Joker: Folie À Deux és az új előzetes esete

Most már hallhatunk dalt is. Legalábbis rögtön a lenti trailer elején Phoenix énekel.

Hihetetlen, hogy erre adtak pénzt és zöld utat, akármekkora siker volt az első rész. De biztos, hogy én tűnök majd hülyének ősszel, hiszen “hogy ne adtak volna meg mindent ennek!”. Nem várom annyira a Joker 2-t, mivel musical, de mint projekt baromira érdekes. Mennyivel másabb blockbuster világ lenne, ha a képregényfilmek minden irányba repkedhetnének.

Ez nem kikacsintás Scorsese-re, és a “képregényfilmek nem cinema” kijelentésre? Todd Phillips elmondja a véleményét gyorsan, legalábbis a szemüveg alapján tippelem. Vicces az is, ahogy bevágják a videóban, hogy “adjuk meg az embereknek amire vágynak”, és elindul az akció…

human
írta
2024. 07. 23. 15:26
megjelenés
21
hozzászolás


21 hozzászólás a “Joker: Folie À Deux és az új előzetes esete” bejegyzéshez

  1. Az első rész az eredete volt, hogy valójában a város hozta őt létre. Ez a folytatás Batman nélkül értelmetlen…

  2. Őszintén megmondom, ez baromira jól néz ki, még úgyis, hogy musical (amik nem nekem valók az esetek döntő többségében).
    Az első rész nekem annyira nem jött be úgy, mint sokaknak, meg lehet kövezni, de szerintem maximálisan túlértékelt az a film egyetlen nagyon jó színészi alakítással. Viszont ez a stílusok keveredése, ez a “pszichothriller képregénymusical” kreatívkodás ez megérdemel mindenképpen egy esélyt ezt a trailert látva, főleg ezen szereplőkkel. Egyébként Nolan Batman filmjei nekem már olyan képregényfilm blockbusterek voltak, melyek elég messze repültek egy baromi jó irányba, nekem azok kicsit olyasmik voltak mint a régi gengszterfilmek Batmannal és ellenségeivel, anno imádtam őket azért. Visszatérrve erre, az a 15 dal azért az nagyon sok és hát nem tudom, de a kreativitásért és a főszereplő színészek miatt meg fogja kapni az esélyt, akkor is ha végül nem talál be, na meg kíváncsi vagyok, hogy Oscar bácsi gyün-e Gagának ezért. Látva az idei termést és ezen trailert, még lehet díjszezonban is tarolni foga film.

  3. fura, abból, hogy egyszer énekel meg valami fellépésük van nekem még nem az jön le, hogy ez egy daloktól terhelt film lesz. bár nekem az is oké.

    viszont az első rész előzetesei sokkal nyomasztóbbak voltak. ez is hangulatos nagyon, de semmi nyomasztót nem érzek benne. de ez egy jó trailer, igazából semmi nem derül ki belőle, szóval akármi is lehet. mozi.

  4. 2 óra 18 perc a film.
    mennyi egy dal hossza átlagosan? 3 perc?
    akkor 45 perc muzsika vs. 1 óra 33 perc film, minusz stáblista 10 perc.
    akkoris minimum 1 óra 20 perc lesz a film és valamiért úgy érzem a dalok is fognak a történethez adni, szóval én még nem adom fel.

  5. Hát majd otthon, nekem ez nem mozis. Persze kíváncsi vagyok arra, hogy ebből mi lesz, mert akár jól is elsülhet, de moziban kihagyom. Az első rész végén nagy csavar volt, hogy nem tudtuk eldönteni, hogy ez valóban megtörtént vagy csak Arthur fejében játszódott le minden, hiszen ő egy őrült egy diliházban. Na most remélem ezt folytatják úgy, hogy a diliházban fog játszódni és ezeket az eseményeket csak képzeli. Nekem így lenne értelme a musical vonalnak. Bárhogy is lesz, pont eltörlik vele az előző film nyitva hagyott ajtaját, mert így mindenképpen állást foglalnak valami mellett és így a varázs számomra kicsit meg is kopik. Én nem folytattam volna semmiképp.

  6. továbbra is az érdekes szó ugrik be róla

    előzeteseknél is akad, hogy remekül mixelnek össze több dalt, de még ha nem is lesz is egymásba csúsztatva több dal és nekem több mint 2 órán át kell őket hallgatnom kornyikálni, állok elébe:D alig várom! Full mást írnék ha mondjuk taylor swiftnél landolt volna a szerep:D:D

  7. Én se bírom a műfajt, de ha van musical amire kíváncsi vagyok, az ez.

    Tippre Joker beteg elméjében játszódik majd a zenés jelenetek többsége, az pedig szerintem nagyonis működhet, meglátjuk.

  8. Nem értem azokat akik “nem bírom a musicalt” attitűddel léteznek. Van jó film és rossz film, de egy műfaj??? Ez nekem olyan fiús hárításnak tűnik, mert a az ének nem elég férfias. Nőjetek már fel, könyörgöm.

  9. @totoro

    De miért ne? Ez nem érettség, hanem ízlés, egyéni preferencia kérdése.

    Például: alapvetően nem szeretem a kosztümös filmeket. Van, amit jónak tartok, de azokat inkább véletlenül láttam. Taszít és érdektelen az egész, ha ilyen a setting.

    A westernt mondanám még, ami számomra nem igazán izgalmas. Aztán szégyenszemre csak pár éve, de végül bepótoltam a Volt egyszer egy vadnyugatot és a Jó, a rossz és a csúfot. És csak ámultam, mennyire időtállóak, igényesek, különlegesek.

    A musical is kicsit ilyen. Van, amivel felnőttem (Hair, Nightmare before Christmas, Grease, stb.), őket kedvelem, de pl. akármennyire hájpolják, képtelen vagyok magam rávenni a La La Land megtekintésére.

  10. totoro: Az operettet, a reggaetont és a főzelékeket sem szeretem, pedig ezek mind (nagyjából:)) műfajok, ilyen egyszerűen van. :) Viszont még a nem kedvelt műfajokban is születhet olyan kiemelkedő teljesítmény, ami már annak is tetszhet, aki amúgy a műfajt nem szereti, én a Jokert valami ilyesminek várom. (Louis CK: “I’m only gay for the best” :D)

    Mások nevében nem beszélhetek, de férfiként semmilyen problémát nem okoz, hogy van virágoskertem és a spinninget is szeretem. :D

  11. 13. totoro

    Valahogy így. Például egyik kedvenc filmem evör a ,,Hair”. (Messze nem _A_ kedvenc, de az egyik, na. Nem ez a lényeg.) Tetszett némelyik másik musical is. Közben jó néhány másik musical meg nagyon nem. Finoman szólva. :D Ez ilyen. Külön-külön érdemes mérni ezeket.

  12. ja várj, ő arra gondolt, hogy szerinte ha valaki elutasító a musicalekkel szemben, az biztos ilyen gyerekes, mert cringe maszkulin férfiállatnak akarja ezzel mutatni magát. Eléggé fals általánosítás, ha ez a helyzet.

  13. totoro: fogadok te sem nézel bizonyos zsánert? de ha mindent nézel, akkor is, simán csak ízlés dologról van szó, ami elfogadható kéne legyen. ha már személyeskedés akkor ez tűnik kisfiúsnak inkább.

  14. Én bevezetem a hírzárlatot — a legközelebbi Joker-kontent, amit nézni fogok, az a film lesz, a moziban. Bízom benne. Amúgy sincs bajom a musicalekkel, a Hair is állat.

  15. human. Minden egyes musical alatt fanyalogsz a műfaj miatt. Nem hiszem, hogy van ember aki ne szeretné a zenét. Innen kezdve nem hiszem, hogy van olyan aki nem szereti ha egy filmben jó zene szól. És én vagyok macsó? Aki szereti a musicalt? El vagytok tévedve :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.