Shazam! Fury of the Gods — ezzel vége!

Nem tudom mi tett be igazán a filmnek, aminek az első része egész jó lett. A rossz reklámkampány ennyire számít? Csak mert az átlagembernek fogalma sincs, hogy a DCEU végső rúgásai között van a Shazam! folytatása. Mondjuk nálam ez utóbbi húzta az előzmény alá végül, hiszen még kevésbé számított mi történik itt, mivel kuka lesz úgyis.

A történet az első részben látottak következményeivel foglalkozik, hiszen Shazam! tettei valami határvonalat eltöröltek, így pár régi sérelmet birtokló öreglány eljött a Földre, az egyikük úgy tűnik a teljes pusztítás tervét fontolgatva. Bonyolultabb a helyzetük persze, hiszen a Billynek erőt adó varázsló miatt voltak száműzetésben.

Mindeközben Shazam! és a család berendelkezett az örökkévaló sziklán, elég gyerekesen, és úgy tűnik a hősködés sem megy igazán nekik, mivel a város csak rombolónak tartja őket, hiába mentenek folyamatosan embereket. Na meg a Shazamkodásról sem tudnak sokat, a bölcsesség nem a kenyerük, csak úgy durrbele kell csinálniuk a dolgokat, amit eléggé tinik módjára oldanak meg.

Az érzelmi mag a család körül forog, mivel Billy fél, hogy 18 évesen kidobják a nevelőszülei, hiszen csak negatív élménye volt ilyen érzelmi szinten eddig. Ezt szövik bele a fő fenyegetésbe, az öreglányos szálba is, hogy a végére fejlődjön valamit a főszereplő. Mindez eléggé tinifilmes amúgy, mármint a tanulság, ami illik a képregényfilmséghez, de nem segíti a végeredményt.

A pozitívum mindenképp az volt, ami az első részt is feldobta: a poénok. Bár kevesebb volt belőlük. Az amikor a fiatalok felnőtt testben hülyülnek. Vagy amikor “nem értenek semmihez” a felnövés küszöbén. Ezen kívül a trükkök között voltak nem annyira CGI dolgok, ami nem meglepő, hiszen a rendező maradt (bár most szakítani akar a blockbusterekkel egy időre) a horrorfilmes, fizikai trükköket kedvelő David F. Sandberg.

A negatívum viszont minden más. Magában is kéne működjön, és zárt a története tulajdonképpen, de mégis úgy éreztem, hogy ez egy semmi. Téttelen. Lehet túl sokat tudtam, bár úgy tűnik az átlagnézők (nem pejoratívan értem sosem, csak nem ez a fő érdeklődésük) sem emelték égbe a végeredményt. Nem összedobott volt, csak olyan felületes, a sok karakterét mintha nem tudta volna kezelni. De mondom, részemről mindenképp közrejátszott, hogy Gunn át fogja rendezni nemsokára DC filmek felhozatalát. Azért az első végefőcímes jeleneten elvigyorodtam.

Ugye az HBO Max-ra került fel, és egy pillanatra sem éreztem úgy, hogy kár volt moziban kihagynom, viszont így… elment. Punnyadós otthon lazítós.

29 hozzászólás a “Shazam! Fury of the Gods — ezzel vége!” bejegyzéshez

  1. Minden film téttelen és nem számít, hogy mi történik benne mert az eseményei egy fiktív világban játszódnak és nem tudnak kihatni a valóságra.

    Felesleges volt így körbeírnod. Nyugodtan leírhattad volna, hogy egyszerűen nem érdekelt és/vagy nem tetszett.

  2. Lehet,hogy azért mert egy héttel később tudtam megnézni moziban a tervezettnél,de nekem nagyon tetszett ez a folytatás.Nálam működtek a karakterek.A CGI is rendben volt,nem rejtegették a trükköket.
    Mindenkinél azt a színészt használták aki jobban kedvelhető volt az elsőben.
    Sajnálom,hogy pont egy ilyen holt térbe került ez a film a DC renoválás miatt.
    A Black Adam nagyon semmilyen,de ez szórakoztató volt számomra az elejétől a végéig.Ha az Aquaman is hozza ezt a szintet akkor boldog évzárás lesz.

  3. Nekem jobban tetszett mint a Hangya 3-ik része, holott ez se egy jó film. A pozitívumok között ott van Zachery Levi aki még mindig szórakoztató, és jól hozza a karaktert, az interakció a kis Shazam csalà között jó volt, illetve Wonder Woman felbukkanásánàl én elolvadtam, Gal Gadot annyira tökéletes casting Wonder Woman szerepére.
    A negatívumok Rachel Zegler, bántóan rossz volt, az unikornisos rész totál cringe, és hát a finálé mintha a man of steel idézte volna, csak kicsiben és rosszabb eendezéssel.

  4. Nekem tetszett, sajnálom, hogy ekkorát bukott. És mivel már Warner forgalmazás sincs itthon, a blu-rayt sem tudom negvenni. Moziba kellett volna elmennem rá. Aki szerette az első részt, nézze meg, nem fog csalódni.

  5. Nekem az tetszett, hogy Grace Currey immár a felnőtt változatát is eljátsszotta a karakterének. Az első részben ő is külön színészt kapott. Csak közben mellben erős lett.

  6. Crash: Atya ég ember, ezt tényleg komolyan gondoltad? A film egyáltalán nem tetszett, nálam 5/10, pedig az első részt szerettem. A Creed 3-at néztem meg közvetlenül utána és felüdülés volt pedig az se egy hú de nagyon jó kategória.

  7. A superhero genre jobban megfaradt, mint a vampirok. Meg egykori fan ismerosoim is ott jarnak, hogy annyira tartjak mar ezeket, hogy otthon bealudjanak rajta 1 honappal a streaming release utan.

  8. 1 napon néztem meg a 65öt a Shazamot és a leg égén a John Wick 4et és annak ellenére, hogy az első 2 film nagyon lehúzott, hogy milyen trágya a JW4et a marstoni hosszúságával még így is nagyon élveztem, holott már nagyon fáradt voltam.

    Semmilyen, sótlan, eröltetett film volt ez pont úgy mint az első rész. A 2 eyecandy csaj (a felnőtt fekete lány meg Grace) jól nézett ki és többet mutogathatták volna őket, de mindán más gagyi volt. A létező összes klisét felvonultatta a film. Borzalmas volt.

  9. Grace meg Rachel Zegler is dekoratív a vásznon, de a színészi játékuk egy kavics játékával vetekszik.

  10. Voltak jó pillanatai..
    Viszont azt egyáltalán nem tudtam értelmezni, hogy a film alatt végig “keresi” a nevét, majd a végén benyögik neki, hogy az Shazam és akkor jön a jaaaa reakció..

    Értem, hogy ez a karakter neve (illetve Captain Marvel, de hát ugye valójában nem..), de logikailag elgondolva az egészet, ezt a nevet sosem használhatja, hiszen amint bemutatkozna valakinek, visszaváltozik Billyre..

  11. Az első egy szerethető kis hülyülés lett, a második rész csak érdektelen. Semmilyen szinten nem izgatott, hogy mi történik, annyira ismerős panelekből rakták össze.

    Nem volt tétje. Ez már 10 éve is ciki volt, ha ilyen volt egy képregényfilm, de manapság meg pláne. Nem véletlenül van egyre több cikk a Marvelről is, hogy a Phase 4-5 nem úgy alakul, ahogy szerették volna. A DC-nél meg még ugye várjuk a csodát vagy mit. :)

  12. én nem tettem magasra a lécet, nem olyan rossz ez nah :)

    Egy délutáni családi szórakozásnak jó :D

  13. Az első rész függvényében ez a rész egyáltalán nem mondható egy rossz folytatásnak. Történetileg hozta az egyet, sőt, ahogy folytatni és kiegészíteni kívánja azt, úgy mondhatni ez egy jobb DC film (a “világosabb”, komédiás verziók tekintetében mindenképpen).

    Fel lehet hozni, hogy nincsen különösebb tétje a filmnek/gonosznak, de talán ez az ami kicsit igenis emeli a filmet. A szereplő hősökről, körülöttük szól a ramazuri – talán jobban rájuk is koncentrál – , és nem pedig lejött Darkseid vagy valamelyik új isten haverja és totális káoszt és pusztítást fog okozni – ezzel is görcsösen próbálkozva összekapcsolni a többi filmmel.

    Érdemesebb lehet Black Adam kontextusában mérlegelni és annak a függvényében megvizsgálni a filmet, hogy pl. a színész nem volt kívánatos BA-ban, mert a Szikla Supi (vagy inkább saját EGO-ja) megszállottja volt, PLUSZ amit itt sokan említettek korábban, hogy sajnos ennek a erának kuka, így súly nélkül kellett volna “teljesítenie” egy már nem létező DCEU-ban.

  14. Remélem azért a későbbi Gunn filmekben is lesz majd ez a második post-credit scene, amikor Mark Strong beszélget a kukaccal hogy majd nemsokára. Lehetne ilyen running joke pár évig.

  15. Kastély Ferenc:
    Ha jól emlékszem még az első részben probálták ezt áthidalni. A shazam szó csak úgy változtat át ha jelentőség teljesen, vagy teljes átéléssel mondod ki. Valami ilyesmi.
    Pl a varázsló is kètszer mondta ki a film alatt, de csak egyszer volt mágikus hatása.

  16. Először azt hittem, hogy 48 évesen már én vagyok túl öreg hozzá, de amikor a 12 éves fiam is azt mondta a végén, hogy ez unalmas volt, akkor rájöttem, hogy mégsem velem van a baj.

  17. Crash szokás szerint epét vacsorázott. Nagyon bánthatja a fickót az élet. :/

  18. Szerintem vállalható volt.
    6/10. Nálam ez egy szint a Galaxis őrzői 3-mal. Az sem volt különb szerintem, mint ez. Csak azt szeretni kell, mert Marvel és Gunn, ezt meg ekezni. Pedig mindkét film a 12 éves korosztályra lő, kb hasonló igényességgel. egynek elment teljesen, de nincs késztetés az újranézésre.
    Szerintem hozta az első szintjét.

  19. Azért ezt a limonádét ne emlegessük már egy szinten a galaxis őrzői 3-al. Ennek nem sok mondani valója volt, max elkezdtek benne érdekes szálakat, mint hogy mi lesz Billyvel, ha felnő, de nem hoztak ki belőle semmit.
    A galaxis őrzői 3-nak több mondanivalója is van, amiket végig is visz, lásd szedett veddett család, különböznek mégis szeretik egymást, vagy mordály sztorija, ami miatt durva témákba is belementek mint az állatkínzás/kisérletek. A kettő nem egy szint

  20. “szedett veddett család, különböznek mégis szeretik egymást”

    Micsoda mondanivaló :D

  21. Sheck007:
    Lehet, hogy én vagyok egy érzéketlen tuskó, de belőlem semmi érzelmet nem tudott kicsikarni néhány 100%-ban CGI állat totál kiszámítható sorsának bemutatása. Inkább kínos volt sokszor, amikor mondjuk a neveiket találták ki pl. Ez az Utolsó Jedik állatmentős mellekküldetéséhez hasonlóan egy CGI érzelmi kényszer volt, hogy: “Most aztán sírj, mert szegény cuki állatkáknak most rossz ám!”

    Szóval, az oltári nagy mondanivalója szerintem egyik filmnek sem volt meg: ebben is egy szint a Marvel és a DC filmje.
    Mondom, egyszer nézős 6/10.

  22. Simán csak érdektelen volt. Amint már egy korábbi posztban is leírtam, az, hogy egy random cgi sárkány a fő-ellen, ennyi évvel a comic filmek dömpingjében egyszerűen ciki.
    A piros rucis csaj jól néz ki a kosztümben, és kb ennyi.
    Levi is sokkal ripacsabb volt végig.

  23. Itt van a gépemen jóideje, de még nem vettem rá magam, hogy megnézzem, mert ahogyan a poszt is fogalmazta:totál érdektelen. Értem Human aggályát, hogy téttelen volt a film, de ez igaz majd minden blockbuster filmre. Jurassic Parkok, Transformersek, szörny-és képregényfilmek, mind egy kaptafa. Jön a nagy fenyegetés, a világvége érzete, amivel szemben a hősök sebezhetetlenek, csakis látszat életveszélynek vannak kitéve. Ezekben a filmekben csakis a statiszták hullhatnak el.

  24. Garfield: nem csak egy karakter halála adhat értelmet semminek. Egy karakter fejlődése legalább annyira érdekes, kivéve ha ilyen zsákutcás mint itt.

  25. Garfield: Ahogy human is írja, nem csak a halál adhat súlyt a filmeknek. Az ilyen univerzumépítős vagy egyéb sorozatfilmeknél ugyanúgy súlyt adhat még egy nagy felismerés vagy valami gamechanger dolog, ami más mederbe tereli a folytatásokat. De itt ugye ha lett is volna ilyen, sehova nem vezetett volna. Talán ezért is lehetett volna bátrabb a film (persze a forgatáskor még nem volt a pakliban, hogy itt a vége), de nem éltek vele. Így bárhogy nézzük, tévésorozatos fogalommal élve ez csak egy töltelékrész volt, ami történetesen “évadzáró” is lett egyben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.