Egy hozzászólás a(z) “Aquaman and the Lost Kingdom őszintén” bejegyzéshez
Nagyon megmaradt bennem, hogy valaki azt mondta, hogy ezeknek a filmeknek nagyon sokszor a második része ugyanaz, mint az első. Talán van is benne igazság. Én személy szerint azt gondolom, hogy ezek a külön filmek egyetlen hőssel a középpontban kevésbé működnek folytatásként. Az eredettörténet bemutatása után inkább arra kellene vinni a fonalat, hogy több hőst pakolni a következő alkotásba. Ott van például a Thor 3 amiben fontos szerepet kapott Hulk és biztos vagyok benne, hogy akinek Thor semleges, de imádja a zöld melákot az inkább elment megnézni. Ugyanígy Pókember és Vasember (bár ott kevesebb Vasember volt). Vagy Pókember és Strange. Viszont az utóbbi jó néhány filmben ezek a lényegesen több szerepet betöltő vendégek már nincsenek annyira jelen. Ezért is gondolom, hogy a Deadpool 3 nagyon fog menni.
Leave a Reply
Hirdetés
Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.