Guardians of the Galaxy Vol. 3

James Gunn ismét megcsinálta. A Disney most még jobban a falba verheti a fejét, mert a Guardians már megint kilóg a szokásos minőségükből, nyilván felfelé, és az Ant-Man elvileg szintén “kreatív” lidércnyomása után friss levegő volt a moziban.

Mondjuk ismét búcsúztak valamennyire általam kedvelt karakterek, szóval teljesen az Endgame-hangulata járt át, ez újabb szomorkás, de szép kilépési pontnak tűnik az MCU fénypontjait megidézve.

A történet a korábban szinte beígért Rocket Raccoon eredettörténet tulajdonképpen, és mellette az eddig átéltek feldolgozása, a csapat új útjának kijelölése. Pofonegyszerű “ketyegő bomba” szerkezettel indul, mivel Raccoon megsérül, és kiderül, hogy egy kill-switch van benne, ezért nem lehet műteni. Ennek következményeként flashbackek formájában látjuk miképp lett ez a felturbózott lény, miközben a csapat igyekszik a kill-switch kódját feloldani, ami során kénytelenek szembenézni Raccoon teremtőjével is.

Igen, az egészben egy átlag Marvel-film is benne van, bár az égbe nem lő lézer, de ott a gonosz, le kell nyomni, viszont Gunn nem csak a folytatásokat építi (főleg, hogy már dobbantott:), hanem valahonnan-valahova tartanak a karakteri mindeközben. Kicsit túlzsúfolt a történet, annyi mindennel akart foglalkozni, még a Gamorra nem az a Gamorra dolgot is magára veszi, meg Nebula problémáit, meg Drax helyét, meg… szóval tele van az a két és fél óra játékidő, ami néha unalmas pillanatokat is hoz azért, nem akarom az égbe emelni teljesen.

Előzetesen nem annyira vártam talán a filmet, hiszen az eddigi Guardiansban látott, és a fő MCU-szálakkal összefüggő Star Lord megfáradtnak tűnt, amin a Karácsonyi különkiadás sem segített. Mármint a karakter megítélésén részemről. Itt is hasonlón indított, de valójában ügyesen lett arra használva, hogy a gyász utáni depressziót és agressziót életre keltse. A film közepére életre kelt, és újra működött a karakter.

Mindezek mellett pedig Rocket Raccoon története valami rohadtul megható. Elsüthető, hogy ő a szíve a Guardians of the Galaxy Vol. 3-nak. Annyira erős volt látni miképp lett ez a mérges mosómedve belőle. Nem akarnék többet mondani, de mindenképp a legerősebb MCU-filmek közé toszogálta ezt a harmadik részt, sőt, tényleges trilógiává keretezte. Pont ezért vagyok a hibákkal is elnézőbb, annyi mindent kellett feloldani, de többé-kevésbé sikerült, és mellette pedig volt valami igazán erős is a filmben.

Amit még megjegyeznék, hogy a látvány kidolgozásilag lehetett volna jobb, de azért volt pár kreatív helyszín és kinézet, nem a szokásos szürkeség várt minket. Ezen kívül pedig nem tudok elmenni amellett, hogy MCU képregényfilmként milyen sötét hangulatú volt az egész, és mennyire brutális. Nyilván takarózhat azzal, hogy nem emberek meg a többi, de a PG-13 határait szerintem átlépte. Nem horror, csak valahogy kemény, undorító, és elborzasztó néhol.

Viszlát Gunn, jó, hogy rendesen lezártad nekünk ezt a sztorit.

32 hozzászólás a “Guardians of the Galaxy Vol. 3” bejegyzéshez

  1. Fúú b*szki, nekem Oroszlánykirály szintű flashbackjeim voltam.
    Fura, hogy a Disney engedte Gunnt, hogy bedurvuljon, mert pár jelenetben közelebb voltunk a R-hez, mint a 12-höz.

    !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!SPOILER! SPOILER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Az a jelenet az elején, amikor kicsi Rocketet berakják a műtét után ketrecbe, a többiek nyugtatják, hogy minden oké, erre a kis leborotvált, műtött fejével, vékony hangon, kicsit selypítve megszólal, hogy fáj…
    Ezzel eléggé belőtték a buli hangulatát és akkor hol van még a barátok halála és újbóli találkozása…

    Setesuta “gyerek” Adam is bejött, kár hogy nem jutott több idő neki.
    Cosmo pedig jópofa sidekick.

    Drax legtöbb jelenete arány, főleg a kanapés :D

    !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!SPOILER VÉGE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Muszáj volt a film után vennem egy Rocket figurát, szerencsére lehetett kapni Pesten.

  2. Elég sok érzelmes jelenet volt benne, és volt pár brutális, elborzasztó. Ha vizuálisan nem is feltétlen, de témában ez mindenképp R besorolás volt. Nekem nem tűnt unalmasnak sehol, de tény hogy baromi zsúfolt volt. Viszont nagyon jó lezárás. A plusz jelenetek se voltak rosszak, mondjuk a legutolsó kiírás alapján lehet a GoG-tól búcsúztak, de akkor valszeg nem minden karaktertől…

    A látvány nekem bejött, Knowhere szerintem brutál jó helyszín és az a másik helyszín is nagyon kreatív volt ahova mentek megszerezni a killswitchet. Az Endgame óta talán ezzel végre kaptunk 2,5 jó MCU filmet (Póki 3, GoG 3 és félnek meg a Shang-Shi). Igazából ezt a filmet vártam és még várom a Marvelst, mert nekem bejött a Captain Marvel, de az Ant-Man 3 után valahogy elkezdett már nem érdekelni az MCU egésze. Kang nem érdekel mint főgonosz, szóval tényleg működhet ez egyfajta kilépőként…

  3. Hm, a végén rábeszélsz a mozira. De fene tudja, jó lesz ez itthon is szerintem.

  4. Számomra ez volt a leggyengébb Guardians film, a zene, a rendezés, a kreativitás ami az új lényeket/bolygókat jeleneti, a karakterek nagy-része 10/10, de ugye úgy harangozták be hogy ez egy grandfinálé, ahhoz meg nekem ez így kevés volt, és emiatt csalódás a film.
    Rocket eredet története megható volt, és rohadt kényelmetlenül éreztem magam a flashbackek közben, ami jó, tényleg ő volt a szíve ennek a történetnek.
    Nebula karakter fejlődése is tetszett, Gamora talán az infinity wart leszámítva itt müködött a legjobban. Star-lord mindig jó, de már a film elején lehetett tudni mi lesz a karakter sorsa, annyira belebegtették a nagyfater szálat.
    Drax és Mantis viszont a film mélypontjai számomra, engem már irritàltak, Adam Warlock szintén egy nagy luft, az Evolúció Mestere viszont egész korrekt volt, de azert nem sorolnám a mcu Top gonosztevői közé. Az a baj hogy 2-szer láttam már ezt a filmet, és 2 emlékezetes jeleneten kívül nem maradt meg semmi, nincs benne jó akció, vagy olyan emlékezetes jelenet, mint Yondu és a come a little get closer. A Brooklyn-os jelenet se ilyen, elég kaotikus az a jelenet, alig lehet követni ki lő kit, és hogy mi történik a képernyőn.
    Nálam ez csak egy 7.5-ös film.

  5. Egy kérdésem lenne. Én a Végjátéknál kiszálltam (utána még megnéztem a Fekete Özvegyet), semmilyen Marvel sorozatot és filmet nem néztem már meg. Fontos valami a történet szempontjából, vagy meg lehet nézni ezt a filmet így is? Mert bevallom, ez az egy még érdekel, de ha egy csomó olyan info van, amihez kell a többi film és sorozat, félek, hogy akkor ez rontaná az élményt. Előre is köszönöm a választ :)

  6. @janika:
    Nem kell hozzá semmi, mintha az Endgame után játszódna egyből. Szerintem még a No Way Home-ot érdemes lenne megnézned. Nálam ez az utolsó Őrzők film a kilépési pont a Marvel univerzumból. Nem hinném, hogy ezt az egészet lehetne-e tovább fokozni.

  7. Köszi szépen dokidoki2 :)

    A No way home-hoz sem kell semmi? De ott nem a Wandavision meg a Strange is szükséges?

  8. @janika:
    No way home-hoz nem kell semmi, max 2000-es évektől kezdve a Pókember filmek :)
    Strange 2-t vezeti fel valamennyire, de maga az egész sztori kerek és lezárt.

    Strange 2-höz kellene elvileg a Wandavision, meg a Mi lenne, ha? sorozatból pár rész, de felejtős volt az egész, anélkül is érthető volt.

    Esetleg ha még valamit megnéznél az Endgameig tartó érából, a Mi lenne, ha rajzfilmsorozat szerintem nagyon jól sikerült és azt a korszakot dolgozza fel.

    Az Őrzők 3 a Rotten Tomatoeson 81%-on áll (közönség körében 95%) ami egyáltalán nem rossz, pedig negatív kritikákról indult..

  9. Sheck007
    “elég kaotikus az a jelenet, alig lehet követni ki lő kit, és hogy mi történik a képernyőn.”

    Még nem láttam, de te egy látványfilmet komolyan képes voltál megnézni kamerás verzióban, aztán még leírsz ilyet, hogy valamit alig lehetett látni? Esetleg nem a felvétel minősége volt az oka a problémádnak? Komolyan felháborít ez az igénytelenség. Vagyis igazából nem érdekel, ki hogy néz meg valamit, de hogy utána még a minőséget kifogásolja!?

  10. Annyira elbaszta nekem ez az érzelmes/durva jelenetről egyből poénra vágással, meg kivételesen a zenékkel is elkúrtak nálam több jelenetet is de még így is az utóbbi évek legjobbja, és nagyjából jó lezárás. A Rocket vonal meg meglepően kemény egy MCU filmhez képest. A Gamora szálat én teljesen kiszedtem volna belőle, idegen volt ez a paraszt módi, jobb lett volna ha csak hiányolja Peter, és több hely juthatott volna Adam-nek például akit meglepően korrektül hoztak össze.

  11. Al: miből gondolod hogy kamerásba néztem, ki kérem magamnak, mind a kétszer moziba néztem meg, nem szoktam kamerás verziókat nézni, megtisztelem az alkotót a pénzemmel.

  12. Sheck007: Hát hogyha képernyőt írsz vászon helyett (utolsóelőtti mondat), akkor arról nem a mozi jut az ember eszébe, hanem egy tévé/monitor. :)

    De hogy ontopik legyek: nagyon-nagyon kevés képregényfilm érdekel az utóbbi években már, a legtöbbet még csak át sem pörgetem, és bár a második rész nézése közben annak idején eltelt egy kis játékidő, mire ráhangolódtam, de aztán összejött, így a harmadik is moziban nézős lesz.

  13. “a PG-13 határait szerintem átlépte.”
    Családi program volt tegnap, vittük a két 13 éves gyereket, és hát nagyon nem kellett volna… :(
    Szerintem rosszul határozták meg a korhatár besorolást, simán kaphatott volna 16+-t. Nyilván a nagyobb bevétel reményében lett ez így, de ez nagy genyóság volt.

  14. Háromszor vagy nègyezer könnyeztem, ebből konkrètan a màsodik majdnem sîràs volt… Tökèletes film, apró hibákkal… Imàdom.. “Imàdlak titeket”…..

  15. Szép lezárása volt szerintem A Galaxis Őrzőinek, én (majdnem) végig élveztem a filmet. Annak ellenére, hogy ez volt messze a legsötétebb hangulatú film a három közül, talán most találta el legjobban Gunn a dráma-humor arányát. Számomra működött mindkettő a filmben és nem éreztem kínosan magam, még az óvodás poénoknál sem, ellentétben Taika Waititi Thor 4-ével szemben. Mordály sztorija meg elképesztően erős érzelmi töltettel bírt, nem néztem volna ki Gunnból, hogy ezt képes kipréselni magából. A látvány is tetszett, bár ezt talán fura is, hogy külön meg kell említeni egy Marvel filmnél, de az utóbbi két év termését nézve sajnos szükséges.

    Ami számomra negatívum volt, az a zenék és a zárás. Nekem ez a Volume 3 Sountrack most messze nem ütött akkorát, mint az előző két filmé. Rossz nem volt, inkább semmilyen. A zárás meg…

    SPOILER LEHET…

    Bocsánat, de nem szeretem, ha hülyének néznek. Ahogy itt be lett harangozva, hogy több mindenkitől elköszönünk, könnyes búcsúk és a többi… az egész nem volt több (megint), mint egy marketing-húzás. Félreértés ne essék, nem kívántam egyik karakter halálát sem, nekem az is szép lezárás lett volna, ha az egész csapat elsétál a Naplementében, de ez, hogy 10+1 esélyük lett volna kiírni jóformán bármelyik karaktert, nagyrészt erre építették fel ennek a résznek a marketingjét, de végül mindenki megúszta élve, ez így megint a súlyát veszi el az egésznek. Pl. Yondu halála a második részben adta az egész film csúcspontját.

    Az a jelent a végén Peterrel, amikor visszaszalad a kütyüjéért és meghal (megint), nekem egyenesen szánalmas volt. Mi értelme egy ilyen érzelmes jelenetet felépíteni, ha 10 másodperc után fel is oldják azzal, hogy persze, neki se lehet semmi baja… meh. Jobb lett volna a film anélkül az 5 perc nélkül, engem teljesen kizökkentett az egyébként szépen végigvitt, Mordályra épülő sztoriból.

    SPOILER VÉGE

    Azért panaszra okom nincs, a Végjáték óta ez a második MCU film a Pókember: Nincs hazaút után, amit igazán élveztem. És sajnos úgy érzem, hogy lehet, nem csak Gunn-nak, de nekem is ez volt a búcsúm egy időre az MCU-tól.

    7/10

  16. Most jöttem ki a moziból. Nagyon jó film volt tényleg érzelmes volt főleg a Rocketes jeleneteknél a vége felé eléggé gombóc nőtt a torkomban. A lezarás meg Big Sad volt valahogy eszembe jutott az első rész és, higy mennyire senki nem bízott ebben a filmben és karakterekben és tessék közel 10 év után ott vagyunk, hogy az endgame utáni (megkockáztatom)
    legjobb marvel film. Póki is jó volt meg a Dr Strange 2 is de ez valahogy más és jót tett neki, hogy a saját kis burkában van a film.

    Nagyon maximum a holiday specialt kell tudni elötte, de az se létfontosságú.

  17. Én is ma néztem és remek volt. Sajnálom, hogy búcsúzni kell a többségüktől, de szép kerek volt. És nem csak nosztalgiázás miatt volt érzelmes, hanem Mordály múltja tényleg elég szívbemarkoló volt. Meleltte pedig mindeki remek pillanatokat kapott.

    SPOILER

    A közepén a Orgobázison egy pillanatra felmerült bennem, hogy Drex-nek annyi lesz, mikor kifeküdt a lövéstől.
    Azért a lehetőséget nyitva hagyták, hogy a búcsúzók visszatérjenek.

  18. Nekem kicsit zsibbasztó volt a folyamatos ugrálás az alap tömény ökörködésből a drámába, tragédiába, olykor horrorisztikusba majd vissza. Főleg, hogy ehhez mérten rohadt hosszú is a film. A korábbi Őrzőkben valahogy jobban eltalálták az arányokat, nem volt ennyi éles kontraszt
    Kicsit olyan volt, mint egy túlzsúfolt, nagyon töményre sikerült fogás. Finom, eteti magát , de a végére már az ember úgy van vele, hogy legközelebb már nem ezt rendelné.

    SPOILER

    A lebegtetett, de nem meglépett halálok olcsó és gyáva eszközök voltak. Nyugodtan kimaradhattak volna, kivéve persze Rocket kálváriáját, ami a sztori apropója volt. Nem vagyok a “mindenáron nyírjunk ki valakit a főszereplők közül a végén csaknazért, hogy drámaibb legyen” pártján, de itt belefért volna.

  19. Sokan írtak előttem is, és nekem is az volt a bajom, hogy minden feszült, vagy drámaibb hangulatot azonnal feloldottak vmi ökökrködéssel.
    Dr az tetszett, hogy azért próbáltak egy mélyebb réteget is elhelyezni a filmben.
    Az ellenség az total semmilyen volt, akciók szokásosak, nekem már unalmasak. Poénok szokásosak, unalmasak és ebben a filmben sokszor zavaróak.
    Osszessegeben rossznak nem mondanam, egy jobb Marvel film. 7/10
    Utolso 2 marvel mozit mar itthonnse néztem meg, erre beültem, de sztem nekem is utolsó volt amit megneztem.
    Ahoz, hogy megtudjak tartani a régi nézőiket, sztem vmi nagyon friss kéne. Akár egy tényleg komolyabb film. Műfaj váltás kéne, ez az akció-vigjatek, de inkább vígjáték kifulladoban van. Pedig lenne még lehetőség osszessegeben a Marvelban.

  20. Tegnap megnéztem. Jó is volt meg nem is. A bejegyzésben lévő középső kép a teremtőről az melyik részében volt a filmnek? Erre a képre nem emlékszem…

  21. High Evolutionary fejéről csak nekem jutott eszembe Alex Murphy Robotzsaru sisak nélkül? :D

  22. Gordon. az valószínüleg 1 kivágott jelenet mert én se láttam ezt a filmben csak trailerben.

  23. @Kastély Ferenc
    nekem Chris Tucker jutott ezsembe róla valamiért az Ötödik elemből :D
    Néhány fentebb hozzászólóhoz hasonlóan nekem is valszeg az utolsó, moziban nézett Marvel mozi volt. Az Endgame után már eddig is csak a Pókembereket, az Özvegyet és a Párducot néztük meg,a többit már letöltve se. És ahogy nézem, a kimaradtakkal sem veszítettünk sokat.
    Az Őrzők önmagukban is kicsit “zárványt” alkottak az MCU-ban, ez az utolsó rész még mindenképp létjogosult volt minden, kkssé már fárasztó túltoltsága ellenére.
    De ezzel nekem már elég.

  24. Méltó és érzelmes befejezés, egy teljesen gagyi főgonosszal :D de a funkcióját betöltötte.

    A második résztől mindenképp jobb volt :)

  25. A három közül ez volt a leggyengébb.

    Tele volt feleslegesen túlnyújtott jelenetekkel, túl sok káromkodással, pláne túl sok gusztustalan szörnyike, akiket már nem tudták, hogy milyen módon trancsírozzanak fel.

    Ez a Dr. Moraeu téma nekem bizarr volt egy picit. Szeretem a földönkívülieket, de ez az állat-ember keverékek közül jópár gusztustalan volt.

    A főgonosz motivációja is gyenge lábakon állt, hogy miért a Földet nézte ki magának. Tudott fenyegetően üvöltözni, de nagyjából ennyi. Azt vártam a hatalmas hajó alapján, hogy egy Celestial teste lesz.

    A sok promóban elsütötték jópár jelenetet, mert azt is túltolták. Pl. a kanapés kecskecsalád segített nekik, erre simán az egész bolygóval elpusztultak. A hajón is együtt menekülnek ki a különböző állatok az űr-Noé bárkából. Ez olyan meseszerű lett.

    Az aranyszínű fejedelemasszonyság is dicstelen módon ért véget, holott a második részben egy fokkal komolyabb népnek voltak felépítve. Hol volt a serege?

    Valahogy az egész film fókusz vesztett volt, mert bár növelték a téteket, de a csapat immáron egy komplett városért volt felelős. A csapatra kellett volna jobban koncentrálni.

    Behozták Sylvester Stallonet és a “régi” galaxis őrzői tagokat újból a múltkori stáblistás jelenet után, de mégsem mesélték őket össze a mostaniakkal. Akkor ennek most mi értelme is volt? Tartogatják őket a vol.4.-re?

    A túlvilági jelenet is felesleges volt, mert már láttunk ilyet máshol (ld. Harry Potter 8, Dr. House).

    Tehát nem volt ez tragikusan rossz, de a másik kettőnek a nyomába se ér. Ehhez képest a Thor4-ben vagy a karácsonyi különkiadásban több érzelem volt, mint itt. Ha egy film nem adja át azt az érzést, hogy bár újra megnézhetném, akkor ott komoly bajok vannak.

  26. Platschu: szerintem az egész posztod arról szól, hogy az elképzelésed akartad csak nézni, a filmnek esélyt sem adtál, de ez “A túlvilági jelenet is felesleges volt, mert már láttunk ilyet máshol” wtf, ha valahol van 1 jelenet ahhoz hasonló sehol nem lehet utána?

  27. SPOLIERES

    megnéztem, nahát!

    kettő dolog marad meg belőle, Rocket sztorija ahogy van, tökéletes volt az elejétől a végéig, nem is értem. mármint azt nem értem, hogy került ez így ide a végtelen ostoba poénkodás meg a tét nélküli csihipuhi közé.

    a másik, bár igazából a főgonosz is hozzá kapcsolódik, na de mindegy is, szóval nekem ez egy emlékezetes főgonosz lesz. rettentő krípi, kegyetlen, pszichopata állat. marhajó. amikor Rocket nekiesett miután lelőtte a vidralányt, hát az a jelenet a végéig az arcletépéssel hajaj. az igen.

    valahol hallottam/olvastam, hogy ez sokkal inkább Gunn film mint Marvel és annyiban módosítanám, hogy ami jó benne, az tuti nem Marvel hatás. egészen nyomasztó volt néhol. fura hibrid. itt-ott fura vágások.

    ja az aranyszínű gyereket elpazarolták szerintem.

  28. “valahol hallottam/olvastam, hogy ez sokkal inkább Gunn film mint Marvel ”

    ööö, a fenti poszt azzal kezd, hogy Gunn megcsinálta :)

  29. Az én agyam hagyott ki filmnézés közben vagy valójában nem is szerepel az utóbbi 2 kép a filmben? Én legalább is egyáltalán nem emlékszem ezekre a pillanatokra.

  30. Tegnap végre eljutottam rá moziba és hatalmas élmény volt, méltó lezárás ennek a hihetetlenül szerethető csapatnak. Minden érzelmes részen összeszorult a szívem, minden humoros pillanaton felszabadultan nevettem, nagyon jókor jött ez a film. Még úgy is hogy elég sok zavaró apróság van benne, a helyszínek és a színvilág sem adott most sok újat, a Beastie Boys-os rendrakást leszámítva pedig zeneileg is elmarad az első két résztől. Összességében valahol a közel tökéletes első és a többszöri megnézésre már szinten nagyon megkedvelt második rész közé helyezném minőségben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.