A film is második rész, a most érkezett előzetese meg már a második trailer hozzá. Blake Lively és Anna Kendrick újra közösen a vásznon. Vagyis nem, streamingen, a Prime Videora kerül fel május 1-én.

Emily kiszabadult, és újabb szívességet kér!
A film is második rész, a most érkezett előzetese meg már a második trailer hozzá. Blake Lively és Anna Kendrick újra közösen a vásznon. Vagyis nem, streamingen, a Prime Videora kerül fel május 1-én.
Emily kiszabadult, és újabb szívességet kér!
Láttam az első részt és semmire sem emlékszem belőle, max egy kicsit Anna Kendrickre, egy természetes kisugárzású, alapjaiban jó színésznő és amellett az interjúiból az jön le, hogy egy kedves személyiség az életben, tehát szöges ellentétje a filmbeli partnerének, akinél eljutottam oda, hogy nem bírom nézni se, és ez független ettől a jelenleg folyó jogi dolgoktól, azt majd a bíróság eldönti, remélhetőleg igazságosan.
Ebben a trailerben is Blake lassított jelenetei számától már nettó hányingerem van, meg 4 háznyit megtöltő ruhatárától, amiket csak ebben az előzetesben hord, gondolom a filmben még többet, majd mindegyiket lassított jelenetben. Így előzetes alapján a film kb. arról szól, hogy “baromi jó nő ez a Blake” és ennyi, hát nagyon messze áll attól. Nálam valamikor akkor rúgta el a pöttyöst mikor a párkapcsolati erőszakról szóló filmet végigpromózta “romantikus filmként” a regényt nem ismerőknek profitmaximálásként a férjével maguk fényezésére jól felépített, de totálisan fake marketinggépezetben. De ahogy látom most Anna válaszait kérdésekre a vele való munkáról újra, hát kb. mintha engem kérdeznének, még megjátszani sem tudja vagy akarja, hogy kedveli, még pénzért se, meg is tudom érteni.
A trailer is full érdektelen, de Blake miatt 100%-osan kihagyó a film is, még tárhelyet sem fog foglalni.
@Zolsan:
nem teljesen értek mindent, amit írtál, viszont Lively nekem is a kezdetektől fogva valamiért nagyon unszimpatikus. Körüllengi valami beteg-gonosz vibe. És mióta láttam a Simple Favor-t,nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy igazából önmagát játssza benne.
hogy ne csak Blake-ről essen szó: Kendrick miatt megnézem, legutóbb woman of the hourban is szerethető volt, rendezőként sem bőgött le, tehetséges és érdekes dolgokba nyúl bele, hihetetlen, hogy már 39..megállt fölötte az idő.:D
Boycott Lively and Reynolds.
@Zolsan: így jártam én is! Egy képkocka nem maradt meg. Az ugrik be, hogy Anna Kendrick milyen szép volt benne és ennyi. Nyilván kialakult egy kis kultusza vagy csak kell a tartalom, de az életbe nem gondoltam volna, hogy egy ilyen középszerű filmet folytatnának. Sztárok ide vagy oda.
Anna válaszait kérdésekre a vele való munkáról újra, hát kb. mintha engem kérdeznének, még megjátszani sem tudja vagy akarja, hogy kedveli, még pénzért se, meg is tudom érteni.
Vagy nem hülye, jóban vagy az aktuális Amber Heard-vel aztán őt is bedarálja a cancel gépezet.
Ha legjobb barátnők lennének sem buta hogy most Blake az oldalán legyen. Guilty by association amilyen zsenik vannak odaát.
arra van a bíróság, h eldöntse kinek van igaza. tök jó, h nem az internetnek kell elvileg ezúttal.