Üt az ötlet, hogy két szerepet játszik az öreg, vagy csak reklámkampány húzás az egész ilyesfajta casting ennek a maffiafilmnek?

Barry Levinson rendezte ezt a valós történeten alapuló drámát, ami New York leghírhedtebb gengszterfőnökeiről, Frank Costello és Vito Genovese párosáról szól. A két férfi az utcák fölötti uralomért harcolt, pedig korábban jóbarátok voltak, de a sok árulás és kicsinyesség mindent megváltoztatott.
A poszter alatt ott az előzetes.

Eléggé hasonlítottak egymásra az eredetiek, de legalább a hangját elváltoztathatta volna De Niro, mert az első jelenetben totál lejön, hogy magával beszélget kvázi ugyanazzal a hanghordozással, ez eredeti nyelven marhára kizökkentő és zavaró, az elmaszkírozás is lehetett volna kicsit több, mert tudom, hogy ő mindkettő. Szóval szerintem kérdésedre a válasz: reklámkampány húzás ez inkább a korosztályomnak (40+), akik imádjuk De Nirot és az ilyesfajta régivágású maffiafilmeket. Ha a magyar szinkron készítőinek van egy csöpp eszük, akkor különböző hangokat adnak a két karakternek, kivételesen a szinkron javíthat ezen (el sem hiszem, hogy ezt írom). A Tom Hardy-s Legend-nél ez működött, de ott ikreket játszott el Hardy, itt nem működik szerintem, mert túlzottan hasonlítanak mindenben egymásra a karakterek így. A trailer egyébként remek (lenne) ezt leszámítva.
Robert DeNiro as Robert Duvall is Vito Genovese
Ben Kingsley as Frank Costello