Clock-előzetes

Alexis Jacknow (Again) pszichológiai thrillerjében Dianna Agron karaktere részt vesz egy kezelésen, mivel a biológiai órája látszólag törött, hiszen minden ismerőse azt mondja, hogy “majd a gyerekvállalás, bekapcsol az órád”, de neki sosem történt meg és nem akar gyereket.

A társadalmi nyomásról szól?

human
írta
2023. 04. 01. 02:58
megjelenés
26
hozzászolás


26 hozzászólás a “Clock-előzetes” bejegyzéshez

  1. Néha úgy érzem, a valóság sokkal durvább. Elég pár percre bekapcsolni a tévét, és máris özönlenek ránk azok a reklámok, amik mind az anyaság örömeit bemutatva igyekeznek nekünk terméket eladni. Ezzel még a tudat alatt is azt sulykolják, hogy szüljél, szüljél, szüljél!!

  2. 2. Speranza: Épp fordított a helyzet, annyi szórakozást kínál a világ, ami simán érdekesebb mint gyereket nevelni, hogy a természetes ösztöneink vannak elfojtva. A társadalmi nyomás meg igaz volt 50 éve, de ma? Ne már. Amikor szinglinek, meg függetlennek lenni menő, és az egyedülállók a legjobb fogyasztók? A gyermektelenek szórakoztatják magukat mindenfélével amit kínál nekik jó pénzért a szórakoztatóipar, így az biztos, hogy a reklámok nem sulykolják a gyerekvállalást, max. a gyermekteleneket azok a reklámok “bántják” amik a gyerekes vásárlókat célozzák meg. Ha valakit az frusztrál, hogy a reklámban boldog kisgyerekes családot lát (nem tűnt fel, hogy minden reklámban boldog embereket látsz? A gyerekest meg frusztrálhatja ilyen alapon az “élj” típusú élményeket az élet értelmének beállító reklámtípus, a világjáró fiatalokkal).

  3. “Nincsenek gyerekeid de akkor mit csinálsz egész nap?”
    Erre beugrik neki, hogy basszus élek. Ezek után aki gyereket akar az tényleg szentember és teljesen önzetlen :D

  4. Nincs a világon nagyobb önzés, mint gyereket nemzeni/szülni.
    Pont a fordítottja igaz annak, amit mondanak, hogy a gyerektelenek önzők és csak magukra gondolnak. Francokat. Aki gyereket vállal, magának vállalja. És nem törődik azzal, hogy egy újabb öntudattal rendelkező lényt tesz ki annak, hogy átélje a szenvedést, az öregedést. a betegségeket, a halált. Mi több, már maguk a szülők azok sok esetben, akik a legtöbb szenvedést okozzák a gyereknek azzal, hogy valahol az első pár álmatlan éjszaka, a szex eltűnése, a betegségek, stb miatt rájönnek. hogy ez mégsem akkora buli, ahogy nekik eladták, és egymást kezdik el gyötörni bosszúból.
    Rosszabb eseteben a szerencsétlen gyereket.
    Nem, a gyerekvállalás a világ legönzőbb, leggonoszabb dolga.
    Mondom ezt egygyerekes szülőként, aki ma már nagyon vigyázna, hogy -főleg erre a világra- ne nemzzen új embert.
    Még egy relatíve tökéletes világra semmlehetne érvekkel megondokolni a gyerekvállalást.

  5. Scorpion82: azta – nem mondom vannak azért gondolataid. Sztem túl sokat töprengesz dolgokon – gyerünk hobbit választani:)

  6. @3: azért ezt a kommentet megereszteni a mai magyarországon, a babaváró hitelek, CSOK-ok, “apa-férfi, anya-nő” alaptörvény, a nőnek a konyhában a helye”, illetve a családon/baráti körön belüli “…na és mikor házasodtok/mikor jön a baba” kommentárok és egyéb álságosságok országában, azért jópofa. Lehet nyugatabbra tényleg a szingli lét a menőség és őket célozza a fogyasztói gépezet, de azért lássuk be, hogy kis hazánkban azért igenis van nyomás helyezve a nőkre, hogy “DE IGEN, SZŰJJÉ'”!. Illetve azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk egy bigottabb USA tagállamban a kisebb-nagyobb és zártabb közösségekben azért kifejtik a maguk kis nyomását a nőkre.

  7. @Cpt_Kivlov:
    szerinted mennyit kellett ezen töprengeni? És mi nem igaz abból, amit írtam?
    Meggyzőzhető vagyok.

  8. 8. BeryG: Igen itt kicsit más a helyzet ha Fideszes vagy, és nagy benned a megfelelési vágy a párt felé, de ez még a Fideszesek zömére sem igaz :) Állami ösztönzők meg mindehol vannak, de ezek itthon is(egyelőre) csak motivációt adnak, pozitívan diszkriminálják a gyerekvállalókat, és nem diszkriminálják a gyermekteleneket. Majd ha gyermektelenségi adónk is lesz, mint pl. Svájcban, akkor azt mondom, hogy tényleg presszionál az állam, addig meg minden választás kérdése.

  9. Hogyne lenne gyermektelenségi adó… csak itt családi adókedvezménynek hívják…

  10. @totoro:
    A fenti hozzászólásomat egy egészen friss, tegnapi élmény ihlette. Egy 10 perces reklámblokk, amiben egymást követte a terhességi teszt, a pelenka, az inkontinencia betét… és hasonló termékek. És annak ellenére éreztem a diszkrét pressziót, hogy én személy szerint rég túl vagyok már azon az életkoron, amikor ez a dilemma még aktuális volt. Nem a boldog emberek zavarnak, hanem mindaz, amit ezzel a hamis illúzióval sugallanak: Szüljél még több gyereket, mert akkor látod, hogy milyen jó lesz neked? De főleg nekünk, mert akkor még több kis fogyasztó lesz, akik még több profitot hoznak majd, hiszen nekik is szükségük lesz egyszer ezekre a termékekre.… Nem hiszem, hogy ennek bármi köze lenne a pártálláshoz. Vagy érzi ezt valaki, vagy nem, de az tény, hogy főleg a nőket célozzák velük.

  11. @10:
    Kivéve, ha a lakosság zömének anyagi körülménye miatt megélhetési kérdés is, hogy megkapják-e a babaváró/CSOK-ot, hogy legyen ház, lakás vagy egyáltalán továbblépési lehetőség. Ide nem kell párt-elhivatottság, hogy nyomást érezzen az ember a gyerekvállalásra de attól még nyomás-kényszer alá helyezi főleg a nőket. Igaz ez a fajta gyerekvállalás anyagi indíttatású, meg tényleg pozitív a diszkrimináció iránya – bár ha belegondolsz, hogyha mégsem jön össze a baba, vagy ha elválik a pár, akkor törleszteni kell az egészet, ez valójában mennyire tekinthető pozitív diszrkiminációnak, vagy inkább kényszerítő erőnek? Akkor megint a nyomáskényszernél vagyunk…

    Plusz szintén egyéni tapasztalás, hogyha vidéken járok, egyből kapom a kérdést (férfiként is), hogy mikor lesz gyerek. Ha megpendítem, hogy nem akarok, akkor egyből: “de hát miért nem?”, meg hogy “van még időd, majd meggondolod magad”. Azért nem nehéz ezt is nyomásként megélni.

    Plusz még egy: ismerősnél nemrég született gyerek, aki elég idegesen aludt, és teljesen felborította a pár addigi eleven, társasági életét, akik ezt elég nagy traumaként élték meg. Főleg a pár férfi tagja eléggé megzuhant ettől. A srác anyja pedig kb. fél évvel már azzal a kérdéssel jött, hogy “na mikor jön a második?” Na tessék, van gyerek, de már jön a nyomás, hogy legyen még egy. :)

    Ezekkel csak azt akarom demonstrálni, hogy de, igenis van nyomáskényszer a nőkön (meg adott esetben a páros férfi tagján is), annak ellenére, hogy a marketing meg reklámok szerintem lőnek mindenkire is, függetlenül, hogy akar-e gyereket, vagy sem. Még meg sem néztem az előzetes, de egy ilyen láthatatlan nyomás simán jónak gondolok egy horrorfilm koncepciójának.

  12. totoroval értek egyet.
    viszont: 10 évvel ezelőtt egy családi ház 50 misiből kijött állami ösztönző nélkül. Most 90-ből sem, pedig van akár 30 misi támogatás.
    Amit mondani akarok, már most van gyermektelenségi adó, csak nem úgy nevezik.

  13. @BeryG:
    Ó, falun ez szinte amolyan magától értetődő dolog, hogy a környezetedben élő emberek, akik már születésedtől/gyerekkorodtól kezdve ismernek, feljogosítva érzik magukat arra, hogy rendszeresen beleszóljanak a magánéletedbe. Nemcsak a gyerekvállalással kapcsolatban (bár messze ez vezet), hanem egyéb téren is. De ha itt élted le az életed nagyobbik részét, akkor gyorsan megtanulod ezt a jelenséget a fontosságának megfelelően kezelni. :)
    És egyetértek, hogy jó téma egy horrorhoz, bár a trailer alapján ezt jóval tovább gondolták…

  14. totoro: hülyeség, a reklám csak lefedése a valóságnak, látják hogy van egy piaci rés, és céloznak a gyerektelenekre, nem pedig generálják ezt. ugyanúgy nem sulykolják a gyerekvállalást sem, csak akinek van azokra céloznak, hogy a termékkel boldogabb lehet a család.

    ugyanúgy ott van manapság is a társadalmi nyomás (lol látom BeryG is írta, hogy itthon mégjobban), szerintem még vagy 2 generáció mire ez csökken.

  15. Scorpion82

    Nem akarunk meggyőzni.

    Csak hogy a poszthoz is szóljak.

    Én adok a filmnek egy esélyt.

  16. A reklámokat kár idekeverni, minden reklám presszionál valakit, ilyen alapon bárki diszkriminálva érezhetné magát, aki, érintetlensége okán, nem számít a hirdető célcsoportjába. A vidékiek meg, hát, gondolom nagyrészt rokonok, ez nem választható. De helyén kezelhető a dolog, mondom ezt kiterjedt vidéki rokonsággal, von gyerektelen nőrokonom és a kolléganőim fele gyerektelen, szeretik őket, úgy ahogy vannak, mindenki elfogadja a helyzetüket/ döntésüket. Nem kell ebbe túl sokat belelátni.
    Hogy erről mit akar a film elmesélni, majd kiderül. De ugyanúgy lehet (és teszik is sokan) nyomást gyakorolni a gyermekre vágyó fiatalokra, párokra azzal, hogy mekkora kárt okoznak az emberiség jövőjére és Földre nézve, mert túlnépesítik a földet. Ez sem helyes, én a szabad akaratban és annak elfogadásában hiszek.
    Lehet és kell is erről beszélni, akár a filmek nyelvén, de ez akkor is csak egy vélemény.
    Sajnálom azt, akinek az életét meghatározó döntéseit a társadalom, marketing vagy akár a politika befolyásolni tudja, felül kell ezen emelkedni.

  17. Amúgy megnyugodhattok, mert reklámok ide, társadalmi vagy rokoni nyomás oda, nem csak, hogy nem nőtt a gyerekvállalási kedv (hiába csok, babaváró egyéb intézkedések), hanem még csökkent is.

    2022-ben adott ki a KSH egy 2010-től tartó 12 éves periódusról anyagot és az jött ki, hogy semmire nem voltak jók ezek az intézkedések. Kívülről én is úgy éltem meg, hogy kis mértékben, de biztos nőtt valamennyit a születések száma, hát nem.

    Szóval, ha összeadjuk, hogy ki ment el, ki jött ide, hányan haltak meg, most hányan születnek, akkor még mindig negatív az egyenleg. Tehát eddig, amit társadalmi nyomást éreztek, az vagy sokkal durvább lesz, mert valamit muszáj tenni, hogy ne fogyjon ennyire a társadalom vagy beletörődünk, hogy ez nem változik és gazdaságilag cudar idők várnak…

  18. Miért is kéne tenni valamit azért hogy ne fogyjon a társadalom? Viccen kívül van még talán másfél élhető évtizedünk, de lehet azzal is sokat mondtam.

  19. @Watchmen:
    Én is azt látom magam körül, hogy egy másfajta életmódra kell berendezkednünk, méghozzá hamar.
    A falu üres házait az elmúlt 3 évben feltöltötte a Covid és a Csok. Emiatt itt nőtt egy kicsit a népesség, a gyerek is szemmel láthatóan több lett. De mindez nem ért semmit, mert közben üzletek, szolgáltatók sora szűnt meg, a két bankfiók szintén, az egyik még egy automatát sem hagyott itt. Örülhetünk, hogy a postát meghagyták, de ki tudja, azt is meddig. Pedig most nagyobb igény lenne a szolgáltatásokra, mint ami eddig volt, de már ez sem elég. A népességnövekedés ellenére épül lefelé a község.
    ((Közben világszinten is zajlik egy átrendeződés, aminek nem látni a végét, és nehéz alkalmazkodni az ismeretlenhez. De ez már tényleg messzire visz…))

    Én szinte soha nem nézek horrort, human. Legfeljebb akkor, ha komédia, de ezzel lehet, hogy kivételt teszek.

  20. A fővárostól 8 km-re lévő kertvárosban élek, mióta az eszemet tudom. 20 éve síri csend volt, mert túlnyomó többségben idősek voltak a szomszédok, környéken lakók. Ma hemzsegnek mindenfelé a 3-4 gyerekes családok és zeng a város a kölköktől, meg persze sokszor azt látni, hogy ki.&@**/szák a kölköt a kertbe hogy jóvanazúgy, miközben félve azt gondolom, hogy talán pöppet többet kéne velük foglalkozni…mert a menj ki játszani nem ezt jelenti.

    Még gyerektelen női szemmel hányingert kapok a reklámoktól, a ‘mikor lesz gyerek’ kérdésektől, politikai megnyilvánulásoktól, miközben annyira nem hasít a fizu (nem is keresek annyira szarul, de nem is csillagászati) és az életet teremteni vágyókat nem túlzottan támogatják….rettegek attól, hogy 20évnyi hitellel a nyakamban teremtsek magamnak otthont, anyagi biztonságot a gyerekemnek (írom ezt úgy hogy nem gazdagok a szüleim, van diplomám..) másrészt nagy általánosságban (oké könnyű gyerek nélkül okosnak lenni), de azt látni, hogy NAGYON sok embernek nem való gyerek, mert nincs meg az az érzelmi, alap intelligencia szint, kultúra, amit át tudnának adni.. elég, ha csak a szomszéd 3gyerekes családra gondolok. 0-24-ben üvöltenek. Döbbenetesen taszít ez a fajta viselkedés.

    Maga a film elég gyatrának tűnik..elsőre az tűnt fel, hogy mi ez a félhomály? meh, aztán meg hogy pont annyira semmilyen mint a false positive volt..

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.