Bár már nem is emlékszünk mi volt a Solo: A Star Wars Story filmben, de feltűnt benne Lando Calrissian karaktere is, méghozzá Donal Glover alakításában. Egy ideig úgy nézett ki, hogy sorozat lesz belőle, de a még korábban lecserélt forgatókönyvírója egy podcastban elárulta, hogy a Lucasfilm már rég filmet tervez belőle. Ezt később a Variety is megerősítette. Azt tudni még, hogy természetesen a sztrájk alatt nem tárgyalnak semmiről, csak a terveik szivárogtak ki.

Bírom Lando karakterét, de felvetül a kérdés, hogy nincs más fontosabb szereplő – galaxis – konfliktus, amelyet érdemesebb lenne feldolgozni?
El lehetne végre távolodni ettől Skywalker érától?
Én elhiszem, hogy sok pénzt hoz, meg rókabőr stb.. de ideje lenne már egy bátor vállalás.
Én nem érzem, hogy olyan marhára érdekes lenne a karakter, hogy egy önálló film vele nagy siker legyen. Tipikus support karakter volt mindig is, de annak persze nagyon jó.
Mint egy falat kenyér!
Sanszos semmi nem lesz belőle, ahogy a Rey filmből és Mangold old republicjából se!
Én szerettem a Solo filmet. Csak a vége lett kicsit semmilyen, de voltak benne fasza jelenetek, jó kis kalandfilm volt.
Ha a casting-katasztrofa Ehrenreich esdeplane Emilia Clrake parosat leszamitjuk, en szerettem a Solo filmet. Glower is teljesne rendben volt,
Amilyen egyertelmu melyrepulesben vannak a sw sorozatok, es nem kis reszben azert mert totalisan keptelenek tartalommal megtolteni meg 6-8 epizodokat is, ellenben 2 ora azert nem szabad hogy gondot jelentsen. Ha melletesznek minimum olyan latvanyvilagot mint a Solo vagy Rogue One, akkor ez a film azert eselyes hogy jo szorakozas lesz (ha megvalosul :)
Engem oltárira nem érdekel se a karakter, se a filmtéma vele kapcsolatban. Nem hiszem el, hogy még mindig a szkájvókerek évének szereplőit kell használni. Ki lesz a következő ötlet, az egyik karbantartóról lesz film, aki mellett 2 mp-ben elgurult ártúdétú az egyik jelenetben?
Ezért kövezhettek, de utólag visszanézve az újkori SW filmekre, szerintem a minőségi lista:
#1 Rouge One (magasan)
#2 Force Awakens
#3 Solo (egy-két casting döntéstöl eltekintve egy nézhető kaland/heist movie, és egyikböl sem lehet Dunát rekeszteni manapság)
:-D
Mert a Last Jedi és Rise of Skywalker egyaránt követtek el olyan bűnöket, hogy ezek alá sorolódnak nálam. (főleg utóbbi. Előbbit moziban még tudtam élvezni, csak 1-2 baromság akasztott ki, pl. a teljesen oda nem illő, szükségtelen időhúzás kaszinos mellekvagany)
Szóval itt a casting már csillagos ötös, mert ha valamit, Glovert mindenki imádta a Soloban. Ha jönne vele, rajta kívül új szereplőkkel, meg nyilván 1-2 cameoval egy hasonló csibész kaland/heist film, én vevő lennék rá.
Pont ez az, hogy egy jó heist/kaland sztorihoz nem kell Lando Calrissian, mert a Rogue One-ban is csak új arcok voltak és tényleg magasan jobb volt minden dizni SW-nél eddig. Ebben a karakterben én sosem láttam többet, mint egy side kick csávó. Az úgy oké, hogy lesz egy film amiben szerepel, de hogy rá épüljön, mint címszereplő…hááát.
Gunslinger: te most azon akadsz fenn hogy mi a neve a karakternek? Ugy nyilvan nehez ha elore eldontod magadban hogy neked ez problema (mint akinek a Soloval is ez volt a nagy gondja), de valojaban ennek kb zeronullasemmi koze van hogy jo lesz-e vagy sem (nevezd at magadban tetszoleges xyz-re es problem solved. Ez van, a donteshozok szeretnek jol bevallt IP-kkel jonni (meglepeteeees: eleve ezert Star Wars :))
bvr: mélyrepülésben az sw sorozatok? rosszul vagy? :D
kezdd el nézni az Ahsokát, az 5. résztől kb. felrobbant az internet :D
ez a Lando film meg egy halálraítélt, felesleges dolog, már a ripacs Glover miatt is…
Amíg Kennedy hozza a döntéseket, addig halott a star wars, meg most már az Indiana Jones is. A sorozatok időhúzós ponyvák, valaki írta felrobban az internet tőle….nem, baromira nem, a Rebels meg az animációs sorozatokat teszik élőszereplőssé…hmmm baromi nagy ötlet….Nem.
“valaki írta felrobban az internet tőle….nem, baromira nem”
de, baromira de! kb minden megvolt abban a részben ami a folytatás trilógiába kellett volna… meg lehet nézni az imdb-n vagy a rottenen milyen értékelésen áll ez a rész, tele volt fan service-el, ez egyértelmű, de egyszerűen úgy látszik, hogy ez működik…
Ez nem nagyon érdekel, ha lesz belőle egyáltalán valami. Én se bánnám, ha nem vakarnának elő minden mellékszereplőt, hogy kapjon valami saját filmet, nyissanak végre új irányba is egy kicsit.
Sorozatok, meg általános SW helyzet: a nagyfilmek lebőgése (nem anyagi, általános) óta a sorozatok miatt (kivéve 1-2 homály, mint a Kenobi vagy a Boba Fett) él és virul a SW univerzum és talán Filoni most az Ashokával próbálgat egy kis reformot is, meglátjuk. A jelek mindenesetre biztatók.
Nr. 1 Andor, Nr. 2 Ahsoka, Nr.3 Mando 1-2 évad. Az Ashoka lehet bármilyen jó, az Andort nem múlja fölül, más pálya.
@starkiller
Az X. tucatsemmi 8 részes SW-sorozat 5. részében történt valami?
Ezt azért nem nevezném forradalmi tettnek…
Én is úgy gondolom, hogy a Solo-film egy kellemes űrkaland volt, és Lando (Glover) jó volt benne, de nincs a karakterben annyi potenciál, hogy elvigyen egy filmet.
Pont, ahogy @Shanuss a komment No.1-ben megfogalmazta.
Végre el kellene hagyni ezt az idővonalat, de amíg Kennedy ott van, nem fog történni semmi. (Ahogy eddig sem. Belengetett dolgok persze voltak, de egyikből sem lett semmi.)
És szerintem azt is be kellene látni, hogy Filoni csak addig tudott valamit felmutatni (TCW), amíg Lucas irányította. Amióta önjáró lett, a gyenge középszernél többet semmiben nem volt képes hozni. Sőt, inkább kevesebbet.
Az önmarketingje – ő a Star Wars megmentője, ő érti a legjobban a SW világát – viszont jól működik, mert még mindig vannak, akik bekajálják.
starkiller, attól nem robban fel az internet, hogy egy nem túl jó nézettségű sorozat egyik részétől maguk alá pisilnek az elvakult rajongók és teledícsérik a netet bizonyos fórumokon. Kivetítesz. Látszik, hogy oda meg vissza vagy tőle, ezért észreveszed azt, ami nagyon érdekel és felnagyítod, mert tisztes rajongóként azt akarod, hogy mindenki úgy érezzen ahogy te. Igen, sok-sok Rebels rajongó tetszését elnyerte az utóbbi és talán az előtti rész. De így se valami jó a nézettsége, egyáltalán nem akkora a buzz körülötte, mint ahogy az hiszi, aki ezzel kel és fekszik, mert odáig van tőle. Azok a nézők, akik nem nézték a Rebelst csak pillognak, hogy ja ok, amúgy mi van?
Az IMDB pontozást meg képtelenség komolyan venni SW tartalmak kapcsán, amikor minden rajongó maximális 10 pontot ad egy sorozatrészre csak mert megfiatalítva szerepel benne Luke Skywalker.
Szóval attól nem robbant fel az internet, hogy szerinted “kb minden megvolt abban a részben ami a folytatás trilógiába kellett volna”. :)
“Az önmarketingje – ő a Star Wars megmentője, ő érti a legjobban a SW világát – viszont jól működik, mert még mindig vannak, akik bekajálják.”
mondjuk ez szerintem hülyeség, hogy ez önmarketing, ezt inkább az ájult fanatikusok terjesztették róla már a Rebels időkben. különben meg vakok között félszemű a király, még így is fényévekkel jobb általános színvonalon dolgozik, mint a Disney úgy általában valaha, mikor SW-ról volt szó.
azt pedig ne vitassuk el tőle, hogy ismeri és érti a világot. amit kiad a kezéből, az – mindegy milyen a tempója, vagy mennyire ingadozó a színvonala – azon lehet látni, hogy odafigyeléssel és törődéssel készült. (kivéve fehér Ahsoka a Rebels végén, vagy csak elcserélte a gönceit haha, sose derül ki.)
Ahsokátol felrobbant a zinternet? Igazi igényes Blikk címlap sztori. :)
Ugyanolyan hulladék mint a Kenobi és a Bobafett. Nem trollkodásbol,hanem őszintén.
emberek! mi van itt? :D
leírja valaki a véleményét (esetleg hogy tetszik neki valami) és szétszeditek? :D próbáljátok másra erőltetni a saját véleményeteket? nevetséges az utóbbi 2-3 komment komolyan… tényleg igaz, hogy a star wars legnagyobb ellenségei a star wars rajongói… habzó szájú társaság :D
starkiller, olvasd el újra, most lenyugodva. senki sem szedett szét téged azért, mert neked az a VÉLEMÉNYED, hogy az Ashoka egy szuper jó sorozat.
azzal volt gond, hogy tényként bedobtad, hogy “az 5. résztől kb. felrobbant az internet”. na ez biza nem a “leírtam a véleményem és ezért szétszedtek” kategória. :) engem nem bánt, hogy odáig meg vissza vagy a sorozattól, tök jó, hogy élvezed. csak a véleményed ne nagyítsd fel és add elő, mint valami általános jelenséget az interneten. :)
véleményed: “szerinted” kb minden megvolt abban a részben ami a folytatás trilógiába kellett volna.
nem tény: “az 5. résztől kb. felrobbant az internet”.
“szerintem még mindig áll az, hogy aki látta a Lázadókat / Klónok háborúját, annak ez a sorozat kb. kánaán, én alig bírtam betelni vele, kurvajó. Látvány is, megvalósítás is, minden. Mindent megkapunk, amit élőszereplősen vágyni szeretnénk, és tökéletes volt a megvalósítása.
Aki nem látta, annak szerintem csak annyi játszódik le a fejében, hogy amúgy mi történik? Érti ezt bárki?” (Dave)
19: Nem, te tényeket közöltél, ostobán, és aki azt mondja nem igaz, akkor játszod a sértődött gyereket…elvették a nyalókámat…brühühü. Inkább maradj csendben és ne okoskodj. Nem robbant fel az internet ,csak a te fejedben.
Én töredelmesen elnézést kérek amiért én is hozzátettem a magamét ahhoz, hogy a netes eszemcsere acsarkodás legyen! Sajnos én is csomószor beleestem abba a hibába, hogy egyből leugattam és válogatott módon gúnyolódtam azokon, akik (szerintem) butaságot írtak vagy nagyon nem értettem egyet velük. Mára sajnos ez lett a standard diskurzus, hogy ha valaki téved, vagy ellentétes véleményen van, akkor a torkának esünk, gúnyolódunk, bekussoltatjuk.
Nem értek egyet starkiller-rel, de az, ha leugatjuk emiatt, csak viszi tovább az acsarkodást. Nem kívánom, hogy “maradjon csendben”, elvégre eszmecsere miatt olvasgatjuk a kommentszekciót. Vannak ellentétes vélemények, az emberek tévednek, de te azt szeretnéd, ha normális hangnemben tennének helyre amiért tévedtél, vagy agresszív, alázó módon?
(Nyugodtan orromra lehet koppintani, amikor én is túlzásba esek, próbálok normálisabb lenni én is!)
21:
ebből is látszik milyen primitív színvonalat képviselsz és még mindig habzik a szád mert valakinek más a véleménye mint a tiéd… brühühü… mágnásmiska… macskajancsi inkább… :D miaz hogy maradj csendben és ne okoskodj? mit képzelsz te magadról?
hát akkor ennyike.