Amikor először megláttam a hírt, hogy megvannak a Beyond rendezői, akkor megállt bennem az ütő, mivel mikor volt már az előző Spider-Verse film? Aztán Christopher Miller (itt most producer) pontosított, miszerint:
Bob Persichetti (aki az Into the Spider-Verse rendezői között volt) és Justin K. Thompson (aki az Across The Spider-Verse rendezői között volt) már dolgozik a filmen egy ideje, csak most jelentették be őket valamiért. Lehet csak a rajongókat akarta nyugtatni ezzel.
Ettől még mindig semmit nem tudni arról, hogy mikor érkezik. Olyan hihetetlen, hogy direkt kettévágott sztori, anyagilag is jól teljesített mindkét előzmény, és eredetileg gyors folytatást ígértek (2024 márciusát!), erre másfél év után olyan hír jön, hogy itt vannak a rendezők, és a producer ex-twitteren finomít.
Majd érkezik “when it’s done”, de mivel jön a Spider Noir és az élőszereplős Pókember, így jó sokára lehet az a done.
Wtf, el is felejtettem hogy ennek már ki kellett volna jönnie. Nem úgy volt vége is az előzőnek, hogy már utaltak rá mivel folytatódik, szóval tudják mi hogy lesz? Mifaszt csináltak eddig akkor???
Rá rohadhatna Hollywood-ra ez az úgy húzok több részre valamit, hogy amúgy közben fingom nincs miről szóljanak az első utáni részek faszág.
Emlékeim szerint az animátorokkal volt vita. vagyis arról voltak hírek: Millerek nagyon feszes tempót diktálnak, sokszor kukaznak meglévő ötleteket, újra kell kezdeni mindent.
Most tényleg ennyire nehéz felfogni embereknek, mennyi ideig tart egy normális animáció elkészítése? Tényleg így szeretnétek, hogy másfél év alatt legyen összeba@va, aztán “tartsák már az időpontot, kontentet akarok, miért nem jön, rohadék Hollywood”. Nézzetek élőszereplős Marvelt, meg Mufasát, vagy Fast and Furioust, vagy akármit, de animációs tartalomhoz kérlek soha a büdös életbe ne kommenteljetek újra hozzá, ha ennyire fogalmatok sincs, mennyivel hosszabb ideig tart a munkafolyamat (Ghibli és a hat éves projektjeik megvan?) Ha feszes munatempót diktálnak, pont akkor lenne egy gyorsan összetákolt fos, most akkor feszes munkatempó, vagy minden ötlet kukázva, MELYIK, el kell dönteni milyen kamura haragudjunk. Senki világa nem oklik össze akkor sem, ha 2028-ra jön ki, csak legyen jó, nézzen ki jól, vagy jobban mint az előző rész, és feleljtsük el ezt a futószalagon várt termék mániát mindennel szemben, vagy tényleg semmi értelme nem ebben a percben elfogadni az AI filmeket. Na azok majd tartják az elvárt kvótáitokat, biztos szuper izgalmasak is lesznek…..
Nekem ezzel az a problémám, hogy 2023 május végén bemutatott Pókverzumon át előtt úgy kommunikálták a producekrek az egész projektet, hogy a 2 és 3 rész egybe készült, és 2024 tavaszán be fogják mutatni a 3. részt.
Utána meg jött az újratervezés, most meg másfél év után megvannak a rendezők…
Aratnok: nem mi írtuk be idén márciusra a filmet, mintha tényleg egyszerre készült volna a kettő Spider-Verse folytatás. Nem vágom a kirohanást. Ha ennyire nem tudták és ilyne cliffhangerrel zárták, akkor lehet nem kellett volna még azt bemutatni így.
3. úgy csinálsz mint ha az animátorokat szólnánk le… 5 év telt el az 1
és a 2. között, a 3. bejelentett időpontjával 6 évnél járunk, ha tudták hogy az is kevés lesz befejezni amit elkezdtek akkor nem kéne bekamuzni hogy jövőre lezárják meg cliffhangerrel befejezni a középső részt. Azt a butthurt “ne kommenteljetek” hülyeséget meg nehéz nem röhögés nélkül elolvasni főni.
3.
Konkrétan hírek jöttek arról, hogy túlórázni kell az animátoroknak, rohamtempóban kell gyártani az animációt. és mikor nagy nehezen kész lettek egyes jelenetekkel akkor jött Miller, hogy átírták az egészet és már nem ez kell.
human: Nyilván ér mérgesnek lenni a producerekre, amiért félrevezettek, de szerintem napnál világosabb volt így is, hogy egy így kinéző filmből nem készül el 4,5-5 órányi (két részre való) előre. Kisebb csoda, hogy egyáltalán elkészül, és oké, hogy a blogbejegyzésed nem az animátorok ellen íródik, de ez a fajta hozzáállás (ha azt mondták jön, hol van) így is ellenük szól, mert őket tapossák addig, amíg nem készül gyorsabban (nyilván nem a Filmbuzi kommentszekciója nyomására, általánosságban)
Artox: “5 év telt el” több is lett volna, ha az animátorok sztrájkja is megindul (ami mellesleg nem sokon múlott), többek között azért is, mert a stúdiók nagy premiereket tűznek ki, aztán túlóráztatnak, elhagyják a minőséget, és rajtuk spórolnak.
“úgy csinálsz mintha az animátorokat szólnánk le” Nem szóljátok le őlet, de szerintetek kiken verik le, amikor az a közhangulat, hogy “miért nem készül egyből”, amikor meg szólnak, hogy kamu volt a bejelentés, később jön, akkor meg az a baj, hohy most meg nem mondanak többet csak “when it’s done”. A producerek kamuznak, a producerek terelnek, mindent megtesznek, hogy eladjanak projektet, de legfőképpen ha azt látják, hogy valami miért nem jön, akkor: rátaposnak az animátorokra, túlóráztatnak és közben bért csökkentenek, elbocsátanak, és félkészen kiadatnak, ha a nézőnek mindegy, csak jöjjön. Szóval nem leszóljátok az animátorokat, csak ilyen közhangulattal lehetőséget adtok a vezetőségnek lerontani a munkájukat.
És megszoktam már, hogy ezt kevesen értik, és hogy az animációban dolgozókat vesszük a leginkább szarba “mert mese”, de humantől az utolsó “olyan hihetetlen”, és “anyagilag sikeres és mégis” hozzászólás külön fáj, mert ő többnyire átlátja ezeket, ráadásul volt is egy kiakadós tweetje emlékeim szerint az Uzumaki animációs sorozat kapcsán, hogy mennyire leromlott két rész közt az animáció minősége – na az is “öt éven át készült”, ott sem volt elég, ha hagyják az animátorokat dolgozni, végig minőségi marad, ha nem, akkor meglesz határidőre, olcsón, és olyan is lesz.
Még annyi, hogy mindettől függetlenül is a miért nem egyben készült érvek a leginkább nonszenszek – oké, hogy nem kive action budget (alulfizetett animátorok és egyéb ügyeskedések miatt), de így is miért pont erre adott volna duplán zöldutat a stúdió
Inkább töltsenek vele több időt ha úgy érzik ettől jobb film lesz. A második rész egyértelműen jobb film lett mint az első, ezalapján én várok szívesen még pár évet, ha ez azt fogja jelenteni hogy a második résznél is jobb filmet kapunk.
8. Ha az általunk generált negatív kommenteket is az animátorokon vezetik le akkor pláne bekaphatják, részemről velük semmi gond nincs, az MCU-nál is kiderült hogy szopatják a munkásokat, mindig is a vezetőkkel volt tele a tököm, ahogy itt is. Ők ígérnek dátumokat, ők záratnak le félkész dolgokat, ha amiatt meg mi vagyunk a rosszak mert várnánk valami jó dolog lezárását/folytatását megígért időre akkor az én kurva anyámat, de nem mi ígérgetünk, és nem mi szívatjuk a melósokat, mi vagyunk a moziban tejelő oldal. Mellesleg őszintén szólva sehol nem láttam még olyat, hogy egy ilyen kaliberű film csúszását/minőségét az animátorokra fognák, mindig a rendezők/írók/producerek hanyag munkája van kiemelve, sőt az animátorok basztatása a stúdiók részéről általában ki is van emelve.
Aratnok: nehogy már az Uzumaki minősége csak az időn múlt, nem kirúgtak valami fontos art directort meg outsourceoltak? 5 év egy 4 részes animére.
ahogy itt is van pletyka, hogy a Sony nem is örült teljesen az eddigi Spider-Verse sikereknek, és ugye az említett felesleges munka sem segít hála Milleréknek. Itt tényleg arról van szó, hogy akkor ülni kellett volna a kész levő első részen, főleg, hogy mintha most előtérbe kerülne az élőszereplős, szóval tényleg valami 2027 lehet majd a premier ideje.
És én tényleg nem látom sehol, hogy az animátorokról szó lenne, sokkal inkább a Sony…
ó banyek. Akkor még egy pár évig nem nézem meg a második részt. Kívánom a 3.rész előzetesét:)
Human: Outsource csapat és egyéb munkatársakra, vagy teljes munkafolyamatra mindig olyan esetekben van, amikor költséget akarnak csökkenteni (más csapat olcsóbban megoldja, nem kell a saját animátorokból mindet munka alatt tartani, hónapokra meg lehet vonni tőlük a munkát, pénzt). Volt is anno a témában videó japán animátortól, amiben részletesen elemzi, hogyan kerülhet a jövőben válságba az anime ipar, mert hazai stúdióik egyre több külföldi, vagy nem házon belülu munkát vállalnak, elmaradnak saját projekttel, több a munka, a pénz viszont ugyanannyi, mert van egy japánban hozott tetőzési maximum, amit lehet keresni/projekt.
De sorry, ez már nagyon off, egyetértünk benne, hogy a stúdiókkal van a gond, csak máshogy közelítünk ehhez a mostani hírhez, ennél közelebb szerintem nem jutunk egymáshoz – lényeg a lényeg én is szívesen várok bármennyit, ha minőségi a munka, és tényleg nem kéne bejelentgetni semmit, amíg az nem tuti, de hát Hollywood…