Biztos sok mindent benézek, bár itt legalább vannak kommentek, hogy szóljatok érte, de néztem, hogy a Telexen simán lejött a Hófehérke vörös szőnyeges történet, a rendes bemutató elmaradása. Szerintük az áll a háttérben, hogy a Disney pont most jött rá a negatív visszhangra, és igyekszik mérsékelni azt úgy, hogy nem tart rendes médiaeseményt a film premierjének.
A hagyományosan nagyszabású, vörös szőnyeges esemény helyett csupán egy kisebb, zárt körű vetítést tartanak Los Angelesben, ahová a média nagy része nem is kap meghívást. A háttérben valószínűleg a film körüli hosszan elhúzódó viták állnak, amelyek miatt a Disney igyekszik minimalizálni a további negatív visszhangot.
Mintha nem is lenne benne a képletben a “tud a filmről/el is akar menni rá” aránya, ami alapján a film buktának néz ki egyelőre. Ha jól látom a Snow Whitenak kijár a 50 alatti amerikai hétvége jelenleg a trackingen, vagyis az azóta már zajló előzetes jegyeladások alapján még rosszabb lehet. Így nem lenne meglepő a vörös szőnyeges bemutatón való spórolás, és a londoni premier megvágása sem.
Nem tudom, nekem furcsa lenne, ha a woke-antiwoke dolog pont most, ennyi év után zavarná a Disney-t. Meg az 1 évvel ezelőtti Zegleres az eredeti Hófehérkét leszóló interjúk sem épp most érnének döntést feltehetően.
Viszont ha már a film, akkor jött még egy részlet és egy TV-spot. Meg még pár poszter.



+ részemről alig várom, hogy túl legyünk rajta.
sajnos ha bukta is, az nem állítja meg a live action lavinát, de most már modernebb filmekhez fog nyúlni a Disney, jön ugye a Tangled például… abban legalább még a régi társadalmi értékek sem lesznek bajok annyira, mert kevesebb van benne…
Én kezdetben jártam az élőszereplős feldolgozásokra úgy,hogy előtte újráztam a rajzfilmet.Igazából nem a woke tette be a kaput,hanem a feleslegesen elnyújtott/felduzzasztott játékidő és a lelketlen figurák.Az Oroszlánkirály volt az utolsó amit megnéztem.Újracsomagolt termékek lettek ezek.
Érdekes amúgy, hogy min megy keresztül a Disney mostanság. Jó lenne erről tudni úgy beszélni, hogy nem megy el vagdalkozásba, meg toxikus egymásra mutogatásba. Szerintem ez a film lesz a “rock bottom” a modern Disney érában, mind kreatív, és vélhetően anyagi szempontból is. Biztos vagyok benne, hogy fognak levonni következtetéseket a stúdiónál is, kíváncsi vagyok milyen folyamatok indulnak el majd ott. Ott tartunk, hogy sem a Marvel, sem a SW, és a saját IP-k sem hoznak már igazán jól, és a közhangulat is inkább elfordulni látszik a filmjeiktől. Az Inside Out 2-t talán tekinthetjük kivételnek, mert az mindenképp siker volt nyilván.
Az a baj, hogy alapjaiban egy mesefilm az nem egyenlő egy rajzfilmből készített filmmel. Annyira jól működnek rajzoltként/animációsként, de ez nem jelenti azt, hogy ezen történésék nem néznek ki csak olyan angolosan “weird”-nek filmként megcsinálva. Ebben is igazi őzekkel meg nyulakkal meg madarakkal teljesen weird lenne, na meg leforgatni is lehetetlen szinte. A Moana is szerintem ki van zárva, hogy működjön azokkal a kis kókuszdió vagy mik őslakosokkal, éneklő csigával meg egy igazi kiskakassal stb.
A Kis Hableányban is tényleges halakkal meg rákokkal beszélgetve csal olyan weird az egész. Talán még anno a Hamupipőkében eltalálta Kenneth Branagh az arányokat, de ott is csak ezekhez képest.
Rachelt meg tényleg nem akarom bántani, mert nagyon szép hangja van stb, de ez a fent megosztott jelenet olyan mint régi amerikai romantikus vígjátékokban “átalakították” a csaj főszereplőt széppé, kiszedve a szemöldökét, megcsinálva a haját, kontaktlencsét neki és make up-ot. Na őróla csak a szemüveg hiányzik az átalakítás előtti állapothoz, és nincs az az isten, hogy elhitesse velem, hogy őrá, így féltékeny Gal Gadot, aki egyébként egész normálisan játszik eme rövid jelenetben.
Szerintem a Disney akkor térne vissza a notmális útra, ha új egyedi rajzfilmeket/animációsakat készítene és teljesen eltérő történetű meseFILMeket.
Most abszolút rossz úton járnak és szinte csak a Pixarnak köszönhetik jelenleg annak a régi “varázsnak” a néhanapján való fel-felcsillanását, amiben régen fürödtek. Mondjuk sajnos a Pixar fő tervei a következő évekre is folyatatások. Mondjuk ezerszer inkább egy Inside Out 2, Toy Story 6000 mintsem egy ilyen élőszereplős lelketlen szarság.
IT’S SNOWBROWN!
A következő Martin Luther King-et játszó színész viszont legyen fehér!
Vagy esetleg új Blade ,azt is biztos kajálnának!?
igen, jól bemutattad mi unalmas veszettül, köszi!
Fájdalmas, hogy Gal Gadot mennyire pocsék színésznő :((
Vállalati szempontból tök érthető döntés, más szelek fújnak. Trump első heteit, meg általában az új amerikai kormányzat identitáspolitikai irányvonalait látva, aminek az egyik jelmondata a „woke-talanítás”, tulajdonképpen érthető a Disney óvatos visszakozása. Miközben az amerikai elnök arról beszél, hogy a kisebbségek támogatását segítő programokat el kell törölni, a sokszínűséget és egyenlőséget és befogadást propagáló programokat meg kell szüntetni, nem túl szerencsés ezzel a filmmel parádézni. Ha a szövetségi ügynökségeknek kerülniük kell bizonyos kifejezéseket (befogadás, egyenlőség stb.) a hivatalos kommunikációban, akkor az a szórakoztatóipari nagyokra is igaz. Kíváncsi vagyok, milyen igazodás lesz a következő években, lesznek-e konkrét utasítások a vállalatok felé, hogy milyen filmek születhetnek.
“nekem furcsa lenne, ha a woke-antiwoke dolog pont most, ennyi év után zavarná a Disney-t”
Mostanra értük el azt a pontot, amikorra annyira telítődött már minden az ideológiával, hogy az átlagembereknél is túlcsordul a pohár. És itt is van a vége, mert ha már kiabálják, hog a király meztelen akkor nincs visszaút.
Csakhát a disney (meg sokan mások) szépen elintézte ezt magának azzal, hogy ideológiai alapon politikai aktivistákat vettek fel sok-sok pozícióba akik aztán nem tudnak – meg nem is akarnak – mást mint aktivistáskodni.
És most aztán nagy a baj, mert hiába is akarnak visszakozni, nincs aki normális történetet írjon már. Vagy a woke propagandasztori megy, vagy a brave new world féle semmitelen langyos moslék.
Itt is láthatóan gőzerővel próbálnak visszatáncolni az alapötlettől de nincs hová, hófehérke barna, a törpék cgi torzszülöttek mert az alacsonynövésű embereket felvenni erre a szerepre nemszabad ésa történet is egyszerre problematikus de amúgy ikonikus és imádjuk, kivéve, hogy elavult és fel kell újítani a modern nézőknek mert az eredeti örökkévaló értékeket hordoz amiken most javítani kell…
Érdemes megnézni egy montázst Zegler interjúiból, olyan mintha egy teljesen skizoid alak lenne, pedighát csak egy standard hollywoodi ideológiai báb.
És persze a hófehérke a kutyát nem érdekli, de érdemes készülni mert ez lesz az új trend, megy ki a woke agresszív aspektusa de nincs a helyére semmi, semmitmondó, végletekig gyáva filmek fognak jönni sorozatban, csak annyi lesz a különbség az eddigiekhez képest, hogy nem fogják bennük hangosan ordítani az arcodba a politikai ideológiájukat.
nem gondolhatjátok komolyan, hogy a Disney bármit tényleg társadalmi aktivitásból tett és tesz és nem a profitért teljesen amorálisan. pont ezért mondom, hogy a “controversies” eddig sem érdekelte őket, és most is csak a számokat nézik, avagy nem szabad már sokat költeni a reklámra és a többire, mert most már tisztán látszik, h kidobott pénz. Ezért mondom nektek mindig, hogy akárhol álltok, a pénztárcával kell szavazni, nem kell megnézni ami nektek nem felel meg, és idővel majd lesz hatása.
“Csakhát a disney (meg sokan mások) szépen elintézte ezt magának azzal, hogy ideológiai alapon politikai aktivistákat vettek fel sok-sok pozícióba akik aztán nem tudnak – meg nem is akarnak – mást mint aktivistáskodni.”
ez olyan naivan hangzik, amikor mindig a minimumot csinálják és mindig csak a legvégső esetben. nézzetek meg egy haladó filmet, mint az I Saw The TV Glow, és tegyétek mellé a Snow Whiteot, ég és föld.
ha be akarnának feküdni Trumpnak akkor feldobnák reklám nélkül a Disney+-ra mert úgyis bukta lenne moziban, de mégis beküldik. És nem az erős női karakteres (de jó) Tangled live action remakején gondolkoznának.
“Miközben az amerikai elnök arról beszél, hogy a kisebbségek támogatását segítő programokat el kell törölni, a sokszínűséget és egyenlőséget és befogadást propagáló programokat meg kell szüntetni”
ez külön naiv, mivel az az egész csak a cégek ellenőrzésének eltörléséről szól, a profitjuk maximalizálásáról, de sokan benyelik, hogy végre anti-woke.
human:
Lehet nem nekem szól, de én ugyan semmi olyasmit nem mondtam, hogy a Disney társadalmi aktivitásból teszi, amit tesz. Semmi mély meggyőződés vagy kollektív elköteleződés szerintem nincs, ezzel teljesen egyetértek. Abba az irányba fognak menni, amerre a szél fúj, ahogy eddig is tették. De ez még nagyon a folyamat eleje, és most még az a kérdés, hogy az anti-woke, ami szerinted kamu, és csak benyelik az emberek, az tényleg csak egy kamu, vagy komoly meggyőződés. Erre írtam, hogy az idő eldönti majd, hogy merre érdemes mozdulni, mennyi a mozgásterük, és hogy miből lehet több pénzt hozni. De amúgy mindegy is, mert a woke pont annyira felfújt lufi volt, mint amennyire az anti-woke azzá válhat. Ez, hogy “mostanra értük el azt a pontot, amikorra annyira telítődött már minden az ideológiával, hogy az átlagembereknél is túlcsordul a pohár”, egy sima manipulatív hazugságból eredő gondolat. Érdemes megnézni, reálisan mennyire érdekli az embereket az identitáspolitika, meg ezek a témák. Nincs az első 10 témában sem.
“nem gondolhatjátok komolyan, hogy a Disney bármit tényleg társadalmi aktivitásból tett és tesz és nem a profitért teljesen amorálisan”
A disney igen. Az emberek akiket felvettek mert azthitték ez lesz az új trend ami majd termeli a profitot, na az már más tészta.
És ne tegyünk úgy, mintha a társadalmi aktivistáskodás valami hűde morálisan pozitív dolog kéne, hogy legyen. Amikor Zegler kiáll, hogy márpedig őt meghívják a díjkiosztóra különben rasszizmus, akkor nem azért teszi mert ne szarná telibe a valódi problémákkal küzdő színesbőrű emberek sorsát. Azért teszi, mert neki ez egy lépés előre.
ÉS nem, nem fognak befeküdni Trumpnak, meg másnak sem – megtennék, ha tehetnék, de felépítettek egy olyan környezetet amiben ez nem opció, lásd mi történt amikor a “don’t say gay” kapcsán valaki politikamentes akart lenni. Ott is iszonyat sokat bukott a disney.
A woke ideológia, mint az összes többi hasonlóan kirekesztő, agresszív ideológia nem szül jó barátokat, céges környezetben meg pláne nem. Ezért mondtam, hogy a disney hatalmas szarban van, mindenki tudja, hogy váltani kéne, de nem tudnak váltani igazán, mert az elsőt aki megpróbálja széttépik a farkasok.
Az egy amit tenni tudnak az megpróbálni mostmár tényleg teljesen inoffenzívnek lenni, de ez meg sehova sem vezet, csak a langyos posványba.
És az pedig pláne nem naivitás, hogy jön az “anti-woke” kora. Az naivitás ha azt hiszi valaki, hogy ezt nem ugyanúgy az önérdek mozgatja mint minden mást de a végeredmény szempontjából ez mindegy. Az, hogy nincsenek többé gyomorforgatóan gusztustalan kvótarendszerek a munkahelyeken nettó pozitívum, még akkor is, ha ezt önös érdekből csinálta meg valaki.
Ehhez pedig jön az, hogy az “anti-woke” kezd branddé válni, és a közeljövőben egyre több dolog fogja magát reklámozni vele, mert van egy szignifikáns réteg akinek ez önmagában elég lesz arra, hogy megvegye a terméket. A wokeról ez egyre kevésbé mondható el – ha elmondható volt valaha.
Ha valaki pl. videójátékok terén otthon van, ott már nagyon szépen látszik a trend a kis indie cuccoknál.
“Ez, hogy “mostanra értük el azt a pontot, amikorra annyira telítődött már minden az ideológiával, hogy az átlagembereknél is túlcsordul a pohár”, egy sima manipulatív hazugságból eredő gondolat. Érdemes megnézni, reálisan mennyire érdekli az embereket az identitáspolitika, meg ezek a témák. Nincs az első 10 témában sem.”
Nincs it sehol semmi manipulatív hazugság.
Ahhoz nem kell érdekelnie senkit az identitáspolitikának, hogy ránézzen az n+1. “remake ahol mindenki barnább, homoszexuálisabb, a kedvenc főhősödről elmondjuk, hogy mindig is gagyi volt de itt a fiatal női verziója aki mindenben jobb, mostantól ő a sztár” trailerére és vállat vonva továbbmenjen.
Anyám nagy star wars rajongó volt mindig is. Nem tudja mi a woke, de nem akar több star warst nézni, nem akarja a kedvelt karaktereit ostobán és inkompetensen látni, és nem érdekli a harmincnegyedik leszbikus űrboszorkányszekta sem.
Ugyanez zajlik le a disney live action remakeeknél, látom tök szépen a kiskölkös ismerősöknél. Egyre még elmennek, a másodiknál már húzzák a fogukat, a harmadikra meg már nem viszik a gyereket, mert az a noname animációs stúdió randommeséjén is pont úgy elvan, és nem jelent már minőséget a disney, csak egy újra megrágott, mindig ugyanazokkal az átpolitizált témákkal felaggatott zombifilmet.
“Ezért mondom nektek mindig, hogy akárhol álltok, a pénztárcával kell szavazni, nem kell megnézni ami nektek nem felel meg, és idővel majd lesz hatása.”
Én erre nagyin régóta várok és itt az első ilyan jel, hogy TALÁN valamilyen folyamat elkezdődött például ezzel is. Ugyanakkor az még mindig zavar, hogy nem tudom mi kell a tényleges bukásához egy olyan korban mikor egyből streamingcsatornákra is már előfordul jópárszor, hogy többszázmilliót költenek egy filmre. Felmerül bennem ilyenkor a kérdés, hogy tényleg még 320 milliót ráköltve is megéri a Netflixnek vagy az Apple tv-bek a több 200 milliós filmjeikkel is, de tényleg?! Akkor tényleg mi állítja meg a Disney-t, hogy MINDENBŐL csináljon ilyen élőszereplőst, kreatív és új történetek helyett? Vagyhogy hol van ez a határ, hogy streamingre se? Rá se kattintsak mikor fizetem a havidíjat, hogy ne legyen nézett? Érdekes egy korszakot élünk au egyszer biztos.
Nem csodálkozom azon, ha tényleg bukta lesz. Minél többször látom a trailert, annál jobban taszít. Részemről az új Hófehérke helyett inkább újra előveszem az 1984-es, felnőtteknek szóló, magyar Hófehért. :)
Pedig a plakátok tényleg szépek és a marketingesek kitettek magukért. Aztán megnéztem ezt a jelenetet és szörnyű. Szabadságharcos önmegvalósító Hófehérke? Ez sosem erről szólt eddig, de most átitatták ezzel a politikai üzenetes maszlaggal. Már Jázmin esetében is rezgett a léc, de ez annál sokkal rosszabb lesz.
Human, ezt a kommentszekciót olvasva elég nagy kár volt nyitva hagyni, jézusom….
A fókuszcsoportozásnál nagyon elszállt valami film es videojáték fronton is. Ennek a legékesebb köve a Sony féle “Concord frencsájz” aminek gyakorlatilag nem volt értékelhető számú rajongója és ráköltöttek egy milliárdot. A Disney-nél is túlmértek bizonyos faktorokat, amik csak látszólag korreláltak a bevétellel,
A Hófehérke újraszabása már a legutóbbi CEO (vissza)cserénél elindult, eredetileg törpék se lettek volna.
Szerintem most a maradék budget nyirbalasaval igazabol egyreszt presztizsbol, masreszt az ezévi filmek szamainak osszerakasara vártak. Kijott hogy ennek a költségnek lesz idén jobb helye ami a részvényeseket nyugtatja…. Szoval ja, mar a Disney is ordas nagy buktát vár.
Szerintem a Disney hajóját lassan a Trumpi amerika irányába fordítják, ez még csak az a pillanat, amikor, már nem látják értelmét a másik irányba felhúzni a vitorlákat.
humán: Surely, you jest! The delusion and denial is strong with your attitude.
17: Miért? Mert még a végén más is elhangzana, mint egy echo chamber-ben?
Legyünk már túl rajta.
Mushmushi: Miért, elhangzott fentebb valami más, mint ami a te echo chamberedben kering konspirációs teória?
A nagy stúdiók ahogy human is írta egy okból készítenek contentet: sok sok pénzért. Ha valaki szerint túltolt progresszívitás az a virtue signaling szánalom ami a Disneynél eddig zajlott (nettó két perces nem hetero karakterek mutogatása háttérben, vagy titkos meleg karakterek, akik jeleneteit a konzervatívabb országokban kényelmesen meg lehet vágni), akkor tényleg inkább zárjuk le a kommenteket, mert kár beszélni róla. Nézzetek filmeket emberektől, ne csak cégektől, izgalmasabb lesz a világ.
érdekes, hogy a telex a forbes-ra hivatkozott, pedig a variety baromi szépen összefoglalta a lényeget, még Dinklage nyilatkozatára is kitértek – velem egyből ez a cikk jött szembe a témában, még 11-én.
https://variety.com/2025/film/columns/disney-snow-white-premiere-zegler-gadot-controversies-1236333285/?
Zegler politikai megnyilvánulásai is nyomhatnak a latban a Variety szerint, mivel kiállt Palesztina mellett az Izrael-Hamász-háború kapcsán, valamint leszólta nemcsak Donald Trumpot, hanem a szavazóit is. Ugyanakkor Gadot Izraelt támogatja, és éppen a közelmúltban, az Amerika Kapitány: Szép új világ díszbemutatóján zajlottak tüntetések a film ellen, amelyben Shira Haas egy olyan karaktert formál meg, aki eredetileg, a képregényekben a Moszad ügynöke volt. Lehetséges, hogy a Disney a kisebb felhajtással egy hasonló demonstrációt (is) szeretne elkerülni a Hófehérke kapcsán…
látva, hogy a kiscsaj miket nyilatkozott (már tavaly is), olyan érzésem van, mintha hirtelen belehuppant volna a hollywoodi óriásgépezetbe és full vakon bolyongana benne előzetes felkészültség és háttértámogatás nélkül. Az ő esetében nem egy Ortega vagy Cailee Spaeny előtti karriert látok ezek miatt, inkább azt, hogy bedarálja a gépezet, cafatokra tépi és kb élve elássa.. kb mint Barrerat.
Mindenféle woke-antiwoke konspirációt félretéve ha én Disney fejes lennék, azonnal jogi osztályhoz fordulnék és csak annyit kérnék, mondják meg, milyen lépés lenne jogi/anyagi szempontból legkevésbé fájdalmas és káros a Disney(!!) szempontjából. Ebben sem több, sem kevesebb nincs szerintem.
blady: Zegler ha jól emlékszem Jennifer Lawrence rajongója, azt a fajta celebséget próbálja csinálni, csak hát nem annyira megy neki.
nem nagyon:D szeretem Lawrence-t meg jó néhány filmjét is, ő azért már sokat tett le az asztalra, hozzá képest tehetségben Zegler sehol nincs. Ahhoz meg hogy valaki bármilyen celebséget próbáljon lemüvelni, kéne hozzá valamiféle színészi kvalitás is:D nemcsak nagy szavak