Baromira nem szeretem a kapcsold ki az agyad érvelést, mert sokkal komplexebb kérdésnek tartom, de itt majdnem elsütöttem. Finomítok rajta, mert filmekre inkább úgy érthető, hogy vajon a zsánerén belül mi lehetett a célkitűzés, és ezt hogy érte el. Egy blockbusternél az az elvárás, hogy blockbusterként működjön. Így fér el az auteur mestermű Armageddon is bármilyen értelmes beszélgetésben, na meg a Trap. Avagy nyilván lehet Shyamalan céljaival nem egyetérteni (szép volt human), de amit itt akart érni, az… sikerült? És még Josh Hartnett is villantott közben.
Körülírva fogalmaztam, hogy a történet olyan lyukacsos, mint a sajt, hiszen már azon a felvetésen is elhasal, miszerint ennyi ártatlan szétperelne minden bűnüldöző szervet, mert életveszélybe keverte. Vagyis onnan kellett volna kezdenem, hogy a film alapötlete egy sorozatgyilkos, a Butcher elkapása körül bonyolódik, akiről az FBI megtudja, hogy részt fog venni egy koncerten.
A kifordítás az, hogy az egészet a Butcher szemszögéből látjuk, aki a lányával megjelenik egy híres énekesnő koncertjén, ahol csápol az arénában, élvezi a gyereke mennyire odavan az eseményért, de kezd neki gyanús lenni, hogy mennyi zsaru van ott a felnőtt férfiakat ellenőrizni sorban. Rájön, hogy csapdába esett, na de ki tud vajon kászálódni belőle? Szurkolnunk kéne?
Érdekes meta szint, hogy a Trap láthatóan a munka-családi élet egyensúlyáról szól, egy apáról aki igyekszik nem keverni ezeket, miközben Shyamalan célkitűzése a lánya a színészi és zenei karrierjének beröffentése is lehetett, avagy a legnagyobb munka-család keverés, de várjunk csak, végtére is oda jut ki, hogy elkerülhetetlen a dolog.
Viszont mindemellett egyszerűen tényleg magával ragadó az első óra így a “vad” szemszögéből. Erre tényleg nem lehet rásütni, hogy annyiszor láttuk már jobban, legalábbis is így koncertbe csomagolva, mielőtt valaki kezdi a sorolást a Rambo-val. A fordulatos kezdet átrepíti a borzasztó szövegeken a Trappet. Mármint komolyan, kéne egy író Shyamalan mellé, aki csak a beszédet rendbe teszi, de közben meg szinte már ez is az auteursége, hogy senki nem igazi ember nála, miért adná ezt fel?
Ezen kívül Shyamalan belenyúlt a főszereplőbe is, hiszen Josh Hartnett nagyon illik ebbe a filmbe, legalábbis élvezhette a szerepet, és az említett jó rész nagy részben rajta is múlott, ahogy izzadt az egyre több rá irányuló reflektor mögött, de végig megőrizte a hidegvérét.
Kerülgettem a fordulatot, ami változást hoz a filmbe, és sajnos onnan már nem volt annyira erős a Trap, de mégis egy szórakoztató nem tipikus thrillerként dobta fel a nyarat.
Vártam a kritikát, mert kíváncsi vagyok a többiek véleményére.
Inkább beteszek ide egy SPOILER-t
Nekem sajnos az elmúlt időszak legnagyobb csalódása volt a film.
Kezdve az alapötlettõl, amit már szerintem mások is írtak meg korábban a különböző trailerek alá, hogy nem lehetnek a hatóságok olyan felelőtlenek, hogy egy sorozatgyilkost egy ekkora rendezvényen akarnak kiszűrni.
A póló árus okoskodása, a színpadra való felhívásuk, az FBI-os elemző venasszony egy vicc volt, túlontúl teátrális volt az egész.
A pontot nekem az I-re pedig a fordulat hiánya tette fel…
Na befejeztem a panaszkodhat, de őszintén kíváncsi vagyok kinek mennyire jött be, vagy sem
hát bocs, de ez egy kalap szar volt. már a trailerben előttek mindent amitől élvezhető lehetett volna, de az utolsó fél óra.. katasztrófa..
SPOILER
innen is megszökök, ugyis megszökök, megint megszökök.. vicc volt az egész film. addig volt jó kb amig fel nem tünt neki h mi a terve a szerveknek. onnan lejtmenet
gyerekzár funkció kellett volna a hátsó ülésnél (kívülről lehet csak kinyítni) akkor nem tud kiszökni láthatatlanul a tömegben.
😅
Spoiler
többen mondták itt a traileres posztban tuti a lánya a sorozatgyilkos apuka őt védi.
nem így lett. végén tetszett hogy a póló árus rájött rossz embernek pofázott😂
Akárki akármit mond, illetve akármennyire is védi, szerintem Shamalamadingdong egy középszerű, egyfilmes rendező (maximum kettő). A hatodik érzék nagyon működött elsőre tőle, de azóta se néztem meg, mert kizártnak tartom, hogy a csavar nélkül is ugyanolyan lenne az élmény, a Széttörve esetleg még oké volt, ha kivágjuk azt a tökfelesleges és erőltetett utolsó pár percet a kávézóban, de nagyjából ennyi. Ilyenkor persze általában azt kapom válaszként, hogy de hát ott van a Sebezhetetlen például, és jöhetnek a kövek, de szerintem az az egyik legtúlértékeltebb és legunalmasabb filmje, de mondhatnám a Jeleket is, amit nem rég újranéztem, és igazából rosszabb volt, mint emlékszem.
Ez a film viszont ezer sebből vérzik. Életszerűtlen párbeszédek, hihetetlenül ostoba helyzetek és szereplők, meg egy másfél órás reklám annak, hogy a lánya énekesnő. Nekem ráadásul a koncertet se volt könnyű nézni, mert finoman szólva nem én vagyok a célközönsége ennek a stílusú zenének.
Részemről kizárólag Josh Hartnett játéka volt értékelhető, mert örülök, hogy kezd visszajönni a köztudatba, de sz*rból ő se tudott várat építeni.
hátbocs, de Samalama második legjobb filmje az a Signs, ráadásul újra is lehet nézni. (jó az egész alapja egy rossz vicc, de a hangulata végig tökéletes. karakterek is. színészek is. minden.)
erről azt olvastam, hogy mintha csak a lánya énekesi pályáját akarta volna feldobni egy kicsit, mert filmként nem ér semmit. örülök, hogy azért van, akinek tetszett valamennyire.
Szóval Josh Hartnett mindenben jó? XD Black Hawk Down óta rohadtul bírom minden szerepben.
“Kerülgettem a fordulatot, ami változást hoz a filmbe, és sajnos onnan már nem volt annyira erős a Trap”
azt nem csodálom, mert
Spoiler?
az ég világon semmiféle fordulat nincs a filmben. Mondjuk mivel egy emnájtsájámáláján filmről beszélünk, felfoghatjuk úgy is, hogy az a fordulat, hogy nincs fordulat, de nekem valahogy nagyon hiányzott egy jó csattanó.
Nem volt.
Amúgy egy szórakoztató mozicska, egyszer simán le lehet tolni a torkunkon, bár a végére már elfárad.
SPOILER:
Matte: szvsz az hogy a történet a film majdnem felénél kimegy az arénából az elég nagy változás, te
Pocsék film!
@sugabubus: én a Lucky Number Slevin (2006) óta nagyon bírom a játékát. Akkora sztárparádéban képes volt ő maga is kimagaslóan játszani! (Bruce Willis, Morgan Freeman, Ben Kingsley, Lucy Liu, Stanley Tucci)
Spoiler
“többen mondták itt a traileres posztban tuti a lánya a sorozatgyilkos apuka őt védi.”
Na igen, amikor túl gondolom az alap szitut. Vágytam egy jó és csavaros filmre a Shyamalan stílusban és hát helyette kaptunk egy igaz történet alapján készült középszerű koncert filmet. Kb. olyan mint a Metallica koncert film csak ott nem várt a tömeg tőle többet mint ami.
Spoiler
“többen mondták itt a traileres posztban tuti a lánya a sorozatgyilkos apuka őt védi.”- Igen, én voltam (az egyik), aki ezt látta bele, valami többet, mint ami, a rettenetesen gagyi és logikátlan alapszituációt kicsit rendbetéve a végén. Ehelyett pont az eleve elspoilerezett, gagyi és logikátlan eleje lett a film “jobb része”. Abban az igaz történetben, amire ez a szitu is “épült”, egyetlen civilt sem tettek ki veszélynek, 166 marshallt és rendőrt öltöztettek be ott dolgozóknak, büféseknek, stb.
Az elmúlt jópár filmje után, pedig erőteljesen és jogosan felmerül a kérdés, hogy Shyamalan is olyan-e mint például ez a film: többet látunk-e bele a kezdeti sikerek után mint ami? Íróként mindenesetre pocsék. Rendezőként még csak-csak oké lehet, de ahhoz kéne maga mellé vennie ötletes, kreatív, profi írókat. Sose fog, mert végül még így is anyagilag teljesen oké a film, olyan kevésbe került (30 milliós budget vs. 76 millió bevétel).
Én mindenesetre sajnálom, mert saját maga sem látja a gondokat, és így sosem fog visszakerülni arra a kezdeti színvonalra, ami ugyan nem volt toronymagasan, de elgondolkodtató, szórakoztató, csavaros és olyan “egyedi Shyamalan-es” volt. Kár érte.
Criminal minds S06E12
Sajnos a film második fele olyan hihetetlenül ötlettelen és lapos, hogy az egész filmet alapötletestül a földbe állítja.
Spoiler:
Kedvenc részem az volt amikor a legyőzhetetlen sorozatgyilkos vesztét végül egy indokolatlanul sérthetetlen budiajtó győzi le. De az altató befalása is dicső pillanat volt.
5/10
Ez egy hulladék film volt, Hartnetten kívül semmi pozitívum nem volt benne. Ez a 7 pont még viccnek is rossz.
Háttérzajnak elment 1x
Jövök bevédeni human véleményét – bár én mindig kedveltem Shyamalan agymenéseit, nem meglepő, de ezt is élveztem, Hartnett szuper pszichopata, így a filmet képes kicsit magasabbra emelni a játékával, sikerült is megidézni azokat a 90’s thrillereket, ahol nem szurkolsz a gonosznak, de van valami kényelmetlen kíváncsiság hogy “na ebből hogyan kerül ki”. Nagy csavar tényleg nincs, bár az egyetlen dolog, amire elvártam egy legalább a filmen belül adott magyarázatot (honnan tudták biztosan, hogy ott lesz a koncerten), arra kaptunk végül választ, arra ráfogható hogy mini-twist. Összességében nem korszakalkotó, de szórakoztató kis műfaji játék a maga kis hülyeségeivel, inkább száz ilyen, mint Borderlandsek, vagy Sony-Marvel projektek, ráfér a mozikra pár szerzői műfajfilmezés is.
Sorry, törölhető is utána – de ez most felkerült valahova? Gyorsan ránéztem itt-ott, de nem láttam sehol a kínálatban.
“Pvod” premier volt ;)
18. abelh
yts yify helyeken fent van jó minőségben
Elnézegettem (be akartam írni, hogy nekem tetszett, de meglincsel itt mindenki, úgyhogy inkabb nem:D)
Hartnett nem pont ugyanaz a karakter, de nekem megidezte Dexter Morgant:D ebből a szempontból meg zseniálisan hozta az elmeroggyantat (cinikus, fekete humor, rezignált, keverve némi őrülettel)
Shalalam lánya nem volt rossz, mindenfélét hallgatok, tetszett hogy visszahozta a “sétálok a paplaciban és a 15éves énem izgatottsága tombol bennem egy teszem azt, backstreet boys vagy Zimmer koncert előtt”.
A Hartnett lányát játszó kiscsaj volt inkább teljes csődtömeg, ő fullosan kapufa volt, jobban zavart, mint a sztori hülyeségei..
Logikátlanságok mellett valahogy inkább elsiklottam amúgy, talán kipihent, jó hangulatban kapott el.
Spoiler? Kár, hogy nem az lett a csavar, hogy mondjuk csak odaképzeli a kölykét.
Amúgy a hatodik érzék a csattanót ismerve is ugyanolyan jó, mint mikor először láttam. Bruce rox❤️
Spoiler!
A végén nem az derült ki, hogy a feleség értesítette a hatóságokat? Akkor miért is volt ez a nagy hajcihő a koncert körül? Miért nem kapcsolták le egyszerűen otthon? Nem hiszem hogy tudtak az esetleges következő áldozatról. A végére egy átgondolatlan butaság lett az egész.
Ben11: nemtom, te nézted a filmet?
Ben11 : a felesege csak sejtette hogy o lehet a gyilkos, mert amikor megtalalta a menedekhazat, csak egy szek es asztal volt ott ami nem bizonyitott semmit
Az év legrosszabb filmje, rosszabb, mint a Borderlands és társai. Azokról legalább tudta, hogy szarok lesznek. DE ez! Ez elhitette veled, hogy jó lesz és csavaros, majd kiderült, hogy egy reklámfilm…
szerintem is inkabb 5/10, bar ez is inkabb csak az elso fele. A feletol meg inkabb mar az ertekelhetetlen kategoria.
valamint csak egy erdekesseg, nekem a film elso fele alatt (aminek legalabb a setting miatt a hangulata jo) a regi Van Damme-os Sudden Death jutott eszembe, bar az koncert helyett jegkorongmeccs (stanley kupa donto), nem a lanyat hanem a fiat, es nyilvan o ott jofiu a terroristak ellen (nyilvan a toretenet ott is egyre keptelenebb mar amennyire emlekszem) – na de most megneztem hogy jol emlekeztem-e, es hat JCVD szinten tuzolto volt :) Persze ott pont passzolt is a zsanerhez. Na de itt vajon csak veletlenul valasztotta szinten hogy tuzolto legyen Hartnett karaktere?
Nos én tök jól szórakoztam az egészen. Vártam a filmet, de aztán félve álltam neki, mert sok helyen lehúzták és az itteni kommentek is többnyire negatívak. Ettől függetlenül nálam ez betalált. kikapcsolt erre a kicsit kevesebb, mint 2 órára. Hartnett vitte az egészet, nagyon jó volt, amilyen arckifejezéseket is vágott. :) Az meg nettó hülyeség, amit sokan emlegettek, hogy ez egy koncertfilm inkább, amit a lányának csinált. Attól mert megy a sztori alatt a zene/koncert és hallunk pár dalt, attól ez még nem lesz az. Végig a gyilkos volt fókuszban. Na mindegy, nekem tök jó kikapcsolódás volt.
Az sem igaz, hogy egyfilmes rendező Shyamalan. Hatodik érzéken kívül ott a Jelek, A sebezhetetlen, a Széttörve, de én szerettem tőle a Visit-et is (lehet ez többen nem is ismerik), meg a Knock at the Cabin-t is. Persze voltak igazán fos filmjei is.
Már az előzetes sem fogott meg, de mivel amit akartunk már megnéztük ez maradt unalom űzőnek.Arra megfelelt ,de elég vontatott volt. Mikor az énekesnő hazafuvarozza őket, nekem onnantól volt érdekesebb a film.
Akkor én is kisebbségben vagyok.
Mindenhol mindenki lehúzta a filmet, ezért is hagytam ki a moziban, de most vasárnap este nekiültem.
Kellemes csalódás volt, nekem végig fenn tartotta a feszültséget. Egyedül a szinkront éreztem gyengének. JH jó színész, nem értem, miért mellőzik ennyire.
Mindent elmond, hogy a film alatt egyszer sem jutott eszembe a telefont baszogatni, se az, hogy belepörgessek a filmbe, vagy kezdjek el párhuzamosan más is csinálni, pl mosogatni.
Újranézési faktora minimális, de összességében nekem bejött.
(Bár lehet, hogy azért, mert az utóbbi hónapokban szarabbnál szarabb filmeket és sorozatokat sikerült bepróbálnom).
Ez egy teljesen jó film, minden értelemben!
A casting pl. remek: Hartnett szerintem k-rvajó ebben a szerepben, Shayamalan lánya tökéletesen illeszkedik (a zene is teljesen patikán meg van írva), a kislány kislány volt, az az aggódó anya pedig aggógó anya:D Viccet félretéve: Teljesen rendben volt. Még a comic relief fekete karakter is jól működött.
A sztori kellően érdekes volt és szerintem teljesen jól volt felépítve, a helyszínváltással és a fordulatok is a helyükön voltak.
A húgytartály Furiosa és az egész jó Romulus-t is simán verte moziélményben. (De most komolyan: A Twisters, meg a Fall Guy RottenTomatoes-on 80% körül ez meg 57%?:D Miért is? Mindkét korábban említett film egy vicc.)
Ez a filmmel szembeni finnyáskodás és lehúzó kritikaáradat teljesen indokolatlan szerintem, de persze Shayamalan-t divat fikázni:)
Minden logikát nélkülöző, teljességgel életszerűtlen történet. A zsáner akkor működik igazán, ha ezek végig fenntartják a feszültséget. Kár érte, nagyon vártam.
Nem volt olyan jó, mint amilyen ígéretesnek tűnt a trailer és az ötlet alapján, de élvezhető volt! A vége kicsit szétesett, de egyáltalán nem tudom hová tenni ezt a sok túlzó fröcsögést…
Nekem tetszett, végig izgalmas volt, először a koncert rész, hogy vajon kijut-e és hogy, aztán meg utána is, mikor azt hinnéd elkapták, aztán mégse. Josh Hartnett hatalmasat alakít, a stáblistás jelenet pedig poén. :) Én nem szeretem a rendező munkásságát, egy filmjét se szeretem, de ez tetszett.
en azt vartam csavarnak, hogy az oreg fbi-os nő lesz hartnett anyja
Hirtelen felindulásból majdnem leírtam, hogy soha többet Shymayalan, de meggondoltam, volt 3-4 jó filmje. De a Trap nem ezek közé tartozik. Ahogy előttem leírtátok, ez egy reklám a lánya karrierjéhez, a többi csak körítés. “Csapda”… belesétáltam én is.
A teljes életszerűtlenséget és logikátlanságot félretéve a koncert rész működik, van feszültség, megvan az “ebből lesz valami” érzés. Ahogy beülnek a kocsiba, teljesen összeomlik az egész. A cicamica énekes tinisztár egy telefonnal felveszi a harcot a sorozatgyilkossal? A “Mészárossal”, aki szénmonoxiddal öl, távirányítással… ???
Akinek annyi az eredettörténete, hogy valami vázlatos traumája van az anyja miatt? A csavar meg annyi, hogy a feleség dobta fel?
Az FBI-os öreglány egyébként egy cameo, ő a leghosszabb ideje szolgáló aktív ügynök… oké, respect, de nem színésznő, lapozzunk.
Harnett és a kiscsajszi tette nézhetővé, de ez a film egy átverés.
Csalódásom mértéke Lady Raven szaglószervével arányos.