 167 millió tuti 200 fölé megy, de nem igazán sokkal, és globálisan is 500-600 között zár. Ismétlem ez az eredmény egy másik blockbuster kapcsán és egy nem igazán hype-olt képregényhős esetén sem nézne ki annyira rosszul (ergo anyagilag nem bukta), de egy MCU mozinál kevés. Továbbra sem állt még földbe a Feige magic, de a Pókember és a Dr. Strange 2 átütő sikere is így már kezd halványulni, és az idei két maradék filmjüknek (Guardians of galaxy 3 és The Marvels) nagyot kell menni, hogy ne kongassák tovább a vészharangot.

Nem nagyon figyeltem eddig a Cocaine Bearre, úgyhogy engem a 23 milliós nyitásnál még jobban sokkolt, hogy Elizabeth Banks rendezte, és az új Han Solo, Alden Ehrenreich szerepel benne. Mivel meglepően jó kritikák mellett kezdett, ez a nyitás simán elég lehet a 35 milliós produkciós büdzsé duplájára otthon, és ha nemzetközileg is felkarolja a közönség, semmi sem ment meg minket a folytatástól.

Húsvét közeledtél megérkezett az aktuális vallásos mozi is, a Jesus Revolution 15 millióval kezdett, ami jócskán megugrotta a becsléseket – és a hasonló tematikájú filmek jól is szokták magukat tartani ebben az időszakban. Plusz egy pacsi még a Csizmás Kandúrnak – egész döbbenetes ahogy tartja magát, miközben hetek óta elérhető már otthon is (Amerikában tuti, itt nem tudom), immár 173 milliónál jár, globálisan 442-nél és hétről hétre nagyon szépen tartja magát. 

A hétvége becsült amerikai bevételi adatai:

  1. Ant-Man and the Wasp: Quantumania – 32,200,000 – össz: $167,314,584
  2. Cocaine Bear – $23,090,000 – össz: $23,090,000
  3. Jesus Revolution – $15,525,000 – össz: $15,525,000
  4. Avatar: The Way of Water – $4,700,000 – össz: $665,383,862
  5. Puss in Boots: The Last Wish – $4,120,000 – össz: $173,431,065
  6. Magic Mike’s Last Dance – $3,000,000 – össz: $23,280,000
  7. Knock at the Cabin – $1,870,000 – össz: $33,903,205
  8. 80 for Brady – $1,830,000 – össz: $36,447,000
  9. Missing – $1,010,000 – össz: $31,418,92

17 hozzászólás a “Kész állatkert: Kokainmedve és botló hangya” bejegyzéshez

  1. Valószínűleg az Őrzök tarolni fog, mivel a csapat búcsúja lesz. Szóval lesz hype rendesen.
    Hangya: itt a szájhagyomány se fog rajta segíteni. A franchise és az univerzum miatt nem lesz bukás, de Feigenek és Igernek hosszútávon valamit kell lépnie, mert lassan de biztosan kisiklik az univerzum. Tényleg lassítani kellene és több időt hagyni a forgatókönyvre.

    Medve még ilyen számok mellett biztosan folytatódik.

  2. Freddie Mercury halala utan meg mindig van QUEEN, de soha nem fog kozelebe erni a regi felallasnak. MCU is elvesztette a maga huzoneveit, lehet nem csak Feigi miatt tolongtak a moziba anno az emberek.

  3. Ant-Man (elso resz) 180 m teljes bevetel (US) (opening 57)
    Ant-Man (masodik resz) 216 m teljes bevetel (US) (opening 75)
    Ant-Man (uj) jelenleg 167 m (2. het US) (opening 107)

    Eljatszottuk ugyanezt a Thornal, ha mindennel kalkulalunk inflacio, altalanos trend mozi latogatas, Avangers elotti – utani hype, brand ismertsege – nagyon konzervativan is az eddigiek szintjen lesz. Es akkor kulon Marvel kategoriat nezunk, mert altalanossagban a tobbi mozi alulteljesit (az egy-ket egyebkent szinten franchise filmek kivetelevel).

  4. “még jobban sokkolt, hogy Elizabeth Banks rendezte, és az új Han Solo, Alden Ehrenreich szerepel benne”

    Elizabeth Banks engem is meglepett, mikor megláttam a nevét :)
    a solo gyerek annyira nem, george clooney jobban meglepett a grizzly 2-ben

  5. Én kicsit sajnálom, hogy pont szegény Ant-mannél lyukad ki a lufi, és mindenki kritizálja meg szidja, pedig előtte már száz meg egy random, középszerű Marvel film volt már . . . valahogy a Love and Thundert mintha nem ekézték volna ennyire, vagy csak nem követtem a híreket? Pedig az bűnrossz volt, ott sokkal jobban éreztem az összevagdalást is. Kár Natalie Portmanért, ezért megérte visszahozni…

    Mindegy, Ant-man szimpi karakter, és a film se rossz, csak középszerű, és igazságtalannak érzem, hogy pont itt törnek mécsest (még ha jogosnak is tartom a kritikákat, és egyet is értek velük).

    Nekem idénre elég volt ez Marvelékből, a Marvels nem érdekel (Rambó meg Kamala kalandjai Brie-vel, ott még fog beindulni az ekegyártás :D), a Guardians se a harmatos második rész után, de nosztalgiából megnézem majd az elsőt.

    Ennek a kokainos medvének láttam a trailerét, valaki komolyat szívott, de hát benne van a címében :D És állítólag (legalább részben) valós alapokon áll a sztori, elég véresnek tűnik . . .

  6. Nem láttam a Hangya 3-at, de én is kicsit sajnálom, hogy nála pukkan ki a lufi. Thor 4 az MCU legrosszabbika. Ha valamit nem találnak ki Feige-ék, akkor egy lassú hanyatlás is lehet ebből, bár szerintem a két utolsó Avengers filmre vissza fog térni Evans és Tony is, mert multiverzum és lehet egy másik variánsa stb. Na az majd megint kasszarobbantó lesz, ha addig lejtmenet is lesz.
    Viszont ha Gunn-ék pont most akarnak könnyedebb stílusra menni (marvelesíteni) a Dc filmekkel, akkor lehet földbe állnak, ha az emberek meg közben ráunnak. Mondjuk meg is érdemelné a Warner. Még mindig haragszom rájuk, hogy kukázták a Snyder univerzumot és a színészeket.

  7. Miután a dízni-marvel ráérzett pár évvel ezelőtt arra, hogy a marvel filmekre akkor is tódulnak a népek, ha nem igazán jó, most már szinte teljesen beleszarnak. Egyre pocsékabbak a forgatókönyvek – már ha vannak -, egyre banálisabbak a történetek, az új karakterek érdektelenek, a régi bejáratott karaktereket lebutítják, már a látványra is szarnak (pl Wakanda is milyen fos e tekintetben). 5 marvelből én is már csak 2-t néztem moziban ebben a két évben, nem bántam meg, hogy spóroltam. Még tart a hájp és a fanboykodás, ne már láthatóan morzsolódnak a nézők, mivel kezd az embereknek elege lenni a pocsék filmjeikből.
    Szerintem ha nem állnak neki a minőségibb alkotásoknak, akkor is futni fog még legalább 2 évig nekik a szekér, mert van lendület, de ha elfogy a bizalom, akkor az kb az aranytojást tojó tyúk kiéheztetésével egyenértékű.

    Kokainmedvénél én is néztem, hogy WTF Banks a rendező? Aztán nem is lett rossz a film, a csaj nem csak a limonádékhoz ért e szerint. Színésznőként bírtam, de ezzel a filmmel nálam bizonyította, hogy rendezőként is tud olyan filmet lerakni, ami szórakoztat.

  8. Akkora blamazs es unalmas tet nelkuli altato volt a Black Panther 2 meg a Thor 4, hogy 2008 ota az Ant-Man 3 az elso MCU film, amit nem neztem meg nyitohetvegen, es minden bizonnyal csak Disney+ lesz belole. Lehet jobb azoknal, de oszinten en elfaradtam, es Feige-ek formulaja is. Guardians-re Gunn miatt menni fogok, mert orult kreativ a pali. De a Marvels-nel mi a tet? Elore tudjuk, hogy semmi. Majd ott is jon Kang…

    Ellenben a Cocaine Bear orult jo szorakozas. Az Evil Dead 2-hez tudom hasonlitani. Elegge beles-veres, iszonyat vicces es kicsit campy.

  9. ha csak az első 3-ból állna a lista, megkérdezném, hogy őőőőbocsánat, milyen elbaszott évet írunk, hogy ez a felhozatal?:D:D

  10. A medve esetében egyébként élek a gyanúperrel, hogy az élvezhető és vicces végeredményt nem csekély mértékben a Lord-Miller párosnak köszönhetjük inkább. Mintsem Bank tehetségének.

  11. Csuszu1:

    én mindig azt mantrázom, hogy a teljes képet nézzük és abban még mindig benne van a No way home és a Doctor Strange sikere, a Panther csalódása, a Thor 4 stagnálása és most az Ant-Mannel talán az első kudarc is – mert hiába a jó nyitás, a végeredmény nem lesz az igazi.

    így a mostani formában ez tetőzött, nem véletlen reagál Feige is a távlati tervekre és tuti eresztene legkésőbb jövőre. szerintem ha jól reagálnak és nem feltétlen akarnak az összes létező trendnek megfelelni, hanem inkább ismét fan favorite cuccokra fűzik fel a franchise-t, akkor be lehet még röffenteni. de ahhoz most nagy váltás kéne, átláthatóbbá tenni az univerzumot és ismét Avengers mozikra kifuttatni (amiknek az elhagyása nekem pl. érthetetlen üzletileg).

  12. abelh,jogos, az első etap kifutása 3 fázison át tartott, de ott fokozódott az érdeklődés, már az elejétől, most meg épp visszaesik. Tehát most nehezebb a terep, de hát innen szép nyerni.
    Az Avengersek nem elhagyva lettek, hanem a tagok mentek nyugdíjba, jö nek az újak. Kérdés, hogy tudnak e akár csak megközelítőleg akkorát gurítani, mint az elődök. Kicsit olyan, mintha még fel se sorakoztak volna a kezdővonalhoz.

  13. Arra érti abelh az elhagyását, hogy a hatodik fázis végéig nem lesz Avengers mozi. Míg az előző etapokat mindig egy Avengers film zárt. Nem solo filmek zárták, hanem közös nagy kalandok. Míg itt solo filmek nyitják és zárják az új fejezeteket.
    Ami tényleg érthetetlen döntés, hacsak nem az van, hogy nem bíztak az új hősökbe.

  14. Igen, értem én, csak hát egy Avengershez csapat kell. Ezért írtam, hogy még a kanyarban sincsenek.

  15. gyerekek, gyerekek, megfeledkeztek arról, hogy jönnek majd a X-menek és a Fantasztikus 4-es. ezek akkora boostot fognak adni az MCU-nak, amivel még egy újabb évtizedig simán vígan ellesznek. Dr. Doom, Magneto, Galactus, Wolverine, X-force, New mutants stb. A legjobb főgonoszok, ikonikus karakterek és csapatok. Lesz vérfrissítés, nem kell aggódni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.