A Deadline értesülései, vagyis bennfentesei szerint a film már pre-productionben van, és nyárra a színészek is összejönnek, hogy foroghasson Denis Villeneuve rendezésében a Messiah. Kicsit meglepett ez a pletyka-hír, mert az interjúi alapján nem úgy tűnt, hogy Villeneuve ezt akarná következő filmjének.
Még nem tudni, hogy ez is Magyarországon foroghat-e, de a Warner 2026 decemberében küldené mozikba a filmet elvileg.

ugh az komoly lenne (én örülnék a legjobban)
reggel szembejött egy variety cikk, amiben összeszedtek néhány gondolatot az oscar szavazóktól;
“I don’t know how ‘Dune’ wasn’t nominated for every category… and I hate sci-fi.”
How has Denis not won four Oscars already? I don’t understand how the studio and, quite frankly, us Oscar voters fuck this up so bad?”
Ha ez nem kacsa akkor nagyon örömteli hír, bár én is azt olvastam korábban DV-től, hogy nem fog még egy Dűnét rendezni, mert más projektek érdeklik.
Van családtag, aki dolgozik a projekten (nem közvetlenül a stábban), az alapján, amit ő mondott, elég reális a nyári forgatás.
Tavaly már bejelentették, abból egyenesen következik ez.
DV szíve szerint csinált volna egy másik filmet előbb, de a stúdió nyomására most kell megcsinálni, ennyi.
Nagyot ment a 2, ütni akarják a vasat amíg meleg és ezt a castot sem lehet akármikor összerántani. És az idő is faktor, mert Chalametnek az arca már most teljesen máshogy néz ki mint a filmben, pedig még csak 2,5 év telt el a forgatás óta.
Meg kell csinálni, vagy úgy járnak mint a Stranger Thingses gyerekekkel…Jó annyira nem lesz gáz a korparadoxon, de hasonló.
Josh Brolin akkor ebben már nem vesz részt, igaz?
Csak megerősíteni tudom, lesz idén düne nagyfilm és sorozat is forgatva itt nálunk.
blady: az csak a szokásos, minden Oscar előtt van ilyen, aztán sokszor köze nincs a végeredményhez, szóval csak humornak érdemes olvasni.
Bander: nem lesz semmiféle “korparadoxon” a második könyv 12 évvel játszódik az első után, szóval Chalamet nyugodtan öregedhet nyárig…
Én valahol azt olvastam pár hete/hónapja, hogy nem volt tervben neki egyből a harmadik etap, viszont a második fogadtatása miatt teljesen lázba jött DV, és előre sorolta a projektet. Nem tudom ez mennyire marketing volt akkor, de szerintem lehet ez is perdöntő nála.
Itt fog forogni (legalábbis egy része) augusztus-szeptemberi kezdéssel. Nem tőlem tudjátok.
jót mosolyogtam rajta:D máshogy nem is nagyon lehet olvasni…
Továbbra is hiányolom a rendezői jelöltek közül, Audiard helyett simán befért volna.. igazából már réges-rég kapnia kellett volna az arrivalért (és a sicarioért is!:D)
Nem kacsa. nyilt titok itthon is mar, hogy itt forog nyaron.
ahogy itt fog forogni a 3 BODY PROBLEM uj evada is…
(tobbek kozott)
Hádész: köszi, na ezt nem tudtam!
A könyvet még nem olvastam és a filmből kiindulva azt hittem hogy nagyon szoros lesz időben a folytatás!
Akkor öregedjen! :D
De a múltkori interjúja után pont, hogy nem meglepő.
“I was expecting to do something else before, but frankly, that’s the inspiration that came to my mind as I took a break this summer and was going back and finishing the story. I was really moved by the way Part Two was received by cinephiles around the world, and I felt an appetite and a desire to see more and a responsibility to finish that story.”
@Sawyer:
A Dűne messiásában Gurney Halleck nem vesz részt az eseményekben, máshol intézkedik, a harmadik sztorira tér csak vissza az Arrakis-ra, szóval nagy az esélye, hogy Brolin-t nem láthatjuk majd.
Viszont én nem látom magam előtt, hogy a Dűne messiása hogy müködhet majd a vásznon. Ugyanis a könyv nagyrészt arról szól, hogy Paul Atreides már győzött a galaktikus dzsihádban, kínlódik az uralkodás terheivel, az ellene szőtt intrikákkal, a húga meg (aki a könyvben már az első rész végén, a Harkonnen-ekkel vívott leszámolás idején is 6 éves, nem az anyja hasából beszélget, mint a filmen) lassan becsavarodik.
Nem tudom, hogy lesz ebből izgalmas film mert még könyvben is néha unalmas és jóval több a monológ meg a töprengés benne, mint a vászonra való akció.
De majf meglátjuk.
15.
A syfy channel már megcsinálta :), az egész kellemes volt
De osztom a véleményed, olvastam én is, hát néha kín volt…
:) jó az áthallásos kép a végén
Kicsit meglepődtem a sok forgatásos előre jelzést a kommentelőktől, de tök jó. Jöhetnének élménybeszámolók ilyenekről.
Sawyer: Brolin úgy feladta a színészkedést, hogy 3 filmje készül + most kasztingolták be a köv. Ridley Scott produkcióba.
Gondolom elég meggyőző érvei voltak a stúdiónak hogy Denist így megszállta az ihlet. Remélem nem lesz összecsapva a forgatókönyv. Szerintem nem ártott volna pár év szünet, de azért jöjjön.
Kicsit sajnálom, mert nézném már tőle a Randevú a Rámávalt, de akkor arra még jócskán várni kell…